Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-28 / 288. szám
..eV* ÁRA I'/, DINÁR PoStaiina piáiénál Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Telefon: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52 Előfizetési ár negyedévre 150 din. Szerkesztőség: Aleksandrova ul. 4. (Rossia Fonciére-palota) Kiadóhivatal: Subotica, Aleksandrova ul.l.(Lelbach-paio'ia) Istentelenek tanácsa így nevezik a német fajvédők a Luther-kormányt, amely elfogadta a locarnói egyezményt, hogy az európai béke megszilárdulásához szükséges atmoszféra kialakulását lehetővé tegye. Az istentelenek tanácsába sorozzák a német horogkeresztes lovagok magát a tannenbergi hőst, Hindenburgot is, amiért mint birodalmi elnök a locarnói egyezményt aláírta és ezzel „a német haza nyílt és titkos ellenségeinek legszégyenletesebb vágyát teljesítette". De a német nemzetieknek nemcsak szélső jobboldala, hanem mérsékeltebb elemei is megsuhoghatják méltatlankodásuk ostorét a vezértábornagy fölött, aki a háborúban sokszorosan kipróbált offenzív széliemét nem vitte magával az államfői székbe. A nacionalisták az utolsó pillanatban megvonták szolidaritásukat attól a kormánytól, amelyben három delegáltjuk viselt miniszteri tárcát és ezzel a kormányt, sőt magát a birodalmi elnököt, a német hazafiasság bálványát is kritikus helyzetbe sodorta. A locarnói egyezmény parlamenti ratifikálásának küszöbén a naciona^ták olyan követeléseket támasztanak, amelyek teljesítése a német-francia megegyezést hiúsítaná meg, megtagadása pedig súlyos belpolitikai bonyodalmakat idézne elő. Luther kancellár a dilemmát úgy próbálja elkerülni, hogy a baloldali pártok támogatását keresi a megmakacsodott jobboldallal szemben. A baloldal azonban csak úgy hajlandó a kormányt kisegíteni zavarából, ha biztosítékot kap arra nézve, hogy a szerződések elfogadása után a német nemzetiek számára nem fognak ismét hidat építeni, amelyen azok a kényelmetlen szituáció elmúltával visszatérhetnének a hatalomhoz. A német baloldal vállalná a felelősséget a locarnói egyezmény elfogadásáért, de csak azzal a feltétellel, hogy a kormány vessen véget a féktelen nacionalista izgatásnak és a kormányzat vezető elveit a. baloldali ideológiából merítse. Hindenburg személye épen ezen a ponton kapcsolódik bele a német nemzeti miniszterek lemondása által keletkezett, válságba. A szociáldemokrata Ébert mint államfő felül tudott emelkedni a pártszempontokon és a kancellár előterjesztéseit mindig az éllamrezon, sohasem szocialista világnézete látószögéből vizsgálta meg. így történt, hogy a szocialista Ébert mindig a jobboldal felé orientálódó politikusnak adott megbízást kormányalakításra. A német hadi dicsőség megszemélyesítője azonban politikai rutin nélkül, hosszú katonai pályán determinálódott temperamentummal emelkedett a német nemzetiek agitációia folytán az államfői polcra. Hindenburg nehezen tud beleilleszkedni a pártatlanságnak abba a hűvös légkörébe, amelyben az elhatározásokat a salus rei publicae supreme! lex parancsa diktálja és minden ettől elhajlitó sugallatot elnyom. A bajtársi hűségben megedzeít katona árulásnak fogná fel, ha a saját világfeifogásához közelálló politikusok ellen adna a kancellárnak megbízást uj választások vezetésére. Az öreg generálisnak ezt az aggodalmát mélyítik ki a fajvédők, akik nyilt levélben állapítják meg, hogy az egész világ által megcsodált és tisztelt hadvezér helyet foglalt az istentelenek tanácsában. Ébert, mint vérbeli és szél esheriz ont u államférfin, vállalta hazája érdekében azt az ódiumot, hogy pártja széisöbaloldala az elvtagadás vádjával illeti. Hindenburg testestül-íel kést ül katona, a kinek nyugalmát feldúlja az s kényszerűség, hogy saját szükebb fegyverbarátaival szembehelyezkedjék és az istentelenek tanácsának mondott politikai tábort az „istenesek" ellen vonultassa fel. Hindenburg győzelmet győzelemre halmozott a háborúban és ezalatt Németország a tönk szélére jutott. Ha most a birodalmi elnöki székben győzelmet arat — önmaga fölött és elődje nyomát követi, ez a győzelme dús gyümölcsöket fog teremni nemcsak Németországnak, hanem egész Európának. Radics István resszortmimsster lesz Nem mint aielnök lép be a kormányba — Néhány napon belül meg lesz a kormányrekonstrukció Beogradból jelentik: Parlamenti körökben elterjedt hírek szerint Radics Istvánnak a kormányba való belépése most már o legrövidebb időn belül megtörténik, Jól informált helyen úgy tudják, hogy Radics csütörtökön újból Beogradba érkezik és ezalkalommal találkozni fog Pasics miniszterelnökkel, akivel legutóbbi