Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)

1925-10-06 / 268. szám

8. oldal BACS MEGYEI NAPLÖ 1925. október 6. I Sztrájkolnak a becskereki gimnázium diákjai Két gimnazistát arculiitött egy fiatal tanár, mire az egyik visszaütötte — A diákot kizárták az intézetből — Négymilliós sikkasztás a tuzlai sóhivatalban. Tuzláról jelentik: A beo­­grádi monopoligazgatóság nagy vis?­­szaéléseknek jött a nyomára a tuzlai állami sóhivatalban. A visszaéléseket úgy követték el, hogy az államnak het­venkét páráért szállítandó százhatvanhét vagon sót különböző kereskedőknek kilogrammonkint három dinárért adták el és a kiilönbözetet elsikkasztották. A rendőrség a sóhivatal valamennyi alkal­mazóiját letartóztatta. — A szubotieai francia klub hangver­senye, Nagy érdeklődés nyilvánul a szubotieai francia klub hangversenye iránt, amelr-et e hó 9-én tartanak meg a Bárány-szállóban. A hangversenyen két párisi művész, Lucien de Flagny és Wil­liam Gwinn is fellép. Helyárak 30 és 20 dinár, teajegy 20 dinár. Jegyek Gyor­­gyevics .lován törvényszéki bírónál és az előadás napián a pénztárnál váltha-, tók. — Pisztoly és kard. Budapestről jelentik: Két érdekes párbaj zajlott le hétfőn délelőtt. Az egyik pisztolypárbaj volt, amely Sebestyén Géza, a Városi Színház igazgatója és Tábori Lajo gyárigazgató közt folyt le a Hü 'ös­­völgyben. A párbajra, amely sebesülés nélkül végződött, összeszólalkozás adott okot. a másik párbajt a Santelli-féT- vivóterem'oen vívták, aho! karddal kezükben álltak egymással szembe Varsányi István és Keindl Ferenc mű­egyetemi hallgatók. A párbajban Keindl Ferenc a negyedik menet után köny­­nyebb fejvágást kapott, mire a segédek a párbajt beszüntették. A párbajt ifj. Horthy István vezette. — Ál Leirer-gyilkos jelentkezett a budapesti ügyészségen. Budapestről jelentik: A pestvidéki ügyészség fog­házában hétfőn délelőtt jelentkezett egy rab az ügyészség vezetője előtt és val­lomást tett, hogy Pödör Gyulával együtt ő szúrta le tőrrel Leirer Amáliát. A vallomás után a rendőrségről az ügyész­ségre küldték azokat a detektiveket, akik annak idején részt vettek a Leirer­­gyilkosság nyomozásában és ismerik a gyilkosság körülményeit. A detektívek megállapították, hogy a vallomást tevő rab, — akinek nevét a hatóságok titok­ban tartják — nem vehetett részt a gyilkosságban és nem tudott válaszo'ni arra a kérdésre sem, hogy Leirer Amália lakásának milyen a berendezése. A hatóságok még nem tudják, hogy milyen okok bírhatták rá a rabot a gyilkosság vállalására. — Újabb vasúti katasztrófa Fran­ciaországban. Párisból jelentik : Halá­los vasúti szerencsétlenség történt Strassburg közelében. A páris—strass­­burgi gyorsvonat, amelynek menetrend szerint néhány perccel éjfél után kell Strassburgbaérkeznie,Hochfelden mellett beleszaladt egy tehervonatba, amelynek személyzete közül két vonatkisérő meg­halt és néhány utas megsebesült. A vizsgálat azt derítette ki, hogy csak az eJzász-lotharingiai vasúti személykocsik hihetetlenül erős szerkezetének köszön­hető, hogy nagyobb katasztrófa nem történt és több emberélet nem esett áldozatául az összeütközésnek. A párisi gyorsvonat mozdonyvezetője annak el­lenére, hogy a szemafor tilosra volt állítva, nyolcvan kilométer