Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-04 / 176. szám

1025. julius 4.

BACSMEGYEI NAPLÓ

5. oldal

Ledererné rendületlenül tagad

Felolvasták a rendőrségen tett beismerő vallomását és a fogházból irt leveleit — A Prónay-tisztek meséjének eredete — A biinügy iratai közé keveredett a Somogyi-gyilkosság egyik aktája

Lederer Gusztáv megőrült?

Budapestről jelentik: A Kodelka-gyilkosság bünpörének pénteki tárgyalásán a bíróság folytatta a tanúkihallgatásokat. Az első tanú Radócsay rendőrkapitány volt, aki azzal kezdte vallomását, hogy január 9-én központi ügyeletes volt, amikor értesítették, hogy a Lederer-házaspár Csepelen titokzatos bőröndöket vitt a Dunához.

— Az értesítés után — folytatta vallomását a tanú — elmentem Ledererék lakására. Az asszonyt éppen otthon találtam. Roppant zavarban volt, amikor bemutatkoztam neki. Pár percig beszélgettünk, aztán Ledererné váratlan a következőket mondotta: »Kapitány ur, én elmondok önnek mindent. Két nappal ezelőtt tériem agyonlőtte Kodelka Ferencet, mert rajtakapta, amikor szerelmi ajánlatával üldözött. Hárman ültünk együtt, a férjem egy pillanatra kiment, a hentes megörült és férjem éppen a legkritikusabb pillanatban toppant be. Megöltük és feledaraboltuk. a hulla egyes részei .fenn vannak a padláson.« Nagyon meglepett az asszony kijelentése. Bevittem Lederernét a főkapitányságra és előkeritettem este Lederer Sándort is. Az asszony csak azt hajtogatta, hogy szerelmi féltékenység volt a gyilkosság oka, de Lederer Sándor előhozta a hatvan milliót, mire az aszszony nagynehezen beismerte, hogy a pénz Kodelkáé volt. Másnap a katonai hatóságokkal egyetemben helyszíni szemlét tartottunk Ledererék lakásán, ahová kihozták Lederer Gusztávot is. Lederer bevallott mindent: sírva és megtörve elmondta a gyilkosság és feldarabolás körülményeit. Az asszony az egész nyomozás során folyton hazudozott, csak akkor tört meg rövid időre, mikor a pozitív bizonyítékok garmadáját eléje tártam. Ilyen alkalommal egyszer sírva jelentette ki:

— Kapitány ur, kérem, nekem az egész életem csupa hazugság volt.

Lévai Tibor dr. védő kérdéseire Radócsay rendőrkapitány ezután elmondja, hogy Ledererné a kihallgatások alatt a legraffináltabban viselkedett. Nem akarja megsérteni az asszonyt, de logikátlanul hazudott, óránként változtatta vallomását, kapkodott jobbra-balra. Ledéreméről a lehető legrosszabb véleménye van, hasonlóan Ledererröl is, akinek ha valóban szerelmi féltékenységből ölte volna meg Kodelkát, nem kellett volna a bűntényt takargatni. A bíróság Radócsayt megeskette vallomására.

A Somogyi-gyilkosságról szóló jelentés a KodeJka-ügy aktái között

A következő tanú Gallos József detektív, aki résztvett Ledererné kihallgatásában, a helyszíni szemléken és a gyilkoság felfedezése estéjén ő hallgatta ki a Tölgyfa-uccai lakásban Lederer Gusztávnét.

— Ledererné — mondja a detektív vallomásában — aznap este mindent beismert és megmutatta azt is. hol feküdt Kodelka, elmondta, hogy történt minden, hol állott férje és hogyan gyilkolták meg Kodelkát.

Az elnök: Mit jélölt meg akkor a cselekmény okául a vádlott? Miért követték el a gyilkosságot?

A tana: Pénzért, a hetven millió koronáért.

Az elnök: Tud ön németül?

A tanú: Csak keveset.

Az elnök: Ledererné ugyanis azzal védekezik, hogy önök félreértették szavait, mert nem tudtak németül és igy kerülhetett a jegyzőkönyvbe a beismerés.

