Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-04 / 236. szám
2. oldal BACS MEGYEI NAPLÓ 1925. szeptember 4, ;e f-Genfben tartózkodik, újból Radics Pavle fogja a párt ügyeit vezetni. Radics István pénteken éjjel indul Genfbe s vele utazik Krnyevics államtitkár is, aki mint szakértő szintén tagja a népszövetségi delegációnak. Radics meglátogatja Pasicsot A népszövetség genfi ülése alatt Radics István elutazik Gén* bői Évien les B unsbe s meglátogatja Pasicsot. Ez lesz az első találkozás a két pártvezér közt. A látogatás pontos dátumát még nem állapították meg. Ez függ attól is, hogy mikor szándékozik Pasics visszatérni. Pasics programmjáról még legközvetlenebb környezete sincs informálva. A miniszterelnök nem szokta úti programmját előre közölni. Mindössze az tájékoztat némikép, hogy Pastes a királyhoz irt levelében bejelentette, hogy részt! akar venni Nyegus Petar hamvai ! nak a Lovcsen-hegyen épült uj j kápolnában való ünnepélyes áthelyezésénél. Akik legutóbb látták a miniszterelnököt, csodálattal említik, hogy mennyire visszanyerte frisseségét, egészségét. Ezt a megállapítást az orvosok is megerősítik s kijelentik, hogy Pasics minden veszedelem nélkül megteheti a hosszú utat. Párlagitáció Dalmáciában Splitből jelentik: A spliti Szinházkávéház terraszán szerdán este a független demokrata-párt ülést tartott. amelyen Pribicsevics és Grizogono volt miniszterek is résztvettek. Pribicsevics hosszabb beszédet mondott, amelyben élesen támadta a megegyezés politikáját, azt erkölcstelennek nyilvánította és kijelentette, hogy ez a politika a valóságban csak a szeparatizmusnak az egész vonalon való propagálását jelenti. Bizonyítékul erre azt hozta fel. hogy a kormány résztvett a horvátországi ünnepségeken, de a hercegovinál felkelés ötvenedik évfordulójának megünneplésén, amelyen tízezer ember vett részt, nem képviseltette magát A horvátországi tisztviselői kinevezések Zagrebbóí jelenitk: Macsek Vladko dr. csütörtökön este Beogradból Zagrebbe érkezett. Az újságírók előtt tett nyilatkozata szerint Beogradban a horvátországi tisztviselőkinevezésekről tárgyalt. A zagrebi rendőrigazgató kinevezése a közei napokban megtörténik. Hír szerint ennek az állásnak legkomolyabb jelöltje Krainz Sándor volt osztrákmagyar hadbiró-százados, aki jelenleg nyugdíjban van és egy zagrebi bank tisztviselője. A Zajednica nagygyűlése Zagrebből jelentik: A Hrvat csütörtöki számában vezetőhelyen felhívást intéz a Zajednica híveihez és a horvát nép barátaihoz, hogy szeptember 13-án Splitben jelenjenek meg a párt nagygyűlésén. Ezen a gyűlésen fognak határozni — mondja a felhívás — hogy a horvát népet, amelynek egységét a Radicspárt árulása megbontotta, milyen módon tömöritsék ismét egy táborba. A felhívást Lorkovics, Bazala, Jagatics és Uroics képviselők Írták alá. A két utóbbi aláírásból kitűnik, hogy a két disszidens Radics-párti képviselő valószínűleg fuzionálni fog Zajednicával egy uj párt keretében, amelynek programját a spliti nagygyűlésen fogják megállapítani. A többi Radics-párti disszidens dr. Bacs képviselő vezetésével valószínűleg külön csoportot fognak alkotni és tovább folvtatja a horvát köztársasági; parasztpárt megegyezés előtti politikáját. A szuboticai rendőrség elkobozta a „Tüzkereszt" cimii regényt A könyvkereskedésekbeu lefoglalták Drasche-Lázár Alfréd könyvének példányait — Mi van a „Tiizkereszt“-ben ? — A szuboticai főkapitány nyilatkozata — A szuboticai rendőrség főkapitánya elrendelte Drasche-Lázár Alfréd Tüzkereszt című regényének elkobzását. Szerdán délután detektívek járták végig a szuboticai könyvkereskedéseket és mindenütt lefoglalták a regény feltalálható példányait. Érdeklődtünk Horvát Cvetko dr. főkapitánynál aziránt, hogy mi tette szükségessé a hat évvel ezelőtt megjelent kötet elkobzását? A főkapitány a rendőrség intézkedéséről a következő magyarázatot adta: — Drasche-Lázár Alfréd magyar iró Tüzkereszt cimü müve 1919-ben jelent meg Budapesten a Franklintársulat kiadásában. Jugoszláviában ezideig nem árusították, csak nemrégiben került forgalomba és ez teszi most aktuálissá az ellene foganatosított hatósági intézkedést. A könw ugvanis tele van olyan gyalázkodó kifejezésekkel, amelyek sértik a szerbség érzékenységét. Egy-kéi szószerinti idézetet mutatok csak példának. A regény 270-ik oldalán az egyik szereplő ezt mondja: »A szerbek nem szarvasok, hanem vaddisznók, le kell őket puffantani.« A 335-ik oldalon ez áll: -Ugylátszik, hogy igen, — felelte Tursky — mintha egyenesen kilő nék a tiszteket azok a szerb ku tyák.« És így megy, ez tovább, eb ben a hangnemben. Természetes, hogy ilyen könyv árusítását nem engedélyezhetjük. Nagy kár, hogy olyan tehetséges iró, mint Dräsche Lázár Alfréd ilyen kisiklásokat követ el regényében, amely, amenynyire meg tudom állapítani, egyébként igen kitünően megirt könyv. A főkapitányi nyilatkozatban csak egyetlen tárgyi iévedés van: az, hosv a Tüzkereszt kitünően megirt könyv és hogy Drasche-Lázár tehetséges iró. Az elkobzott regény szerzője nem is iró, egész életében miniszterelnökségi hivatalnok volt, akinek irodalmi ambíciói évtizedekig következetesen hajótörést szenvedtek a magyar lapok szerkesztőinek és a magyar könyvkiadóknak hozzáértésén és jóizlésén. A Világháború alatt azonban Drasche-Lázár Alfréd miniszterelnökségi államtitkár lett és ebben a minőségében tőle függött az újságírók katonai felmentésének, illetve bevonultatásdnak ügye. Ezt a helyzetet használta föl Drasche-Lázár Alfréd arra, hogy Tüzpróba cimü csapnivalóan tehetségtelen regényét — a, melynek a most elkobzott Tüzkereszt folytatása — kiadassa az egyik budapesti lapvállalattal szoros összeköttetésben álló könyvkiadóval. A regény a háború végén jelent meg és a katonai fölmentéssel lekötelezett irodalmi kritikusok fogcsikorgatva bár, de megírták Drasche-Lázár Alfrédről, hogy nagyobb iró. mint Shakespeare. A kipresszionált sajtóreklám nagy könyvsikerré tette a Tiizpróbá-1, a mi ennek Íróját arra buzdította, hogy a regény folytatását is megírja. A második rész megjelenésekor azonban már nem volt háború, nem voltak fölmentések és Drasche- Lázár sem volt már mindenható miniszterelnökségi államtitkár. Irodalmi tehetségének, ha ugyan vele kapcsolatban lehet erről beszélni, a Tüzkereszt megjelenése volt ilyenformán a íüzpróbája. A könyv irtózatosan megbukott, a kritikusok most már nyugodtan és könyörtelenül megírták Drasche-Lázárról, hogy tehetségtelen dilettáns és a shakespearei »Vizkereszt, vagy a mit akartok« címnek megszületett a travesztált pendant-ja: a »Tüzkereszt, vagy ezt igazán nem akartuk. ^ Éppen