sebességgel rohant át Hochfelden állomáson. — A „Knyizsevni Szever“ szu boticai szláv irodalmi folyóirat októberi száma most jelent meg. A folyóiratba llijics-Skurla Verka, Paunovics S, Gyukics B., Dragutinovics Radomir, dr. Gyurovics Dimitrije, Sztojkovics Szretén, dr. Ivies Alexa, dr. Nikics Fe'dor, Majsztorovics Milán, Savkovics Milos ir'ak értékes cikkeket. BecsKerekről jelentik: Kinos isko­lai botrány játszódott le szombaton a (becskereki állami gimnáziumban. A botrány fejleményeképpen hétfőn az intézet több osztályának növen­dékei sztrájkba léptek. A becskerek: gimnáziumhoz ez év elején Szuboiin Szlávkót nevezték ki igazgatónak, aki még a tanév ele­ién elrendelte, hogy a diákok a to­longás elkerülése céljából a gimná­zium lépcsőin felfelé a jobboldalon és lefelé a baloldalon menjenek. Az igazgatói rendelkezés végrehajtását minden óra közti szünetben más­más tanár ellenőrizte. Szombaton a tiz órai szünetben Jovanovics Borivoj fiatal gyakorló­tanár ügyelt fel a lépcsőkön, ami­kor két növendék, a szerb tagozat ötödik és nyolcadik osztályának egv-egy tanulója, megfeledkezve az igazgatói rendeletről, a lépcsőknek nem jobb, hanem hal oldalán tartott fel az emeletre. A fiatal tanár erre mindkét diákot arcvliitötte. A nyol­cadik osztályú Mestrovics Gyura önérzetesen tiltakozott az eLlen, hogy a fiatal tanár ellene, nyolcadikos diák ellen testi fenvitéket alkalmaz, mire Jovanovics Borivoj másodszor is arcul ütötte Mestrovicsot, aki ez­után visszaütötte a tanárt. Az ügv azonnal az igazgató elé került, aki kihallgatta ugv a tanárt, mint a diákot, majd délutánra tanári konferenciát hivott egvbe. A konfe­rencia elhatározta Mestrovics Gyu­— Csaló utazó. Noviszadról jelen­tik: Krotics Péter karlovcai kereskedő feljelentette Konyenovics Milán utazót Krotics autóval üzleti útra küldte Ko­­nyenovicsot, aki az autót másnap visszaküldte, a rábízott négyezerötszáz dinárt azonban megtartotta és meg­szökött. A noviszadi rendőrség a csaló utazót vasárnap letartóztatta. — Tűz egy noviszadi gyógyszertár­ban. Noviszadról jelentik: Vasárnap dél­után a noviszadi Popics-féle gyógyszer­tárban a villamos motor tüzet okozott, amelyet a tűzoltóknak sikerült idejeko­rán eloltani. A kár négyezer dinár. — A pancsevói mészárosok pana­sza. Becskerekről jelentik: A becske­reki kereskedelmi és iparkamara titkár­ságát hétfőn a pancsevói mészárosok küldöttsége kereste fel, mely elpana­­szolta, hogy a pancsevói rendőrség tu'­­szigoruan alka'mazza velük szemben a drágaság elleni törvényi. A küldöttség elmondotta, hogy a rendőrség fe’jelen­­tése alapján a járásbirós'g több mészá­rost ítélt el, holott az ártarifáiuk ellen egyáltalán nem emelhető kifogás. A kamara a bemutatott ártarifáról megál­lapította, hogy az nem lépi túl a szolid polgári haszon mértékét. A pancsevói mészárosok a kamara véleménye alap­ján a járásbíróság Ítéletét meg fogják felebbezni. A becskereki kereskedelmi és iparkamara a küldöttség kívánságára beadványt intéz a kereskedelmi minisz­tériumhoz, melyben kérni fogja, hogy a kereskedőket éz iparosokat a hatósági zaklatásoktól óvja meg. — Képhiállitás Novisadon. Novi­­sadról jelentik: Magyary József festő­művész a Wagner-féle cukrászda külön I termében képkiállitást rendez. Müvei I közül különösen a zsánerképek érdemlik meg a közönség figyelmét. rónak a gimnáziumból való kizárá­sát. Hétfőn reggel kilenc órakor hir­dették ki körözvény utján az egész intézetben Mestrovics kizárását. Mestrovics. aki a szerb tagozat nyol­cadik osztályának egyik legjctbb ta­nulója volt és olyan szegény fiú, hogy más intézetben aligha folytat­hatná tanulmányait, a felszólítás után azonnal elhagyta a gimnáziu­mot, de vele egvütt eltávozott az is­kolából a szerb tagozat nyolcadik osztályának valamennyi növendéke. Ugyanekkor szolidaritása jeléül el­hagyta az intézetet és sztrájkba lé­pett a szerb tagozat hatodik és he­tedik osztályának legtöbb növen­déke is. Szubotin Szlávkó, a gimnázium igazgatója még hétfőn felszólította a szülőket, hogy gyermekeiket küldjék az iskolába, azonban mozgalom in­dult meg a diákok között, hogy a szerb tagozat mind a nézv felső osz­tályának valamennyi növendéke lép­jen kedden reggel sztrájkba és ad­dig ne látogassa az előadásokat, a mig a Mestrovicsot kizáró határoza­tot meg nem semmisitik és a felső osztályok növendékeinek teljes elégtételt nem adnak egy nyolca­dikos növendék testi megfenyi­­téséért. Becskereken nagy izgalmat kelt a kinos affér. Jovanovics Borivoj. az egész incidens felidézője hétfőn sza­badságot kért és elutazott Becske­rekről. — Tolvaj hajóíütö. Noviszadról jeleli’ tik: Balogh Iván hajófütö. aki a titeli téli kikötőben horganyzó »Pasics Niko­­la« nevű hajón teljesített szolgálatot, a hajó kormányosától. Poldi Sándortól hétszáz dinárt lopott. A csendőrség le­tartóztatta és beszállította a noviszadi ügyészség fogházába. — Leleplezel Lamispénzvero­­mühely. Nürnbergből táviraiozzák: A rendőrség a Herbbruck melletti Rupp rechtstegen közelében egy birtokon teljesen korszerűen berendezett hamis­­pénzverő-mühelyt fedezett fel. A hamis­pénzverde vilianyerőre rendezkedett be ötven járadék- pfenningek és két és három márkás pénzdarabok verésére. A földbirtokos sofőrjének és néhány más személynek segítségével heteken át tartó munka árán szerelte fel a gépeket, amelyeken már is nagyszámú ötven pfeningeseket vert. A három márkás darabok verése a pénzhami­sítók minden igyekezete ellenére sem sikerült. A vizsgálat fogja földeríteni, hogy vájjon került e forgalomba hamis­­génz és hogy milyen mértékben. Az augsburgi rendőrség a földbirtokoson kívül még egy vésnököt is 'etartózta tott, aki ugyancsak a pénzhamisító bandához tartózó.t. A Deutsche Medizinische W uCnen­­schriít októberi száma igen érdekes tar­talommal jelent meg. Gauss würzburgi professzor a női hashártya gyulladások­ról, Halbestädter a rák Röntgen-kezelé­séről, Kümmel hamburgi tanár a vérvise­­lésről, Lepehne königsbergi tanár a ma­kacs székrekedésekről és Hermann szu­­boticai orvos az epehólyag legújabb vizsgálati módszeréről értekezik. A Deutsche Medizinische Wochenschrift a Kurírnál kapható Szuboticán. — A hét végén fogla kozik a Kúria Beniczky Cdön szaladlábra­­helyezési ’>■ érelmével. Budapestről jelentik : Beniczky Ödön ügyében szerdán kerülnek az iratok a Kúriá­hoz. Beniczky fogvatartásának ügye is e héten kerül a Kúria elé. Amikor az ítélőtáblán jóváhagyták a törvény­szék Ítéletét, amely három évi fog­házbüntetést szabott ki, azzal utasí­totta el a szabadlábrahelyezési kérel­met, hogy a focházorvos jelentése szerint Beniczky Ödön egészségi ál­lapotára a további fogság életvesze­­delemmel nem jár, Beniczky állapota azonban időközben rosszabbra fordult, s a beteg állandóan a fogházorvos kezelése alatt áll. A változott hely­zetben Beniczky újabb fogházorvosi bizonyitvány kiállítását kérte, hogy ezzel igazolja ü Kúriánál a további fogság veszedetmét. A Kúria legké­sőbb a hét végén zárt ülésben fog­lalkozik Beniczky szabadlábra helye­zési kérelmével s csak ennek elinté­zése után tűzi ki a szóbeli tárgyalás napját a táblai Ítélet ellen beadott semmiségi panaszdk ügyében. — Letartóztatott katonaszökevény Noviszadról jelentik: A kulpini csendőr­ség a beogradi katonai bíróság megke­resésére letartóztatta Sisó András hat hónapi fogházra elitéit katonaszöke­vényt. A katonaszökevényt büntetésének kitöltése végett az ügyészség fogházába szállították. — Fejbe rúgta a ló. Horgosról je' lentik: Sárkány L zár gazdálkodó*' lova úgy fejbe rúgta, hogy eszméletle' nü! esett örsze. A ló pataja leszakította Sárkány arcáról a húst. A szerencsétle­nül j rt gazdát kórházba szállították. — Professzor Mabuse Rasid, a világ­hírű telepatikus fenomén Szuboticára ér­kezett, ahol szerdán és csütörtökön este 9 órakor a Lloyd helyiségében rendkívül érdekes előadásokat fog tartani. Áltdto­­kat is hipnotizál és mutatványai között szerepel a szenzációs rádiószuggeszció is. Mindkét este teljesen uj műsor. Orvosi hir. Dr. Brezovszky Nándor noviszadi sebész-főorvos szabadságáról visszaérkezett és újból megkezdte ren­delését. Rendelő napjai kedd. csütörtök és vasárnap. — A noviszadi szerb színtársulat pá lyadija. Noviszadról jelentik: A novi­szadi szerb színtársulat hat hónappal ezelőtt ötezer dináros pálya dijat tűzött ki drámára. A pályadijra Noviszadról, Becgradból, Leszkovácról, Oszijekről, Szarajevóból, Vukovárról, Zagrebbői, Dubrovnikből, Varazsdinból, Vclikibecs­­kerekről küldtek be szerb és Sztara-Ka­­nizsáról egy magyar nályamurikát. A biráló bizottság még ebben a hónapban dönt a pályázat sorsa felöl. Telekkönyvi rendtartás szerbül. Ma­sirevics Miklós, a szombori járásbíróság telekkönyvi bírája, a Telekkönyvi Rend­tartást az alkalmazásban levő joggya­korlat alapelvei szerint szerbül feldol­gozta. A mii előreláthatólag tíz ivet fog kitenni. Megrendelhető vagy közvetlenül a szerzőnél, vagy bármely vojvodinal telekkönyvvezetőnél. A mü előfizetési ára 50 dinár. Dr. Kálmán Ferenc orvos rendelését Paličon megkezdte (Biermann-villa). Értesítés. A szubotieai önálló iparos betegsegélyzö egyesület vezetősége fel­kéri tagjait, hogy dr. Fekete orvos ur kijelentése folytán, hogy nem tekinti ma­gát az egyesület orvosának, kezelésre további intézkedésig dr. Szántó úrhoz járjanak. A második orvos kérdése a legsürgősebben rendeztetik. melyről t tagjainkat értesíteni fogjuk. Ne felejtsék el, hogy a szépséget az arc üdesége adja meg és ez csak úgy érhető el, ha „VISAGINE ADELINA PATTI“ arctejet használ. Üvegje 30 dinár. LAB0RAT01RE „ADELINE PATTI“ PARIS. Főképviselet Jugoszláviára ZAGREB, GAJEVA ÜL. 8 Kapható minden gyósrvszertárban, drogériában és illatszerkereskedésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom