Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-26 / 198. szám
1925. július 26 BÄCSMEGYEI NAPLÓ Amikor Henízy volt Pétervárad parancsnoka Nem bocsójtotta a várba Újvidék polgárságának fáklyásmenetét — Beöthy Ödön királyi biztos emiatt elfogatta Hentzyt Az 1849-es szabadságharc számtalan szomorú eseménye fűződik Peturvárad— Újvidékhez, mely egy história tragédia tragédia hősének: Törey Peturnak, Gertrud királyné gyilkosának emlékét is őrzi. A török inváziónál is végzetesebb volt az 1848. év, amikor Újvidéken polgárháború dühöngött és Magyarország e már akkor virágzó városát — magyar hadvezér lövette halomra. A bécsi udvar már. annyiszor rászedte a délvidéki nemzetiségeket, hr-gyr bizalmatlanságuk indokéit volt. Újvidéken 1848. március 15-én a. szerbek tanácsot tartotta^ a pozsonyi diétán és Koszíics Sándorral az élen küldöttség jelent meg, amely előterjesztette az újvidéki gyűlésen a szerbségnek lő pontban foglalt kívánságait. A pozsonyi országgyűlés nem teljesítette a kívánságokat, a mi azután lángbcbontotta a délvidéket. Április 20-án előhozták a szerb levéltárból a magyar nyelvű jegyzökönyve- Ket és irományokat és elégették azokat Majd Szerbia. Horvátország és Szlavónia éltetésével bcláthatlan hosszú hintósoron Karlócára mentek a metropoiitához, ahol előterjesztették kívánságaikat, amelyekhez a metropolita hozzájárult. Április 27-én már az egész Bácska Bajáig forrong. Péterváradon 40 ágyú csöve szegeződött Újvidéknek. Április 26-án Merger Pál és Hadzsits János országgyűlési követek letették mandátumukat. Emissziáriusok járták be a falvakat. Egy Berkics nevű nyugalmazott kapitány az újvidéki főtéren felszólította a szerbséget, hegy ne ismerjék el a magyar minisztériumot és István főher,ccg királyi helytartóságát. A magyar kormány az újvidéki fókuszból kiindult és szerteterjedt tűz lokalizálására április 27-én Csarnojevics Péter temcsmegyci főispánt nevezte ki a délvidékre terjedő hatalommal királyi biztossá, aki nyomban statáriumot hirdetett és a polgárháború elkerülésére »Szeretett szerb nemzetről« megszólítással kezdődő felhívást intézett a szerbséghez. A felhívásnak azonban az akkori közhangulat mellett nemasok fonatja lehetett. Junius 7-én Zahn Ferenc altábornagy Kreutzer ezredes kíséretében közölte a városi közgyűlés tagjaival, hogy a péterváradi erősség császári csapatai mindaddig semlegesek maradnak, amíg a Karlóca és Jarek közt tanyázó szerb »táborok« meg nem támadják a péterváradi várat, vagy a lőportárakat. A közgyűlés »az ausztriai császárhoz való tántoríthatatlan hűsége és ragaszkodása tanujeléül« a császári fekete-sárga zászlót a régi városháza épületére kitüzette és a két szerb táborba delegátusokat küldött. A két csapat azonban nemcsak nem oszlott szét, hanem egy csajkáskerületi 3ÖC0 főnyi csapat Újvidéknek tartott. Junius 12-én Hrabovszky tábornok megtámadta Karlócát, amelyet Stratimirovics védett. Hrabovszky ' kénytelen volt visszavonulni. Kiss Pál várparancsnok ezalatt Újvidéket bombáztatta. Néhány óra alatt Újvidéket rommá lőtte. Zahn altábornagy közbenjárására a statárium megszűnt, a péterváradi sáncokról eltávolították az ágyukat és az Estei Ferdinand nevű magyar gyalogezred újvidéki zászlóalját Temerinbe helyezték át. Csarnojevics junius 18-án újabb proklamációt intézett a szerbekhez és ennek hatása: fegyverszünet lett, amely tiz napra szólt, mig a karlócai küldöttség a királytól Innsbruckból vissza nem érkezett. Junius 26-án az