Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)

1925-12-25 / 344. szám

192“. december 25.

41. oldal.

BÄCSMEGYEI napló

A SZERELEM HÚSTALAN NAPJAI

NEM NOVELLA!

IRTA: TAMÁS ISTVÁN

— A lányom, — mondta büszkén özvegy Majsánszkiné, — zongoratanárnő!

Mély tisztelettel készültem kezet csókolni. A kisasszony nevetve orronfricskázott:

— De ugyan, mit gondol? Nem vagyok én frájla!

Anyám ezalatt a financiá'is ügyeket intézte el uj háziasszonyommal.

— Koszt és kvártély, — jelentette ki az özvegy.

Anya lefizette a három hónapot előre, még egyszer a lekére kötötte, hogy legyen bár hozzám szigorú, de igazságos, mire Majsánszkiné könnybelábadt szemmel esküdözött, hogy úgy log rám gondot viselni, mint az édes gyermekére, ezután ünnepélyes szünet következett, majd a cseléd jelentette, hogy a fiákkor előállott, mire felcihe- Sődtünk. és én anyával ’ mentem, hogy elkísérjem a vasútra.

— fin is eljöhetek? — kérdezte a zongoratanárnő.

— Jqjjön kisasszony! — kiáltottam ürömmel.

— Szólítson csak Klárinak, — mondta a lány barátságosan, mikor beszálltunk a kocsiba.

Anyám kétszer, tizenkétszer, sokszor szájon csókolt.

— Tanulj szorgalmasan! Aztán irjá'1!

— ez volt az utolsó szava és a vonat nagy gőzölögve nekirugaszkodott. Kirántottam a zsebkendőmet, hogy meglengessem,. de mellettem a Klári kis-, asszony ált és mivel a zsebkendőm kétségbeejtöen piszkos volt, rövid lelki tusa után nem tettem eleget a szülői tiszteiét és utazási tradíció iránti kötelességemnek, hanem lopva visszacsusztattam a zsebkendőt a nadrágomba.

Hazafelé csöndben ku'logtam Klári mellett. Irtó egyedül éreztem magam ebben a városban és erőszakkal nyeltem le a íei-feltörö sírást Mint egy gombóclevő-versenyeu, úgy éreztem magam. Ö megszólalt.-f Nagyon szereti, az anyikáját?

— Nagyon! — és bőgtem.

—• Na, nem illik az ttccán sírni — és belérrrkarolt

fis ekkor hirtelen feltűnően barátságos arcot vágtam, mert. szembe velünk diákok jöttek és étr tüntettem. előttük a karomon libegő felnőtt hölggyel. *

A néni ravasz, fukar és pánzéhes vo’t Ötvenszer utánaszámolta, ha pénzt kapott és százötvenszer, ha kifizetett

— Na mit álmodott? — kérdezte másnap, mikor behozta a reggelit.

— fin bizony elfelejtettem, — mentegetőztem.

— Ejnye, — bosszankodott, — pedig meg kellett volna o'vasni a szoba négy sarkát és a legkedvesebbre gondolni elalva« előtt

Aztán a családi ügyeinkről faggatott.

— Irt úgy érezze magát, mint otthon!'

— jelentette ki nemes lelke egy könynyehnii rohamában, — tőlem kérhet bármikor... tanácsot!

A szobámban az uralkodó temperatúra a hideg volt. Kínomban a körmeim közé íiityörésztem. Ö rám emelte jóságos kökényszemeií.

— Fázik? Majd megoldjuk.

