Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-23 / 224. szám
18. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. augusztus 23, esengő problémáját. Ám akkor nyúljanak zsebükbe a jóságos emberek és töltsék ki a lakún áikat, amelyeket a törvényhozás nyitva hagyott s. az állam be nem tölthet. De ahogy most dolgozik — pedig szépen dolgozik! — a privátjótékonyság az ő pillanatnyi gyorssegélyeivel, amelyeknek rendesen nincs folytatásuk, s azzal az akaratlan megalázással, amely nincs semmi arányban az élvezett Jótettekkel. s különösen azzal a nagy hibával, hogy alaposan nem segítenek (mert nem segíthetnek) senkin, ez a munkálkodás megérett arra, hogy megszűnjön s helyet adjon egy egészséges és kötelező állami ellátásnak, amely nem fél, hanem egész munka, amely nem diletátns próbálkozás, hanem szakszerű elintézés, nem aláz meg senkit és megnyugtat mindenkit.--------I -.-I - —-----Régi kövek közt Dalmáciában Salona, a jugoszláv Pompái A jugoszláviai Pompáit az országon lüí nem ismerik eléggé. A környéklieken és néhány professzoron kivül csak kevesen tudják, hogy milyen értékeket rejteget a salonai romváros és az ásatások milyen kincseket hoztak felszínre. Jellemző tünet, hogy amíg német tudósok és tudományos társaságok már évtizedek óta foglalkoznak a saíonai ásatásokkal és vaskos, díszes kiadványokban ismertették a kutatások eredményét, addig a beliöldön alig tudnak valamit Salonáról. Pedig e régi római város műtörténet: szempontból Jugoszláviának kétségkívül legértékesebb helye. Splitíől az első vasútállomás a ..sebenícói vonalon Soíina. Jelentéktelen kis falu volna, ha nem lenne bámulatosan fejlett gyáripara és nem ásták volna itt ki a hatalmas római várost. Az ásatásokat még az osztrák kormány kezdte, ma Bulks spíiti professzor vezeti a munkálatokat, amelyek még hosszú időt igénybe fognak venni, amíg napfényre kerül minden. A munka lassan halad, mert nem áll elég pénz rendelkezésre és kis Iparvasuton csak. kevés munkás szállítja a kőtörmelékeket. Az ásatások így még sok meglepő értéket, hozhatnak felszínre. Jellemző egyébként, hogy a terület egy részét — anyagiak hiányában — az állam eddig még nem is tudta megvásárolni és Jgy sok értékes műemlék magánosok tulajdonában, körns'ékhcli parasztok földjén hever. Maga a város Diocletiánus császár temetkezési helye, egy százhúszezer lakosú nagy római város volt. a Krisztus előtti időkből. Amit az eddigi ásatások felszínre hoztak, az á fejlett római kultúra gazdagságát nagyszerűen dokumentálja. A hatalmas amfiteátrum, a római középületek és templomok, a régi gyárak romjai, a római fürdők és temetők mind egy virágzó város kultúrájának a maradványai. Ameddig a szem ellát, mindenütt a romváros kontúrja, az évezredekkel korábbi élet emléke kisért. Ami az ásatásokban a leginkább megragadja a figyelmes szemlélőt: az a kultúrák rétegeződése, ami itt szemléltetően jut kifejezésre. Egy dalműt paraszt földjén hatalmas mozaik-padlózatot ástak ki, a keeresztény művészet díszítéseivel, félméterrel alatta egy másik mozaik-padló van a rómaiak korából: Apollo-fejjel. így építettek az egymás után következő korok -egymásra és a különböző kultúrák úgy rakódtak egymás fölé, mint a föld rétegei. A mi kultúránk fölé, — amelyet olyan fejlettnek képzelünk, — vájjon milyen kor .és. melyik művészet fogja elhelyezni .alkotásait?,.. Erre kell állandóan gondolnom, amikor Salonában járok. A római fürdő márvány-medencéi és öltöző-szobái olyan épségben vannak még ,ma is, hogy még a padkák alatt a cipők elhelyezésére szolgáló mélyedések is hiánytalanul megvannak. Hány. szép római hölgy és deli ifjú vetkőzött itt a langyos viz simogatására vágyón?,.. Szinte olyan az impresszióm, mintha a pad még most is meleg volna rég kihűlt és porrá lett testük érintésétől... És a kis illatszeres flaskónok, amelyeket itt megtaláltak, milyen hasonlóak a mi asszonyaik pariiimös üvegcséihez... A római kápolnák mozaik-padlózatai ugyanolyanok, mint a mi templomaink díszítései és csodálkozni legfeljebb azon lehet csak, hogy milyen keveset fejlődött az Ízlés és a művészet évezredek alatt... A régi római színház páholysora is teljes épségében emlékeztet még régi esték ferróságára és a páholyokhoz vezető lépcsőkön szinte keressük a császári diszkiséretet és a római hölgyk nemes profilját. A temetőben százötven szárkofázs került napfényre teljes épségben. Egymás mellett van itt a rómaiak és a régi keresztények temetője és külön egy zugban a keresztényüldözések mártírjainak temetkezési helye. Épségben levő sírfeliratok, amelyekből a Krisztus előtti századokból családok tragédiája sir felénk: a fiatal római aiiva együtt eltemetve néhány napos gyermekével, odébb a keresztény temetőben. egy vadállatok által szétíéncít keresztény lány sírja és a nyitott szárkoíázsban mindkettőjükből néhány csont maradt csupán. A sirok nagyrészéből nagy értékek, római fegyverek és rési ékszerek kerültek elő, ezeket a kincseket a split! archeológiái múzeumban őrzik. Sok sirt azonban kifosztva találtak az ásatások A zöld csillcaásu tenger tükre selymesen ringatózott- A szűk mólón bronzára! f akin ók mulatoztak széles mozdulatokkal. Nékem ez ui dolog volt. Most először láttam a nagy vizet, álmaim álmát és habár ebben a kis öbölben még a szárazföld volt az ur. mégis megrészegülten néztem, akárcsak valami forró óbortól eev költő... A magasban, ahol ablakomból kinéztem, a mindenható nao szórta be aranysugaraival a vörös háztetőket, a hossztt szállodasoron. Az a hotel, amelyben- laktam, úgynevezett legelső szálloda volt. telve a vi'lág minden tájékáról lösszesereglett idegenekkel. A szobám tulajdonképpen csak egy kis szóbácska volt, amolyan kamraíéle. az egész hotelben, a legigénytelenebb. — de mit bántam én ezt! Ha kihajoltam ablakán, vájjon nem ugyanaz a tenger hullámzó tt-e alattam, ugyanaz a kissé fanyar, kissé csinos, a szívre és az agyra oly különösen ható levegő csapott meg. mintha a legdrágább appartement ablakán hajolnék ki a hullámok fölé — akár éppen annak a legelőkelőbb. legendás szobának ablakán, ahol az a misztikus ködbe burkolózott aszszony lakott?... Az ő lakosztálya éppen tízszer annyiba került, mint az én kis kamrám, gondoltam, de vajon nagyobb lehet-e az ö élvezete. az ő szenzációja, avagy csak akár akkora is lehet-e, mint az enyém?... Az az asszony híres szépség volt. az egész hotel csak róla beszélt, valósággal egy élő misztérium hatását keltette suhogó. bő íátVolaíval és örökké bő/ ruhája ráncaiba rejtett iobbkezével, amelyről tulajdonképp azt tartották, hogy nincs is :.. ■ Meg aztán: egy asszony!. És még ha a világ ■ legszebb asszonya is és tele misztikummal —-még akkor sem élhet fantasztikusabb élvezeteket. mint én. aki egyetlen pillanatban többet fogok fel szemeimmel. mint mások összes érzékeikkel! Ezt gondoltam ifin rajongásomban és mintegy önvédekezésül pénzbei? nyomorúságomban. De a valóságban mégis megalázva érezvezetöi, a hadjáratok martaiócai nem kímélték meg a halottakat sem. A temető magas oszlopai között feltűnően különböző síremlékeket találunk. Mauzoleumszerü építmények, diszes szárkofázsok és egyszerű kis sirok sorakoznak egymás mellett: a régi Rómában is megvolt az osztálykülömbség a halottak birodalmában is. Mi változott hát az ezredévek alatt?... Ahová az ásatások még nem értek el, köröskörül legelők, amelyeken jámbor tehenek tanyáznak. A pásztorok régi római pénzekkel és csecsebecsékkel kereskednek, rábeszélőn vásárlásra ösztönözve az Idegent. Itt minden üzlet, a római sírokban talált érmek csakúgy mint az apró mozaik kövecskék... És mennyi ismeretlen érték van itt még a földbe ágyazva... Ki tudja, milyen sirok és paloták romjai fölött legelésznek a tarka tehenek és milyen értékek fölött lépkedünk tétován? ... Mit fognak még napfényre hozni az ásatások a jugoszláv Poinpéiben?... Valamikor egy hatalmas kultúra virágzó városa pompázott itt., ma csákányok kopácsolják ki a régi romokat, így fogják valaha kiásni a mi kultúránkat is és a jöv ő évezredek embere ilyen furcsán, kíváncsian és idegenül fogja bámulni a mi alkotásainkat és sírjainkat? ... Csönd és békesség honol a nagy romváros fölött, temetői csönd. Égy régi világ kultúrájának hatalmas temetőjét járjuk megilletődve. (Salona.) tem magamat, csöpp kamrámban, szentben a mások fényűzéssel teli lakosztályaival és az idegenek óriási. lakkos autóival és tülköléseivel a szálló bejárata előtt, amelyek durva ellentétben voltak ifiui kedélyem klaviatúrájának szelid futamaival .. .Mert akkor költő voltam. részeg, vad. álmok után rohanó bolond, teli1 világboldogitó érzésekkel és önszánalommal... Lenn, a parti sziklák Deremén fürdővendégek csoportjai nyüzsögtek. Zöld sátrak alatt, mint valami majálison, virággirlandok tarka, óriási lampionok közt. Es. ió istenem, a rengeteg pénz... itt szinte szemmelláthatóán gurult a pénz... Egész fiatal tengerésztisztek rózsaszínű pezsgőt ittak már ebádután háromkor. Amikor fizettek, eszükbe se jutott, hogy az óriási bankjegyekből Visszajáró összeget zsebretegyék. úgy. hogy a fehér selyembe öltözött pincér borravalója sokka! több volt, mint a fogyasztott Crémant rosé ára. Itt ültem én is és egy török feketét ittam —- ebédre. Nem. igazán nem fájt ez nekem. Hisz ebben a szivet, tüdőt tágító életben a gyomrom annyira kicsire szorult, hogy alig okozott gondot. De az az aszszony! Az a nő! Ott ült a tengerésztisztek között, a rózsaszín pezsgőt öblös csiszolt üvegtálba, folyatta, majd apró papirhaiókat csináltatott velük és azokat megúsztatta a gyöngyöző, édesen habzó, kis tengerben. És. ha csak egyetlenegyszer is elkaphattam volna tekintetének csak egyetlen sugarát! De a ■ fejét egy pillanatra sem emelte fel az árnyékból. Sohasem láttam még szemtül-szembe az arcát, mindég csak a rohanó gépkocsiján tűnt elém titokzatosan. tovatűnve. Mint másoknak is. Pusztán a képzeletem rajzolta elém. Az egyik szálloda erkélyéről most 'zongoraszó szűrődött le1 a tengerre. Az urak különféle dalokat fütyörésztek és amikor abbahagyták. egy mői hang folytatta, egy vékony, aranyszálszerü- hang. amely az égből ereszkedett alá: az ő hangja volt. Szenvedő és panaszos volt, tanácsért esdő. zokogás, néma térdeplés — madame Butterfly... Elakadt a lélekzetem. Ereztem, hogy nem bírom tovább. Ahogy azt a nőt szerettem, úgy nem szeretünk valakit, akit ismerünk. Az a- szerelem részeg volt a titokzatosságtól, fel akartam kelni, hogy távozok. El innen, elbújni két lépés hosszú odúmba... párnák közé fúrni a fejem ... és sírni... vagy megint egy kétstrófás költeményt... csak őt ne lássam... őt... De ebben a Pillanatban az asszony fölemelkedett és két fekete szeme két ébenfapálca módára rámcsapott. Széles ruhája bő redőkben úszott alakja körül, akárcsak valami apáca. Szótlanul hagyta ott a vidám fiatalurak asztalát és a fehér kavicsos utón tovasiklott. Mintegy delejesen néztem utána. Nem hittem a szemeimnek: az asztalom előtt hirtelen megállt, leült mellém és felejthetetlenül édes hangján igy szólt franciául: — Jól tudom, maga mind között a legszegényebb. Nemde? Nos, válaszoljon. kérem. Nemde, a legszegényebb? Az elfogultságtól és a szégyentől képtelen voltam válaszolni. Ha jól emlékszem, szemeim lecsukódtak, de azért mosolyogtam. — Nos. nemde, maga itt a legszegényebb? Kérem, kölcsönözzön nékem. .. — és itt megnevezett egy jeleutéktelenül kicsi, de nékem mindazonáltal igen nagy összeget: éppen annyi pénz volt még a zsebemben. Boldogan nyúltam a tárcám után és átnyújtottam az összeget. — Úgy, — mondta most. — sürgősen szükségem van e pillanatban erre a pénzre. Majd... majd elintéztük a dolgot. .■. Es kimondhatatlan gyásszal tekintett rám. Valahogy meg akartam volna köszönni a jóságát. — hosrv éppen hozzám fordult... éppen énhozzám... aki mind közi a legsenkibh vagyok... a legszerelmesebb... a legbolondabb rajongója... Majd olyan mozdulatot tettein, mint ak? kezet akar csókolni... de ő busán, titokzatosan pillantott a keblében nyugvó karjára... — Maid elintézzük... — suttogta mée egyszer, oly forrőan. hogy égő szavai fölgyultották az arcomat. És tovalibbent a fehér kavicsos utón... Reggel felé nagy lármára ébredtem. A korridorokon a szálloda lakói ide-oda szaladgáltak, pincérek, liftbovok és mind a titokzatos idegen hölgy öngyilkosságáról suttogtak. ■ A keserűség a torkomat fojtogatta. Vájjon igaz volna? ... Az egyik pincér ámuldozva »mesélte, hogy az idegen hökv az este még becsengette és félórahosszat beszélgetett vele az ablakban. Végezetül nagyon tisztességes borravalót adott neki. És én tisztán hallottam, ahogy a pénz a pincér zsebében csörgött... visszavágódva hozzám... az én pénzem.... az ő pénze ... A szoba tele volt. Megérkezett a rendőrség is. orvosok, a szolgaszemélyzet. Én is besurrantam. Sápadb>*\ holtan ott feküdt a titokzatos asszony egy pamlagon. Az arcát még most sem sikerült látnom, eltakarta a pamlag szniirnaszőnyege. De a keze!... a halálban most szabaddá lett ez az örökösen rabkéz. előbuit a kebléből. Mee, megvolt az a kéz. igen. a kéz megvolt... de minő kéz! Egy csecsemő keze! Egy korcs, vajszínű kéz. képtelen arra. hogy valaki felé kinyúljon.., Éppen csak egy csókra elég... ' Föléje hajoltam, amikor senkisc látta- és titokban megcsókoltam. Ez a korcs csecsemőkéz adta nékem az életben a legtöbbet, a legszebbet... László Ferenc. Kézcsók Irta: Somlgő Zoltán