országgyűlési képviselőválasztás napján vér folyt Újvidék uccáin. Félreverték a harangokat, mert csapatok járták be a várost és iszonyú orditozás, lövöldözés töltötte meg a levegőt. Báró Hrabovszky junius 30-án a város lefegyverzését rendelte cl, mig Barnojevics újból kihirdette a statáriumot. Julius 24-én Csarnojevics lemondott és helyébe Szentkirályi Móric jászkun kapitány került királyi biztosnak, aki azonnal vás&zigorrl lépett fel. A fekete-sárga zászló helyébe a magyar lebegő került. Ezalatt Pétervárad vezetésében is változás állott be. Az uj főparancsnok augusztus 9-én vonult a várba. A vár közvetlen parancsnoka Hcntzy tábornok lelt. A várőrség a. magyar Don Miguel és Estei Ferdinánd, továbbá az olasz Zanini ezredek zászlóaljaiból -és kevés huszárságból állott. Közben Szentkirályi Mór királyi biztos helyére Beöthy Ödön került, aki október 19-én érkezett meg Újvidékre. A város hatalmas tüntetéssel fogadta, a polgárság fáklyászenét .rendezett tinztelotére. A tüntető tömeg fáklyáival felvonult a Régi dal énekli, hogy. »a juristák jó humoristák«, s meg keil vallani, hogy e kis versike nemcsak rimel, de igazat is hirdet, s előnyösen különbözik attól a sok rigmustól, amely szintén jól rímel, de nagyokat hazudik. A német Knittelpoézis azt is följegyezte a jogászokról, hogy: Juristen, schlechte Christen, ami ugyancsak kifogástalan rim, s amit állít, nem haározett valótlanság, Spkan bizony a jogászoknak egy osztályát, a gyakorló ügyvédeket nem tartják jó keresztényeknek s ezt — főleg ha kliensek — éreztetik is velük. A fel- és alperesek az ellenfél jogvédőjét minden rosszra képes kegyetlen embernek tartják, sőt a saját jo?:i képviselőjüket is hajlandók csak annyira becsülni, amennyire a »szükséges rossz«-at szokták. Kávéházi és vigécviccet is kevés polgári foglalkozásra csináltak annyit mint órájuk, s a hasonlítások, amelyek köztük s a »szegény legények« egy bizonyos fajtája közt tétetni szoktak, éppen nem hízelgők rájuk. így tehát még a legudvariasabb az ügyvédeket jellemző »Knittelvers«-ek közt az, amely szerint rossz keresztények, főképp ha c kritika azzal a dicsérettel enyhül, hogy jó humoristák. Oh, a humor kitűnő adománya a jó Istennek, s az égnek ily áldása képes fehérre mosni egy szerccsent is, hát még Themis bajnokainak ama hibáit, amelyekért úgyis keservesen bünteti őket a közvélemény vicce! A humor oly menedék, ahol oltalmat találnak azok a gyarlóságok, amelyek nem ellenszenvesek,, a szimpátiát pedig semmi se csalja ki belőlük oly könnyen mint a humor, amelynek kulcsa van minden szívhez. A humor egy általános nemzetközi világnézet, amelynek derűjével szemben a jókedv fokozódik s a fájdalom megenyhül. Jean Paul — maga is egyike a legkiválóbb humoristáknak — tette azt a vallomást, hogy soha életében nem volt oly boldog mint Swift és Sterne olvasása közben. Oly hangulat ez, amelyben nem tudunk haragudni, s ha jogászhumor nyilatkozik meg előttünk, megbocsájtjuk a juristáknak azt is, hogy istentelenek. Bocsássa meg nekik az Isten is! Egy jeles esztétikus szerint a humor nem a szellemnek, hanem a szívnek adománya. Azok a jogászok tehát, akiknek humoruk van nem lehetnek rosszszivüek. Ez természetesen a humornak igazán a lélek belsejéből származó fajáról áll. amely egyaránt tiszteletreméltó. , akár Dickensnek az Íróasztalánál akár két ügyvédnek a társalgása közben születik. Az álhumor, mely a valódinak álarca alatt az u. n. jogászviccekben s tucatszárara gyártott bürokratikus . szópéterváradi várba, azonban Hentzy várparancsnok a tüntetők elől becsukatta a vár kapuit és a tüntetőket kicsapongó csőcseléknek nevezte “el. Blagojevics tábornok kinyittatta a kapukat és a fáklyásmenet a várba léphetett. Beöthy Ödön királyi biztos, amikor Hcntzy eljárásáról értesült, Hentzyt a várpurancsnoksdgtól felfüggesztette és letartóztatta. 