Rövid, egyoldalú tanácskozást folytattunk, amelynek eredményeképpen megállapodtunk, hogy délelőtt tíztől tizenkettőig. míg az iskolában vagyok, nyitva hagyja a konyhaajtót. Mindez napi külön egy dináromba fog kerülni, fűtés eimén. Áldott jó szivére jellemző, jhogy mikor félegy óra tájban hazajöttem. még mindig nyitva találtam az ajtót és a szobám színül ti g megtett kelemes kalarábéillattal, amiből nyomban megtudtam .hogy kaiarábé lesz ebédre. Szimatom nem . csalt

* i

Az- udvar végébep kuksolt ‘ a. pompás

pinceíető. Egy darab paradicsom volt ez a kopár ház és piszokrengetegben, nagy, erős fal vette körül és fák. bokrok és sok fü lepte el a dombot; úgy nézett ki, mint egy falatnyi őserdő. Délután leheveredtem a íiibe és a katicabogarakkal játszadoztam. Me'eg és napfény . áradt és az orgonák egészen elborítottak. Hanyattfekve, meredt szemekkel bámütam .fel az égre. Olyan furcsa volt rgy. szédítő és elbűvölő, mintha fejel lefelé zuhannék, az ég kék tó. egy ugrás csak és belevetem magam. Ekkor kocsizörgés, hallatszott, amely a kapu előtt állt meg. Az udvaron megjelent egy kis kövér, elegáns, fekete férfi.

— Á alászolgája doktor ur. — örvendezett az özvegy és betessékelte.

A doktor ur igy üdvözölte a nénit:

— Jónapot,,, asszonyom!

Mig Klárinak hosszan kezet csókolt.

A néni berohant az ebédlőbe és kihozott egy vastag takarót.

— Felmegyünk a tetőre? —‘ kérdezte a doktor és özvegy Majsánszkiné már gurult is fel a rozoga lépcsőkön, karján a. pléddel.

Mikor engem meglátott. tapintatosan igy szólt:

— Ejnye fiacskám, nem egészséges mindig itthon ülni. Jót fog tenni egy kis mozgás! — és gyengéden kituszkolí. Még le is keféit a két tenyerével. Rém meg voltam hatva.

♦

A doktor ur hetenkint háromszor jött látogatóba.

— A család barátja, — magyarázta az özvegy, anélkül, hogy kérdeztem volna és hévvel tette hozzá:

— Boldogult férjemet kezelte sokáig.

A doktorral egy hosszú, sovány, kopasz ügyvéd érkezett néha- vizitbe. A piszok és a szerénység jelemezte ezt a szomorú férfit és irtózatos lábszagáról ’egendák keringtek a városban. Róla beszélték, hogy egyszer repülőgépen Parisba utazott és mikor a gép a francra főváros fölé ért, az emberek rémülten szaladtak ki a házaikból és halálraváltan kérdezték egymástól: »mi az? gáztámadás?« Egyébként nagyon szerencsétlen és nagyon zsugori volt és< a doktor délután a kezeit összecsapva újságolta:

1 Hallatlan, ez a Bódog milyen könnyelmű. tegnap este elpazarolt három dinárt.

Ha hűvösre fordu't az idő. a kis szalonban fogadta Klári a doktort. Mi a nénivel a folyosóra száműzettünk. Ilyenkor az özvegy kiöntötte szive bánatát:

— Jaj. mennyi baj van egy lánnyal. Bárcsak fiam lenne. Nem lehet eléggé vigyázni. Még szerencse, hogy az én K'árinmak van esze. A doktor el fogja venni. De erről még nem szabad senkinek se tudni! — és titokzatosan, mint egv összeesküvő, a szájára tette a két' újjá;

Odabennt nagyot, szenvedélyeset reccsent a dívány.

— Társalognak, — mondta az özvegy pirulva.

' Ezek nagyon kínos pillanatok voltak.

*

Vasárnap reggel befutott a pedikűrös. Mokány, köpcös férfiú volt. örökké sodrott cigarettát szívott és mindig az orrán eresztette ki a füstöt El sem lehetett öt képzelni úgy, hogy például a száján fújja ki a bodor karikákat. Az ujjara vastag, sárga karikagyűrűt húzott a nikotin, ez vol t az ő sírig tartó eljegyzése a dohánnyal.

—- liitt vagyok, — topogott végig vidáman a folyosón és be^qjgőtí a hálószoba ajtaján.

— Röztöa! — iáátatu KM« is könvnyü pongyolájában megjelent a küszöbön.

A néni behozta a forró vizet és mig a kisasszony a lábait áztatta, a tyuikszemvágó fecsegett fáradhatatlanul.

— A Szőlösi-fiu megszöktette a középső Bekenye-lányí! — újságolta . és közben lopva megcirógatta Klári meztelen térdét.

— Na! — kiabálta a kisasszony és az öreg bűnbánóan lesütötte a szemeit.

Mpiét után két üveg sört és ringlit hozatott és megvendégelt bennünket.

— A gyönyörű Klárika egészségére! — mondta idkesen és fenékig ürítette a talpas poharat.

A néni egy-kettőre végzett a ringlikkel és a tyukszemvágó ■ gavallérosau biztatta:

— Csak tessék, ne sajnálja, van még a bo’tban! — és felugrott, mint egy vérengző tigris. Alig lehetett visszatartani, hogy ne szaladjon át a szomszéd füszerüzletbe.

Ezek rz uzsonnák rendszerint többe kerültek neki, mint amennyit a Klári tyúkszemei jövedelmeztek. De a pedikűrösnek megérte. Mert a pedikűrös is fülig szerelmes volt Kláriba.

Minden csütörtökön három lyukas órája volt Ilyenkor, ha nem zavarták a növendékek, leült a zongora elé és vad trillákat vert ki rajta Hogy, úgy mondjam: érzéssel játszott. Az ablako.n rézsut tűzött be a nap, szőke kontya ragyogott, mint az arany és én a díványon elnyúlva hallgattam. Egész nap nem jött senki, egyedül nekem zongorázott. A szerelem hústalan napjai voltak ezek. Még a doktort sem fogadta.

— Ne higyj a barátnak, hű szeretteinek ... — énekelte valaki az uccán és Klári abbahagyta a zongorázást. Álmatagon lóbázta a karjait és odatérdelt a dívány elé. Cicásan.

— Mondd Pisti, haj nagy lennél, elvennél engem feleségül?

És megcirógatta a hajamat. A keze forró volt és édes meleget árasztott.

— Én... én... dadogtam és nem jött hang a torkomra.

— Csacsi, csacslnszki — duruzsolta és belemarkolt a füleimbe. Nagy, dühös fokozásba kezdtünk. Rámtérdelt fiúsán és úgy belémbokszolt, hogy elállt a lélegzetein.

— Hü! hü! — prüszköltem fuldokolva és erősen átöleltem, hogy ne tudjon csiklandozni. Egyszerre abbahagyta a dulakodást és elengedett. Egy sikerült »dupla nelzonnaí« kétvállra fektettem és a következő pllanatban már lefogtam mind a két kezét. Behunyt szemekkel tűrte és amikor föléje hajoltam, megcsókolt. Tudtam, hogy most valami rendkívülinek kell következnie. A fiukká! sokszor beszéltünk már erről és olmé'etben pompás, , isteni módon oldottuk meg ezt a kérdést, ám gyakorlati, kivitelre még sohasem került a sor. Nagyon jó volt igy feküdni, test' a testen, száj a szájon és minden csupa tűz. De éreztem,, hogy ő is vár valamit,. többet ennél és ezek a feszült, izzó pillanatok majd megőrjítettek. Meg se mertem mukkanni. Minden mozdu'ata súrolt, perzselt és égetett. A sexuáüs pánik csimborasszója volt ez. így feküdtünk ott drámai csöndben, az al'konyuió délutánon. Hirtelen éles csilingelősbe kezdett a kis asztalt ébresztőóra.

Klári halkan, fáradtan igy szólt:

— E'ég volt Pistike — és gyöngéden letolt magáról.

$

Hogy beköszöntött a tél, a nagy hálószoba kettős családi ágyában aludtunk mi ketten, a néni és éu. Tekintve az özvegy tiszteletreméltó korát - és az éu zsenge ifjúságomat, nem találtam a dologban semmi különöset, ámbár Klári többször tett rá csuíondáros megjegyzést.

Szilveszter éjszaka nem jött haza Klári. Majsánszkiné izgatottan forgolódott .a dunvLáia ala#4 Jií^ervcsen nyűirdécsett, minden neszre felkapta a fejét és hallgatózott.

— Hol maradhat ilyen soká! — pa-i naszkodott félig nekem, félig saját magának és felkelt,, hogy megnézze, menynyi az idő.

Hajnali .fél öt volt, Az öreg fejére húzta' a dunyhát és onnan mondta elváltozott, színtelen hangon:

— Ugye nagy ringyó a lányom? — és hali'ottatn, a sötétben, hogy potyogtak a könnyei, lassan, mint ősszel az eresz.

— Férjhez mehetett volna már ötször is, ,—- sírta, — de neki nem kellettek a rendes emberek. Most már lehetne egy onokám is! Kicsi, kövér, két esztendős!

Ezen az éjjelen éu is rneggyülöltem Klárit.: Borzasztó féltékenység gyötört, kínlódtam, de csak titokban mertem sírni, nehogy az özvegy meghallja.

*

Már ebédre terítettek, amikor hangos nótázással beállítottak: a doktor, a hórihorgas ügyvéd és egy ismeretlen katonatiszt. Klárit hozták haza-. Mind a négyen részegen imbolyogtak. A kapitány ur összeütötte a bokáját és zavaros szónoklatot tartott, amelynek refrénje a ház tündére volt, akit az úristen spká éltessen. Ezután eltávoztak. Alig tűntek el, az özvegy felemelte az öklét, hqgy átkozódva lesújtson a parázna nőre. De a keze visszahanyatlott; Klári az asztalra borulva az álom mély deliriumában hangosan nevetett.

— Te utolsó! — suttogta az anyja, — te rongy! — és reszketve megsimogatta.

*

Másnap a kapitány lóháton jelent meg. Mögötte lovagolt a legénye.

— Szeretnék beiratkozni növendéknek — mondta a legkomolyabban.

A néni nagy szemeket meresztett, de nem mert ellenkezni. Az egyenruhát mindig respektálta. Tehát fogcsikorgatva igent mondott. Klári roppant mulatságosnak találta a dolgot. Az első óra nagyon íeszélyezetten folyt le. Az öreg asszony beült a zongoraszobába, makacsul stoppolta a lyukas harisnyáimat és nem ment volna le a nyakukról a világért sem. A kapitány dühöngött és úgy nyomorította a billentyűket, mintha az özvegy torka lenne.

— Mit fog szólni a világ! — sopánkodott az özvegy, amikor a kapitány végre ellovagolt, — hisz igy is eleget beszélnek rólad!

Klári dacosan vállat vont.

— Pukkadjanak meg! — mondta röviden és ezzel részéről már he is volt fejezve az ügy.

A kapitány ettől kezdve naponta jött lóháton zongoraórákat venni és az egész ucca a kapu előtt bámészkodott, mig a kapitány legénye a gőzölgő lovakat sétáltatta. A bádogos, aki az -udvar végén lakott, ördögi mosollyal mondta:

— Uj eset.

A bádogos is szerelmes volt Kláriba. Titokban leselkedett utána és mint a segédje mesé'te, egyszer régen a szeretője volt Klárinak. Az első. A legelső. A bádogossal szerettem volna szövetséget kötni, vérszövetséget életre-halálra, hogy megmentsük Kaiárát. Rá nem voltam féltékeny a múltért. Erős volt, mint a bika és én esténkön, szürkületkor, ha a doktor is megérkezett, sírva uszítottam:

— Öld meg ezt a kövér disznót! Mérgezd meg, vagy dobj egy téglát a fejéhez!

De ő ilyenkor fanyar, diplomatikus arcot vágott és mig dühösen kalapált a kis üllőn, csak ennyit mondott:

— Nem lehet. Kuncsaftom a doktor ur.

*

Egy téli regelen a néni korán elment a piacra. A kandallóban vigan lobogott a tűz. Félálomban szunyókáltam, mikor hirtelen párna repült a fejemhez. Akorát csattant, akár egy nyakleves.

— Álomszuszék! — kiabálta tettetett felháborodással, — .világ lustája! — és

i ott állt Kalára az ágyam előtt egy szál ! bokáig éró .iagben, lebontott hajat, me-