Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-01 / 233. szám
4. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1925. szeptember 1. A palicsi halálos szerelem A szuboticai törvényszék megkezdte a gyilkossággal vádolt Almási- Antunovics József bűnügyének tárgyalását — Lengyel Anikó gyi - kosa azzal védekezik, hogy közös elhatározással akartak meghalni Játék a csókkal, tréfa a halállal — Korzó, zsur, mozi, színház, autó, szerelem — halál A bíróság kedden hirdeti ki az ítéletet A leghíresebb bűnügyek tárgyalásaira emlékeztető külsőségek közöt; kezdődött meg hétfőn Almási-AnlunoviCS József bűnügyének a főtárgyalása. A szuboticai törvényszék földszinti tárgyalási termének nemcsak a padsorai voltak tele már a kora reggel órákban, hanem a kijárat előtti lépcsőfokon is ember ember hátán tolongott és a bírói emelvény egy részét, az ügyvédek és az újságírók asztalát is ellepték a kiváncsiak. A hallgatóság soraiban ismét feltűnően sok volt a nő, jólöltözött, csinos fiatal nők, akik mohón figyelték a szerencsétlen tizenhat éves Lengyel Anikó szomorú és rejtélyes tragédiájának részleteit és a vádlottnak védekezését. A vádlott Almási Antunovics József nem tartozik a gyilkosok szánalmat ébresztő faj'ájá'oa. „Dologta.'an dzsentri“ — mondta róla a szerencsétlen Lengyel Anikó gyászoló édesanyja tanúvallomásában és ez a két szó — ha kissé túlzottan is — hü fotográfiáját adja a vádlottnak. Huszonnégy éves, magas, karcsú fiatalember., gondosan kiöltözött a főtáryyalásra: sötétkék ruhában, kivágott barna félcipőben, csikós harisnyában, frissen kiberetváiva úgy áll a bíróság asztala elé, mint ahogyan rossz filmek .tör vényszéki jeleneteiben látta. Színpadi hősnek képzeli magát, kifejezéstelen szemei inkább a közönség sorában kutat az ismerősök után, mintsem a bíróság elnökére figyelne. Választékos gondossággal van megkötve a nyakkendője és baloldali zsebéből divato san ugrik ki a zsebkendő csücske. Általában szinte túlzottan vigyáz az ilyen külsőségekre : a kabátját a legnagyobb figyelemmel gombolja be, a mikor a legfontosabb kérdésekről van szó és a tárgyalás legizgalmasabb vallomása alatt egykedvűen szedi la ruhájáról a pelyheket, mintha ez volna legfontosabb gondja. Kihallgatása elején a jegyzői asztalhoz támaszkodva áll, szónoki pózban. Amikor Pavlovics István elnök gyöngélkedásére való tekintette! megengedi neki, hogy ülve folytassa vallomását, nem szívesen é! az engedelemmel, látszik, hogy fél attól hogy igy nem lesz annyira az érdeklődés középpontjában, A gyilkosság délutánjának elmondásánál sietve kap az alkalmon, felugrik és a teremben ide oda járva, túlzott fontoskodással illusztrálja hogy miképen lőtt revolye. réből Lengyel Anikóra. A tanuvalio. mások alatt is, ha valamelyik, tanú véletlenül eléje áll, érvényesülni vágyón csúszik jobbra vagy balra a vádlottak padján, hogy senki el ne takarja, mint a színházi hős, aki féltékenyen vigyáz arra, hogy az epizód szereplők egy pillanatra se gátolják azzal, hogy eléje álljanak a színpadon. Egyébb alig is érdekli. Közömbös és a megbánásnak kevés jelét mutatja. Szakgatottan, félmondatokban felel az elnök kérdéseire és beszédében semmiféle intelligenciának nincsen nyoma. Lengyel Anikóról is olyan közömbösen, hidegen és minden megindulás nélkül beszél, hogy kételkedni kell abban, hogy csakugyan annyira szerette a szegény fiatal leányt, mint ahogyan állítja. Amikor az elnök megkérdi tőle, hogy nem bánta-e meg, hogy megölte a fiatal leányt, csak kis töprengés után felelt színtelen, fásult és unctt hangon : — Hál . . . sajnálom . . . Mindvégig nyeglén ül a vádlottak padján, egyik lábát a másikra rakva. Minden szava és mozdulata elárulja, hogy sohasem dolgozolt. Gazdag bácskai földbirtokos-család sarja, nem tanult, nem dolgozott soha életében és huszonnégy éves lett, úgy, hogy kora ifjúsága óta csak vadászott, kártyázott, ivott és mindenfajta nőknek udvarolt. Az elnök meg is mondja neki : — Azt látjuk a maga elbeszéléseiből, hogy sohasem dolgozol!, hanem mndig him polt. Ez a könnyelmű, léha élet vitte Almási-Antunovicsot végzetes tettéhez. Könnyelműen, meggondolatlan