Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-31 / 203. szám

6. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925 július 31. Vaszillevics Ljuba dr. államügyész fentartja a vádat. A védő felmentést kér. A bíróság a vádlottat bűnösnek mon­dotta ki csalás bűntettében és nyolc havi börtönre, valamint 30.000 dinár megfizetésére ítélte. Az ügyész a vádlott terhére és a vé­dő felebbezett az ítélet ellen. Ütközet a borjuk körül 1921 december 6-án történt, hogy Vojnics-Tunics Nikola és Voinics-Zétics Aíbe, az előbbinek szállásán összevere­kedtek, amelynek folyamán Vojmcs-Ta­­nics Nikola egy Kazalkulccsal úgy meg­ütötte a jobb karján Vojrdcs Albét, hogy a karja eltört. Súlyos testisértéssel vádolva állott •csütörtökön Vojnics-Tunics Nikola a bí­róság előtt. Azzal védekezik, hogy Ön­védelemből ütötte meg a sértettet. Vol­nics-Tunics Nikola borjúit a saját föld­jén találta, azokat egy szalmakazalnál összekötözte. A sértett eljött a borjukért s követelte azok kiadását. Ezen össze­verekedtek. A vádlott azt mondja, hogy bottal támadták meg, mire ő a kazal­kulccsal védekezett és ekkor történt, hogy Vojnics-Zétícs Albe alkarja eltört. A bíróság a vádlottat fölmentette, mert jogos védelmet látott fenforogni. Tűzoltók ágyazzák a moreisi petróleum-kiitakat Lángban áll egy nagy román petróleum-telep Bukarestből jelentik: Pleaso- Mbren közelében szerdán éjjel kigyulladt a Román-Aiv.eriltai Nafta-társaság egyik petróleum­­telepe. A tűz gyorsan terjedt és a lángnyelvek rövidesen kétszáz méter magasságra csépiek fel az égő petróleum kutakból. A‘szo'm­­széd Ságot nappali világosság árssztatotta el. A tűz átterjedt a szomszédos lakóházakra is. Fél­nek, hogy rövidesen ez egész telep lánga borúi. A lángok öt­ven kilométeres körzetben látsza­nak. Az elviselhetetlen hőség minden közeledést, úgyszintén a munkáját is lehetet­lenné tesz. A társaság a hadügyminiszté­riumhoz fordult, hogy küldjön egy tüzérüteget, hogy oz égő kutakat megsemmisítsék és így megment­sél; a többit. A hadügyminiszté­rium azonnal intézkedett is és az üteg csütörtökön meg is érkezett a petróleum-telepre. Az égő kutak ágyúzását, tűzoltók írd nyitásává',, csütörtökön kezdték meg. Moreni falu egész területét kiürítették a hatóságok. A kárt eddig tíz millió lejre becsülik. Eg?hangulat megszavazták itj osztrák alkotmányt CÍ.&» Akció indult raeg a népszövetségi ellenőrzés megszüntetése érdekében Becsből jelentik: A parlament, mi­előtt megkezdi nyári szünetét, befejezte a nagy aikotmányvitát. Az 1S20 óta függőben lévő uj alkot­­mánytörvényt végérvényesen megszavaz­ták, a szövetséges állam és a tartomá­nyok közötti vitás pontokat tisztázták. A vita során a nagy német Clessin ki­jelentette, hogy pártin az uj alkotmányt nem tartja a legutolsónak, mert a leg­utolsó és végérvényes alkotmány az lesz, amely Ausztriát a német birodalom uj tagjának mondja ki s igy az osztrák­németek sorsát elválaszthatatlanul össze­fűzi a birodalom sorsával. Az uj alkotmánytörvényt egyetlen paragrafus kivételével egyhangúlag, te­hát az ellenzék hozzájárulásával io­­gudlák el. Az alkotmánytörvényiavasiat megsza­vazása előtt Ramek kancellár nyomaté­kosan rámutatott arra, hogy az uj tör­vénnyel Ausztria teljesen megfelel Genf­­ben vállalt kötelezettségeinek. Beavatott hely szerint a kancellárnak ez a kije­lenése úgy értendő, hogy a kormány a szeptemberben újra kezdődő ülésszakon minden ereiével a népszövetségi ellen­őrzés megszüntetésére fog törekedni, elsősorban dr. Zimmerryann népszövet­ségi főbiztos megbízatásának megszün­tetésére. Kicsalt hlároplánaal követte Passes hajóját egy budapesti szélhámos . Letartóztatták a Belgrader Zeitung budapesti tudósítóját Hazárdjátékok alkonya A belügyminiszter betiltotta a szerencsejátékokat A belügyminisztérium julius huszon­­hetediki keltezéssel rendeletet adott ki, amelyben a legszigorúbban eltiltja a hazárdjátékokat, úgymint a ferblit, a makaót, a nasi-vasit, a chemin de fért és a roulette-et. A rendelet utasítja a rendőrhatóságokat, hogy