1849. március 27-én Percei és Battháíiyi Újvidékre érkeztek. Percei érkezésének hírére az Észtéi és Gyulai ezredbelicJc császári egyenruhájukról letépték a császári jelvényeket.. Áprilisban a császári és magyar csapatok a Délbácskáfcan ismételten összeütköztek. Szeptember 5-én péterváradi magyar tisztek követekként Temesvárra mentek Haynau táborszernagyhoz és a vár átadását ajánlották fel. Szeptember 7-én Pétervárad kapitulált a császári seregeknek. Röviddel utóbb véget ért a szabadságharc is. játékokban pattan ki, nem vonható e szempont alá, valamint az a komikum se, amely egyes helyzetekben, a bíróságok és a praktikus »Juristerei« életében szokott fölbukkani. Szerencsére találkozunk a jogászéletben hamisítatlan, huszonnégy-karátos humorral is, amely magukat a juristákat is kibékítheti azzal a tudománnyal, amelyet Fauszt sivárnak tartott s a tanítványa nemi tudott megszokni. Vannak pillanatok, midőn a magas szemöldökű jogtudósok is a komoly pápaszem mögött vidáman mosolyognak, amikor a humor bevonul a disputádé komor aulájába, kedélyes gúnyt üz a törvényekből, esörgősipkát tesz a nagynevű professzorok fejére, vígan táncoltatja meg az ólcinlábu vén pedellusokat, kegyelmet erőszakol ki a cenzortól, sőt enyhébb Ítélkezésre bírja r. mindentmegértő és sokatmegbocsájtó birót. Szóval: van jegászhumor, s Heine egyszer álmában magát Themis önagyságát is látta mosolyogni. Ez pedig csak eléggé komor és mogorva umő, akinek csak azon jár az esze, hogy legyen igazság a földön, s aki folyton búslakodik rajta, hagy e célját el nem éri. Bizony az ilyen rosszkedvű némbertől elég nagy engedmény a humorral szemben, s nagyfokú leereszkedés, ha mosolyra fakad — egy költő álmába®. Itt fekszik előttem a német könyvpiac egy újdonsága: kicsi könyv, pergamentbe fűzve, A címe: »Heiteres aus 'jóm Juristenleben«. Egy »ügyvédjelölt« gyűjtött benne össze egy csomó elcsépelt adomát a bíróságok köréből, a rendőrszcbából, az egyetem folyosóiról és tantermeiből, ügyvédek és közjegyzők irodáiból, — annyit, amenjiyi kilencvenhat lapon elfér. Lehet, hegy a szerző kitiinü joggyakornok, — a füzetben idézett műszavak és latin nyelven »hivatkozott« jogelvek mindenesetre arra engednek következtetni, hegy a derék fiatalember jól vizsgázott a római jogból, sőt a figyelmes olvasó azt is észreveszi, hogy a »code civile« és az osztrák polgári törvénykönyv se ismeretlenek előtte. De a könyvön a figyelmetlen olvasó is meglátja hogy azt nemi iró, hanem — ügyvédjelölt irta. Pedig a kutyabőrös füzet olyan igényekkel lép föl, hogy várakozásokat is támaszt, s olyan ígéreteket tesz, amelyeket nem tud beváltani. Msngyárt a címben »derült«-et helyez kilátásba s a: legtöbbször csaJk »együgyü«-t nyújt. Igaz ,hogy az elnéző s talán nem túlságosan elkényeztetett olvasó ezen is nevet, de a kritikusnak kellemetlenül fog feltűnni, hogy a szerző nem tud a humor és komikum közt különbséget tenni Amidőn ezt előttem már JOGÁSZHUMOR Irta: BAEDEKER az előszóban dán&aj, nagyi támadt a könyvet azonnal fótrgfegBt ife meggondoltam magam és rászánta®! egy: órát az elolvasására .Ha vannak könyvek,, amelyekben csak az előszó éti valamit s a tartalmuk többi része .