Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)

1925-08-15 / 217. szám

16. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. augusztus 15. A versenyautó halottja Regény, Irta: F. X. Kappus Bird Mihály rajza. 24. folytatás „Csőkot lehelt barátja arcára“ A kert sötét lombkoronái között az éjszaka zenélt. Valahol tücsök cirpelt. Még messzebbről kutyaugatás hallat­szott. Fleischler megint üzletekről kezdett beszélni. •' Flóra nagyon röviden felelgetett. — Azt hiszem holnapután, legkésőbb három napon belül utazhatunk. — mond­ta a férfi. — Az egész utat autóval tesszük meg, úgy, ahogy megbeszéltük. Szlovákián keresztül egy kanyarodót csinálva lemegyünk Erdélybe ... csoda­szép vidék. Ha akarod, egy hétig üdül­hetünk a Tátrában is... milyen gyö­nyörű a Tátra... Végre elhallgatott ő is. Megzavarva és megfélemlítve Flóra szótlanságától, végül is nem mert meg­szólalni és csendesen szivarozott. Flóra csengetett és fehérróka boáját kérte. Fázott. Ráteritette vállára. Tiz perccel később felkelt. — Még bent... — kezdte a férfi. A bárónő azonban megrázta rövid­­fürtös fejét: — Fáradt vagyok! Holnap már tíz­kor a professzornál akarok lenni. Ez az utolsó órám, elutazásunk előtt. Csókot lehelt barátja arcára és utá­na nézett, amíg súlyos léptei el nem hangzottak az előcsarnok mélyén. . — Mehetsz aludni. Berta! Egyedül akarok lenni! A himlőhelyes nő elégedetlen arccal távozott, elnyújtott hangon mondott jó­éjszakát. Hálószobájában cigarettára gyújtott Flóra. A füst nyílegyenesen szállt a menyezet felé, olyan mozdulatlanul állt egy kis ideig, fejét hátravetve. — Vájjon mit jelent ez? — kérdezte magában újra. Mégegyszer elolvasta a sürgönyt, amit aznap 'kapott. Hangosan betűzte az egyes szavakat: »Jöjjek Bécsbe vagy maradjak Kiel­­■ben? Risch Guido.« , — Mi ez ? Tréfa, vagy... , Összegyűrte gyorsan a papírt. Mit meg nem enged magának ez az ember? 'Hogy kívánhatja tőle, hogy olyasvala­miben határozzon, amihez semmi köze Az eddig közölt részek tartalma: f Horváth Elemér báróba beleszeretett Mon­­tecarlóban Mirjam, egq szép bécsi láng, Horváth a ruletten elvesztette egész va­gyonát és hirtelen elutazott jugoszláviai kastélyába. Rendulics Flóra, egy novisadi bank hivatalnoknője megtudja, hogy a báró öngyilkosságra készül. Megkéri Hor­­váthot, kogy ha már úgyis mindegy neki, vegye öt előbb el feleségül. A báró tel­jesíti kívánságát. A nászéjszaka után Flóra bárónő Bécsbe utazik, Horváth aki beleszeretett feleségébe, nem lesz ön­gyilkos, hanem, mindenáron vagyont akar Szerezni, hogy feleségét — aki közben egy mill’árdos szeretője lett — vissza­szerezze és csempészésre adja fejét. incsen? Ami olyan közönyös neki.. ogy meri ezt? Utóbb talán azt képzeli, hogy érdeklődik iránta... vagy éppen ezzel akar hatást gyakorolni? Minden esetben szemtelenség! Csengetett a szobalányának: — Lefekszem! Nem tudott aludni. Folytonosan az a kérdés kínozta, hogy Risch talán fele­letre számit. Későn aludt el. Reggel idegesen, kimerültén. . rossz­kedvűen ébredt. Rögtön telefonált Fleischlernek. — Mikor utazunk? . — Egy kis késedelem. — mentege­­tődzött barátja. Azonban öt napnál to­vább semmiesetre sem fog tartani. Egyszerre égett a talaj Flóra lába alatt. Eltelt kétszer huszonnégy óra és a harmadik este Risch Quido piár ott ült társaságukban. A negyedik üveg pezs­gőnél tartottak, a szalmaszőke fiú egész­ségére ittak, aki Kiéiből győztesként tért vissza a vitorlás-versenyről. , Flóra is gratulált, de tekintete elsik­­lott Risch felett. Risch erélyesen szorította meg a bárónő ujjait. Kezet még sohasem csó­kolt neki. A legjobb hangulatban voltak. — Legfőbb ideje, hogy elutazzék, bá­rónő. — szólt Bromberger. — Akkor mi is eljutunk innen valahova! Mert amíg ön itt van... És orrán a piros folt ragyogott. Flóra ezúttal barátságosabbank mu­tatkozott, mint bármikor. Ez még job­ban megoldotta a nyelveket és még a száraz, Harold Lloyd-szemüveges fia­talember is beszédes lett. Felköszöntőt is mondott, amelynek második részét azonban már lehurrogták. A lumpolás után gyalog mentek az Operáig. Autóikat előrekiildték. Risch Flóra baloldalán ment. — Megkapta táviratomat? — kérdez­te szivarral-a szája sarkában. — Ugyan... Meg akarta mondani véleményét a fér­finek, azonban Risch közbevágott: — Nem fontos! Az embernek .néha oiyao hülye ötletei támadnak..,«j > — Köszönöm, — felelte Flóra. — Nem tudta, miért bosszankodik annyira Risch megjegyzésén. — Mindenesetre hallatlan ^szemíelen­­ség volt... Risch megállt. A lélegzete szinte el­akadt. — Mért lett volna szemtelenség? — kérdezte a nőtől. —• A leghülyébb öt­letek néha a legjobbak. Talán egyszer maga is rájön... Addig .. . — .Ugylátszik, kedve kerekedett ar­ra, hogy bensejét feltárja, — vetette oda Flóra, hogy haragját kitöltse rajta. — Ha valaki különben olyan fölényes, mint maga, akkor az ilyesmi nagyon komiku­sán hat! Risch alig hallgatott oda. Hátulról Fleischler furakodott előre s elfoglalta helyét Flóra oldalán. Mint a kereplő, úgy járt a szája. Közben a sportember másokhoz sze­gődött. Az operánál széjjelment j az egész társaság. Mirjam és Rupu Moro Mister Barnes felkelt székéről. Hus­­szinü arca közömbös maradt, amikor beszélt: — Ez semmi! Ha nincs más médiu­ma, akkor egyáltalán nem reflektálok... Ilyen körülmények között igazán nem kellett volna az újságban hirdetnie. Rupu Moro hajlongva mentegetőd­­zött: — Tisztára véletlen, hogy az a fiatal nő ma nem jött el. Nem volt időm ér­tesíteni és minthogy ezzel a fiúval ép­pen kísérletezem... Az amerikai szavába vágott: — Egy biztositó intézet nem teadél­után! Itt milliókról van szó. Dollárok­ban természetesen... — Ha mégegyszer megtisztel látoga­tásával egy-két nap múlva, akkor meg­győződhet róla. Mert csak az illető hölgy hibája, hogy még nem világhírű. Bizonyára nem értékeli kellőképpen azt a kincset, amelynek birtokában van. Rupu Moro körültáncolta az ameri­kait, aki távozásakor odaszólt neki: — Címemet ismeri: Bristol-szálloda. — Hogyne, hogyne, semmiesetre sem felejtem el. Az ajtó már be is csukódott. A púpos dühösen tépelődött. Mirjam hetek óta nem mutatkozott, pedig ő oly 'nagy re­ményeket táplált a lány képességeit il­letőleg. S éppen most ez a kitűnő alka­lom, amilyen nem kínálkozik egyhamar. De Mirjam még csak nem is felelt cső­postán küldött levelére. Ezt a fényes ajánlatot semmiesetre sem lehet elszalasztani. S újra nekifogott a levélírásnak, még sokkal kedvesebben és kimerítőbben ér­tesítve Mirjamot mindenről. A szomszédes szobában családja na­gyon is hangosan szórakozott. A púpos két kamasz fia valami bé­lyegalbum miatt verekedet. A sarokban pólyás nyöszörgőit. A koravén, elha­nyagolt asszony közömbösen tett-vett társaságukban. — Schorsch! — kiáltott be hozzájuk Rupu, — ezzel a levéllel kimész Mauer­­ba. Itt a cim. Ha nem találsz oda, hát kérdezősködöl. S a választ mindjárt magaddal hozod. A kisasszony Írja meg, hogy mikor jöhet. Nagyon szépen kére­tem. Csak hét óra után jött haza a iiu. Senki sem volt otthon, mesélte hosz­­szasan, várnia kellett, míg végre át­adhatta a levelet egy öreg urnák. Rupu Moro morogva húzódott vissza kabinetjébe, ahol újra munkájához lá­tott. A szoba közepén öreg, hegyes ar­cú kisasszony ült. Transzban volt és hörgésszerű hang szakadt ki torkából. A közönség, több ur és hölgy, félkörben állt a szék körül. Azok a jelenségek, amelyeket a mé­dium létrehozott, csak közepes telje­sítmények voltak. S a púpos megint Mirjamra gondolt, akivel egyik médiuma sem állja ki a versenyt. Még másnap délelőtt is, a hi­vatalában, ahol mint irattári tisztviselő aktákkal zsonglőrösködött. még ott is folyton a lány járt az eszében. ,Várakazásteljesen sietett haza. Amint belépett keskeny kis szobájá­ba, arca rögtön felderült. Mirjam állt a szoba közepén és feléje nyújtotta karját: — Bocsásson meg, nagyon kérem, de előbb nem jöhettem, higyje meg, a leg­jobb akarattal sem. Viszont ma már. másodszor vagyok itt, nem tudtam ugyanis, hogy hivatalba jár. Rupu Moro áthatóan tekintett a lány­ra. akinek feltűnő buzgalma gyanút keltett benne. — Talán megint valami olyan his­tória? — kérdezte. Mirjam kimerítően válaszolt: — Már rég akartam jönni... Azonban izgatottsága visszatükröző­dött arcán. — Kérem, csak bátran, — igyekezett a púpos kedveskedni, — örülök, ha va­lami szívességet tehetek magának, a vi­szonosság alapján, természetesen. Arca hirtelen clkomolyodott. — S aztán pénzről volna most szó, sok, nagyon sok pénzről. Ezzel eltűnt. A szomszéd szobából tányércsörgés hallatszott át. Egy pillanatra megjelent Rupu feje az ajtónyilásban: — Bekapok valamit, — mondta, aztán jövök. Mirjam a beszűrődő hangokból kivet­te, hogy a púpos feleségével veszekszik, nem ment elég hamar a tálalás. A két kölyök ordított közben, valami koppaut a földön és erre csend lett odabent — Már itt is vagyok, — jelentkezett a púpos. Odatolt egy széket Mirjam mellé és csámcsogva kezdte: — Hát szóval röviden ... egy ame­rikai volna itt, egy nagy biztosítótársa­ságnak vezérigazgatója. Európában akar fiókintézeteket felállítani Bécs­­ben, Parisban, Berlinben stb. Olvasta hirdetésemet a Tagblattban és kétszer! is felkeresett eddig, tegnap, meg teg­napelőtt. Nagyon sürgős neki... Szorongva kérdezte a lány: — Ugy-e mi ketten... — Természetesen, — vágott szavába Rupu, — mindenki aki biztosítani akar­ja magát, egy formularét kap kitöltés végett. A kitöltött lap a mi kezünkbe jut és mi keresztülnézünk az illetőn. Transzban ön mindent meg tud mon­dani, emlékszik az utolsó esetre? Meg fogjuk mondani, milyen ember, akire a társaság kiváncsi, egészséges-e vagy, beteg, soká él, vagy hamar meghal, mindent, mindent kikaparunk... Mirjam kételkedve nézett rá. — Vagy nincs igazam? Hát nem bi­zonyosodott be minden arról az úrról, akinek írását a kezében tartotta a múlt­kor? Hát nem úgy íörtént-e minden, mint ahogy annak idején állította? Min­den stimmelt hajszálra! — Honnan tudja? — Látom az arcán, kisasszony! Eny­nyi tapasztalatom, emberismeretem és rutinom vaft már! . • Mirjam bólintott, majd felkiáltott: — Beleegyezem! Azonban sok, na­gyon sok pénzt akarok keresni, más­kép nem megyek bele. Előbb azonban van egy kikötésem. Hipnotizálni fog, kezembe adja ezt a levelet és kikérdez mindent a levél írójára vonatkozólag. Milyen karakter, megbizható-e. milye­nek az anyagi viszonyai. Rendkívül sokk függ ezeknek a kérdéseknek rneg­­világositásától, egy nagyszabású üzlet megkötése múlik rajta. Rupu Moro elbámult. Csodálkozása azonban hirtelen vidámságba csapott át. Nevetve mondta: — No Iám' Ott tart már, ahova én fáradsággal es nagy munka árán aláír­tam eljuttatni. Tehát egy nagyszabású üzlet. i. — s apró ujjaival a /levelet morzsolgatía. Mirjam levetette kalapját és retiküi­­jét az asztalra tette: — Természetesen megkívánom, Ru­­pu ur, hogy mindazt, amit mondok majd, szóról-szóra, betürő'-betüro feljegyezze nekem, De csak a tiszta igazságot, na­gyon kérem, csak az igazat. (Folyt. köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom