Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-25 / 197. szám
10. oldat ßACSMEGYEl NAPLÓ 1925. julius 25. A versenyautó halottja Regény. Irta : F. X. Kappus Biró Mihály rajza 6. folytatás Az eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Mcntecarlában Mirjam, ági/ szép bécsi lám/. Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát és hirtelen elutazott jugoszláv ci kastélyába. Ugyanakkor Rendulics Fiára, egy novisadi bank hivatalnoknője Récshe utazik, de Subotica előtt a hóviharban elakad a vonala és véletlenül a báró kastélyában talál menedéket. Megtudja, hogy a báró öngyilkosságra készül. Nem tudja lebeszélni tervéről. Végül is megkéri Horváthot, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye öt előbb el feleségül. „Megint munkájáról beszélt a lányának' Hüledező csodálkozással értette me« az összefüggést és kissé keresztülfutott gerincén a hideg. Flóra azonban nyugodtan bólintott, hogy igen. , Egy tekintettel, amelyben száz meg száz kérdés égett, kémlelte Horváth a lány arcát. — Mikor gondolta ezt ki? Létcmpitotta hangját: !— Már tegnap, vagy csalt az éjszaka? — Kigondolni? — nevetett Flóra — Ilyesmit nem gondol ki az ember, az ilyesmi magától jön, egy pillanat alatt, észre se lehet venni és már itt is van. —: Most is igy történt? Flóra ismét közelebb lépett Horváthhoz: — Nem tudom, megért-e engem? Félek, hogy nem. — Megmagyarázhatja ... — Természetsen szívtelennek, vagy még annál is rosszabbnak gondol most' engem. Pedig nem vagyok, az. Csak hidegen és tárgyilagosan kell nézni mindent és akkor egészen más világításban látszanak a dolgok. — Értem, hegy mit akar mondani. Úgy . gondolja, hogy az én életemnek már úgyis vége, senki sem akadályozhatja, meg, amit elhatároztam. Még maga sem ... — Úgy van, —tszólt közbe Flóra. — És azt gondolja, ha már úgyis elpusztulok, miért ne kérje tőlem ezt az áldozatot? Egy pár nappal előbb, vagy utóbb, nekem ez már mindegy lehet. Igaza is van. Ha kell, egy hét alatt is nyélbe üthető a házasság. És magának igen nagy szolgálatot tennék vele, olyat, amely megérne ezt az áldozatot... magának mindenesetre ... Rövid ideig gondolkozott a báró és csaknem hadarva folytatta: — Emellett azonban nagy kérdés, hogy van-e értelme annak, hogy magának ilyen áldozatot hozzak? Ha az ember, mint én, féllábbal már a másvilágon van, akkor igen józanul gondolkozik, Flóriea kisasszony. A lány bólintott: I Természetes, hogy ezt csak maga döntheti el. Magának kell igen és nem között választania. És én nyugodtan várok erre a feleletre. Kis ideig fel és alá sétált Horváth. Néha-néha megállt és pillantása ilyenkor végigsurolta Flórát. Mozdulatlanul, kiegyenesedve vibráló’ újakkal, várt Flóra a válaszra egyhelyben állva. Csak szemöldökét húzta mindig magasabbra. Járkálás közben beszélt a báró: — Na és ha igent mondanék, ha pár nap múlva a férje lennék, nem borulna egyszerre csak a nyakamba? Erről garanciákat kel! kapnom, mielőtt határozok. Flóra felhúzta a vállát. — Azt hiszi? Mégjobban kiegyenesedett. — Olyan meggondolatlannak .tart, hogy a jövőmmel játszom? Felteszi rólam, hogy képes lennék az életemet olyanéhoz láncolni, : akinek ólomkölönc csüng, a lábán, amikor ón magasra akarok jutni, egészen magasan. Nem, olyan ostoba nem vagyok. Horváth önkéntelenül megállt. — Flóriea, maga nagyon őszinte, — mondta különös hangsúllyal. Fátyolos hangon tette hozzá: — Csodálom magát! Alig észrevehetően vont vállat újból Flóra: —•. őszintének kell lenni! • , i , -— Igaza van. A báró újból megkezdte vándorlását a teremben. A harmadik fordulónál megtorpant, begörbített’ mutatóujját szájához szorítva. Gyorsan odalépett Flórához és kezét nyújtotta neki: — Beleegyezem. A lány csak néhány pillanat múlva adta; kezét és halkan igy szólt: I — Köszönöm. I — írásai itt vannak? 