nyegle pózzal fordította a revolvert Lengyel Anikóra és nem számolt a következményekkel. Hősi póz leheteit az egész, meg akarta mutatni, hogy milyen bátor ... A tárgyalás legizgalmasabb jelenete az volt, amikor Lengyel Anikó megtört, gyászba öltözött édesanyját hall gatták ki. Az elnök kérdésére, hogy ismerte-e Almási-Antunovicsot, a sze gény asszony a vádlottak padja felé fordult, irtózatta! nézett leánya gyilkosára és az izgalomtól remegő hangon jelentette ki, hogy most látja először a vádlottat . . . Antunovics egykedvűen hallgatta és később, amikor áldozatának anyja a legkíméletlenebbül beszélt dologtalan, léha, dzsentrit-mimelő jellemvonásairól, a vádlott ironikusan, nyeglén mosolygott. Ebben a grimaszban benne volt Aimási-Antunovics József egész fotográfiája ... Hétfői számunkban beszámoltunk már arról, hogy megkezdődött a főtárgyalás Antunovics József bünpörében. Alább adjuk a íötárgyalás első napjáról a részletes tudósítást. A vádlott naciónáiéjának fölvétele után az cinök intéz hozzá kérdéseket. A vádlott vallomása Az elnök: Mikor és milyen körülmények között ismerkedett meg Lengyel Anikóval? A vádlott: Ez év január havában ismerkedtünk ineg egy zsuron. Az elnök: Miről beszéltek? Tett akkor szerelmi vallomást? A vádlott: Nem. Akkor nem. Közömbös dolgokról beszélgettünk. Az elnök: Azóta gyakran találkoztak? A vádlott: Igen. találkoztunk többször. Ispánovicséknál, aztán ott volt Anikó Lidia nővérem lakodalmán is. Az elnök: Mikor ébredt föl önben a szerelmi érzés Anikó iránt? „Korzón és zsnrokon .. A vádlott: Februárban, Kerestem a társaságát. Találkoztunk cukrászdában, a moziban, a korzón és zsurokon. Aztán megvártam a hivatala előtt és sétáltam vele. Februárban vallottam először neki szerelmet. Az elnök: Mit válaszolt, masának? .4 vádlott: Semmit sem. mondott. Kedves volt. Kedves volt,, ismétli a vádlott. Márciusban elutaztam Cirkvcnicára. Elutazásom előtti estén találkoztam Anikóyal a Bcograd-száílo sarkán. Akkor Anikóék már Palicson laktak. Azt mondta, fél kimenni Palicsra sötét este. Elkérte revolveremet. Odaadtam neki. Az elnök: Minek kellett magának revolver? A vádlott: Mindig van nálam revolver. A szállásra járok és azért kellett a fegyver. Az elnök: Van fegyverviselési engedélye? A vádlott: Nincs. Az elnök: Maga tehát átadta Anikónak revolverét. Hova tette Anikó a fegyvert? A vádlott: Én tettem a kabátja zsebébe. Elbúcsúztunk és én elutaztam Cirkvenicára. Az elnök: Irt onnan Anikónak? A vádlott: Nem Írtam, ö sem irt. Az elnök: Meddig volt Cirkvenicán? „Nézze meg a GUI Babát, szép rzagyok benne..." A vádlott: Április 10-ig. Mikor viszszajöttem, fölkerestem Anikót. Azt mondta, menjek és nézzem meg a Giil- Baba előadásában, amelyben játszik,, mert szép lesz. Azt Ígérte, szerez jegyet. Akkor este nem mehettem el, de egy más alkalommal megnéztem az előadást. Az elnök: ígérte maga, hogy elveszi feleségül? A vádlóit: Nem. Egy alkalommal, májusban, autókirándulást tettünk Bajsára Vojnicsébhoz. Az autóban mellettem ült Anikó. Az elnök: Ki volt még az autóban? A vádlott: Tamasi is ott volt. Anikó kettőnk közt ült. Az elnök: Beszélt az utón Anikóval szerelemről? A vádlott: Csókolóztunk. Én megcsókoltam többször, de ő is megcsókolt engem. Az elnök: Hány órakor értek ki Bajsára? .4 vádlott: Délután négy órakor. Az elnök: Volt akkor is magánál revolver? A vádlóit: Igen. Az elnök: Melyik? „Valami mozidrámáról beszéltünk..." A vádlott (a bíróság asztalán bűnjelként fekvő revolverre mutat); ÍEz volt! Amikor megérkeztünk Bajsára,, uzsonnáztunk, vígan töltöttük az időt, söröztünk. Vacsora előtt kimentem Anikóval a kertbe. Velünk volt ekkor Sztipics Béla is. Leültünk egy padra, valamelyik mozidrámárót beszéltünk. Én kivettem a revolveremet és célba lőttem. Szőlőtőkéket vettem célba. Az elnök: Hol volt akkor Anikó? A vádlott: Mellettem. Ülve sütöttem el a revolvert Az elnök: Mit mondott Anikó, amikor lőtt? .4 vádlott: Semmit Nem iiedt meg. Kérdeztem is; megijedtél? Azt mondta: nem ijedtem ineg. Erre fölállottam és tréfából ráfogtam a revolvert. Azt mondta: No, löjj agyon. Azt feleltem: Egy golyó van a revolverben. Majd ha több lesz, hogy nekem is jusson. Anikó erre igy szólt: Gyáva fin. egy lányért nem mersz meghalni. Ha egy golyó van a revolverben, löjj le engem és te ugorjai a kútba. Az elnök: Maga mit mondott? Kézadás a halálra A vádlott: Semmit. Kezet adtunk egymásnak. Az elnök: Ki nyújtotta előre a kezét? A vádlott: ö. Az elnök: Mire adtak egymásnak kezet? A vádlott: Arra, hogy közös elhatározással meghalunk. Az elnök: Ezt maga komolyan igy is hitte? .4 vádlott: Igen. ő is komolyan vette. Sztipics Béla széjjel vágta a kekünket. Az elnök: Ki volt jelen még ennél a jelenetnél? A vádlott: A nővérem, Györgyike is ott volt. A kézadás után vacsorához ültünk. Én ültem Anikó mellett jobbra, balról Varga Géza ült. Vacsora közben mondotta Anikó: Itt megfogadtam a Jóskával, hogy közösen halunk meg- Erre azt mondtam: Anikó szerez majd golyókat. Aztán előbb őt. aztán magam iövöm agyon. Itt a kezem. Varga Géza vagy Tamasi széjjel vágta a kezünket. Az elnök: Nem tartotta ezt tréfának? A leány fiatal volt, állása is volt, semmi oka sem volt arra, hogy meghaljon. Miért határozta volna e! magát halálra? A vádlott: Nem tudom. Az elnök: Vacsora után visszajöttek? A vádlott: Igen, autón. Az elnök: Hogyan ültek az autóban? A vádlott: Én ültem elől Anikóval, mögöttünk volt a társaság többi tagja. Az elnök: Csókolóztak útközben is? A vádlott: Erre nem emlékszem már. Azt tudom, hogy útközben leszálltunk Topolán és Nagyi ényen, ahol ittunk és daloltunk. Hazaérkezve nálunk állt meg az autó. Az egész társaság bejött hozzánk és tovább ittunk, Anikó azonban az utolsó villamossal, tizenegy óra tájban hazament Palicsra. Az elnök: Nem kérdezte maga a lánytól, hogy mi van a revolverre!, amit még februárban adott neki? , A vádlott: Nem kérdeztem. Az elnök: Mikor találkoztak újra? A vádlott: Másnap délben Ispanovics Irénné! voltam látogatóban és ott véletlenül találkoztam Anikóval. Ez alkalommal Ispánovics Irénnek is elmondtuk, hogy milyen fogadást tettünk. Újból kezet adtunk egymásnak, hogy együtt halunk meg és a kézfogást Ispanovics Irén vágta szét. Az elnök: Miután látom, hogy gyenge és nehezére esik az állás, megengedem, hogy ,‘leüljön. (A teremőr egy széket tesz a vádlottak padja elé és a vádlott leül.) Mondja csak — folytatja az elnök — Ispánovics Irén nem kérdezte magukat, hogy mire való az ilyen ostoba fogadás. A vádlott: Nem kérdezett semmit. Az utolsóelőtti találka Az elnök: Mikor találkozott újra Anikóval? A vádlott: Néhány nap múlva, azt hiszem, junius 8-án találkoztunk a Rudicsuccai villamos megállónál délben. Ekkor meghívtam Anikót íornvosi szállásunkra Margit-napra, de nem fogadta el a meghívást, mert — mint mondotta — az anyja nem engedi el. Én aztán szóbalioztaim a bajsai megállapodásunkat —- Anikó, mi van a megegyezésünkkel? — kérdeztem, amire azt felelte: Tőled függ, hogy mikor hajtjuk végre. Ezután elmentem újból Ispánovics Irénhez, aki kérdésemre azt mondta,, úgy tudja, hogy Anikó semmiesetre se hátrál meg adott szava elöl. Az elnök: Ezután találkoztak még Anikóval? A vádlott: Nem találkoztunk egész junius 14-ig, amikor az eset történt. A végzetes vasárnap Az elnök: Mondja el részletesen, hogyan történt az eset? A vádlott: Junius 14-én francia nap volt Palicson és erre az alkalomra nagyobb társasággal délután két órakor vonattal kimentünk Palicsra. Velem volt Lutics Béla. Lulics Maca. Kőbán Vince és Tamási Béla. Az elnök: Vitt-e magával revolvert a kirándulásra? . A vádlott: Igen. a revolver mindig velem volt. Amikor kiértünk Palicsra, még nagyon korán volt és ezért Tamási meghívott bennünket szőlőjükbe, hogy aztán később onnan menjünk a parkba, El is indultunk a szőlőbe és utunk Anikóék háza előtt vitt ei Amikor odaértünk, Anikó ép a ház előtt egy fa alatt feküdt és olvasott. Köszöntünk neki, mire megkérdezte, hová megyünk. Megkért bennünket, várjunk egy kicsit, mert ő is velünk lön. Megvártuk, amíg benn átöltözött, majd együtt elindultunk a szőlőbe. Odaérkezve azonnal cseresznyézni kezdtünk. Pár perc múlva, anélkül, hogy beszéltem volna hozzá, kihúztam a zsebemből
