Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-10 / 330. szám
4. oldal. Kiutasították aDéibácska egyik munkatársát Császár Géza áilamellenes működést fejtett ki Noviszadról jelentik: A noviszadi rendőrség két detektivje szerdán dél- j előtt tíz órakor megjelent Császár Géza i hírlapírónak, a Délbácska munkatársi-1 nak Gajeva-uiica 12. szám alatti lakasán, ahol házkutatást tartottak. A hosszú ideig tartó házkutatás befejezése után a detektívek előállították Császárt a rendőrségre, ahol közölték vele, hogy ki van utasítva az országból és két órán belül el keli hagynia a város területét. Császár hivatkozással arra, hogy ő magyarországi emigráns és a pécsi hatóságok különböző politikai báncselekmények miatt köröztetik, azt kérte, hogy ne tegyék át a magyar határon, hanem engedjék meg neki, hogy Ausztriába utazhasson. A rendőrség ezt engedélyezte és Császár a délutáni gyorsvonattal már el iá utazott Mariboron keresztül Becsbe. Feleségének három napi haladékot adtak az elutazásra. Mihajidzsics Sztanoje noviszadi főkapitány a Bácsmegyei Nap'á munkatársának a kővetkezőket mondotta Császár kiutasításáról: — A kiutasítás felsőbb rendeletre történt, azért, mert Császár tevékenysége az állam érdekeit veszélyeztette. A noviszadi rendőrség szerepe ebben az ügyben csak annyi, hogy végrehajtott egy Beogradbó! jött utasítást. A noviszadi emigráns-egyesület egyik vezetője igy nyilatkozott Császár Géza kiutasításáról: — Az emigráns-egyesületet nem éri meg’epetésszerüleg ez az intézkedés, legfeljebb azon csodálkozunk, hogy Császár Géza kiutasítása hamarább meg uent történt. Császár G / a valóban emigráns, azonban araikor a Délbácska szerkesztőségébe belépett, köpönyeget fordított és cikkeiben valósággal az ébredő-szellemei képviselte. — Állandóan a budapesti kurzus-sajtó hangján támadta az emigráns-egyesület központi vezetőségét is és cikkei miatt több ízben kizárási indítványt is tettek e'lene tagtársaink, azonban Császár min-Emiékek és jegyzetek Ír'.a: Baedeker Az olvasmányaim Egész életemben inkább voltam olvasó, mint iró — jobban szerettem olvasni, mint írni. (Pedig írni is szeretek.) S ez nem pusztán könyvkedvcfésből s nem is egyedül művelődési hajiamból történt igy, hanem talán abból a vágyból, hogy intenzivebben éljek. Korán vettem észre — még egészen fiatal voltam akkor — hogy éppen úgy veszek részt azoknak az érdekes embereknek az életében, akik könyvekben fordulnak dió, .mint azokéban,- akikkel az életben ismerkedtem meg, s nem tagadom: néha egy regény s a benne szereplő egyének jobban érdekeltek és vonzottak, mint azok, akikkel az uccán. a kávéházban, vagy társaságban találkoztam. Gyakran éreztem úgy magam egy-egy könyv szentélyeivel, mint Balzac a saját-alkotta personnage-ával szemben, a melynek alakjait a nagy iró életszerűbbeknek s a szó legigazibb értelmében reálisabbaknak nézte, mint azokat a bábfigurákat, akikkel a színházak foyer-jában s a párisi szalonokban jött össze. Olybá vettem ez embereket, mintha élnének s a sorsuk úgy érdekelt, mint vaíamely intim barátomé. Néha mint egy szentimentális varrókisaszszony búsultam Jókai vagy Dumas valamelyik hősének a szomorú végzetén és nehéz nagy kő esett le az érzékeny szivemről, ha egy rokonszenves regényalak megmenekült az őt fenyegető veszélytől. Naivitásokon értem magam. Elszörnyüködtem