minden kártya­klubot, kaszinót es kávéházat, ahol na­gyobb kártyapartik szoktak alakulni, tartsák állandóan szigorú ellenőrzés alatt, mert bárhol előforduló tiltott kár­tyajátékért az illető főszolgabírót vagy rendőrfőkapitányt vonja felelősségre a belügyminisztérium. A rendelet kibocsájtását Makszimo­­vics Bozsó belügyminiszter cirkvenlcai tapasztalataival hozzák összefüggésbe. A belügyminiszter ugyanis cirkveaicai látogatása alkalmával személyesen is meggyőződött arról, hogy milyen izgal­mas élet folyt az ottani játékkaszinó­ban, mire a kaszinó működését nyom­ban betiltotta. Mint Somborból jelentik, a rendelet oda már megérkezett. A rendőrfőkapi­tányság nyomban végre is hajtotta éd közölte va;amennyi nyilvános helyiség vezetőjével, hogy a jövőben a legszi­gorúbb büntetéssel sújtják mindazokat, akik vétenek a rendelet ellen. —------ .. ..—»■nwElBara......................— A vitás gahonaiizlet Főtárgynlásak a suboticai : örvény szókén Kovács Mátyás martonosi lakos múlt év március 21-én eladott egy vagon bú­zát Forst Géza kcreskedőneK. azzal a kikötéssel, hogy vevő köteles a búza vé­telárát, 32.000 dinárt, a fuvarlevél-má­sodlat ellenében kifizetni az eladónak. Erről kötlevelet is állítottak ki. .Amikor aztán a vevő diszponált az áru fölött, az eladó azonnal leszállította a vagon bú­zát, beküldte a fuvarlevél másodlatot a kereskedőnek, akit egyidejűleg felszólí­tott, hogy az áru vételárát, 32.000 dinárt a megállapodás értelmében fizesse !e. A fizetés nem történt meg, s a vevő tizen­négy nappal később fizetésképtelenséget jelentett be és kényszeregyezségi eljárás megindítását kérte. Amikor Kovács Mátyás erről tudomást szerzett, feljelen­tette vevőjét csalás miatt. Csütörtökön tartották meg ebben a bűnügyben a főtárgyalást a szuboticai törvényszéken Pavlovics István tör­vényszéki elnök tanácsa előtt. A vádat Vasziljevics Ljuba dr. államügyész kép­viselte, a védelmet Csányi Tibor dr. lát­ta el. Az elnök kérdésére kijelentette a vád­lott, hogy nem érzi magát bűnösnek. Beismeri, hogy Kovács Mátyástól vett egy vagon búzát s azt Kohán Vince és Társa szuboticai gőzmalma címére fel is adta. Az elnök: A malom önnek megfizette a búza árát? .4 vádlott: Igen. Három-négy nappal a szállítás után. Az elnök: Miért nem egyenlítette ki akkor a búza eladójának követelését, a mikor a búza árát megkapta a gőzma­lomtól? A vádlott: Veszteségeim voltak kuko­ricán és a malomtól kapott pénzt diffe­renciák kifizetésére fordítottam, miután kinlévőségeim nem folytak be.. Ennek következtében április 5-én fizetéseimet be kellett szüntetnem és a kényszer­egyezségi eljárás megindítását kértem. Negyven százalékos egyezséget kötöt­tem a hitelezőimmel. Kovács is hozzá­járult az egyezséghez. A vádlott után Kovács Mátyás sértettet tanúként hallgatta ki a bíróság. Ismerteti az ügylet létrejötének módo­zatait. ^ A kényszeregyezségi eljárásról nem tud semmit, az egyezséghez nem járult hozzá. A védő több uj tanú kihallgatását kéri, amit azonban a biróság nem ren­del el. Ezután következtek a perbeszédek. Budapestről jelentik: A rendőrség szerdán reggel a miniszterelnökség föl­jelentésére letartóztatta Pallós Pál ma­­gánhivatalnokot, aki már hosszabb idő óta a Belgrader Zeitung budapesti tudó­sítójának adja ki magát. Pallóst egy rendőrrel átkisértették az ügyészségre, ahol a jó fellépésű szélhámos ráparan­csolt a rendőrre, hogy várja meg őt az előszobában, mert négyszemközt akar beszélni dr. Kovács Péter ügyészszel. Be is ment az ügyészhez, aki Pallóst, mint a beogradi német újság tudósítóját ismerte és ezért elfogadta a fiatalem­ber feléje nyújtott kezét. Pallós erre ne­vetni kezdett: — Kivételesen mint fogoly nyaltok kezet az ügyész nmek. — mondotta. Az ügyész felháborodva utasította rendre és nyomban levitette a fogházba Pallóst, akit Pasics Nikola miniszterel­nök budapesti átutazásával kapcsolat­ban elkövetett szélhámossága miatt tar­tóztattak le. * Pallós, akinek beteges szenvedélye, hogy újságíróként akar szerepelni, mia­­iden érdekesebb törvényszéki tárgyalá­son, ünnepélyen, fogadtatáson meg szo­kott jelenni. Amikor megtudta, hogy Pasics keresztül utazik a magyar fővá­roson, nyomban elhatározta, hogy be­szélni fog a jugoszláv miniszterelnök­kel. Minthogy nem volt pénze arra, hogy hidroplánt, vagy motorcsónakot béreljen, egy kávéházból telefonon fel­hívta a révkapitányságot a miniszterel­nökség nevében és utasítást adott arra, hogy bocsdssanak Pallós Pál külföldi újságíró rendelkezésére egy motorcsó­nakot, illetve repülőgépet. amellyel megközelíthesse a jugoszláv miniszterel­nök hajóját. A révkapitányságon termé­szetesen a motorcsónakot Pallós rendel­kezésére bocsátották. Az ugyancsak a Dunaparton jelentkező hírlapírókat, akik szintén Pasiccsal kívántak beszélni, az­zal fogadta Pallós, hogy a miniszterel­nökség az ő rendelkezésére bocsátott egy motorcsónakot. A motorcsónakba azután beinvitálta a jóhiszemű hírlap­írókat, akikké! együtt elindult útjára. Amikor Pasics nem volt hajlandó a mo­torcsónakon jelentkező újságírókat fo­gadat, Pallós átszállt a repülőgépre és egészen Vácig üldözte Pasics hajóját. Mindezek után Pallós lelkendezve el­szaladt az Uj Nemzedék-hct és elujsá­­golta, hogy milyen újságírói bravúrt csinált. Bemondása alapján a lap külön cikket is irt. A miniszterelnökségen — amikor ol­vasták a lapokban, hogy újságírók mo­torcsónakon és repülőgépen üldözték Pasics hajóját. érdeklődni kezdtek, hogy a révkapitányság miért bocsátott motorcsónakot és repülőgépet az ujság­­iiók rendelkezésére. Ekkor derült ki az egész szélhámosság, mire a rendőrség őrizetbe vette a notórius álhirlapirót. Letartóztatása hírére nyomban a föl­jelentések egész garmadája érkezett Pallós ellen. Egy gyógyszerésztől dr. Déry egyetemi tanár nevében morfiu­mot csalt ki. Állandóan rendőrkapitány­nak, ügyésznek adta ki magát és ilyen minőségben csalásokat követett el. A kommün alatt autókat rekvirált, majd ébredő lett és résztvett az atrocitások­ban is. A fogházban nyomban folytatni akar­ta szélhámosságait és Az Esf-lapok munkatársának adva ki magát, követel­te, hogy Beniczky Ödön celláját adják át neki. — Azt a nimandot tegyék át másik cellába, — mondta — annak az is jó lesz. Ezt a kívánságát azonban már nem teljesítették. Gondatlanság okozta a Kobán-malom leégését Á rendőrség Őrizetbe vett egy máiommankást A szerda éjszakai tűzvész, amely el­pusztította Kohán Vince ás társa Scntai­­uti gőzmalmát, mint a tüzvizsgálat meg­állapította, gondatlanságból eredt. A rendőrség még az éjszaka folyamán meg­indította a nyomozást, amelynek folya­mán őrizetbe vették Huszla András, Patarcsics György, Boszics Dimitríje és Sokcsics Gábor malommunkásokat, akik ellen az a gyanú, hogy az ő gondatlan­ságukból keletkezett a tűz. Az őrizetbe vett munkásokat csütör­tökön délelőtt hallgatta ki Pesics Vla­dimir helyettes-rendőrfőkapitány, a bűn­ügyi osztály vezetője, a kihallgatás so­rán azonban Huszla, Patarcsics és Bo­szics kimutatták, hogy a tűz keletke­zéséért őket nem terheli felelősség. Huszla és két társa ugyanis csak a föld­szinti helyiségekben dolgoztak és annak a helynek, ahol a tűz támadt, a közelé­ben sem voltak. A tűz — mint a Bácsmegyei Napló is közölte — az első emeleten keletkezett és onnan terjedt át az épület többi részére. Az első emeleten dolgozott szerdán este Sokcsics Gábor, aki — mint be is ismerte — a munkaidő lejárta után tiz óra tájban, utolsónak hagyta el az épületet. O zárta be az épületbe vezető ajtókat és a kulcsokat Papp Ilona szobalánynak adta át. A rendőrség azt igyekezett megállapítani, hogy Sokcsics nem cigarettázott-e a malomban távozása előtt. Sokcsics ta­gadja, hogy égő cigarettát dobott el, azonban a rendőrségnek az a teltevése, hogy csakis égő cigaretta okozta a tűzvészt. A rendőrség a többi előállított ma­lommunkás ellen megszüntette a nyo­mozást, mig Sokcsics ellen eljárás indult gondatlanságból okozott füzvész miatt. szórakozva elkészülhet Dr. JESSENSZKY jogi szemináriumában Novisud, Vilsonov trg 7 5636

Next

/
Oldalképek
Tartalom