Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)

1925-11-02 / 293. szám

4 OLDAL * ÄRA 1% DINÁR Poštarina plaćena ! XXVI. évi t Szubotica, HETFO 1925 november 2. 293. szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Telefon: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52 Előfizetési ár negyedévre 150 din. Szerkesztőség: Aleksandrova ul. 4. (Rossia Fonciére-palota) Kiadóhivatal: Snbotica, Aleksandrova ul.l.(Lel’uach-paloía) Zsifkovics lesz a pénzügyminiszter? Hírek a kormányrekonstrukciőrói Beogradból jelentik: Alexandar ki­rály és a királyné vasárnap délelőtt tiz órakor érkeztek meg Beogradba, ahol az állomáson Radivojevics Ante közlekedésügyi miniszter és Damja­­novics udvari marsai fogadták a királyi! párt. Az uralkodó visszaérke­zésével megélénkült ugyan a politikai élet, azonban a vasárnap folyamán semmi jelentősebb esemény “nem tör­tént. A politikai köröket főleg a kor­mányrekonstrukció foglalkoztatja és a kulisszák mögöt nagy agitáció fo­lyik az egyes miniszteri elöltek ér­dekében. Hir szerint az már biztos­ra vehető, hogy Jovanovics Lyuba és Zsifkovics Lyuba belépnek a kor­­ményba. A miniszterjelöltek között szerepel azonkívül Perics Ninkó volt igazságügyminiszter is.; Jól infor­mált helyről szerzett »értesüléseink szerint Zsifkovicsnak Pasics minisz­terelnök a pénzügyminiszteri ' tárcát Szándékozik átadni és ebben az eset­ben Sztojadinovics pénzügymrnrwter kilép a kormányból. Sztojadinovics helyzetét különösen a dohánybevál­tások körül tanúsított magatartása gyengítette meg, ami miatt már öt hónap óta állandóan támadják a párt földművelő képviselői. Korábbi hitek­kel szemben viszont megállapítható, hogy szó sincs Makszimovics Bozsó belügyminiszter távozásáról! Nésics képviselő Pasicsnál Pasics miniszterelnök vasárnap körülbelül egy órahosszat tartózko­dott a miniszterelnökségen, ahol Nesics Lyuba látogatta meg. Nesics a washingtoni interparlamentáris konferencia lefolyásáról referált a miniszterelnöknek és bejelentette, hogy a jugoszláv képviselők Detro­­itban, Pittsburgban és Chikágóban meglátogatták a jugoszláv kivándo­roltakat. A Radics-párt konferenciája Zagrebban Zagrebból jelentik: Nikics erdőügyi minisztere a Radics-párti államtitká­rok, továbbá Predavec és Macsek a horvát parasztpárt alelnökei vasár­nap Zágrebban tartózkodtak, ahol értekezletre gyűltek össze Radies István lakásán. A konferencia egész napon át tartott, este hat óra­kor pedig a Radics-párt elnöksége ülésezett. Este kilenc órakor Nikics miniszter, Radics István, az államtit­károk, Predavec és Macsek elutaz­tak Beogradba. Előzőleg Radics Ist­ván hosszasan tanácskozott a Zag­­roban tartózkodó dr. Markovics Lá­zár radikális képviselővel. A Bácsmegyei Napló zagrebi munkatársa beszélgetést folytatott Nikics erdőiigyi miniszterrel, aki azonban a konferencia lefolyásáról nem nyilatkozott. Radics István kor­mánybalépésének kérdésére a mi­niszter kijelentette, hogy az még a hét folyamán megtörténik. Radios István ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy az ügy még nem érett meg a nyilvánosság számára. Pribicsevics és Korosec akciója Rumáról jelentik: Pribicsevics Szvetozár vasárnap Rumán nagy népgyülésen vett részt, amelyen társaságában Vildek és Popovics Szvetiszláv képviselők, valamint Zsivanovics tábornok is megjelen­tek. A népgyülésen az egész Sze­­rémségből többezer ember vett részt. Pribicsevics nagy beszédet tartott, amelyben élesen támadta a koalíciós kormányt. Kívüle még Zsivanovics tábornok is beszélt. Korosec Antal dr.,' a szlovén nép­párt vezére dalmáciai agitációs ut­ján vasárnap Dubrovnikban tar­tót tnépgyülést, ameyen nagy beszédet mondott a bel- és külpoli­tikai helyzetről. Támadta a centra­lizmust; szerinte csak a nemzeti megegyezés politikája helyes, azon­ban a szerbek nem akarják megér­teni a horvátokat és szlovéneket. Az iskolákban antikathollkus politikát folytatnak, ami sok helyütt a nép hangulatára rossz hatással van. Élesen támadta Radicsot a meg­egyezés miatt. A külpolitikáról (be­szélve az orosz kérdéssel kapcsolat­ban hangsúlyozta, hogy Jugoszlá­viának közelednie kell az oroszor­szági pravoszláv egyházakhoz, mert a pápai kincstár is nagy összegeket áldoz Oroszországban a katholikus és orosz egyházak közötti jó vi­szony kimélyftésére. A francia nacionalisták nem szavaznák meg a marokkói háborús hiteleket A Painlevé-kormány újabb nehézségei Parisból jelentik : A francia Köz­­társasági Liga vasárnap MW er and elnökletével ülést tartott, amelyen a volt köztársasági elnök ismét heve­sen támadta a Painlevé-kormányt. Az ülésen Millerand indítványára elhatározták, hogy a kormány