A tanú: Kizárt dolog, hogy félreértésről lehessen szó. Ledererné minden szavát megértettük.

Ledererné védője a következő kérdéssel fordul a tanúhoz:

— Van a jelentésben bizonyos vonatkozás a Somogyi—Bacsó-gyilkosságra

is. Hogy került ez ide? Van valami öszszefüggés a Somogyi—Bacsó-gyilkosság és a Kodelka-gyilkosság között?

A tanú: Ez a jelentés nem ide volt szánva, különben is nem tudom, hogyan kerülhetett bele a jelentésbe a Kodelka— tíacso-gyilkosság Ugye.

Ledererné beismerő vallomása

Az elnök ezuíán felolvassa Ledéremének a rendőrségen tett beismerő vallomását.

— Beismerem, — vallotta a rendőrségen Ledererné — hogy férjemet rábeszéltem, hogy Kodelkát ölje meg, hogy igy Kodelka pénzéhez jussunk. Férjemet erre rávenni nem volt nagyon nehéz, mert sohasem tiltakozott tervem ellen. Én Kodelka házassági ajánlatairól nagyon ritkán és egészen komolytalanul beszélgettem férjemmel. Kodelkával a jegtöbb esetben férjem előtt beszéltem arról a bizonyos »üzletről, amelyhez a 100 millió koronára volt szükség és a mely összeg a gyilkoságnak is tulajdonképpeni alapja volt. Kodelka mutatta is nekünk a 60—70 millió koronát, amely összeg már megvan az üzlethez. Kedden hozta el a hetven milliót Kodelka. Amikor én a pénzt tőle átvettem, utasítottam, hogy délután jöjjön el uira, ekkor az üzletkötés többi részét fogjuk megbeszélni. Kodelka másnap, szerdán délután félhatkor jött fel ismét. Meg kell jegyeznem, hogy az előző napon férjemmel mégis elhatároztuk, hogy másnap Kodelkát meg fogjuk ölni. Hogy férjem ekkor mit mondott, arra nem emlékszem, de tudom, azt mondotta: »Már itt az ideje, hogy Kodelkát megöljük.« Másnap Kodelka el is jött. magamnál tartottam őt, hogy ne kelljen hazamennie. Neki az ebédlőben, férjemnek a hálóban vetettem ágyat. Amikor tudtuk már, hogy Kodelka alszik, férjemmel kimentem a konyhába. Egy negyedóráig tartózkodtunk ott és férjemet rábeszéltem arra, hogy kövesse el a gyilkosságot most, a legalkalmasabb pillanatban. Hogy férjem mit felelt, arra nem emlékszem, csak azt tudom, hogy bement a szobába, mig én a konyhában maradtam. Néhány perc múlva csattanást hallottam. Én még a csattanás után is kinn maradtam a konyhában és csak tiz perc múlva mentem be. Ekkor Kodelka fejét a sezlón mellé hozott vederben találtam, a vér a vederbe folyt. A hullát ketten a kamrába vittük, ahol férjem feldarabolta a hullát. Az értéktárgyakat és a pénzt magamhoz vettem és a szekrényben helyeztem el. Öt millió koronát Lederer Sándornak adtam át. ő azonban nem tudta, hogy a pénz honnan származik.

Az elfogott levelek

A vallomás felolvasása után az elnök megkérdezi Ledéremétől, hogy fentartja-e azt a vallomását, hogy Kodelkát Prónay-tisztek ölték meg.

— Ja, das ist wahr! — feleli Ledererné.

