Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-04 / 206. szám
ßACSMEGYEI NAPLÓ m oldal 1925 augusztus 4. A versenya Regény. Irta: F. X. Kappus Bírd Mihály rajza „Egyik k, pé ablaka alatt állott.“ 14. folytatás Az eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Montecarldban Mirjam, egy szép bécsi lány. Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát és hirtelen elutazott jugoszláviai ! astélyába. Rendulics Flóra, egy novisadi lank hivatalnoknöje megtudja, hogy a áró öngyilkosságra készül. Megkéri Hor- i álot, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye ót előbb el feleségül. A báró teljesíti kívánságát. A nászéjszaka után j Flóra bárónő Bécsbc utazik, Horváth aki beleszeretett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem Bécsbe utazik. Miriam telepatikus utón megtudja ezt és keresni kezdi. A púpos egészen a küszöbig kísérte 'őket. Még az ajtóban is folytatta rábeszélést: . —• Elvárom már a közeli ’ napokban. ‘Akkor inaid rendszeresen hozzáfogunk ja dologhoz.. Addig csak éljen olyan nyugodtan, mint eddig, minden; izgatottság, .nőikül: Öröm lesz . nekem is, maisának: is. Több mint öröm, ha minden, jugy lesz, ahogyan gondolom. Néhány •hónap írtulva mi leszünk Becs szenzációja.-. A fényképe, meg fős jelenni az ösz•szes lapokban és a konkurrencia megpukkad. Akkor leiiel majd valamit csinálod,, pénzt, sok-sok pénzt! Horváth nyomában. Lepkowski már a lépcsőn elmondta Mirjamnak, amit fent a lakáson hallott. Néimileg csalódottan mondta el az egészet, mert a rövid szeánsz nem elégítette ki., Erről ■ az oldalról . még nem ismerte Rupu Morot Mirjam egészen a Wieiizeiléig hangtalanul rnent mellette. Egyszerre csak .csendesen megállt előtte, és megkérdezte: — Becsületszavát,adja rá, hogy mindezt én mondtam? Neru tudott magán uralkodni. — Kérem, ha akarja, becsületszavamra, — felelte Lepkowski. Megérezte, hogy valami terve van n lánynak. Mirjam akadozva folytatta: — Menjük be ide . . . A csendes kávéházban leroskadt az első székre. — Ez . . . ez . . . — dadogta. Lepkowski teát hozatott rummal. A lány ajkához emelte a csészét. Az első korty után kitágult a szeme és beszélni kezdett: — Egy nagy szívességet kell tennie, Lepkowski ur! Hallotta, hogy Horváth itt van? Nem kell mondanom ugy-e, j hogy szeretem öt, hogy amióta Nizzában voltunk, megőrülök érte. Ezt már I ön is észrevehette bizonyára. — Megrántotta vállát. — Gondolhat, amit 'akar, — folytatta — nekem az teljesen mindegy! De hogy ! ö itt i án, itt Wienben, ez önt is érdekelheti! Kérem szépen hát, segítsen ne- I kein, hogy őt megtalálhassam! A lengyel megértőén mosolygott, mint I aki már régen tud mindent. Nem. lesz nehéz..amit kíván, — j mondta némi gondolkodás után, — ha Horváth csakugyan itt van, úgy csak ! a Bristolban, az lmperiálban vagy az j Astoriában lakik. A Grand Hotelban is meg lehet kérdezni. A többi nem jöhet I számításba. Ezzel fel is kelt. — Mindjárt telefonálok. Mirjam megfogta kabátját. — Jobb szeretném, ha személyesén j menne oda! Hiszen csak pár lépés in-j Inén! Félóra alatt elintézi, tegye meg; ! kérem, én itt megvárom! Sürgető hangon tette hozzá: ■ ) ■ — De most, mindjárt... Odakiinnt füttyentett a lengyel egy j arra haladó bérautónak. A kocsi belsejében gondolkozni kezdett. . Ez az eset, bizony, nem a legjobbkor jött.. Egészen másképpen képzelte a dolgot. Ha Horváth;Becsben van és csakugyan sikerül őt felhajszolni, akkor ott j kell folytatni elszámolásukat, ahol fél-! bemaradt, a montecarlói kaszinóban. j Igaz, a báró ezer frankjával egy vagyont nyert, de ezzel a pénzzel is éppen úgy spekulált, mint a sajátjával. Az utolsó fillérig frankba fektette. És napról-napra rosszabbodik , a helyzet, ugyíátszik a francia , pénz menthetetlenül csúszik lefelé a lejtőn, ö pedig hosszra játszott. Az Opernring elegáns szállodáinak egyike sem tiidott felvilágositást adni Horváth hollétéről.- A Bristolban ugyan ismerték a nevét, oda szokott szállni, de viszont december óta nem látták. , — Az Astoriába! — kiáltott Lepkowski a soffőrnek. A rövid utazás alatt mosolyognia kellett önmagán. — Mért olyan nagy dolog az egész, — gondolta, — ha találkozom Horvátinál, egyszerűen megadom neki az ezer frankot. Azzal kész! Annál a gazdag földbirtokosnál úgy sem játszik ez a pénz szerepet! Természetesen egész más volna, ha százezrekről lenne szó, ! sok pénzt adhatnék át neki, az pompás I lenne... Mert- lovag Lepkowski Román, mint j született játékos, nagyon szerette az ilyenfajta meglepetéseket.' És ha másnak szerezhetett valami hasonló örömet, az neki éppen olyan élvezet volt, mintha saját magáról lenne szó! De az Astoria-hotel portása sem tudott semmiféle felvilágositást adni. I Közben Mirjam a föpineérrel tárgyalt. — Ez igazán egyszerű, — mondta a főpincér. —- A rendőrségi bejelentőben I az Elisabetb-Promenadon megkaphat í minden címet egy negyedóra alatt. Ott J kezdik az összes bejelentőlapokat, j Lepkowski már a forgóajtóban rázta 1 a fejét: j ’ — Sajnos, semmi eredmény! A lány akart valamit mondani, de ! erőt vett magán. Kicsi, finom vonalú j szája félig nyitva maradt. I — Ebben az esetben nagyon nehéz ! tanácsot adni, — vélte a lengyel. — Én ] a maga helyében tisztáznám a helyze- I tet, vagy-vagy .,. — Igen, maga egy férfi ... De én... ! Ha én férfi volnék ... Nem fejezte be. — Menjünk, — indítványozta, — nem bírom ki tovább! ! Néhány rövid szóval elbúcsúzott a lengyeltől és - az Opern Cafe előtt villamosba szállt. Csak az első megállóig ment. A perronról intett egy autónak. — Elisabeth-Promenade. a rendőrség! — vetette oda a soffőrnek. Kihajolt és hozzátette: — De gyorsan! Hirtelen úgy érezte, hogy másodpercekről van szó. Hátravetette magát az ülésben, kinyitotta retiküljét és megszámlálta pénzét. Hálistcnnek! Van elég pénz nála! Igaz, hiszen még meg vau az az összeg teljes egészében, amelyet atyja tavaszi ruhaszükségletére előirányzott. A mai napig még nem volt annyi ideje sem, hogy egy pár kesztyűt vett volna magának. — Szegény apám, — suttogta. j A jó ember! A világtól elzárkózva járt-kelt kedvenc növényei között, ezekben a hetekben is, mint mindig! Késő éjszaka is Íróasztala mellett ült és dolgozott, mialatt ö fehér lányszobájában ! íel s alá járt. Mirjam sem tudott ha- I marabb nyugovóra térni, csakhogy öt j más, egészen más gondolatok nem {hagyták aludni. j Mirjam kitekintett az ablakon. 1 Tarka, nevető tavasz bontogatta j szárnyát és kedveskedett csudáival. A Volksgarten fái és bokrai zöldes színben pompáztak és édes, meleg, kábító illat terjengett a levegőben. A Ringstrassc fái között seregestül jártak az emberek, az asszonyok már kissé nyáriasau öltözve, a férfiak is már világos felöltőt viseltek. Itt-ott már nyitott kocsikat lehetet láiti. Mosolygó diákok ugrottak fel, integettek és ismét el tűn- I tek. — Istenem... Mirjam pillái lecsukódtak. Az autó nagy lendülettel fordult be a Duna-partra és hirtelen rántással megadott. — Várjon! Bent, a túlzsúfolt teremben tovább tartott a dolog, mint ahogy azt Mirjam elképzelte. Végre, félóra múlva, amely hosszabbnak tűnt fel. mint a leghosszabb éjszaka, egy kis cédulát tarthatott a kezében. Ez állt raita: Horváth Elemér, IV., Wiedner Hauptstrasse 9S. Hotel Schwan. Két ujjal letépte a nevet és a címet átadta a soffőrnek. Nem volt annyi ereje, hogy élőszóval mondja be. Az ut végtelennek tetszett. Az utca kétoldalt, mintha papirmasékulissza lett volna, itt-ott feltűnt egy pillanatra egy-egy rendőr tányér-sapkája, vagy lovak fejét látta szempillantásra, aztán eltűntek. A kis hotel portása szemtelenül mosolygott: — Horváth báró? Nem, ilyen finom vendéggel nem szolgálhatunk. De valami Horváth nevű ur lakott nálunk, néhány óráig csak. Hatalmas nikkelórát húzott ki zseőébbl. — Éppen most ment ki a pályaudvarra. húsz-harminc perce talán! Arcátlanul nézegette Mirjamot. — A kisasszonynak pechje van, — mondta, — vagy szerencséje. Ahogy vesszük! Sokat nem lehet várni a »báró«, úrtól. Hunyorított a szemével. — Melyik pályaudvarra ment? Jobb lábával már az autó lépcsőjén állt. — Csak a keleti pályaudvarra mehetett. Magyarországból jött azt mondta. Csettentett az ufiával, miközben meghajlott: — Ha ugyan igaz, — tette hozzá. Az autó tovarobogott. A keleti pályaudvar indulási oldalán legalább egy tucat embert megszólított Mirjam. Hogy megy-e most vonat Magyarországra, milyen messze van a határ, mikor jön vissza a legközelebbi vonat? Kérdései egymásra tornyosultak. Utolsónak váltotta meg jegyét: csak vaktában, mert úgy érezte, hogy annak, akit szeret, itt kell lenni valahol a vonatban, • amely már ötperc múlva indul Budapest felé. A perronon ide-oda szaladgált. Egy vasúti szolgát megszólított, hogy gyorsvonat-e ez? — Szépen, — felelte a vasutas, — hát úgy néz ki ez a kávédaráló? Csak ekkor jutott tudatára annak, hogy sem a hotel, ahonnan jött. sem ez a vonat néni illett Horváth személyéhez. Talán tévedés mégis, — gondolta, — a nevek hasonlítanak véletlenüt, vagy talán valami más homályos és talányos... Szemöldökét összeráncolva, szemeit erőltetve szaladgált balkezét mellére szorítva. Egyszerre csak váratlanul felfedezte. Egyik kupéablaka mögött állott mereven és a perron nyüzsgését, az utasok ideges szaladgálását bámulta. Arca sovány volt és sápadt. Mirjam egy ugrással a vagon lépcsőjén termeit. Mirjam harca Hcrvátkért. — Hát mégis, mégis . . . Horváth újra meg újra ugyanazt a kézmozdulatot ismételte. Vonásai csodálkozást és tanácstalanságot fejeztek ki. Fejet lehajtotta, mialatt Mirjam beszélt’. — Tehát mégis! — szólt a báró — ez a legnagyobb őrültség! A legközelebbi állomáson ki fog szállni! A lány hallani sem akart erről. — Tisztába akarok jönni magával. — De hiszen már rég tisztában lehel, Mirjam! — Szóval nincs egy szikra remény sem? — A legkisebb seni, ma még kevésbe mint valaha! Mirjam felpattant a fapadról: Tudom miért, tudom . . . — Az istenért, ne oly hangosan . . . A lány arca egészen kitűzésedéit, csaknem hangtalanul lehelte: — A fekete, a pók... Vonásai az orra és szája körül egészen eltorzultak. — Mit tud maga? — Mit? Mindent! Senki sem tudhat többet, mint én! Mintha csak ott lettem volna, mintha én is átéltem volna az egész jelenetet, Maga, és a nő szemben magával, mindketten harcrakészen, mindkettő túlfűtötten -az érzelmektől, mindkettő a végsőkig felcsigázva: le tudnám festeni az egészet. S hozzá a szobát! A világos bútorokat, a függönyöket, a virágot az asztalon ... — Mirjm! A férfi kezével láthatatlan legyet hesegeteít cl. (Folyt, köv.)
