Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)

1925-11-07 / 298. szám

2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1925. november 7. ülésen egye; képviselők kifogá­solták, hogy a Rndics-párti minisz­terek nem jelennek meg a klub ülésein és elhatárolták, hogy fel­szólítják a minisztereket, hogy leg­alább egyikük vegyen részt a klub ülésein. Stojadinovic pénzügy­miniszter a királynál Stojcdinovics pénzügyminiszter pénteken auder.cián jelent meg a királynál. A pénzügyminiszter resszortügyekről referált őfelsé­gének. Tavasszal lesz a koronázás A szerdai minisztertanácson, ame­lyen a király elnökölt, a kormány­hoz közelálló körök szerint többek köpött szóba került Őfelsége meg­koronázása is. A »Pravda« híradása szerint a minisztertanács elhatároz­ta. hogy a koronázási ünnepségeket kora tavasszal tartják meg. A pénzügyi bizottság tagjai Kragajsváecn A pénzügyi bizottság valamennyi tagja vasárnap Kragujevácra mérv A bizottság megtekinti az ottani ál­lami fegyvergyárat amely nagyobb összegű segély kiutalását kérte a kormánytól.. Az ellenzék vezéreinek tanácskozása a szociál­politikai miniszterrel Szí mono vies Milán szociálpoliti­kai miniszter pénteken magához ké­rette az ellenzék vezéreit, akikkel a rokkanttörvény-javaslatról tárgyalt. Az ellenzék vezérei és Szimonovics miniszter között megállapodás tör­tént. mely szerint a miniszter az el­lenzék több javaslatát elfogadta. Megvonják a vízi koncessziókat A vizierők kihasználásáról szóló törvénytervezet kidolgozásával megbízott miniszterközi bizottság ülést tartott. Az ülésen foglalkoz­tak az alkotmány 139-tk parag­rafusa végrehajtása tok kérdé­sével, mely a vizierők kihaszná­lásáról intézkedik. A bizottság elhatározta, hogy bizonyos vizi­erők kihasználására kiadott kon­cessziókat megvonja. Ülést tartott a vámtarifa ügyé­ben kiküldött bizottság is, amely folytatta a fémbehozatali vámo ról mér megkezdett vitát. A kép­viselők az ülés után nem adtok információt, úgy hírlik azonban, hogy a bizottság bizonyos féi fajtákra kivetett behozatali vámok megszüntetését határozta el. A hymen-hörze Elvált egy suboiicai házaspár, hogy újból összeházasodjon és ötvenezer dinár segélydijat vegyen fel a kiházasitó­egy lei éktől A szuboticai törvényszéken Pertán József kőműves ellen kártérítési port indított huszonötezer dinár erejéig a volt felesége, azon a cimen, hogy a kő­műves ravasz fondorlattal rávette őt a válásra, de nem akarja másodszor fele­ségül venni. Pertán hat esztendőn ke­resztül boldog házasságban élt a felesé­gével, aki egy topolai gazdálkodónak a iánya. A házasságból két gyermekük született. Öt hónappal ezelőtt a férj egy vasárnap délelőtt, amikor hazatért a Sztipics-féle vendéglőből, igy szólt az asszonyhoz: — Irma, váljunk eV — Megőrültél? — kérdezte Pertánné ijedten. Amikor a kőműves látta felesége ré­mületét, nevetni kezdett és kijelentette, hogy eszeágában sincsen elhagyni fele­ségét, csupán szinleges válásra gondol. Elmondotta, hogy a vendéglőben azt liaííotta. hogy kiházasitó-egylet alakult Szuboticán, amely nagy hozományt ad a tagjainak. — Rábeszélt engem arra — mondja Pertánné a törvényszékhez intézett ke­resetében — hogy indítsunk egymás el­len engesztelhetetlen gyülölség elmén válópert és lépjünk be tagnak egyúttal a kiházasitó-egyletbc. Ha ä hiróság ki­mondja majd a válást, akkor újból meg­­esküszünk és felvesszük a nekünk járó segélydijat az egylettől. A volt férjem azt mondta, hogy ha mind a ketten be­iratkozunk, akkor százezer dinárt is fo­gunk kapni és leszámítva belőle a váló­­pör meg az ügyvédek költségeit, még mindig fog maradni nyolcvan-kilenGven­­ezer kinár. Nekem nem tetszett ez a do­log és azt mondtam, hogyha egyszer már örök hűségeit esküdtünk egymásnak, ak kor csak maradjunk meg emellett, de ő kinevetett és azt mondta, hogy ostoba vagyok, mert ha kétszer esküszünk örök hűséget, az kétszer annyit ér, mintha csak egyszer esküdtünk volna. Végre is levett a lábamról és én bele­egyezésemet adtam abba. hogy elvál­junk. Másnap