egy gonoszságon, amelyet egy regénybandita efkövetett és nem BÄCSMEGYE1 NAPLŐ 19?5. december 1 0. den alkalommal letagadta a cikkek szerzőségét, amit sohasem sikerült rábizonyítani. Császár kiutasítása nem állítható párhuzamba a Dettre-üggyel, nemcsak azért, mert Dettrét áttettek a magyar határon, mig Császárnak tetszésére bízták, hogy hová akar Jugoszláviából költözni, hanem azért sem, mert Dettre újságírói működésében mindig szem előtt tartotta az áiiam érdekeit, amit Császár Gézáról egyáltalán nem lehet elmondani. Adókönnyítések a iizenketíed törvényben És ha valamikor meg fog érkezni, ki ismeri majd? Mert ezeket a rendeleteket esek a pénzügyi közegeknek kézbesítik, melyek azt hét lakat alatt őrzik és nem adnak módot annak az ellenőrzésére, hogy mit tartalmaz a rendelet és miként hajtják azt végre. Égetően sürgős és szükséges volna, hogy necsak a» törvényeket, hanem a miniszteri rendeteteket is közzétegyék. Irta: Fischer Jákő dr. Előttem fekszik a hivatalos lap e hó 1-én megjelent száma, amely az állami háztartás bevételeit és kiadásait december, január, február és március hónapokra szabályozza. Az úgynevezett tizenkettedekről szóló uj törvény többrendbeli könnyítést tartalmaz az nj területekre nézve. A hírlapi közlések szerint azt keltett volna következtetni, hogy a vagyonadó megszűnt. A törvény szövege szerint azonban ez a feltevés tévesnek minősíthető, mert a kedvezmény kifejezetten csak az 1925. évi vagyonadóra és ezek mindennemű pótlékaira vonatkozik. A vajdasági radikális képviselők erélyes fellépése folytán a pénzügyminiszter ígéretet tolt a vagyonadó eltörlésére, de amikor szakelőadói erről tudomást szereztek, kétségbeesve tárták fel előtte Ígéretének következményeit, kiszámították annak a bevételnek nagyságát, mely ebből származik és ennek hatása alatt került bele a törvényszövegbe az a rendelkezés, hogy a vagyonadót és pótlékait csak a folyó esztendőre törölték el, a jövőre nézve pedig ez a kérdés nyitva marad. Amiről a törvény nem gondoskodott Nem gondoskodott a törvény arról, hogy mi fog történni január elseje után. Nem mondja meg, hogy az 1926. évben szedhető-e ez az adónem és milyen alapon. Eddig ugyanis a felhatalmazási törvény alapján a következő évben mindaddig szedték az előző évben kivetett adókat, amig azokon az uj adókivetés által változás nem állott be. Ámde 1925. évben vagyonadó nem lévén, kétségtelenül vissza fognak térni az 1921. .»* .WMWtWaMB- 1 évi megkövesitett vagyonadó alapra és azt fogják követelni a Vajdaságtól. Nem fér hozzá kétség, hogy ez az eljárás minden törvényes alapot és jogszokást nélkülöz, nem akadhat közjogász, aki helyesnek ismerné fel a pénzügyi hatóságoknak ezt a kisegítő és csak a saját hatalmukból derivált intézkedését, mégis meg merem jósolni, hogy az adóhivatalok minden jogforrás, de egyben minden lelkiismeretíurdalás nélkül ott fogják folytatni a vagyonadó szedését, ahol 1924. év végén elhagyták, tehát visszatérnek az 1921. évi adókivetési alapra. Wern intézkedik a törvény arról sem, hogy mi történik az 1925. évben és évre beszedett vagyonadókkal, ezeknek pótlékaival és a pótlékok pótlékaival, valamint a kamataival. Önként és természetszerűleg annak kellene bekövetkezni, hogy ezeket a befizetéseket kamatostul együtt visszatéríti az állam. Akánnenynyirc jogszerű és természetes iS ez a feltevés, mégsem akad olyan ábrándozó, aki ennek bekövetkezésében bizakodik. Beletörődünk tehát abba, hogy sem a tőkét, sem a kamatokat készpénzben vissza nem kaphatjuk. De mi lesz mégis a kifizetett összegekkel? Vájjon be fogják-e számítani az egyéb adóhátralékokba, vagy mint túlfizetést figyelembe veszik-e a jövőben esedékes adóknál és melyeknél? Erről sem intézkedik a törvény és igy be kell várni a pénzügyminiszter rendeletét, mert enélkül egy adóhivatal sem változtathat az eddigi könyvelés adatain. Hiába fog hivatkozni bárki arra, hogy túlfizetésben van, kíméletlenül lefízettetik majd vele a jövőben esedékes adótartozását és a szerencsétlen adóalany várhatja, amig a pénzügyminiszteri rendelet megérkezik. győztem szeretni-bámuini azt a deTék nőt vagy férfit, akit .nemes vonásokkal ruházott föl a bőkezű iró, Bármennyire iparkodtam erőt venni ezen a gyöngeségen, nem voltam rá képes. Mindig együtt szenvedtem a szenvedőkkel s együtt örvendeztem a boldogokkal. . Ilyen meleg viszonyom volt a szépirodalommal, s az többé-kevésbé megmaradt késő vénségemig, s talán ennek köszönhetem, hogy soha, a legnagyobb bajok közt še, voltam egészen boldogtalan. Az élet rossz embereitől a könyvek erényesei közé menekültem, s a regények gonosztevőitől azokhoz a személyes ismerőseimhez szöktem, akiket a jóembereimnek tartottam. Férfi és nö Úgy látszik, mégis előbbkelő dolog férfinak lenni, mint nőnek. Hány nő kesereg azon, hogy nem született férfinak! — de sohase hallottad, hogy bárki közülünk azon esett votaa kétségbe, hogy nem született nőnek. S mennyivel nagyobb sértés, ha azt állítják valamelyikünkről, hogy »nem igazi férfi« vagy »nem férfias jellem«, mint ha nőről mondják: »nem igazándi nö« vagy »nem elég nőies!« (Bár ez se épp hízelgés.) S aztán, ha a nö férfiöltönyben mutatkozik, nem vészit annyit a méltóságából', mint a férfi, aki női ruhát vesz magára. Az utóbbi komikussá is lesz, s a nevetség nemcsak Franciaországban öl, hanem a többi kulturáltamokban is. Faubías lovagot, aki lányruhábari járt a tiltott szerelmei. után, csak az asszonyok szerették ebben a »jelmezében, a férfiak rossz néven vették tőle ezt a maskerádét, — Choisy abbé pedig; ez a különben érdekes és jelentékeny ember (Roger de Beauvoir regényt is Irt róla) annak tulajdoníthatta, hogy igen előkelő állása és független anyagi helyzete ellenére se volt tekintélye, mert fülönfüggőket hordott és előszeretettel bujt női ruhákba, És szegény Vay Sándor barátunk Is keservesen fizette meg azt a romantikus kis szeszélyét, hogy egy ideig Sarolta volt... Az okos sző Hallottam, vagy olvastam valahol, hogy Girardln-né asszony, a jeles írónő, tanulmány céljából meglátogatta egyszer a Salpéíriére-1 (női tébolyház), ott sok beteget megszólított, s azokkal, akik egy vagy más okból érdekelték, hosszabban elbeszélgetett. Egy még fiatal és rokonszenves arcú nőtől megkérdezte, hogy mi a baja, s ez igy felelt: — Azt a betegséget, amelyben mi szegény asszonyok itt szenvedünk, önöknél, előkelő dámáknál idegességnek, hevületnek, hisztériának, neuraszténiának és a jó Isten tudja mi mindennek hívják, de itt a SaSpetriére-ben Őrültségnek tartják. — S mivel gyógykezelik? — kérdezte tovább az irónö. — Önöknél, nagyvilági nőknél •— mondotta a beteg, aki aligha volt teljesen bolond — az ilyen bajokat