Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-03 / 265. szám
1925 október 2. BÄCSMEGYEI NAPLŐ 9. oldal KINTORNA • ■ • Két barátnő találkozik a szuboticai korzón. Az egyik — akiről Vöztudomásu, hogy már néhány vőlegényt koptatott el — örömmel kérdi a másiktól: — Hogy tetszik a jegygyűrű, amit Pistától kaptam ? — Nagyon — feleli a barátnő epésen. — Ez a legszebb jegygyűrű, amit eddig életedben kaptál! * Hadigazdagék zsúrra voltak a napokban hivatalosak egy becskereki családnál. Uzsonna után — szokás szerint — a vendéglátók gyermekei produkálták magukat, többek közt kisfiúk bemutatta zenei képzettségét egy flótán. A vendégek csendben hallgatják a zenei produkciót, mig végre a hadigazdag felesége csöndben megkérdi a mellette ülő úrtól: — Csak azt nem értem, hogyan tud ez a gyerek ilyen szépen játszani azon a rósz szerszámon ? — Miért volna az a hangszer rossz ? — Na hát nem látja, hogy csupa lyuk ? * A család gyerekestül kirándulást tesz az őszi verőfénytől ragyogó Pa'icsra. Alig ülnek le a parkban egy padra, hirtelen vihar és óriási eső kerekedik. Csuromvizesen menekülnek fedél alá, ahol az asszony szemrehányásokat tesz az urának: — Nahát, ennek is te vagy az oka! Én indítványoztam, hogy tegyünk kirándul ást Paiicsra — s te persze mindjártl beleegyeztél!... * A sombori Lloydban ebéd utáni fekelézés közben folyt le ez a beszélgetés. A rádióról volt szó és amikor már mindenki elmondta a maga véleményét, megszólalt az egyik gabonás: — Van egy barátom Beogradban, akinek olyan készüléke van, amely alig nagyobb egy kis cigarettadoboznál és Párist hallja vele. A társaság egyik tagja rádupláz: — Ez semmi! Nekem van egy barátom, aki Jaránt hallja . . . — Hol lakik ez az ember ? — kérdi megrökönyödve a gabonás. — Tokióban .. . SPORT © 53 ® Magyar úszók győzelmei Becsben. Bécsből jelentik: A WAC nemzetközi úszó viadalán a legjobb magyar úszók is starthoz álltak. Részletes eredmény: 100 m. gyors: t. Bárány (Eger) 1 p. 00.7 mp. (rekord). 2. Gáborffy (NSC) 1 p. 04 mp. 3. Bartha (NSC). 100 m. mellúszás: jl. Jung (NSC). 2. Bitskey (Eger). 3. Zenk (Bécs). 200 méteres hölgyuszás: 1. Löwy (Hakoah) 3 p. 11.8 mp. (uj osztrák rekord). A vizipolóban MTK 2:l-re győzött a Wiener Amateure Schwimi- Verein ellen. Jeny nem játszik a spanyolok ellen. Budapestről jelentik: Jeny. aki vasárnap súlyosan megsérült, vasárnap/nem játszhat a spanyolok ellen. A szövetségi kapitány Jenv helyett Kohutot jelölte a válogatott csapatba. Szó van arról is, bogy Fogl II sem áll a szövetség rendelkezésére/ hivatalosan azonban az újpesti hátvéd még nem mondott le a szereplésről. Ismét elhalasztották a varsói atlétikai versenyt. Becskerekrő! jelentik: A jugoszláv atlétikai szövetség táviratot kapott a lengyel atléttkai szövetségtől, melyben közli, hogy a városi nemzetközi versenyt bizonytalan időre elhalasztották. LEGÚJABB TŐZSDE ® m 9 A törökök háborúra készülnek Anglia ellen Tizenkét hadosztály vonult fel százötven kilométeres fronton Oroszország ágyukat és muníciót szállít Angorának Parisból jelentik: Angorai jelentések szerint a törők hadvezetőség minden intézkedést megtett arra az esetre, ha Anglia a mossouli kérdést nem a török kormány kívánsága szerint rendezné. Háború esetére Dzserad pasa van fővezérül kiszemelve. Tizenkét hadosztály várja százötven kilométeres fronton a hadvezetőség parancsait. Oroszországból naprői-napra érkeznek vonatok ágyukkal és munícióval. Oroszország állítólag teljes támogatását helyezte kilátásba azzal a feltétellel, hogy Törökország akadályozza meg, hogy Anglia flottabázist teremtsen magának a Fekete-tengeren. KÖZGAZDASÁG A dinár külföldi árfolyamai 1925. október 2. Zürich deviza 9.1875. Budapest deviza 1265—1269, valuta 1255—1265. Prága deviza 60.075—60.575, valuta 59.875—60.375. Berlin deviza 74.1—74.3 milliárd márka, valuta 73.55-—73.95 milliárd márka. Bécs deviza 1253.50—1257.50, valuta 1251—1257. London deviza 272. Newyork deviza 177.50. Zürich, okt. 2. Zárlat: Beograd 9.1875, Paris 24.35, London 25.09, Newyork 518.375, Brüsszel 23.40, Milánó 20.85, Amsterdam 208.375, Berlin 123.40, Bécs 0.007315, Szófia 3.79, Prága 15.355, Varsó 87, Budapest 0.007250, Bukarest 2.44. Augusztusban a tengeri volt a fő kiviteli cikk A vámstatisztikai adatok szerint kivitelünk ezévi augusztusban- 765.739.000 dinárt tett ki a múlt évi augusztus 854.689.891 dinár kivitelével szemben. A műit év első nyolc hónapjában a kivitel 5.716.895.209 dinárjával szemben ezidén 5.838.456.980 dinárt tett ki. Tonnákban és aranydinárban a kivitel a következőképpen alakúit: Múlt évi augusztusban 389.674 tonna kivitel 55.935.070 aranydinárt tett ki. míg az idén 371.180 tonna volt a kivitel 70.507.980 dinár értékben. Eszerint ezév augusztusában 18.494 tonnával kisebb volt a kivitel, útig 14.571.910 aranydinárral több, mint tavaly ugyané hónap alatt. Múlt év első nyolc hónapjában 2.310.553 tonna 389.138.658 aranyárnál', ez év ugyanezen időszakában 2.808.011 tonna 501.594.906 aranydinár volt a kivitel, vagyis ezév első 8 hónapjában 497.458 tonnával és 112.456.248 ara.nydinárral több volt a kivitel, ami tonnákban 21.52 százalék, aranydinárokban 28.89 százalék többletet jelent. Ezév augusztusában ez-ek szerint súlyban és papirdinárban kevesebb volt a kivitel, mint a múlt évi augusztusban, viszont aranyértékhen az idei augusztus lényegesen nagyobb értékű kivitelt mutat fel. Ez a körülmény a dinár árfolyamemelkedése folytán állt elő. Múlt évi augusztusban 100 dinár 7.13 svájci frankot ért, ezidén 9.21-t. Mennyiség és érték tekintetében az ezidei első nyolc hónapban a kivitel sokkal kedvezőbb, mint tavaly. Ezévi augusztusban a főkiviteli cikkek voltak: tengeri 81.965 tonna 163.1 millió : dinár értékben, fa: épületfa 95.029 tonna, j 98.9 millió dinár, tüzelőfa 24.700 tonna, 5.9 millió dinár, gabona: búza 18.774 tonna 54.6 millió dinár, más gabonanemü 3.289 tonna 7.4 millió dinár, tojás 2232 torma 60.7 millió dinár, szarvasmarha 15.518 darab 58 millió dinár, hús: friss : 1.107 tonna 23.2 millió dinár, feldolgozott hús 58 tonna 2.3 millió dinár, ópium 26 tonna 17.5 millió dinár, nversréz 600 tonna 16 millió dinár, calcium cyanamid 5065 tonna 14.6 millió dinár, élő ló 3438 darab 13.4 millió dinár, sertés 7376 da- I rab 11.4 millió dinár, cement 23.799 toní-na 10.3 millió dinár, ólom lemezekben j 795 tonna 10.3 millió dinár, fatermékek 12045 tonna 8.2 millió dinár, friss gyü- I mölcs 2904 tonna 7.2 millió dinár, búzaj iiszt 1347 tonna 7 millió dinár, bárány; és kecskebőr 194 tonna 6.7 millió dinár, I apró állat 30.855 darab 6.2 mfllfó dinár, I kender 334 tonna 5 millió dinár és min- I denféle más cikk 98.205 tonna súlyban és 151.6 millió dinár értékben. A felsorolt cikkekből a következő országokba volt kivitel: örailáu át 119 Olaszországba Gabona: búza, dunai utón Brailán át |32.9, Görögországba 10.1. Ausztriába 15.6 millió dinár értékben, más gabonaaeníü görögországba 3.2. Ausztriába 2.6 ! millió dinár értékben. . Fa: épületfa: Olaszországba 73.5 millió dinár, Görögországba 4.8, Algírba 3.8 millió dinár, tűzifa: Olaszországba 4.3 millió dinár értékben. Szarvasmarha: Ausztriába 318, Olaszországba 17.3, Csehszlovákiába 5.8 millió dinár értékben. Has: friss, Ausztriába 16.3. Olaszországba 5.1 millió dinár, húskonzervek: Ausztriába 1-2, Olaszországba 0.6 millió dinár értékben Nyersréz: Franciaországba 16 millió dinár értékben. Calciumcyanamid: Ausztriába 7.5, Olaszországba 6.9 millió dinár értékben. Ló: Olaszországba 8.5. Ausztriába 2.1, és Görögországba 1.9 millió dinár értékben. A tengeri volt a legfőbb kiviteli cikk. Ezév január 1-éíöl szeptember l-éig a tengerikivitel 81.782 vagonra rúgott 1728.1 millió dinár értékben. Elrendelték a csődöt a megszökött szrbobráni bankigazgató ellen. Noviszadrói jelentik: Néhány nappal ezelőtt nagy feltűnést keltett Mtmojlovics Gavra szrbobráni bankigazgató szökése, aki nagy adósságok hátrahagyásával ismeretlen helyre szökött. Manojlovics Gavra Jugoszláviában található minden ingó- és ingatlan vagyonára a noviszadi kerületi törvényszék a ' hitelezők kérelmére elrendelte a csődöt. Csődbiztos : Glumác Bogdán törvényszéki biró. csődtömeggondnok: dr. Jovanovics Gyóka, helyettese : dr. Favlovics Momir szrbobráni ügyvédek. A követelések bejelentésének határideje december 21. A csődválasztmány december 24-én alakul és a csődtárgyalás január 21-én lesz. j Uj tőzsdetörvény készül. Noviszadrói jelentik : Dr. Krajacs Iván ke reskedelmi miniszter uj tőzsdetörvényt készít és ennek előmunkálatai alkalmából megkereste a noviszadi és a többi tőzsdéket, hogy terjesszenek elő tőzsdetörvényjavaslatot, amelyet a miniszter törvénytervezete alapjául fog használni. A törvényjavaslattervezetet : a noviszadi tőzsde részéről dr. Borota JBranisziáv és dr. Tabakovics Alexander tőzsdei jogügyi titkárok készítik W A jugoszláv kivilel egy hónapja Tengeri, dunai utón millió, Ausztriába 20.1. 14.9 millió dinár értékben. Zagreb, ckt. 2. Zárlat: Paris 265.81— 269.81, London 272.66—274.76, Newyork 56.21—56.71, Berlin 1337.70—1347.70, Bécs 791.20—801.20, Trieszt 227.30— 229.70, Prága 166.64—168.50, Zürich 1086.50-1094.50. Valuták: Dollár 55.325 -55925, Márka 1321-1331, Szckol 167— 166. Noviszadi terménytőzsde, okt. 2. Búza: bácskai szokvány K. D. 240 dinár, bácskai 77—78 killós tiszai 247.50 dinár. Forgalom 1150 mm. Tengeri: bácskai uj X. 110 dinár, bánáti K. D. 170 dinár, szerelni K, D. 180 dinár. Forgalom 400 mm Liszt: 0-ás G. bácskai 400 dinár, kenyér 2-es bácskai K. D. 350 dinár. Forgalom 400 mm. Bab: fehér bácskai K. D. 210 dinár. Forgalom 200 mm. Irányzat: változatlan. < Budapesti terménytőzsde, okt. 2. A terménytőzsdén nyitáskor az irányzat gyenge. Tiszavidéki búzát és rozsot a tegnapi középárfolyamon kínálják, de a legalacsonyabb kurzuson is van áruajánlat. Az amerikai piacokon is gyenge az irányzat A budapesti tőzsdén nyitáskor 365— 367.500 koronával van árukínálat tiszai búzában, 362.500 koronával provenciencia nélkül áruban. Rozsot 255.000 koronával, tehát a tegnapi legalacsonyabb áron kínálnak. A vidéki malmok telephelyeiken 355.000 koronát kínálnak tiszavidéki búzáért és ere az ajánlatra van is áru. , Csikágói gabonatőzsde, okt. 1. Búza decemberre 125, búza májusra 137.35, Tengeri decemberre 78,5, tengeri májusra 83. Zab decembere 39.5, zab májusra 43.875. Rozs decemberre 79, rozs májusra 85. Newyorki gabonatőzsde, okt. 1. Búza 146. Tengeri 94.25. Liszt 675—725. Az irányzat búzánál gyenge, tengerinél alig tartott. Vízállás Noviszadrói jelentik: A noviszadi hidrotechnikai hivatal jelentése szerint a jugoszláv vizek mai állása a következő: Duna: Bezdán 250 (-1-1), Vukovár 272 (—), Noviszad 268 (—4), Zemun 243 (+6), Pancsevó 220 (+8), Szmederevó 307 (+2), Orsóvá 256 (—14). Dráva: Zakanj —30 (~|-2), Terezinopoljc 10 (—6), Donji Miholjac 148 (—22). Száva: Zagreb 2S (+30), Sisak 360 (+160), Jasenovac 608 (+174), Bród 584 (+162), Mitrovica 370 (+106), Beograd 170 (+10). Tisza: Szenta 180 (—10), Becse 180 (—10), Titel 260 (—7). Kupa: Karlovac 520 (+-94). Una: Növi 330 (—10). Vrbas: Banja Luka 200 (—68). liosna: Doboj 156 (—108). Drina: Zvornik 40. Ne felejtsék e!, hogy a szépséget az arc üdesége adja meg- és ex csak úgy érhető el, ha „VISAGINE ADELINA PATTI“ arctejet használ. Üvegje 30 dinár, gx&sxsxss&sxs) LAB08AT0IRE „ADELINE PATTI“ PARIS. Főképviselet Jugoszláviára ZAGREB, GAJEVAUL. 8 Kapbaíó mÍRíkn gyógv«z?rtárben, drogériában és üiatszerk«reskedésben. i