értéktelen, mért ne lehetnének olyanok is, amelyekben az előszó rossz s a többi résziek jók? Csalódtam. A tartalom méltó az előszóhoz. Ama feneketlen és kiakuázhatatlan bőségszaruból, amellyel a jogászélet humora szórja elmés kincseit, a könyvecskéjébe csak sovány morzsákat szedett föl az ügyvédjelölt ur, aki magát a »miivé« szerkesztőjének nevezi ugyan szerényen s nem a szerzőjének, de ez igénytelenebb címre se méltó, mert a könyve sei részekre se fejezetekre fölosztva nincs, s a tréfák, adomák és különféle elmésségek minden értelmi egymáSutánságnak a fcjbekólJintásával sorakoznak sorba anélkül, hogy ama bizonyos vörös fonál fűzné össze őket, amely arokenszerüség szálaiból van szőve. Mégis, szivesen konstatálom, hogy az »Alma Matcr«-nél megjelent kis könyv csinosan van kiállítva, s hogy itt-ott mint lidércnck a muló-szökö fénye föl-fölcsillámlik némi kis humorka, annak a jeléül, hogy a szerkesztő ur nem vetette meg a neki kínálkozó értékes anyagot sem, ha nehézség nélkül tudott hozzáférni. Jó figura például a könyvben a »nevető« örökös, aki gazdag nagybátyjának a temetése alkalmával folyton egy kis könyvben imádkozni — látszik, pedig a polgári törvénykönyvet olvassa s azokat a paragrafusokat tanulmányozza, amelyek az örökjogróf szólnak. Nem rossz a fegyencnek okoskodása se, amely szerint az életfogytig elitéit bűnös az esetben, ha öt év múlva meghal, nagy előnyben van afölött, akit tizévre Ítéltek, mert ez utóbbinak még további öt esztendeig kell ülni. Igazi jogászvicc ez a kis dialóg: — Ön oly rossz színben van, kedves Müller ur. Talán beteg? — Óh nem, hanem díjtalan joggyakornok vagyok. Valaki börtönőri állásért folyamodik a törvényszék elnökéhez s kérelmének a támogatására azt hozza föl, hogy nagyon keményszivü s igy e hivatalra különösen alkalmas. A fogalmazó gyakornok okoskodása is eredeti, aki a miniszter halála alkalmával igy kiált föl: »Bravó! A ranglétrán egy fokkal előrébb kerültem!« ' Legjobb talán az egész könyvben az az intő beszéd, amelyet egy apa a fiaihoz intéz s igy szól: — Legyetek jeltemesek és becsületesek, hogyha egyszer lopás vagy rablás miatt a törvény előtt fogtok állni, feddhetetlen előéleteteket enyhitő körülménynek számítsák be! Megható egy kis német .fejedelem nagylelkűsége is, midőn az élethossziglan elitéit rabnak a büntetéséből három évet legkegyelmesebben elenged abban a reményben, hogy az kiszabadulása után meg fog javulni s a polgári tásadalomnak ismét hasznos tagjává válik. A könyv Rabelais végrendeletét is egész terjedelmében közli, amit könnyen megtehetett, mert az egyáltalában nem hosszú, úgy, hogy itt is elfér: »Sokkal tartozom, nincs semmim, a többit a szegényeknek ha-, gyom.« Kisült ezen alkalommal, hogy istenben megboldogult Bernáth Gáspár bátyánkat ez ötlettel megelőzte a szerzőnk szerint »ismert francia költő«: Rabelais. Nagyon is ismert vicc azé az egyetemi tanáré, aki megbuktatott egy Jerusalem nevű zsidó jelöltet, s annak az előteremben drukkoló liitsorsosainak odakiáltotta: »Weine Juda, Jerusalem .ist gefallen!« (Csattanóra le nem fordítható szójáték.) Én persze nem tudom, hogy ez a tagadhatatlanul sikerült tréfa hogyan került a jogászhumor közé, hiszen köztudomású, hogy ez egy világhíres orvosprofesszornak, Hyrtlnek az invenciója. Az ügyvédjelölt urat e tréfa anncktálásánál valószínűleg hires kartársáuak: Moliére-nek
