Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-18 / 278. szám
14. oTrTaT. BACSMECYEI NAPLÓ 1^25, októLer 18. TERE-FERE gadim: a mi utazunk igazi irótermészei volt. Aki ennyit tud összeírni a vágyai! Mekkájáról, s ennyire óhaitia közölni j a irttága meleg érdeklődését méretül több | emberrel, az hivatásos áró. aki't csak i sajnálnunk lehet, am ért a tehetsége i (Velencévl szemben is) semmi arány* I ban se állott a lelkesedésével, amely azt messze túlszárnyalta. Az írók közitársaságához való tartozáságát akkor is elárulta, mikor a mechitaristákat, az arméniai barátokat, S. Lazzaro szigetén meglátogatta, s itt elsőben is Pater Paschaí-t tudakolta, a tudós szerzetest, Byronnak régi nyelvmesterét, aki a hires költőt az . arméniai nvdvre tanította s akikor még élt. Császár Ferenc, ez az erkölcsös, ytaCásos. majdnem bigott férfiú melegen érdeklődött nagy angol irótársa iránt, akinek morálja és világnézete nem ikevésbbé különbözött a Császárétól, mint a íulminans tehetsége a mi írónk szerény talentumától. Velence történetéről és DoCStlkájáról. egészen józanul nyilatkozik Császár, aki jeles jirr'.sta. volt és értett az alkotmánytörténethez és a sfjátusjoghoz. De az utolsó fejezetben, amikor búcsút int a lagimák szépséges városának és Padova felé indul, megint nagyot zökken s itt a rajongása lapos prózává és hűvös kritikává hígul. így búcsúzik álmai szépséges városától, amelyet fejezetről-fejczetre mint földi paradicsomot és szeHecnii Eldorádót ünnepelt: — Kéltséget nem szenved. hogy nekünk, szárazföldi lakóknak. hosszabb mutatás Velencében nem lehet kellemes. Egészen^ más éltmódhoz szokni, mint mely kisdedségünk óta természetünkké vált. szüraetlenü) mintegy börtönben mozogni, bizony bajos: s kivált az átmeneti napok, meHyek pedig további ott tartózkodás mellett minden jövevényre múlhatatlanul bekövetkeznek, semmi kellemest nem nyújtanak. Itt bizony megszűnt irónak lenni Császár, itt egészen flaszterré válik, aki megborzad, ha arra gondol, hogy más tnethodus szerint éljen, mint ahogy »kisdedsége óta« megszokta. Száz lapnyi dicsőítés, lelkesedés és lelkesítés után egészen váratlan befejezés biz’ ez! Más, ha annyit magasztal egy várost, mint Császár Velencét, azzal a bibliai idézettel fejezi be a mondókáját, hogy: itt jó lenni, itt építsünk magunknak sátrakat! Császár az élénk ez öt cselekszi. ügy tesz, mint a Győry Vilmos anekdótabeli kertésze, akit a gazdája fekete kávéval kinálit. A jó ember az első csészét a nagy örömmel és nyelvcsettintéssel itta, de mikor másodikkal akartak neki tölteni, azt felelte horzongva: köll a fenének! Tekintsük az utolsó soroltat meg nem írottaknak, s búcsúzzunk el a régi írótól, akinek Petőfi nem kellett mert nem értette, de Velencéért rajongott, talán ugyanazon okból. JUGOSLAVIA ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG B.ícsmegyei főtelepei: NOV.SAD Petra Zrinjskog ul. 36. Telefon 55. SUBOTIC £0MB08 Kr. Aleksandra u. 7. Telefon 216. ELHÍZÁS ellem euyedö'i biztos szer a szakemberek és elsöranju sziktekinlé vek által telj sen árta'matan és. biz os hatásúnak elismert „V l L FA W -T E A‘‘ Teljesen ártalmatlan ! Számtalan elismerés Kapha óaz össres eyÓRVSzertárakbnn é^ dro ériakban. ElSállití: Mr. D. VH.FASI 6YÓSYSZSRÉSZ Oyógv szervegyészei i Laboratórium ZAGREB, ILICA 2»t 109 Angol humor. (Két londoni adoma.) Egy szalonban