altat a marokkói háború folytatására kért hadihiteleket nem szavazzák meg. Minthogy valószínű, hogy a ka­marában szociálisták is ellene fog­nak szavazni a marokkói háborús költségekről szóló javaslatnak, attól lehet tartani, hogy c javaslat ka­marai tárgyalásai megpecsételik a Painlevé-kormány végleges bukását. Morvát ellenzéki blokk alakult A horvát jogpárt szövetségre lépett a horvái köztársasági pa­rasztszövetséggel — Három disszidens Radics-párti képviselő tagja a blokknak — Kíméletlenül éles támadások hangzottak el Radics István ellen a zagrebi Kvaternik-centennáriumon Zagrebból jelentik: A horvát szo­­kol-egyesület az 1871-es felkelésben elesett nagy horvát hazafi, dr. Kva­­ternik Jenő születésének századik évfordulója alkamából emléküemne­­pélyt tartott, amely hazafias ünnep­ségből politikai maniiesztációvá vál­tozott. Az ünnepély hazafias dalokkal kezdődött, majd Dosen Marko, Ra­dics-párti diszidens képviselő be­szélt, teleszőtt utalásokkal a je­lenlegi politikai életre. Részlete­sen foglalkozott Kvatemiknek 1861-ben, a száborban tartott beszédeivel és ezzel kapcso­latban minuntalan összehasonlította őt Radics Istvánnal, akit a horvátság volt vezérének nevezett. A következő szónok dr. Horvát Alekszandar, a Frank-féle horvát jogpárt elnöke volt, aki főleg Kva­­ternik utolsó tiz esztendejének tör­ténetével foglalkozott. A mártírha­lált halt horvát szabadsághős ezek­nek az éveknek legnagyobbrészét emigrációban töltötte Franciaország­ban, Olaszországban és Oroszor­szágiban. —Kvaternik — fűzte hozzá a szónok Radicsra célozva — nem tar­tozott azonban azok közé az emig­ránsok közé, akik emigrációs idejü­ket vénasszonyokkal való teázással töltik, hartem komoly, hazafias mun­kát fejtett ki a horvát nép érdeké­ben. Prebek Vladimir volt képviselő, a horvát jogpárt egyik vezére bejelen­tette ezután, hogy a tulajdonképpeni emlékünnepély véget ért. — Megragadjuk azonban az alkal­mat arra, — mondotta — hogy a horvát jogpártnak a jövőben folyta­tandó politikájáról tájékoztassuk a nyilvánosságot. A horvát jogpárt nem vonakodott soha szövetségese­ket keresni jobbról és balról is. Ami­kor azonban észrevette, hogy szö­vetségeseinek szándékai nem becsü­letesek, megszakította ezt a szövet­séget.. Uj szövetséges kereséséhez láttunk hozzá és találtunk is ilyene­ket azokban a politikusokban, akik kiléptek a Radics-féle parasztpárt­ból, amikor az hűtlenné vált addig követett politikájához. Ezek a poli­tikusok a horvát köztársasági pa­rasztszövetségben szervezkedtek és mi velük léptünk összeköttetésbe. Ezeknek a politikusoknak volt bá­torságuk szembehelyezkedni azok­kal, akik elárulták pártprogrammju­­kat, becsületüket és esküjüket. A' horvát jogpárt tehát indokoltan köt szövetséget a horvát köztársasági parasztszövetséggel, amelynek tud­valevőleg három nemzetgyűlési képviselőtagja van, Dosen - Marko, tír. Bucs István és Trajanovics Ante, Miután a horvát jogpártnak egyet­len célja van, megvédeni a horvát nép érdekeit, könnyen ment a meg­egyezés uj szövetségeseivel. Prebek elmondotta ezután, hogy a két párt képviselői előzetes tárgyalások után október 2l«én konferenciát tartottak és azon ratifikálták megállapodásukat, amelyről a következő kommünikét adták ki: — A horvát köztársasági pa­raszt szövetség és a horvát jog­párt megbízottai megfontolták a horvát nép jelenlegi politikai hely­zetét az önrendelkezési jogért folytott küzdelemben és elhatá­rozták, hogy a jövőben: együttmű­ködnek abból a célból, hogy ön­rendelkezési joguk minél előbb megvalósuljon, azonkívül mindent el fognak követni arra, hogy a horvát népről elhárítsák mind­azokat a káros következménye­ket, amelyeket Radics Istvánnak a népakarat ellenére történt fel­fordulása előidézett. Ebből a cél­ból a két párt kiküldöttei megál­lapodtak abban, hogy horvát blokk néven szoro­sabb politikai együttműkö­désre lépnek a következő feltételek mellett: 1. A két párt megtartja külön­állását és programmjuk alapjává teszik a horvát nép önrendelkezé­si jogának teljes horvát nemzeti és állami szuverenitásnak, továb­bá az állam konföderativ berende­zésének kiküzdését. 2. Szociális szempontból köve­telik tiszta és a legszélesebb körű demokráciának, a szociális igaz­ság és egyenlőség elvének meg­valósítását. A kommüniké felolvasása után dr. Bucs István szólalt fel a horvát köztársasági' parasztszövetség ne­vében a horvát nemzeti eszméről valamint a horvát nép önrendelkezé­séről beszélt, majd felszólította a jelenlevőket, hogy lépjenek be a blokkba. A politikai gyűléssé átalakult gyászünnepély a horvát himnusz eléneklésével ért véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom