Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-02 / 205. szám
1925. augusztus 2. BACSMEGYEI NAPLÓ 15. oldal „Erdemes-e apostolnak lenni?“ Az észak amerikai Egyesült-Államok egyik elterjedt lapja a »Magyar Bányászlap« nemrégiben érdekes kérdést vclett föl. Az amerikai magyar lap azt kérdi, hogy ćrilciiics-c apostolnak lenni. Nem. a vallási útvesztők szakadékuinak a szélén, nein a liittérités missziós utjai előtt hangzik fel ez a kérdés. A/, amerikai újság nyíltan és határozottan és bennünket fölöttébb érdeklő formában kérdezi, lrogy a magyarság ügyében, a magyarság küzdéseiben és a jobb és emberibb megélhetésének széltna- Icniharcában érdemes-e apostolnak lenni. Ez a véres kérdés bizonyosan fölvetődött már minden papírra vetett betű izgalmában, minden kisebbségi újságíró előtt és kiváltképeu azoknak az idegrendszerét borzolta föl, akik veszélyek, félreértések és rossza kara tu félremagyarázások konok akadályai között művelik ezt a hálátlan talajt. ■# Úgy érezzük, hogy a nem kis bátorságot föltételező kérdés, bennünket kisebbségi frontharcosokat egészen közelről érdekel; Nekünk is szívügyünk ez a szerencsétlen gondolat, amely verekedések és szócsaták és bctüütközetek közepette eddig legfeljebb a tudat alatt húzódott meg. Igazéi is bennünket a lelkiismeret itélőszéke előtt, amely mindig egyenes szándékú célokat takar, valahányszor a pusztuló vajdasági magyarság sorsát, a magyarság csöndes agóniáját rögzítjük papirra. A megélni nem tudó magyarok, ma mint idegen légicnáriusok Marokkó forró homokjába csurgatják a vérüket,, a zsellérek tízezrei Brazília fazendáin fonnyadnak. Ilyenkor mégis csak eszünkbe jut az öngyilkos múlt és a gazdátlan jövő és ilyenkor mégis csak tollal igyekszünk megoldáshoz segíteni azt a feladatot, amely az ágazságkeresés szent szándékának lázában fogant missziónkat némaságra kárhoztatni nem engedi. # Az amerikai sajtóorgánumnak ezt a kérdését talán meg sem említenénk, ha ez a lap nem együtt érkezett volna egy nyolc oldalas levéllel, melyet a posta a »Bácsmegyei Napló« szerkesztőségének kézbesített. A levelet Király István és családja írták. A St. Paoloban feladott levél szomorúan közli, hogy Király» István »volt feketicsi lakás«. Múlt időben jelzi szülőfaluját a levél írója, aki úgy látszik, lemondott már arról, hogy a feketicsi temetőben pihenje ki az űzött magyar zsellér fáradalmait. És mőst átadjuk a szót Király István feketicsi magyarnak, akivel együtt a levél szerint 26 család indult Braziliába 1925. március 22-én. ■— Az udvarias és szives bánásmód .— írja — azonnal megváltozott, mihelyt a hajó elhagyta az európai partokat. Ahogy kisikíott a hajó a nyilt tengerre, foglyok voltunk, köröskörül csak a tenger vizét láttuk. A velünk való bánásmód és ellátásunk is a rabok életéhez hasonlított. Ehetetlen, halzsirral készített ételeket kaptunk már az utón is. Többszáz ember kínlódott végig három heti tengeri utat. Már az utazás első napjaiban megátkoztuk a hajóra lépés pillanatát, mások tűrtek és szenvedtek, mert abban reménykedtek, hogy partraszálláskor minden megváltozik. A huszonkettedik nap futott be a hajónk. Sötét éjszaka volt. Zuhogó esőben fáklyavilág mellett tereltek bennünket egy férgektől hemzsegő havakba, ahol éjszaka-! ra fánk zárták az ajtókat. Étien egy lő- j itató vályú vize mellett töltöttük ébren; az éjszakát. A villámok időnként bevilágították a riadt embereket, akik rothadó szalmán küzködtek-az clalvás ellen. nehogy a rengeteg inoszkitó, döglégy, hangya, bolha és poloska martalékai legyenek. Másnap kora reggel szakadó csőben fegyveres fedezet alatt hajtottak minket a .nyolcvan kilométer tá- j volságra levő k'ávéijjfetvénvckrc és j kaucsukfazendákra. Kiváltságunkat és panaszainkat meg sem hallgatták., hanem eladtuk berniünket egy portugál ültetvény-tulajdonosnak. Itt kényszermunkára szorítottak bennünket. Örülünk, ha kétnaponként száraz kenyeret kapunk. A felügyelőink ' szálas négerek, akik embertelen 'kegyetlenséggel bánnak velünk. Járványok, vadállatok, mérges kígyók pusztítanak bennünket. Silány táplálék és szenvedések közölt vonszoljiiK betegen uiagimkat. hegy eleget tehessünk a rabtartó fazenda tulajdonos üzleti érdekeinek... $ Eddig szól Király István állati sorba taszított feketicsi magyar zsellérnek és 26 társának jajkiáltása, amely, lehetetlen. hogy bele ne üvöltőin a nagy ma-Palesztinában tanúit meg magyarul egy becskei eki szerb fiatalember Vclikibccskerek, július végén Márko Mircs Becskereken született, I huszonhárom éves és soha nem jutott ítil a torontáli határokon, mig egyszer — pár hónappal ezelőtt --- kilenc angol fonttal zsebében ut.nak indult Palesztina felé. Egészen különös, erdeti egyéniség Mircs Márko, különc ember fia., de amíg apját különcködése a szerb nacionalizmusnak a háborueiötti időkben még egészen szokatlan túlzásaiba ragadta, addig a fiúban az öröklött hatalmas szenvedély jótékony ' eltolódást nyert a tanulás iránti soha be nem telő vágyakozásban. És ez a fiatalember, aki egész életében csak tanulni akart és tanult — mé&- soha nem járt iskolába, nem végzett egyetlenegy elemit, sem középiskolát, mert édesapja, aki tanárember volt, nem engedte magyar iskolába járni, maga tanította otthon a fiát és valami különleges nevelési rendszerrel hat éves korában németül. 9 éves korában héberül, tizenegyedik évében latinul kezdte tanítani a gyermeket, de gondoskodott róla, hogy 16 éves koráig tanulhasson meg magyarul Becskereken. Ezt a hiányt később maga pótolta Mircs Márko, aki most — 23 éves korában — folyékonyan beszél szerbül, angolul, németül, franciául, magyarul, latinul, (ó)görögül, héberül és arabul. A Karmel hegye előtt Márko Mircs nemrégiben tért vissza Palesztinái útjáról. Pompás intelligenciával, színes bőbeszédűséggel mondja el élményeit, amelyekkel, köteteket lehetne megtölteni. Azokat az általánosságokat próbáljuk beszédjéből lerögzíteni, amelyek ugyan részben egyéni nieglátásáuak, de Palesztina és az uj héber állam helyzetére általánosan jellemzők. — Szkepszissel telve indultam útnak, — mondja Marko Mircs — főként azért, hogy tanulmányozzam ennek az uj á!lamalakulásnak • viszonyait, amelyről olyan sok hihetetlennek tetsző különle'gességet hallottam néhány cionista zsidó ismerősömtől. A hajóra szállás percétől kezdve csupa olyan ember közé kerültem, akik uj hazát kerestek Palesztinában, vagy mint zarándokok lát-1 ni akarták a Szentföldet — közvetlenül j a jeruzsálemi héber egyetem megnyitó- j sa előtt volt, azonkívül a keresztény tmsvét és a zsidó peszach is sok zarándokot vonzott — úgy éreztem, hogy én vagyok az egyetlen józan ember a halén, a többiek tele voltak buzgó fanatizmussal és optimizmussal. Amikor, négy napi utazás után, megpillantottuk a Karmel hegyét, lázas rcszketés fogta cl utitársaimat a közeli beteljesülés előtt felfokozott izgalomban. Hidegen néztem ezt a látványt, tömeghisztériára gondoltam és előre sajnáltam társaimat, mert biztos voltam csalódásukban. Megérkezésünk után azonnal Jeruzsálembe utaztam, hogy lássam az egyetem megnyitását. Még tartott a hazulról hozott szkepszis, amit csak növelt az, hogy szinte minden lépésért fizetni kellett. Amelyik helyhez csak némi haiavány, nagyon is legendás emlék fűződik, ott már piasztert kértek. Hiába mondtam, például egy görögkeleti templomot őrző gyár fájdalom sokhangsze'rü orkcszteréb<\ Ez a tiiitacernzával papíron megelevenített kínok kertje .egy megrázó sirulomliáz örült kontúrjait mutatja. Ez az egy leséi magában véve is untig elegendő arra, hogy időszerűtlenné tegye az amerikai lap gyászos takarodóját. Ez a levél el nem disputáié parauescsal követeli, hogy kötelesség kiparirozni a magyar dolgos kedv mellének szegzett minden brutális támadást. Kö- j tclcsség szóvátenni mindent akkor es úgy, amikor és ahogy azt magyar lelkiismeretijük pattogó és katonás vezényszava diktálja. Kötelességünk a magyarság életét tartalmasabbá, ntagabizóbbá, szerzetesnek, hogy én is görögkeleti vagyok és imádkozni akarok a saját vallásom templomában: ne mozse bez pare — pénz nélkül nem lehet, mondotta a kegyes atya. Nagyon is érthető hát, hogy amikor a zarándokok a templom nyugati falánál sírtak a meghatottságtól, én az archeológus szemével igyekeztem 'megállapítani, hány» évesek lehetnek a kövek. Ez az érzés azonban csak pár napig tartott. Héber tudásom és néhány ajánló levél birtokában zsidó telepesek és más bevándorlók közé jutottam és láthattam mindazt, amitől az organizációt óvatosán távoltartják a keresztény zarándokokat. Pusztaságból Paradicsom — Ekkor kezdtem megismerni Palesztinát és pesszimizmusomból a legnagyobb elragadtatás lett. Mások, vagy megy'áltozíak ott az emberek. Az egyén realizmusa elvész abban a közös munkában, amelyben mindenki részt vesz az építésért. Egy brassói gazdag orvos fia érettségi után kivándorolt és most követ tör országút építéshez. A különböző országokból való zsidók egy érzésben egyesülnek, rokonnak érzik, segítik, támogatják egymást és látnivalóan nem azért végzi valaki ezt, \»agy azt a foglalkozást, hogy érvényesüljön, avgyont szerezzen, hanem hogy részt vegyen a munkában, ahogy tud. Ez az idealizmus magával ragad mindenkit és az országépités struktúrája nem is ad más lehetőséget. Nem lehet ugyanis olyan nagy szerepe a vagyonnak ott, ahol nem magántulajdon a föld. Palesztinában az úgynevezett. Keren Kaijemeth vásárolja a földet az araboktól és adja bérbe — esetleg örökbérletül — zsidóknak. Csakhogy a jó föld drága és a közösség kénytelen rosszat venni, hogy többet vehessen, igy sivatagos, puszta vidékek kerülnek a telepesek kezébe, akik hihetetlen energiával csatornázzák, rendbehozzák a földet, amely aztán bőségesen fizet, mert a csatornázás által valóságos paradicsom lett Észak-Palesztina, a Földközi tengertől a Jordánig és 'kétszeri aratással fizet a föld ott, ahol azelőtt maláriás mocsarak voltak. — Ez az az épitő munka, amelyet legjobban megcsodáltam Palesztinában, 'mert az uj városok épülése csak ter'mészetes következménye ennek. A nagy kereskedelmi és ipari központok kialakulásában Történelmi jelentőségénél fogva maa draz ország fővárosa, de az ott kialakuló uj világban már nagyobb jelen- Íísőgc van Tel Airo-nak. Hogy pár év alatt hogyan lett Jaffa piszkos kis külvárosából modern, szép, fejlődő Tel Avir, arról már írtak sokat, a titok röviden az, hogy Jeruzsálem nem kikötő és távolesik az egyptom—-sziriai vasútvonaltól is, viszont Tel Avir a tenger és vasút mellett fekszik- Ezért jutott a Balfour-deklaráció után— amikor az igazi j telepítés kezdődött — olyan nagy je-1 elntőségre és ezért támogatta a prak-1 tkuis amerikai töke Jeruzsálemmel j szemben, újabban azonban Tel Avirtiak i is erős versenytársa támad Haifában, j amelynek fekvése még kedvezőbb és I Amerika palcszlinai pénze most jórészt oda koncentrálódik. Tel Avit 1906-ban kezdett épülni, 1924 decemberében htizsonnégyezer lasósa volt, fél évvel később 35.000, Nemzetiségi kérdés is vau Palesztinában, ha ennek lehet nevezni a zarab-zsidó problémát, kétségtelen, hogy a zsidók ki akarják szorítani az országból az arabokat. Mindén talpalatnyi földet megvásárolnak tőlük és ebből a szempontból van alapja az arabok zsidögyülöletének, viszont két. ségtélen, hogy az arabok, míg egyedüli urai \oltak a földnek, nem éltek emberi életet, hisz a rosszul müveit, kopár föld nem hozott semmit. Most tág kereseti lehetőségek nyíltak az arabok előtt és sokkal jobban élnek, mint azelőtt. A köznép épp ezért nem is gyűlöli a telepeseket. Fölülről jön az uszítás. Az előkelő arabok egy része Kern ál pasa hive, ezek az arab fasciszták. akik az iszlám jelszavával agitálnak a zsidók eljc.it és ebben buzgó segítőtársuk a kalhoJiktts j arab intelligetfcia. A lakosság zönio azonban nem követi sem a fasciot, sem az antiszemitákat (hisz az arabok is szemiták), éppen ezért nem valószínű, hogy az ország jövő fejlődését akadályozná ez a probléma. Ha a zsidók olyan szívósak lesznek ott, mint amilyen ambiciózusak most, pár évtized múlva igazi gazdag, szép zsidó pemzeti állam lesz Palesztina, (k. m.) Tamás Is'ván: I Falusi fotográfiák Az almafa teherbe esett, az éjjel, oly szépek a gyermekei, csupa kövér, mosolygó buksi lei és a képüket égő pirosra mázolta be keresztapjuk a kedves égi piktor. Az erdő utálja a gyümölcsiákat, mint ahogy a meddő asszonv gyűlöli az anyát. egész nap farkasszemet néznek: a barackfa öntelten riszđlia derekút, a körtefa tüntetőleg hintázza barna kölykeit és a szőlő lábujjhegyen pipiskéd ve kiölti csipkés nyelvét. s! ss! sss! ssssss! az erdő hisztériáson felsiyit. sivalkodva csapkod tömzsi karjaival ! ! ! ! ! és gorombaságokat üzennek egymásnak a széllel. A kismalacok elaludtak a vá'yu mellett, a tehén álmában beszél, a kis lilik a bokrok alján hasalnék és a jóisten most harangozza a delet. Ez a tizenkettedik óra. Pajtás kutya a lábaimnál iekszik jóllakott an és a kéményen át lustán illan a konyha lelielletc. Ó, a koldusfiu, akit az este az árok partján láttam, vájjon hol ebédel? . . . Mit ér nekem a végtelen és hogy vannak végtelen csudák, tornyok, amelyek az égig érnek és hogy porból Embert gyúr már az ember? oly egyszerűen élek., mint törzsünk apja. Adum. újságom a mező völanyom a hold. kávéházam az erdő, reggel mókusokkal beszéljelek és utána-fiittyenteh a sárgarigónak, hogy céudálkózva hátra lukiul. Az én tanyám az én váram; megvéd tatártól, megvéd baráttól, megvéd nőtől, megvéd csőtől, béke az ajtaia, csönd a sövénye, a boldog élet csöndje ez, az Óceán fenekén nem lehet süketebb, vihar előtti, világ előtti: mintha csupa holtak laknák. lendütőbbc, frissebbé és hitesebbé tenni. Mssíerházv Ambrus. Tejjel\ mézzel folyó Kanaán