Az elnök: Ezt eddig ön sohasem mondta, sőt letagadta. De figyeljen ide. Amikor az ön férjét a csepeli csendőrség parancsnoka kihallgatta, azzal gyanúsították, hogy újszülött gyermekét tette el láb alól. Később a dolog komolyra fordult és a férje levelet irt önnek, amelyet Darázs csendőr által egy hordárnak adott át, aki elvitte azt az ön lakására. Minthogy azonban önt a hordár nem találta otthon, a levelet a levélszekrénybe dobta be. Ez a levél sohasem került az ön kezébe és a rendőrség az egyik vizsgálat alkalmával találta meg. Erről a levélről ön tehát nem is tud, ezt most felolvasom önnek. Liebstes Maussi — igy kezdődik a levél ésl benne a következő tartalom foglaltatik:

— A jelentés már elment, a kapitány meg van róla győződve, hagy a vallomásom nem igaz. Értesítsd kérlek Sanyit is. A kapitány azt hiszi, hogy a gyermekedet öltük meg. Az én vallomásom igy hangzik:

— Kilenc órakor mentem el hazulról, te el akartál utazni, azért volt nálad koffer. Az egyik kofferben a saját fehérneműid voltak, de nem volt egészen tele, a másik koffer egy katonai koffer volt, amelyben szintén személyes használatodra szánt holmikat tartottál és volt egy kis külön csomagban nálad olyan ruhanemű, amelyet nem akartál a csomagba tenni, hogy ott ne nyomódjék össze.

— A kapunál nem találkoztunk odahaza, csak a tisztikaszinó kapujában, ekkor a kutyáról nem is beszéltét nekem, mert nem akartál fájdalmat okozni, sőt vacsora közben a saját megilletődésedet is eltitkoltad és csak midőn a Sanyi eltávozott, mondtad meg nekem, hogy mi történt.

Az elnök a levél felolvasása után Lederer Gusztávnéhoz fordul:

—■ Ebben a levélben instrukció van arra vonatkozólag, hogy ön mit mondjon, ha kérdőre vonják. Ha igaz az,

hogy a Prónay-tisztek ölték meg Kodelkát, akkor férjének nem ezt kellett volna írni.

Lederer Gusztávné: Ha nem volna bizonyítékom amellett, amit mondok, nem merném állítani. Engedje meg az elnök ur, hogy bizonyítékaimat előterjesszem.

Az elnök: Ezt majd később. Most figyeljen ide. Május harmincadikán kihallgatta önt a vizsgálóbiró és a jegyzőkönyv igy kezdődik: Minthogy férjemet halálra Ítélték, nincsen értelme, hogy most ne mondjam meg az igazat.

A saját szavai szerint is tudta már akkor, hogy a férjét halálra ítélték. Ha tehát ön tudta ezt, amennyiben a Prónay-tisztekről szóló mese igaz. nem kellett volna és nem lett volna szabad megmaradnia eddigi álláspontja mellett. Módja lett volna arra, hogy férjének tudtára adja ezt és nem az lett volna a természetes, hogy ezt mondja a férjének:

»Az Istenért, miért hagyod magad a Prónay-tisztek miatt halálra ítélni.«

— Ezzel szemben ön mit irt? Fel fogom olvasni a levelet, amelyet a fogházügyészség fogott el, amelyet ön férjének akart kicsempészni.

Junius 2-áról szól a levél, amely igy | kezdődik:

— L. GJ

— Jól tudod, hogy mennvi hazugságot vállaltam magamra miattad ésí mennyi veszedelemnek tettem ki ma-! gamat. Minden mindegy. Mindezt megteszem a kedvedért, ezt az én jó anyámnak köszönheted, aki engem úgy nevelt, hogy férjemért mindent meg kell tenni. Hogy néznél ki, ha én most az igazat megmondtam volna. De miért nem mondod meg te az igazat, te még most tisztán állsz, mindenki szemében. Miért akarod, hogy én magamra vállaljam, hogy Kodelkával viszonyom volt, hiszen te jól tudod, hogy az nem igaz. Figyelmeztetlek rá, hogy meg akarlak menteni. Minden szavamat mérlegelni kell, amit mondok, hogy ne mondjak valami olyasmit, ami a te szabadulásod útját állaná. Tudod, mennyire szeretlek.

— Na lássa, — fordul az elnök Ledéreméhez — mindenre figyelmezteti ebben a levélben férjét, csak arra nem: álljon már elő a Prónay-tisztekkel, hiszen ebben az esetben kinyílik önök előtt a börtön ajtaja.