bálokkal, színházakkal, hangversenyekkel, uj ruhákkal, ékszerekkel, fogatokkal, drága szőrmékkel és kéjutazásokkal kezelik; nálunk szegényeknél hideg zuhanyokkal, kényszerzubbonnyal és (uagyon halkan tette hozzá): néha bizony ütiegekkel gyógyítják. Girardin-né mélyen meghatva távoMenekülö vagyonok Érdemben fel kell említeni, hogy a vagyonadó csak a háború kényszere alatt keletkezett és elvi szempontból sem tartható fenn. Még a szocialisták sem kívánják a vagyonadónak általánosítását, mert ez a vagyonok teljes elpusztítására és a kapitalista gazdálkodásnak olyan megsemmisítésére vezetne, amelyre a mi gazdasági rendszerünk meg nem érett és amelyre minden átmenet nélkül való áttérés a munkások keresetét is problematikussá tenné. Lehetne szó egyszeri vagyonleadásról, amely bizonyos számú évekre oszlana meg, de az a rendszer, amelyet a mi fináncpolitikánk követ, ellenkezik minden teóriával és minden józan megfontolással, mert a vagyonadó kezelésével igen körültekintően kell bánni. Elsősorban figyelemmel kell kisérni, hogy a többi európai államok miként kezelik ezt a kérdést. Kézenfekvő ugyanis, hogy a vagyonok odamenekülnek, ahol azokat kevésbbé terhelik meg. Ez ellen a törekvés ellen hiábavaló minden tiltó és büntető rendelkezés, mert a vagyonok menekülését nem lehet megakadályozni akár dollárokba, frankokba vagy hollandi forintokba akarnak elhelyezkedni, akár átlépik az ország határait. Másodsorban a vagyonadó kulcsa sem lehet nagyobb a külföldiekénél, mert ez a versenyképességet teszi lehetetlenné. Már pedig nézze meg a legtöbb adózó az adókivetési ivet és meg fog győződni arról, hogy a vagyon adója nálunk több, mint a jövedelmi adója. A vagyonnak túlságosan magasra való felbecsülése és az adókulcsra alkalmazott sokféle rettenetes súlyú pótadók azt eredményezik, hogy a 0.6%-os vagyonadókulcs, amely a magyar törvény szerint zott a szomorú házból s az ebédnél igy szólt az urához: —. A szalónomban találkozót ad egymásnak Páris szellemi arisztokráciája, Államférfiak, tudósok, íinancemberek, művészek és költők jönnek ott össze, s mindenki azon van, hogy szellemességben fölülmúlja a többit, de olyan okosat, aminőt a bolondok házában mondott ma nekem egy örült asszony, hetek óta nem hallottam tőlük, A selyemharisnya Ez a most oly kedveit és népszerű iparcikk a XVI. században »haute nouveauté« és irigyelt luxuscikk volt Ahogy Schopenhauer írja, Erzsébet angol királynő — aki pedig igen előkelő lady volt — boldognak érezte magát, amikor újévi ajándékul egy pár ilyen fényűzés! tárgyat kapott, s olyan kéjjel húzta azt királyi lábára, mint aminövel sokkal később egy szerencsés utódja az indiai császári koronát illesztette a felséges fejére. Ma alig van műveletlen hölgy, akinek ne volna néhány pár selyemüari'snyája, s még némely müveit nő is húzhat föl nagy ünnepeken egyet ...Ami ma fényűzés, az holnap primitiv szükséglet s ami nemrég királyoknak a féltett és irigyelt privilégiuma volt, nemsokára az emberek millióinak a tulajdona tett. XIV. Lajos udvarában, a palotáiban és kastélyaiban, még gyertyákkal világítottak, ma ige-n sok istállóban villamos lámpák égnek. A sefyemharisnya is ily karriert csinált — demokratizálódott. S ma már nem egy nő sóhajtja: Szegény mama és szegény nagymama! Nem is tudom, hogyan tudtak élni. Nem voltak selyemharisnyáik!