ezért: a magyar irodalomnak egyáltalán nem sérelme, ha a Tüzkereszt cimü fércmüvet bárhol és bárminő indokolással elkobozzák, Ha volna nemzetközi esztétikai rendőrség, akkor rég elkobozták volna már Magyarországon is. A lovag Irta: Berényi János í komorna gyöngén kopogott és belépett Adél szobájába. — Kisasszony kérem, a kegyelmes asszony hivatja. — mondja halkan. Ha lehet tessék azonnal jönni. Alig észrvehető mosoly halványított az ajkán. Adéü ránézett. Nyugodt kék szeme egy pillanatra megakadt a sárga orvosságos üvegén. Megértett mindent. Közömbösen keit föl. tükörbe Pillantott, megigazította a haját. Aztán csendesen kérdezte: — Nála volt egész éiiel? Nem völt bai? A komorna iöfhuzta a vállát — Nem. Egész éi.ieí a közelében voltam. Éjfélig tlvugodan fölült az ágyban. Majdnem egy óráig beszélgetett önmagával. A lovagról suttogott. Sóhajtozott és ugv tett mintha sima. Aztán meggyuitotta a lámpát és irt valamit. Reggel felé kiszedte a vázából az s^sszes rózsákat, maga elé rakta és egyenként letépdcste mindnek a szirmait. Aztán a kisasszonyt emlegette, hogv szeretne mondani valamit. De először a doktorért küldtünk. Épen most van a kegyelmes asszonynál. Majdnem nevetve mondta az utolsó szókat. Adél komoly maradt. Ruháján simított még egvet. Szekrényéből illatos csipkés iehérkendőt vett ki. Aztán szótlanul indult. A másik szobában az öreg inas piszmogott valamivel és sárga mosolygást vetett Adél elsuhanó alakja után. — Ugv látszik megint jön a szerelmes lovag. — suttogta a metette forgolódó szobalánynak. A iánv frissen iölkaeagott. Lippcdt. elfáradt délelőtt muzsikált az öreg bútorok között. A fiatal nevetés szinte véresen hasadt bele ! a csöndbe és mintha fájdalmat nyilaj zott voflna az apró finom üvegpoharak közé. Adél lábujihegven haladt át a szőnyeges termek során. Az utolsó előtti szobában az orvosba üíődött. — Ép most jövök a betegtől. — szólt halkan az orvos. Nincs semmi különös. minden a régi. A betegség se nem súlyosbodott, se nem javult. Önre is egész bizonyosan a csalódott lovag egyforma története vár. — Biztosra veszem, hogv az — válaszolt csendesen Adél. Ez talán már a tizedik eset. Szomorú is. de mit tegyünk. Már arra határoztam maeam. hogv fájdalmat illetőleg vigasztalást próbálok szerezni a betegnek a lovagjával. Szóról-szóra ismerem a rögeszmévé vált önvádat. A lovag szeretett valakit, ez a valaki hűtlen lett és a szeeénv lovag erre világgá ment. Én arra gondolok, hogy az egyszerit meghallgatás vasrv a különös soDankodás helvett szemébe mondom a betegnek, hogv kár a lovagért minden fájdalom. A lovag nem ment a halálba! a lovag egv más szívnél talált boldogságot és elfelejtette a régit. Hátha ez egv józanabb könvet hoz. vagy más j gondolat-változatot, ami fölolvasztja az 1 avult tvászréteget a léT.ek fölött. I — Leleplezni a lovagot? — mosoly! gott az öreg orvos. Nem bízom az ered; ményben. Ez a fájdalom nem is komoly ! fájás, ez kincs, puha tenyér, amellyel a I betegek is csakúgy simogatták a lelkii; két. mint az egészségben élők. De azért I csak kisérésé me«. Hátha sikerül valahogy kivetni a beteg ügyeimét ebből a j süppedős rögeszméből. Egvre mégis vi- i gyázzon! Ne kockáztasson szerény véj ieményt. Mint kérlelhetetlen bizo! nvosságot. ugv mondion mindent a be! teg szemébe. Ellenkező esetben