Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)

1925-10-31 / 291. szám

1925. október 31. BÁCSMEGYEI NAPLÓ Miüerand és Poincar megüzente a harcot áz uj Painlevé-kormánynak I A szocialisták meghívták Painlevét a párt konferenciájára Elárvereztek egy négyemeletes palotát Beogmdban Beogradból jelentik: A beogradi házépítési akció súlyosságéi a jellemző, hogy egymásután kerülnek dobra azok a paloták, amelyeket az utóbbi időben építettek a fővárosban. Pénteken déleiő't e ;y Ivies nevű szobafestő négyemeletes palotáját ár­verezték el. A hatalmas, modern épületet, mely nemrégiben készült el, Ivies kölcsönpénzeken építtette fö! a D.anir nevű építkezési vállalkozó­val. A kölcsön egyrészét, másfélmillió dinárt, betáblázták a palotára, a tu­lajdonos ezenkívül mintegy ötmillió dinárral adós maradt az épitési vál­lalkozónak is. Az árverésen, amely délelőtt kilenc órakor kezdődött, igen sokan résztvettek és több órás lici­tálás után az épületet négymillió di­nárért a Dionir vállalkozócég vette meg. A legközelebb újabb pa’oía-árverés lesz. Beograd egyik legnagyobb épü­lete, a hétemeletes P.’Has-szálló ke­rül dohra. A szállót egy Talvi nevű mérnök építette tizennyolc millió di­nárért és a költségek nagyrészét bank­kölcsönné! fedezte. Az óriási Kama­tokat azonban nem tudta fizetni, mire a bankok végrehajtást vezettek ellene. AVarga-pör a Kúrián HIvatainoksér lésért elitéit suboticaí főmérnök — Gyilkossággal vádolt községi pénztárnok Péntekre volt a noviszadi íelebbviteli bíróságnál néhai dr. Varga György és társainak ismeretes kémkedési ügye ki­tűzve, de mert a beidézett tanuk legna­­gyobbrészéiiek az idézés nem volt ki­­kézbesitfaető, a tárgyalást elhalasztották és a íelebbviteli bíróság az igazságügy­­minisztérium utján diplomáciai utón fogja a közben Magyarországba költö­zött tanukat kihallgattatni. * A szuboticai kerületi törvényszék 1924 május 20-ikán tárgyalta Sztojko­­vics Dimitrije kragujeváci származású Szuboticai vasúti főmérnök ügyét, aki 1923 decemberében a hadügyminiszter­hez intézett beadványában súlyos sérté­sekkel illette a kormányt és a miniszté­riumok több tisztviselőjét. A szuboticai •törvényszék hivatalnoksértésért nyolc napi elzárásra Ítélte Sztojkovics főmér­nököt, akinek felebbezése folytán a no­viszadi íelebbviteli bíróság pénteken tárgyalta az ügyet és másodfokon meg­erősítette az elsőfokú ítéletet, amely el­len az elitéit semmiségi panaszt jelen­tett be 1924 augusztus 26-fkán a bánáti Nibo­­linec község határában puskalövéstől holtan találták Damaskin Mfrkó nibo­­lineci jómódú kisgazdát. A csendőrség által megindított vizsgálat folyamán a gyanú Pinka Trifun nibolineci földmű­vesre és községi pénztárnokra terelő­dött, aki akkortájt épp a község határá­ban volt és akit azzal gyanúsítottak, hogy a megölt Damaskin feleségével vi­szonyt tart fenn. A belacrkvai ügyész­ség letartóztatásba helyezte Pinkát, de a belacrkvai kerületi törvényszék fel­mentette, mert semmi bizonyítékot nem talált arra, hogy egyfelől tényleg vi­szonyt folytatott volna az elhunyt fele­ségével, másfelől Pinku tanukkal igazol­ta, hogy a gyilkosság idejében, délután !—2 óra közt 14—15 kilométerre volt a tett színhelyétől. A noviszadi íelebbviteli bíróság pén­teken helybenhagyta a felmentő ítéletet, amely eilen az ügyészség semmiség! panaszt jelentett be. Parisból jelentik: A kamara szo­cialista pártja csütörtök délután, a mikor már teljes és végleges volt az uj Painlevé-kormány névsora, ülést tartott és úgy határozott, hogy meg­hívja Painlevét a párt konferenciá­jára, azzal a kéréssel, hogy még a parlament összeülése előtt adjon tá­jékoztatást az uj kormány általános politikájáról. A sajtó melegen üdvözli az uj ka­binetet s általában jó jelnek veszi, hogy Painlevének nem egész hu­szonnégy óra alatt sikerült a kor­mányválságot megoldania. Azt a tényt, hogy Painlevé maga veszi át a pénzügyminisztérium vezetését, a lapok nem győzik eléggé dicsérni és kedvező eredményt várnak tőle. A péntek reggeli lapok szerint az uj kormány legfontosabb problémá­ja a pénzügyi helyzet tisztázása lesz és ettől fiigg a kabinet sorsa és élettartama. Painlevé egyik leghí­vebb barátját. Chautemps-1 tette meg a francia jegybank kormány­zójává, ami arra vall, hogy nagy szerepet szán neki a pénzügyi pro­blémák intézése körül. Painlevé tisztában van azzal, hogy a baloldal? karte! politikájának erős kidomborodása következtében magára haragítja az ellenzéket, mint annakidején Herriot. Míg az Éré Nouvelle szokása sze­rint fellengősen »a nagy miniszté­riumnak«. »a baloldali kartel kor­mányának« nevezi az uj kabinetet, amely kétségtelenül számíthat a szocialisták támogatására, addig a Quotidien lényegesen tartózkodóbb. Azt írja. hogy be kell várni a tette­ket és óva inti Painlevét, hogy ne merészkedjék túlságosan ujjat húzni az ellenzékkel, amely egységesen készül a koncentrikus támadásra. A nacionalista Eclair szemére veti Painlevének. hogy nagyon en­gedékeny Herriot és Leon Blum irá­nyában, az Echo de Paris pedig bi-Splitbő! jelentik: Korosec dalmáciai körútja alkalmával Splitben a szinházi vendéglőben politikai összejövetel volt, amelyen ötszáz meghívott vendég vett részt. A gyűlésen Korosec nagy beszé­det mondott a kiil- és belpolitikai hely­zetről. Beszéde eején a S. H. S. királyság nemzetközi helyzetéről beszélve kritika tárgyává tette a nagyhatalmak locarnói egyezményét, hangsúlyozva, hogy ezt az egyezményt az arany-internacionálé égi­sze alatt teremtették meg, azt Anglia inspirálta és a szerződés határozottan Oroszország, az orosz-szláv nép ellen irányult. Locarnóban döntötték el azt a kérdést, hogy Németország ne Oroszor­szághoz, hanem Angliához csatlakozzék. Ezen az alapon létre fog ugyan jönni a nyugalom Nyugat- és Középeurópában, de Keleteurópában Oroszország ellen tovább fog tartani a harc. Ebben az uj helyzetben a délszlávok rokonszenve Oroszország mellett van. Arra való tekintet nélkül, hogy mi’yen rezsim uralkodik Oroszországban, ez a legna­gyobb szláv állam és a délszlávoknak éppúgy, mint a többi szlávoknak szük­ségük van az erős Oroszországra, ha szerepet akarnak játszani a Balkánon. Hogy a balkáni békét biztositsuk, min­denekelőtt egyesíteni kell Balkán népeit, mert a macedón kérdést csak igy lehet megoldani, hogy az a nyugalmat többé ne zavarja, Jugoszlávia a Ra kán leg­erősebb állama és ezért neki kell vezetnie az egész Balkánon. Csak Jugoszlávia zalmatlansággal fogadja az uj kabi­netet. csodálkozik rajta, hogy úgy­szólván célzatosan kereste a mód­ját, miképp lehessen a miniszterek összeváloeatásával magára haragí­tania a hazafias ellenzéket és na­gyon kételkedik benne, hogy pro­gramját keresztül fogja vinni. Az ellenzéki pártok a szenátusban már pénteken tanácskozásra ültek össze Miüerand elnöklete alatt. Éles felszólalások hangzottak el. maga Millerand. továbbá Poincaré és Che­­ron vitte a szót. végül a legelkesere­­dettebb harcot üzenték meg az uj kormánynak. Millerand tiltakozott a meilékkormányok uralma ellen és nem jósolt hosszú életet az uj kabi­netnek. Millerand rendkívül élesen nyilatkozott az uj kormány ellen és ugyanilyen irányú határozati javas­latot akart elfogadtatni. Poincaré ezzel szemben az óvatos várakozás politikáját ajánlotta. Végül is Poin­care felfogása győzött és igy nagy­jában biztosítva van, hogy a szená­tus, a Painlevé-kormánnyal szemben nem fog előre elutasító álláspontra helyezkedni. Az uj Painlevé-kormány vasárnap tartja meg az első minizstertaná­­csot, amelyen megvitatják a kama­ra és a szenátus elé terjesztendő kormánydeklarációt. A kamarában Painlevé, a szenátusban Chautemps igazságügyminiszter fogja felolvas­ni a. deklarációt. Painlevé a kama­rában, amely kedden tart ülést, kér­ni fogja a pénzügyi javaslatok gyors leíárgyalását. A baloldali blokkban a legfőbb kérdésekre nézve nincs meg a teljes összhang. Attól tartanak, hogy Caiil­­laux hívei élesen állást fognak fog­lalni a kormány pénzügyi javaslatai ellen. A szocialisták még nem hatá­roztak magatartásukról, de valószí­nű. hogy az uj Painlevé-kormány­­nyal szemben a jóindulatú semleges­ség álláspontjára helyezkednek. biztosíthatja a békét és a rendet. Mi viszont nem érhetünk el semmit, még a Balkánon sem, ha nincs mögöt­tünk egy erős Oroszország, amelynek döntő szava van az európai diplomácia koncertjében. Amig az orosz kérdés nem kerül le a napirendről, nem lehet szó általános leszerelésről és békéről. A locarnói egyezménynek vannak jó oldalai, de a legfontosabb kérdéseket még nem intézték el. Nekünk, délszlá­voknak szinte ideális volna, ha Fran­ciaország, Németország és Oroszország közelednének egymáshoz. Nekünk támo­gatnunk kell mindazokat, akik az uj Európát, a Páneurópát meg akarják alapítani, mert csak igy lehet biztosí­tani az igazi békét és az igaz barátsá­got Oroszországgal. Ezután a német szociáldemokraták nürnbergi határozatával foglalkozik Ko­rosec, amely uj utat nyit a szociálde­mokráciának. Szomorúnak tartja, hogy nálunk a politikusok nem foglalkoznak azokkal a szociális kérdésekkel, ame­lyek az európai politikát irányítják. Támadja ezután a kormányt, Pasicsot és Radicsékat, kijelentve, hogy egyik sem gondolja komolyan a megegyezést. Hangsúlyozta ezután Korosec, hogy az egyes társadalmi osztályokat ki kell békiteni, hogy kölcsönös engedmények­kel közös frontot teremtsenek. Ha ez az engedékenység nem következik be, akkor szociális forrongások következ­nek, Kijelentette, hogy a délszláv nép­párt a szolidaritás szellemében fog mű­ködni. Az osztályok teljes egyenjogúsí­tása és a szociá'is kérdések sürgős ren­dezése a legfontosabb feladat, mert csak ezután