beogradi tartózkodása alatt nem voll alkalma tanácskozni. Politikai körökből eredő információ szerint Pasics miniszterelnök csak részben akceptálta Radicsék követeléseit. Radics István eszerint nem mint aielnök, hanem csupán mint resszortminiszter lép be a kormányba ’és valószinüieg a szociálpolitikai tárcát veszi át. Ebben az esetben Radics Pavle kilépne a kormányból és az agrárreform-tárcát a radikálisok kapnák. Hir szerint nem hajlandó a miniszterelnök teljesíteni a Radics-pártnak azt a kívánságát sem, hogy a párt megsemmisített mandátumait érvényesítsék. A parlament ülése A parlament keddi ülését délelőtt tiz órakor nyitotta meg Szubolics aielnök. Az ülésen folytatták a rokkanttörvény vitáját, a melyben az első felszólaló, dr. Kremzsar horvát föderalista élesen támadta a kormány javaslatát. Hangsúlyozta, hogy az államnak a rokkantakról nagyobb mértékben kellene gondoskodnia és. külföldi példákkal bizonyította, hogy más államok jobban gondoskodnak rokkantjaikról. Helytelenítette, hogy különbséget tesznek a különböző tartománybeli rokkantak illetményei tekintetében és támadta a rokkantak támogatására a szociálpolitikai minisztériumban létesített nemzeti alapot, ami szerinte a kormány kortescéljaira szolgál. Kifogásolta végül, hogy a rokkantegyesületet nem vonták be kellőkép a törvényjavaslat előkészítésébe és bejelentette, hogy pártja nem fogadja el a javaslatot. Maries Krsta radikális polemizált az ellenzék vádjaival és hangsúlyozta, hogy az állam mindent elkövetett a rokkantak érdekében. Tiltakozott az ellen, hogy a montenegrói és szerbiai rokkantakat ugyanolyan elbánásban részesítsék, mint a többi tartománybelieket. A parlament ülése délután egy órakor ért véget. A stockholmi postaügyi konvenció a miniszteri konferencia előtt A parlament ülése alatt miniszteri konferencia volt, amelyen dr. Superina Benjamin postaügyi miniszter referált a stockholmi nemzetközi postaügyi konferencia határozatainak ratifikálását előkészítő munkáról. A ratifikálás után a minisztertanács felhatalmazást kap arra, hogy a postatakarék pénztári betétek értékhatárát 25 ezer dinárra, később esetleg 50 ezer dinárra emelje. Közoktatásügyi vita a radikális klubban A radikális klub a keddi ülésen közoktatásügyi kérdésekkel foglalkozott. Cirkovics Miián délszerbiai képviselő a kormány közoktatási politikájáról beszélt és rámutatott arra, hogy a háború után Délszerbióban tettek a legkevesebbet a közoktatás fejlesztése érdekében. Vu kiese vies Velja közoktatásügyi miniszter tartott ezután ekszpozét. Kijelentette, hogy a gimnáziumok számát csökkenteni és a szakiskolák számát szaporítani igyekszik. 1115 gimnáziumi osztály van és csak 41 tanítóképző. Alig jut egy kvalifikált tanerő egy gimnáziumi osztályra. A gimnáziumi oktatás tultengése a szellemi proletariátust duzzasztja meg. Ezidén 12000 egyetemi hallgató iratkozott be, ezek legnagyobb része jogász. Gyurisics igozságügyminiszter : Hetven végzett jogász kérvénye fekszik nálam, akiket nem tudunk elhelyezni. Siacsics Jankó a vajdasági népoktatás helyzetével foglalkozott. Annak a nézetének adott kifejezést, hogy a kormánynak minél több középiskolát és szakiskolát kell felállítania, mert az iskolák hazafiakat nevelnek. Utána Kocics Vlajko, Pavlovics Dragqrnir képviselők és Markovid Lázár volt igozságügyminiszter szólaltak fel. Davidovics meghívást kapott a királyhoz Politikai körökben az a hir terjedt el, hogy D.ividjvics Ljuba, a demokrata párt vezére meghívást kapott a királyhoz. A meghívást a kormányrekonstrukcióval hozzák kapcsolatba. A demokrata pírt föbizottsági ülése A demokrata párt főbizottsága kedden Davidovics Ljuba elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen pártszervezkedésről tanácskoztak. A horvát föderalisták ülése A horvát föderalista- párt kedden ülést tartott, amelyen a parlament munkájáról tárgyaltak. Az ülésen elhatározták, hogy a párt hivatalos szónoka a rokkanttörvényjavaslat vitájában dr. Bazala képviselő lesz. Azonkívül elhatározták, hogy a zagrebi Dom-ban, a párt ellen megjelent támadások helyreigazítását fogják kérni. Fö/drnüvespárti interpelláció a miniszterelnökhöz Moskovljevics Milán földművespárti képviselő kedden interpellációt nyújtott be Pasics miniszterelnökhöz a központi igazgatásról szóló törvény késése miatt. Moskovljevics kérdi a miniszterelnöktől, hogy miért nem terjesztették még a parlament elé ezt a fontos törvényjavaslatot és annak a reményének ad kifejezést, hogy a horvát parasztpárt kormánybalépésével az állam közpo.nti igazgatásának problémája rövidesen .megoldódik.