végig I keli maid hallgatnia egv félnapos tiltakozást. Amíg végez, én mindenesetre itt ' maradok. Adél bólintott és belépett az utolsó szobába. A kegyelmes asszony az ablaknál állt. Elrévülten nézett az envhe készséget füstölgő hegyek fölé. Künn a szelíd kanyargós utakon már a véres talppal bolyongott az ősz. A beteg meghökkent a zajon, aztán szomorú jóságra változott arccal lépett Adél a1é. — Maga az Adél? Köszönöm, hogy ellőtt. Maga nagyon jó. Adél. és nekem nincs is máshoz bizalmam. Elhatároztam. hogy lóságát teljes őszinteséggel fogom meghálálni. Azért hivattam, hogv mindent elmondjak és lássa, hogy milyen szerencsétlen vagvok. Mondja Adél. hallott már valamit a szomorú lovagról? A leánv halkan válaszolt: — Hallottam, kegyelmes asszony. Én mindent tudok már. — Lehet, hogy akkor meséltem is már róla. De most többet, most mindent meg fog tudni. Adél. masa még fiatal és szép is. vigyázzon, az égre kérem, vigyázzon a szivére, de a máséra is. Adja ide a kezét Adél! Megfogta n fiatal leánv hüs. fehér kezét és lassan folytatta, mintha nagy titkot gyónna. —- Elmondom, figyeljen. Ugv kezdődik, mint akármelyik mese. A lovag szeretett. egv vidám teremtést szeretett. Rózsákat hordott neki akkor is. amikor sehol a. környéken nem volt rózsa. És napról-nanra ott ment el a kertje előtt. Amikor nem jöhetett, levelet irt. tüzes piros betűs leveleket. Sokat. És egyszer az életét és a lelkét is elhozta. De akit a lovag szereteti.- az eev szívtelen, gonosz teremtés volt Néni kellett neki a lovag lelke. Az ugv szerette volna, ha az emberek a szivüket tapossák, életüket oltják ki érte. A lovag pedig ölment Elbúcsúzott és elment. De előbb egy fonynvadt virágot küldött a lánvnak. A virágban varázserő rejlett, attól a szívtelen lány szivet nyert hogy örökké érezze az aggódást és a félelmeket. — De én még többet mondok. — súgta titokzatosan a beteg. Az a bűnhődő teremtés én vagvok. Csodálkozik. Adél’?; Mégis ugv van, én űztem őt világgá, én űztem a halálba- és nézze itt az utolsó levél és itt van a lovag képe' is. Ugy-e ismeri? — Ismerem. — bólintott Adél. — És mondja, no mondja. Adél. ért nagyon rossz vaevok? Mondja el:; ugv-e mégis siratta a lovag azt a szívtelen teremtést, mondja, hogv éfshet ő most. hol lehet. Tudja ugv beszéljen, ahogy a múltkor. Mondja már. hadd si* rom ki magam. A lány a beteg szemébe nézett. — Kegyelmes asszony, ezt nem mondhatom. Én a végére jártam min-' dennek és tudom az igazat. A lovagot nem keil megsiratni. A lovag egy más szivett keresett, most boldog és nem sir és az elsőt elfelejtette. Az ilyen lovagról beszélni se szabad és ha egyszer boldogtalan lesz. nevetni kell raita! A beteg megrökönyödve tekintett föl. — Adéí. niaga hazudik. — sziszegte a lány felé. — Igazat mondok. — válaszolt nagyon nyugodtan a lány.. — és csak azt akarom, hogy ne sirassuk azt. aki nem érdemei könnyet. A lovagot el kell felejteni. Itt van nálam is a lovag képe és a lovag mosolyog, mert más sziwel él, mert boldog. A beteg megmozdult. Száia elvértelenedett. megvonaglott. mintha mondani akart volna valamit. Aztán iölsikoltott. — Te hálátlan, te rabló, te gyilkos! Rávetette magát. Mire berohantak a beteg már a földre teoerte a lányt, görcsös sárga ujjaival a fehér nva'kát vérezte. szorongatta. Alig tudták kiszabadítani.