erősödhetik meg Jugoszlá­via annyira, hogy a vezetőszerepet a Balkánon a kezébe vehesse. Támadta ezután a horvát parasztpár­tot, amely szerinte a horvát népet tév­útra vezette. A horvát parasztpárt élén olyan ember áll — mondotta — aki uj Gubec Máté akart lenni, de erre se tehetsége, sem bátorsága nincs. Majd jóslásokba bocsátkozott Korosec és an­nak a nézetének adott kifejezést, Hogy Pasics miniszterelnök Radics Istvánt be fogja ugyan vonni kormányába, de csak azért, hogy kompromittálja és azután nélküle fog uj választásokat kiírni, mert régi álma, hogy a radikális pártnak abszolút többsége legyen a parlament­ben és igy a S2erb hegemóniát az egész országra kiterjessze. Felhívta a horvát népet, hogy a legközelebbi választáson a délszláv néppártot támogassa. A gyűlés ezután tejes rendben vé­get ért. Szerelmes tolvaj a Dunában Eg-y tolvaj szolga Bácskából átúszott Baranyába Bezdánból jelentik: Jovanovics Ili ja szolgalegény gazdáját meglopta és meg­szökött, többek közt ellopta gazdájának vadászfegyverét is. Jovanovics egy da­rabig Bezdánban bujkált, de mikor ne­szét vette, hogy a csendörség keresi, menekülni igyekezett Bezdánból. Terve az volt, hogy a Dunán áísiö­­kik a túlsó partra. A Duna felé vezető utón találkozott egyik leányismerősével Hajós Katica bezdáni leánnyal, akit mikor meglátott hozzája szegődött és udvarolni kezdett neki. A leány Jova­novics udvarlását nem vette szívesen, mire a tolvaj szolga erőszakoskodni kezdett vele. A megijedt leány segít­ségért kiáltozott, kiáltásaira az utón haladó kocsik utasai segítségére siettek. Jovanovics erre megijedt és futni kez­dett. A leány segitségére siető emberek erre Jovanovicsot üldözőbe fogták és már-már utolérték. Jovanovics erre a nála levő vadászfegyverrel két lövést irányított üldözői felé, kik a lövésektől való ijedtükben abbahagyták a vakmerő tolvaj üldözését. Jovanovics igy időt nyert a tovább­­menekülésre és mikor a Dunához ért a fegyvert eldobta, a Dunába ugrott és átúszott a Dunán a baranyai partra. Jovanovics szökéséről a bezdáni csend­örség értesítette a baranyai csendőrséget. F Álarcos sírásó Rejtélyes éjszakai temetés a zsabalj! temetőben Zsabaljról jelentik: Kutla Péter zsa­balj i gazdálkodó jelentést tett a csendőr­ségen, hogy csütörtökön hajnalban egy á!arcos embert látott a templom irá­nyába haladni. A rejtélyes álarcos fehér lepedővel volt letakarva, azonban ennek ellenére látható volt, hogy nagyobb tár­gyat cipel a hóna alatt. A csendőrség megindította a nyomo­zást, amelynek során, a templom melletti dombon friss sirhantot találtak. Amikor ásni kezdtek, egy kisebb’ láda került elő, amelynek egyik oldalán a következő felirat szerepel : M. Verbász A láda felnyitása után. abban egy körülbelül héthónapos csecsemő holt­testét találták, vörös rongyokba bur­kolva, a holttest mellett pedig tíz darab, régi tizkrajcáros ércpénz hevert. Az orvosi vizsgálat alkalmával megállapí­tották, hogy a ládában talált csecsemő már két hónappal ezelőtt meghalhatott és eddig máshol volt elásva. A csendőrség a titokzatos ügyben megindította a nyomozást. Korosec orosz orientációt követel A szlovén néppárt vezérének na?y beszéde Splitben

Next

/
Oldalképek
Tartalom