elvitt egy ügyvédhez, aki előtt nyilatkozatot írtam alá, azután pe­dig lednynevemen beiratkoztam atapitó­­tagnak az egyik kiházasitó-egyletbe. A kereset további részében elmondja Pertánné. hogy férje egy másik kiháza­­siló-egyletbe lépett be alapitó-tagnak. Vérmes reményeikben csalatkoztak kis­sé, mert a hultabörzék mintájára alakult kiházasitó-egyletek csak huszonötezer dinár segélydijat fizetnek ki az alapító tagoknak és igy a várt százezer dinár helyett mindössze csak ötvenezer dinár­ra számíthattak ketten együtt. A vá'ló­­pört mindamellett megindították és a bí­róság két hónappá? ezelőtt ki is mondta a válást mindkét házasfél hibájából. A férj ekkor azzal a kifogással, hogy az egylet alapszabályai ezt megkövetelik, elköltözött a Driua-ulica 7. számú ház­ban levő lakásukról — mint mondotta addig, amíg újból házasságra nem lép­nek egymással. Ettől az időponttól kezdve Pertán egyre ritkábban érintkezett családjával és amikor felesége sürgetni kezdte, hogy a hymenbörzén — ahol a rendes tőzsdei kötések helyett házasságkötések szere­pelnek — perfektuálják az üzletet és ebből a célból minél előbb házasodjanak össze, azt válaszolta, hogy ezzel még várni kSll. — Az <alapszabályok szerint — mon­dotta — csak hat hét múlva lehet meg­tartanunk az esküvőt. Hat hét múlva Pertán újabb kibúvót talált — ezúttal is az alapszabályokra hivatkozva — majd amikor Pertánné kijelentette, hogy nem vár tovább.-az elvált férj hosszas kertelés után kibökte, hogy nem hajtandó voit feleségét még­­egyszer feleségül venni, mert nőtlensé­­gét nem akarja feláldozni. Hiábavaló volt az asszony minden sírása és könyörgése, a kőműves ra­gaszkodott ahhoz, hogy ő ezentúl »sza­badkőműves« lesz és tudni sem akart többé arról, hogy mégegyszer megnő­süljön, Annál nagyobb volt az asszony megrökönyödése, amikor néhány nap múlva arról értesült, hogy volt ura el­jegyezte N. Mariskát, akivel a kiházasi­­tó-egyletben ismerkedett meg. Pertán Józsefné rögtön ügyvédhez fordult és bűnvádi följelentésé akart tenni volt ura ellen csalás címén, majd a válás érvény­telenségének kimondását akarta kérni a törvényszéktől. Amikor az ügyvéd mindkét lépésről, mint kilátástalanokról, lebeszélte, Pertánné — hogy legalább a veszett fejsze nyelét megmentse — bei perelte volt urát huszonötezer dinárra, Az asszony keresetével szemben Per­­írín József azzal védekezik, hogy felesé­ge nem jogosult magának követelni an­nak az ötvenezer dinárnak a felét, amit ő és N. Mariska házasságkötésük révén a kiházasitó-egylettöl kapnak. — Az egyesületnek ugyanis csak leá­nyok lehetnek tagjai az alapszabályok értőimében — mondja viszont kereseté­ben — már pedig elvált feleségem, ami­kor alapító-tagnak beiratkozott, asszony volt és csalást követett el, amikor leánynak adta ki magát, Ha el is vettem volna másodszor feleségül, akkor sem kaphatta volna meg jogosan a segélydi­jat és igy minden jogcíme hiányzik arra, hogy tőlem a huszonötezer dinárt követelje. A különös pör elé jogászkörökbeii nagy érdeklődéssel tekintenek. Szivárványos ifjúság Irta : II és Endre Az ablak nyitva állt, s a szom­szédos háztetőről vörhenyes, nagy lepke libbent be a harmademeleti, kis szobába. Néhány pillanatra meg­pihent a szemközti falon. Azután ki­terjesztette a szárnyait és tétován, határozatlanul mozdult. A poros fényképek között egyre magasabb­ra egyre följebb kúszott. Szikrázott s vérvörös lett a kopott fal, ahová csak szállt. Bucsuzkodó, bágyadt nap sütött odakünn. A város fölött az utolsó sugarak csillogtak már és a házte­tőkből Ie-lecsuszott néha egy,-két nyalábravaló. Október volt, késő meleg délután. A vetetten, fekete vaságyon nyi­tott szemekkel, mozdulatlanul fe­küdt a fiú. Az asztal mellett egy fellapozott könyv várta. A sarokban a törede­zett mosdó állt. Egy kopott szek­rény, két recsegő szék, a megtá­masztott polcon néhány tankönyv: ennyi volt a kis szoba bútorzata. A fiú feje alá fektette a karjait és szentéivel a késői sugarak szines já­tékához menekült, a vörhenyes lep­ke a falon