Lederernét látszólag meglepi a kérdés, meg is ismételteti a tolmáccsal az: elnök szavait, azután lassan, meggondoltan válaszol:

— Igen, én hallottam, emlékszem már, hogy a férjemet halálra ítélték, de azzal vigasztaltak, hogy kegyelmet kap. Én is be voltam csukva, nem szólhattam. Ez a levél is amellett szól, amivel most védekezem: figyelmeztettem a férjemet, hogy mondja meg az igazat. Különben is a levél nincs befejezve, irásközben vették el tőlem.

— Önök a katonai fötárgyaláson, — mondja ezután az elnök, — úgy viselkedtek, mint az utolsó cigányok. Sulyosabbnál-sulyosabb módon támadták egymást, ön vádolta férjét, ő is önt, mind a ketten a bőrüket próbálták menteni. Nem egymás javára dolgoztak, nem szépítették egymást, mindketten a másik bőre árán akartak szabadulni. Az is mutatja, hogy ön milyen kicsinyes, hogy ebben a levélben semmi sem fáj önnek, csak az, hogy a férje azzal vádolta meg, hogy szerelmi viszonyt folytatott Kodelkával.

Más szörnyű bűnök . . .

— És ezekből a sorokból — folytatja az elnök — szörnyű fenyegetést lehet kiolvasni. — Guszti, ne vádolj engem, — mondja a levél — mert maid én is jövök. — Alapos a gyanú, — mondja tovább az elnök, — hogy az önök lelkét más szörnyű bűnök is terhelik. Ön ebben a levélben erre céloz. Az asszony arra a passzusra, ami szintén felolvasásra kerül, hogy:

— Nem akarlak befeketíteni tégedet,

aki csendőrtiszt vagy, még más dolgokkal is.

magából kikelten, hevesen gesztikulálva válaszol az elnöknek:

— Ugyan, ugyan, — kezdi — én tudom, én »anständig« voltam azon a tárgyaláson. De a férjem egészen össze volt törve, vele nem lehetett boldogulni. Én meg fogom egyszer mondani az igazat, de most nincs itt annak a helye és ideje.

— Ugyan, ugyan, —- folytatja az elnök, — én tudom, mikortól datálódik önnek ez a védekezése, ön valami utonmódon tudomást szerzett arról, hogy az iratok között találtak egy detektív jelentést, amely a Somogyi—Bacsó-gyilkosságról beszél, ön megtudta ezt és megragadta az alkalmat, uj merész gondolattal belevonja a Somogyi-gyilkosságban szereplőket ebbe a perbe, azokra akarja áthárítani ezt a bűnt is.

— Nem, — válaszolja az asszony, — ez egy más ügy, amivel én védekezem. Nem azok a tisztek, hanem más tisztek követték el ezt a gyilkosságot. Én kérem nem ismerem a Somogyi-ügyet.

Kis szünet után folytatja:

— Kodelka gyűrűjéből a brilliánskoveket is a tisztek szedték ki. az egyik még össze is hasonlította az 6 gyűrűjét Kodelka gyűrűjével, egy másik tiszt pedig kijelentette: »Ki gondolta volna, hogy erre a Kodelkára már a miskolci kereskedő előtt sor kerül...«

Az elnök: Miért kell magának az akasztófán védeni ezeket a Prónay tiszteket?

Ledererné: Ha védeném őket, most is hallgatnék.

Ekkor egy németnyelvű, gyorsmenetü párbeszéd fejlődik ki elnök és vádlott között. A vádlott állandóan ezt hangoztatja:

— Ich hübe Beweise, Briefe! (Bizonyítékaim vannak, levelek.)

Az elnök azt kérdezi:

— Aber wo? (De hol?)

— Im Zelle. (A cellában), — válaszolja Ledererné.

— Nem fog sokramenni ezzel, — folytatja újra magyarul az elnök. Arra fogja kényszeríteni a bíróságot, hogy a saját esze szerint állapítsa meg a tényállást, amely magára nézve csak kellemetlenebb lehet.