a hegedűművész nyirettyűjével keservesen tépázza a húrokat A háziasszony, ki büszke erre ä zenei teljesítményre, Bernard Shawhoz fordul, ki szintén a meghívottak sorában van. ő, mint volt zenekritikust, megkérdezi, mi a véleménye a játékról. Az iró nem akarja megsérteni a háziasszonyt, kitérő választ ad. De a háziasszony erősködik. Mire Shaw így válaszol: — Úgy hegedül, mint Paderevszki. A háziasszony rendkívül boldog, de minthogy társalogni akar a mesterrel, tétovázva megjegyzi: — Bocsásson meg, de úgy tudom, hogy Paderevszki zongorázik. A .lengyel tudtommal nem is tud hegedülni: — Ez sem művész, — mondja hidegen Bemard Shaw. A másik kis történet egy hírneves tenoristáról szól, Reszkéről. ki magántársaságokban. kisebb mulatságokon sohasem lépett föl. Egy alkalommal azonban kivételesen beadta derekát, éneikéit egy jótékonysági hangversenyen! A tenorista kitett magáért, úgy ünnepelték, mint egy operaházban. Miután véget ért a hangverseny, a jótékonysági egylet elnöknőie bókolt a tenoristának és hogy megköszönje szívességét, átnyújtotta neki az egylet ajándékát: egy elefántcsont-tojást, mely belül telistele volt arannyal. A tenorista rápillantott, majd igy szólt: — Bocsásson meg, asszonyom, de én csak a tojás fehérjét szeretem. Engedjemeg tehát, hogy a sárgáját fölajánljam a szegényeinek. * Az asztal, melynél királyok ettek. Az osztrák köztársaság, a régi császárhü Bécs sorra kiállítást rendez — alacsony belépti dijak mellett — a császárság történelmi emlékeiből. Mindenki beteheti lábát azokba a termekbe. melyekbe századokon át a történelem legfontosabb mozzanatai zajlottak le. Most azt az asztalt állítják ki, melynél valaha Ferenc József király és vendégei ettek a diszfakomák alkalmaival. Az aszta! meg van terítve, csupa arany tányérra! és evőszerrel. Fölülről csillárok szórják tündökletes fényüket, az asztalt virágok, gyümölcsök díszítik, melyeket minden két nap megújítanak. Ez természetesen csak kiállítás, minden a szemnek, semmi a szájnak és főképp semmi a kéznek. Örök vigyáznak. De hol vannak a vendégek? A fejedelmi asztal huszonnégy személyre van teritve. Tulajdonkép nyolcvan személy is elférhet mellette, de a két tucat aarnytányérral. evőeszközzel a hangulat szintén meglepő. Ezeket a tányérokat, evőszereket 1898-ban Bécsberi készítették Ferenc József ötven éves uralkodásának iinnepé'yére, Biennais mesternél, Napoleon szállítójánál. Az ünnepi diszlakomát sohasem tartották meg, mert néhány héttel azelőtt, hogy a meghívásokat elküldötték volna, Luccheni, az anarhista Genfben meggyilkolta Erzsébet kirá'ynét és az udvar nem mulatott többé, hanem gyászt öltött. Az arany tányérok előtt nehéz kristálypoharak sorakoznak. Mikor II. Vilmos német császár utcájára járt szövetségesénél, az asztal épp úgy festett, mint most. II. Vilmos ,s a kocska keze, rövid karja miatt nem evett ezekkel az arany evőszerekket, ö mindig magával hordott egy villa-kést, mely evésnél eltüntette ezt a Hibáját’. Azt használta udvari ebédek alkalmával is. Segítségével könnyen fölmetélte az eléje adott húst. Különben Ferenc József maga is megkövetelte, hogy a marhahúst. melyet többre tartott minden csemegénél és nyalánkságnál, oly puhára legyen főve, hogy kést ne kelljen használnia. De azért a kést mindig maga elé tétette és ragyogónak kellett lennie. Az-agg király! tükörül használta: perigéjében