már majdnem a mennye­zet alá ért. Homály ereszkedett az alacsony szobára, s. szomorúságot, szegény­séget virágzott .minden sarok. Mélyen lent, a kövezett, szűk, kis uccán, egy teherautó robogott las­san el. Kíméletlen, erős zaja felért egészen a harmadik emeletig; meg­remegtette a falakat s eljátszott a zörgő ablaküveggel. Azután ez is elmúlt. A csend, mint egy nagy pók, szö­vögette alkonyos, sürü fátyokit. A lepke már a bámuló mennyeze­ten pihent. És ebben a pillanatban, a hatal­mas, szürke házban az ucca túlsó oldalán, fenn a harmadik emele­ten, mint egy haragvó tenger, föl­­zugott a mindenesti zongora. — öt óra! — sóhajtott az ágyon a fiú. És felkönyökölt. Szemben, a fehér csipkefüggö­nyök mögött, zengett a sok, meg­ütött húr. A bucsuzkodó, meleg, októberi alkonyaton, mint egy ide­gen ember, dalolt valami messzi, sugaras öröm. A fiú ült az ágyon. ÖJ órakor, egészen pontosan, min­den nap megszólalt ez a zongora. És a fiúnak, a kopott kabátja alatt, Öt órakor, egészen pontosan, min­dennap fájni kezdett a szive. Mint millió vízcsepp egy hatal­mas szökökutból: szikrázva ömlött szerte a barna afkonyodásban a sok szines álom. Mint súlyos do­ronggal felvert pihenő, fehér ga­lambraj: átjött onnan túlról a sok, busitó, nehéz üzenet: — Van szépség . . . van fény... van tavasz... vannak ismeretlen országok ... vannak nagyszerű cso­dák ... vannak szivfájditó asszo­nyok ... Szivárványos, szép ifjú­ság: van, van ilyen is valahol! A fiúnak a harmademeleti kisszo­bában elszáradt, keserű lett a torka: — Van... másnak...! Az örvénylő, kavargó hangokban, ott túl, megcsillant már az egész, nagyszerű, elérhetetlen élet. S a. magános hallgatózónak, a ke­mény, vetetten vaságyon, mint egy rossz iz, felcsuklott morzsolódó, ta­­vasztalan, egész ifjúsága. Áhitatosan, elmélyedve, a fehér csipkefüggönyök mögött, fáradhatat­lanul játszott valaki. És a fiúnak eszébejutott: egyszer, egy ilyen kezdődő, barna estén, megállt egy ragyogó kirakat előtt, állt, elnézte a kirakatot, el önmagát, s az erős, éles villanyfényben a ko­pott ruhája még kopottabb lett. Oda túl játszottak. És a megszépítő, meleg muzsiká­ban egy kopott szoba: még kopot­tabb lett. Egy huszonegy éves szív: még súlyosabb. Álmok, amelyek nem jötte: el: szebbek. Szomorúsá­gok, amik eljöttek: feketébbek. — Hiszen csak gyakorol valaki, — vigasztalgatta magát a fiú. De már didergettT Felállt az ágyról, magára kapta a felöltőjét és menekült. Nem... nem birta tovább... Nem... nem jó: nagyon szegényen nagyon szép dolgokkal találkozni. Öt óra után minden nap elmenekült hazulról. Künn z.ugott a város, transzparen­sek hunyorogtak a magasban, fény szálkázta az estét. És emberek ro­hantak; a célok felé, harcra készen, éhesen rohantak. Kettesben, erősen, a párjukkal, mind-mind. Meleg, őszi este volt, a fiú mégis fázott. Feltürte a kabátja gallérját: ő egyedül volt. Amikor hazatért, csak a csend fo­gadta már. Ott túl behúzták az' ab­lakot. S ő leült az asztal mellé s össze­­szoritott fogakkal a könyve fölé ha­jolt. — Nem ... azért sem fog sóhaj­tani ...! A mennyezett alatt halványan, sárgán égett a lámpa, a betűk egy­re halványabbak lettek a szemei előtt. Egyre lejjebb hanyatlott a feje: is: lassan elaludt. S kimerültén, elnyütten borult el az irtózatos, nagy betütenger fölött, a nyitott könyvön. Aludt, aludt. Az éjszakai csillagok fényesedtek már: mire fölriadt. Felállt, az ablakhoz lépett. Mozdulatlan, hűvös, őszi éjszaka! volt odakünn. Október szívverését hozta el a csöndben valami könnyű lehelet. A fátyolos sötétségben, túl a házakon, messze-messze, ismeret­len mozdonyok füttyentgettek egy­másnak. Ragyogó ezüstsarlóval vi­lágított a hold. A fiú nézett ki az ablakon. Egy kissé megdidtergett: eszébe­jutott a sok vigasztalan szürke hét­köznap. Ami már elmúlt és ami még jönni fog. Átnézett a szemben fehérlő ablak könnyű csipkefüggönyére és szom­jasan, vágyódva, türelmetlenül várni kezute a holnap délutáni öt órái. Ujravárni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom