Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-23 / 224. szám
1925 augusztus 23. BACSMEGYEI NAPLÓ 19. oldal Tomory Újvidéken táborozott Az érsekhadvezér 1526-ban Péterváradnál vette ái a déli. hadak főkapitányságát A magyar történelem legszomorubb dátuma 1526. a szerbekre is végzetes volt. Keletről menekülve futottak a török haderő elől a balkáni szerbek, mert a szultán seregei elpusztították és felperzselték országukat. A Balkánról jövő török áradatot kettős kapu zárta el: Nándorfehérvár volt a külső és Pétervárad a belső kapu. Nándorfehérvárt Hunyadi János világraszóló diadala tette félelmetessé, de végül is elesett, ami által Pétervárad stratégiai'fontossága jelentékenyen emelkedett. A vár, mint a péterváradi apátság tulajdona, a kalocsai érsek birtoka volt, aki emellett több határvárát is fenntartott. A kalocsai érsek tehát nemcsak az egyház feje volt, hanem a stratégia terén is vezető szerepet viselt. Az újlaki Ferenc-rendi kolostor magányában egy szerzetes húzódott meg, aki már csaták zajában parancsokat osztogatott, ez a férfiú Tomory Pál, az egykori budai várnagy volt. A király felszólítására, hogy álljon az ország alsó részeinek seregei élére, — Tomory nem-mel felelt, de amikor a pápa, a király és az ország rendei kívánták ezt tőle, elhagyta a kolostort és elvállalta a kalocsai érsekséget és »kezébe vette hazája védelmét.« Az országgyűlés megbízta az ország alsó részének főkapitányságául. Tomory erős kézzel fogott az ország védelmének szervezéséhez. Amerre ment, Kiapistranszerü varázs fogta körül; korábbi diadalainak híre, szerzetbelépésc, a rendek egyhangú óhajtására történt felmentése nimbusszal vette körül. A portyázó törökök már a Szerémségbe is betörtek és iszonyú vérengzést vittek véghez. Tomory Pétervdradot tette meg székhelyéül. Tomory a törökök elé Batthányi György péterváradi hadnagyot és a vár alatt állomásozó sajkásokat küldte. Tomory a királyi udvartól hiába kért pénzt. Az ott tartózkodó pápai követek kijelentették a királynak, hogy ha a kormány és az urak nem felelnek meg kötelességüknek, ők sem hajlandók a péterváradi háromszáz gyalogos zsoldját fizetni. Ez a presszió megnyitotta a zsebeket és Tomory szaporíthatta seregeit. A nemesség tétlenül nézte az ország pusztulását. Tomory látta az ellene agyarkodó irigységet, elhagyatottságát, ismételten beadta lemondását és a királynál és a pápánál felmentéséért könyörgőtt. Nem engedték, de nem is támogatták. A szultán hajói már közeledtek a várhoz. A szultán az erődöt mindenképpen el akarta foglalni és Magyarország legmegbízhatóbb hadvezérének seregét le akarta győzni. Az ország szeme Pétervárad felé fordult. A nemesség közönyös maradt és kijelentette, hogy a király nélkül nem megy harcba. A várbeli zsoldos hadsereg ezer lovasból és ötszáz gyalogosból állt. Tomory seregével átment az újvidéki oldalra, ahol seregét négyezer főnyire szaporította. Ibrahim negyvenezer törökkel megkezdte a vár ostromát. A törökök, mint a kiáradt folyam, elözönlötték a környéket. Nyolcszáz hajón jöttek Pétervárad alá. A török ágyuk éjjel-nappal bombázták Péterváradot, amelynek sziklafalaiban ma is látni Ibrahim- ágyúgolyóit.. A vársereg hősiesen állt ellen-a megsemmisítő túlerőnek, de a már csak kilencven főnyire apadt őrség végül is július 27-én a fellegvárba menekült. A pápai nuncius jelentése szerint »az erőd piacán már bokáig ért a vér és az őrség a templom tornyába zárkózott« — ésonn an védekezett. A törökök szabad kivonulást adtak az elszánt védőknek, akik azt elfogadták és átjöttek Újvidékre Ternary táborába. A törökök a vár piacán feküdt sebesülteket leszúrták és a Dunába dobták. Pétervárad elesett, a török áradat szabadon hömpölyöghetett Magyarországba. Szalejman szultán ezután Újlak ostromához fogott. A vár elestével a bélakuti apátságnak is nyoma veszett és eltűnt Vásáros-Várad (Újvidék) is. Pétervárad ormáról eltűnt a kereszt is és helyette lófark suhogott bástyáin és janicsárok kaszárnyája lett az erődből. Pétervárad elestc előfutárja volt a mohácsi vésznek. Újvidék es Pétervárad után elpusztult az egész (Jelenet szerzőnek -»A kiül cimü uj négyfelvonásos színmüvéből, amely november második felében fog színre kerülni a budapesti Nemzeti Színházban.) Báró Wesselényi Miklós a budai hegyekben találkozást rendezett két politikai barátja közt. Ezek gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos. Wesselényi azután egy erdei pádon magára hagyta a két államférfit, hogy kedvükre beszélgethessenek. 1841, május elseje van. Az erdőben kakuk szól. SZÉCHENYI: Meg kell egymást értenünk és mivel kell, meg is fogjuk egymást érteni. KOSSUTH: Becsületes emberek közt, akik hazájukat jobban szeretik, mint a saját hiúságukat, ez nem lehet nehéz. Íme, nemes gróf, én önt vezéremmé teszem és közlegényként követem. Ki legyen vezér ebben az országban, ha nem Széchenyi? Ön ébresztette föl a nemzetet... SZÉCHENYI, mosolyog: Nem volt nehéz, féiig-meddig már kialudta magát. KOSSUTH: A Lánchid terve volt a hajnali harangszó. A hid még ma is csak terveiben él, de a magyarság, mint egy uj népvándorlás, már átözönlött rajta a túlsó partra és ma szerencsésebb csillagképek alatt sátorozik. Ez az uj világ teli van az ön akaraterejének delejes feszültségével, teli van ifjúsággal, mondhatnám: teli van jövendővel ! SZÉCHENYI: Én nem születtem népvezérnek. KOSSUTH: A nép azonban önt kívánja vezérének, a végcél tekintetében pedig nem lehet véleménykülömbség. A végcél: a nemzet boldogsága. SZÉCHENYI: De melyik ut vezet oda? Az, amelyen ön, vagy az, amelyen én járok? KOSSUTH: Ez az, amit tisztáznunk kell. SZÉCHENYI: Én rendületlenül hiszek a jövőben. Ez a nép a sors csapásai alatt elvadult és eltompult, de némely olyan nagyszerű kvalitásai vannak, amelyek ilyen összetételben egyik európai nemzetben sincsenek meg. A magyarságra nagy jövő vár, ma azonban csak egy hajszálon függ az élete. Tehát nekünk, akik a nemzet nevében határozunk és cselekszünk, nekünk minden lépést, amit előre teszünk, gondosan meg kell fontolnunk. A hideg ész legyen az iránytű, nem a forró szív. A megfontolás, nem a szenvedély. Ne is kérésük a nemzet igazát, hanem keressük a hasznát, ön mondta: aj .végcél a Bácska. Szulejmáu ».csillag sokasága hadseregével és a tenger hullámaihoz. hasonló csapataival« elözönlöttc és elpusztította Szir (Pusztaszer) Színia Rév (Seuta) Palikát (Szabadka) Periek, Peszir, Kani’ha (Kanizsát), Kccsletnét (Kecskemét), Felegháza (Félegyháza), »megerősített városokat.« Török történetírók feljegyzése szerint egyetlen ház sem maradt épen, mind elhamvasztotta az óriást sereg haragjának és bosszújának tüze.« Elpusztult még Bács is — ahol a visszavonuló Tomory átmenetileg tábort ütött. — és elhamvadt Földvár, Titel és minden község, amerre Szulejman csillagsokaságu serege átvonult. Török uralom következett és maradt 1687-ig, amikor a császári seregek visszafoglalták Eszéket és felszabadították Péterváradot, a mely főhadiszállása lett a keresztény seregeknek, amelyek Pétervárad visszafoglalásánál tizenötezer embert vesztettek. Ekkor már magasan ragyogott Savoyal Jenő csillaga. KOSSUTH: Boldog csak szabad nemzet lehet! SZÉCHENYI: Igaz, igaz. — de mi a szabadság? Én nem tartok semmit az olyan szabadságról, amelyet ellenzéki politikusok csikarnak ki a megszorult kormánytól és amelyet csak törvényparagrafusok védenek. Én egy egészségesebb, általánosabb, mélyen a nemzet szervezetében gyökerező szabadságra gondolok. KOSSUTH: Módunkban van ez? SZÉCHENYI hévvel: A gazdagsághoz és rajta keresztül a szabadsághoz csak egy ut vezet: a munka, egyedül a szabad mozgású, maga magát jutalmazó és ésszel irányított «tunika. Lássa ön, a magyarság most újból kezdi az életét. Amit most megtanul, az mélyen bevésődik az agyába és a szivébe, az 'kísérője marad talán évszázadokon át. Nekünk módunkban van, hogy a nemzetet most átformáljuk a dolgozók nemzetévé. Hogy azzá lehessen, mindenek előtt meg kell tanulnia, hogs geniális rögtönzésektől, parádés elméletektől és délibábos álmáktól nem várhat semmit, a magyarságon csak a saját szi\ós tevékenysége segíthet. (Tűzzel): tudja ön, hogy az országban ezer kvadrál mérföld mocsár van? Egy egész királyság, teli a termékenység ezer esztendős kincseivel. Ezt meg lehet hóditanunk — munkával! KOSSUTH szünet után: Tessék folytatni, gróf ur! SZÉCHENYI: Engem mostanában csak kétféle alkotás érdekel: olyan, amely összegyűjti a szellemileg szétszórt magyarságot és eszmesurlódást eredményez: a kaszinó, a nemzeti játékszín, a tudós társaság, a lóverseny, — és olyan, amely megindítja a vérkeringést az ország áléit testében: utak, hidak, vasutak, hajójáratok, folyószabályozás ... szünet után: Ön mosob'og?! KOSSUTH: Bocsásson meg, nemes gróf, ez a keserű mosoly bizonyára nem az ön szavainak, hanem a mi nemzeti nyomorúságunknak szól. Ha ön ma gazdaggá teszi az országot, akkor csak Ausztria feös tehenét hizlalja, önnek előbb ki kel! vernie Ausztria fejéből azt a szörnyű rögeszmét, hogy a magyar vér és a magyar arany az ö tulajdona. Önnek előbb szabaddá kel! tennie a nemzetet, hogy érdemes legyén dolgoznia. SZÉCHENYI komor mozdulatlansággal. tekint a szemébe. KOSSUTHNagyszabású agitációí keli szerveznünk az országban, hogy minden magyar ember megismerje és követelje a szabadságit. Ha majd a magyarok milliói fognak a szabadság után kiáltani, olyan kétségbeesetten, mint a szomjanháló a viz után, akkor Ausztriának nem lesz elég szuronya, hogy távcil tartson minket a kutaktól. Én bevallom: egyelőre nem is tartom kívánatosnak, hogy a .nemzet gazdag legyen. Maradjon meg a szegénységben és a keserű elégedetlenségben mindaddig, amig ki nem vívta a szabadságot. Nem kövér, hanem sovány emberekre' van szükség., emberekre, akiktől Julius Cézár rettegett! SZÉCHENYI: De hiszen ez a forradalom'! Ön az a szikra, amely . a szél szárnyán repül és semmi rosszat, nem akar, csak romokba dönti az országot. KOSSUTH: Téved, gróf ur, én csak egy becsületes ember vagyok, aki sik- I ra akar szállani a nemzetének igazáért. Ön ugyan azt mondta az imént, hogy nem az igazságot, hanem a hasznot kell keresnünk, de* én mégis azt tartom, egy nemzetre nézve senimi sem hasznosabb, mintha a fiai az igazságért hevülnek, harcolnak és ha kel!: meghalnak, Meri nem a hidakon, nem a rniiutakon és gőzhajókon fordul a nemzetek sorsa, hanem azon, mennyire tudnak ragaszkodni az ideáljaikhoz SZÉCHENYI: Amit ön ideáinak nevez, az a táblabirógyakorlatban igy fest: remonstrálni, halasztani, mindent összezavarni és ködbe burkolni és inkább elveszni, mintsem megengedni, hogy a nemzet más módon, nem a ml receptünk szerint, keresse a boldogulását. Szerkesztő ur, ért látom az ön eljövendő Magyarországát: gőgös és tehetetlen, a civódási dühtől beteg nemzet fogja lakni. KOSSUTH fölkel: Azt hiszem, ezek után céltalan lenne a további eszme-' csere. SZÉCHENYI fölkel: Sajnos, céltalan. Mi, külömböző dimenziókba lakunk és soha sem tudnánk összetalálkozni a síkban. Ez mind a kettőnk baja. KOSSUTH: Adja Isten, hogy nem a nemzeté! De most búcsúzom. Kézfogás. SZÉCHENYI: Még egyet! Én meg vagyok róla' győződve, az ut. amelyen ön halad, holttestek és romok felé vezet. Nekem tehát kötelességem, hogy támadjam és leleplezzem önt. hogy lelte tőén összezúzzam az ön népszerűségét. KOSSUTH: A nemes gróf tegye azt, amit a lelkiismerete parancsol. Én akkor is. az utolsó leheei'temig is. hódolattal és hálával fogok Széchenyi Istvánra gondolni. Nekem ön mindig a legnagyobb magyar marad. Fölemeli a fejét. Van azonban valaki» aki önnél is : nagyobb: a nemzet! Kalapjával a kezében eltűnik a fák között. SZÉCHENYI sokáig mozdulatlanul néz utána. A kakuk megint szól. .............. .........uTAararjm».——~........... Fala Tamás : NYÁRI DÉLUTÁN Lehúzva mind a vasredőny, A nyár izzad az areredön. Az ablak zsalugütercs, Bóbiskol a fidkeres. Mintha heverne jó puhán, Elnyúl hosszan a délután. Éles harangszó fölcseng, Vagy tán a város füle cseng. HASFOZŐK melltartók, a vásár tartama alatt úgy készen, mint méret után a legszebb kivitelben kaphatók. Legújabb párisi gummi f sók 350 dinártól kezdve. LEÖNTIK VIRÁG SUBOTICA KRALJA ALEKSANDARtU. 11 SZ. Széchenyi és Kossuth Irta: Herczeg Ferenc magyarság boldogsága.