nézte meg, vájjon rendesen áll-e a szakálla. ÍV. Károly sohasem adott diszebédet ezekkel az arany evőszerekket. Luxemburgban nehéz ezüsttel terítettek, Zita királynő felügyelete alatt. * Forradalom a rövid haj ellen. A rövid haj napjai is meg vannak számlálva. Egy párisi újságban olvassuk, hogy mind gyakoribbak az ellene való támadások, a bubi-frizuráról ma már meglehetősen eltérők a vélemények, úgy látszik, a »vezető körök« szakítanak a divattal. Amerikában szépségversenyt rendeztek és az első dijat egy szerény gépirókisasszony nyerte meg. kinek fejét Tizian-vörös dús hajkoszoru ékesítette. Ang’iában pedig Foikestoneban hasonló dolog történt. Ez a visszahatás Londonban is mutatkozik a rövid haj ellen. Néhány főrangú hölgy, színházi csillag a vakációt arra használta föl. hogy vidékre vonuljon vissza, ott orvul megnövesztette haját és mikor most az évad elején visszatért a városba, konttyal jelent meg a korzón. Mis Viota Tree, a jól ismert színésznő adta meg a jelet az elleniorradalomra. Ö már »a nőt dicsőség koronáját« viseli. A szép színésznő női tisztelőt és hódolói pedig lázasan utánozzák öt. fodrászokhoz futnak, kik a rövid haj idején elegendő hajfonatot tettek félre, hogy dús parókákáat készítsenek belőlük. A paróka és hafbetét ára felszökött. Ezekkel az ellenforradalmárokkal szemben természetesen sokan akadnak, kik hűek maradnak a rövid haj forradalmához. Különösen a szegényebb leányok. Noha nem ők kezdték, hanem a gazdagok és divatosak, nem akarnak szakítani a kényelmes divattal. Egy párisi hivatalnokleány ma a lapokban igy nyilatkozik: —Rövid hajat hordunk, tisztelt férfiak, mert a mai élet nehéz volta arra kényszerít bennünket, hogy dolgozzunk, aminthogy az áldatlan gazdasági viszonyok miatt Önök sem házasodnak meg. Egyetlen pillanatot sem veszthetünk el időnkből, mely pénz-A hosszú baj? Az valóban fényűzés. Vegyék kérem számba: legalább egy negyedóráig ke'lene ülnünk a tükör előtt és megint egy negyedórát este ,hogy rendbeszedjük makrancos fürtjeinket. Egy hónap alatt sok óránk veszne kárba. A rövid haj divatja véget vetett ennek az időpazarlásnak. Végigkeféljük fejünket, megfésüljük és kész a frizuránk. Egy hónapban egyszer húsz percig ülünk a fodrásznál, hogy lenyirja hajunkat. Néhány gazdag nőnek a rövid haj szeszély vök és fényűzés, de nekünk, dolgozó leányoknak, idő és energia-takarítás. Nevessenek ki, de ez az igazság... * A fekete ingesek és a római üdvözlés. Mussolini fekete ingesei. a fascisták tudvalévőén régi római módra üdvözlik egymást: jobbkarjukat mereven kinyújtják. Ez a »saluto romano.« De egy olasz lap, az Epoca azt Írja, hogy ez a már meggyökeresedett szokás mulatságos tévedésen alapul. Mind az ókori görögök, mind az ókori rómaiak nem igy köszöntötték egymást az uccán, vagy otthon, hanem úgy, amint mi, megölelték barátiaikat, megcsókolták őket, vagy egyszerűen kezet fogtak velük. Ha pedig kézzel üdvözölték egymást, akkor egyik ujjúkat nyújtották föl, a jobbkezük mutatóujját, mig a kezüket ökölbe szorították és karjukat alig nyújtották ki. Ennélfogva a merev kinyújtott jobbkarnak tévedésből értelmezhették csak római üdvözléseknek. Ez a szónok, a katona mozdulata volt. mikor nagy nyilvánosság előtt beszélt a tömeghez, a néphez, vagy katonasághoz. Ilyen mozdulattal látjuk a hires trasimenoi népszónokot és Marcus Auréüus szobrát a Capitoliumon. Csakis túlbuzgó történészek téveszthették össze ezt a nagyon szenvedélyes köszöntést a hétköznapi ’üdvözléssel, mely egy ujjnak a felmutatásából állott. A fascisiáknak az ókori rómaiak mindössze a kisujjukat nyújtották. És ők az egész kezüket, az egész karjukat követelik mostan. * A stamárverseny hazát djiték. A francia pénzügyminisztérium mindinkább súlyos adókkal sújtja a bookmakereket. Érdekes, az adó kulcsa az, hogy valamilyen bookmaker milyen jármüvei közlekedik: ha közönséges kocsin jár, harmincezer frank adót fizet, egy negyed milliót; ha pompás automobilon cikázik és ha kávéházró! kávéházra kutyagol, gyalogosan, akkor mentes az adótól. A bookmakereknek vigyázniok kell a jármüvekre, mert az adódetektivek ott is szemfülesek. Még inkább ügyelniük kell. hogy csak lovakkal futtassanak versenyt. A szamárverseny tilos. Az idén egy versenyistálló tulajdonosa — furcsa ötlet — szamárversenyt rendezett, hogy megünnepelje vele a Bastilc bevételének napját. Titokban zugfogadásokat köttetett a szamarakra, melyek ezen a nemzeti napon úgy versenyeztek, mint a telivérek. Rengeteg pénz gyűlt egybe, a versenyiroda egy napon valóságos vagyont szerzett. < A ravasz bookmaker! azonban a verseny után lefülelte két detektív, bevitte a rendőrségre, ahol letartóztatták őt. Most zajlott le a pőre. A törvényszék előtt a bookmaker úgy védekezett, hogy miután a törvény semmi kivetnivalót sem talált a lóversenyekben, azt következtette, hogy a szamárverseny sem tilos. De a törvényszék más véleményen volt s hosszas vitatkozás után kimondotta a következőket: — A szamárverseny hazárdjátéknak tekinthető, minthogy ilyen állatokkal való futtatás tisztán a véletlentől függ, nem pedig az értelmi következtetéstől A bookmakert elítélték. Ezek szerint tehát a lóverseny nem a véletlen játéka. Nyilván ezért nem lehet rajta sohasem elveszteni a pénzünket. * Szegény ügyvédnők! Annak idején a feminizmus nagy diadallal hirdette, hogy a nőknek is kinyílt az ügyvédi pálya. Egy alkalommal több, hogy becsületes munkával megkereshessék kenyerüket. De úgy tetszik, hogy ez a kenyérkereset vajmi kevéssé válik be gyakorlatban a nők számára. Franciaországban minden évben több ügyvédnőt vesz föl az ügyvédi kamara, de pár év után mindegyik megszökik erről, a pályáról, eltűnnek, nyomuk veszik. Mi történik velük? Legtöbben férjhez mennek, többnyire egy ügyészhez és feleségek lesznek, kik csak a maguk ügyét védelmezik. Egyik ismert ügyvédnőt most vette feleségül egy alpolgármester. Sok nő úgy látja, hogy az ügyvédkedés nem jövedelmező foglalkozás s más állást keres. Egy ügyvédnő egy párisi szabó-szalón »első« kisasszonya lett, egy másik egy nizzai csipkekereskedés alkalmazottja. Egy harmadik a doktori címével sikamlós kuolékat ad elő egy kabaréban. Nemrég avatták ügyvédnővé egy ismert francia színésznő leányát, de az most az anya nyomdokába lép és a Sarah Bernhardt-szinházhoz szerződik. A szinlapon majd látni fogjuk a nevét: Dr. X. Y. Tragikus esetek is előfordulnak. Egy vo't ügyvédnő most állott a párisi törvényszék előtt, mint vádlott, minthogy morfiumot és kokaint csempészett. Azzal védekezett, hogy sovány keresetéből nem volt képes megélni. Egy másik ügyvédnőt elhagyott az ura, három gyermeke maradt rá. mire cselédnek ment, majd a kormányhoz folyamodott, hogy egy ujságárusitó bódét kaphasson. - . K, 4).