1 — Mind itt van. I —. Helyes. I Horváth egy órával később már Suotiea felé tartott szánfán, hogy ügyvéd-, barátját felkeresse. Mirjam gyötrelmei. Griebs doktor nagyon izgatottan utazott vissza Becsbe leányával. Wydow mérnök is velük távozott Nizzából, búr egyáltalán nem sejtette, hogy miért kell olyan sürgősön elhagynia a Riviérát. Neki elég volt már belőle és csak örült annak, hogy Mirjam is hazavágyódett és hegy a tudós egyszerre nem talált örömet a tengerpart pompájában. Odahaza, maueri kis villája csöndjében csakhamar megnyugodott üricbs. Ismét megkezdte régi életmódját íróasztala mellett és üvegházának tikkasztó levegőjében. Épen a Bromeliazc-kröl irt tanulmányt. Egy különös fajnak csodás példányai, amelyekkel még senki sem foglalkozott b.chatóan, a télikertben várták a tavaszt. Minden gondoskodásával ezeken a ltiisös levelit exetikus növényeken csüngött. Nem kisebb dologról volt ugyanis szió, mint hogy ez a faj is ugyanolyan virágokat hoz, mint a rokon Acchtrta rhodocyenea. A tudós minden idcgszálával ennek szentelte magát és leányát agyonkinozta azzal, hogy folytonosan előadásokat tartott neki munkájáról. Mirjam gondolatai azonban messze kalandoztak. — Úgy lesz, ahogyan mondod, apám! — vélte mindamellett engedelmesen — ugyanolyan sugaras veres virányai lesznek, hogyne... Amióta megérkeztek, alig volt egyébként itthon. Minden nap bement a városba: nagyon kevés ruhája van, magyarázta vőlegényének esténkint. — Mikor lesz uz esküvőnk? — sürgette Wydow. — Teljesen tőled függ, — hangzott a válasz — de semmi esetre sem hamarabb ősznél. A szélesvállu, sebhelyes arcú férfi belenyugodott ebbe. Sőt, hogy igy a nyár még rendelkezésére állt, az inkább kellemes volt neki. A gyár .főépületéhez ugyanis még építtetni akart, aztán meg Angliába kellett utaznia, hogy ott a szövőgépek részére újfajta fonalat szerezzen be. Mirjam egyszer az Universitüts-strassén bolyongott és a Franzen-ringre akart befordulni. A februári nap hidegen ragyogta be a Rathaus-park száraz fáit. A Schottentor körül telentak a járó-kelők. Hova meneküljön lelke gyötrelmével? Mindaz., amit apja még Nizzában elmondott neki, különös képessége és kínzó vágyakozása Horváth után, aggódása a férfiért, akit szeretett, mindez feldúlta bensőjét. Hozzá még egy ember is hozzá volt láncolva, egy férfi, akivel tulgyorsau jegyet váltott, mert jó volt és gazdag. Tudta, hogy helytelenül járt el Wydowval szemben és most is igazságtalan hozzá... Mindez rendkívül bántotta. Céltalanul bandukolva eljutott igy a Ereyungon keresztül a Bcgner-gasseba és onnan a Grabenra. Megállt egy kirakat előtt. — Vájjon él-e még? — kérdezte magában, mialatt a könyvek címeit nézegette. Gyorsan tovább ment, a sarkon néhány újságot vett és hamarjában végigfutotta ezeket. Aztán szidta is magát mindjárt, hogy lehetett olyan ostoba, hiszen Horváth halálhíre úgy sem kerülhet be bécsi újságokba. Vájjon hol is lakik ő egyáltalán? Hol van az a Jugoszlávia? Újból megállt határozatlanul. Egyszerre csak világosság gyuladt agyában. Hirtelen melege lett és végigborzongott egész testében. Minek is töpreng? Mért is törte annyit a fejét? Hiszen, ha igaz, hogy különös képessége van arra, hogy a távolba lásson, messze, messze, messze, téren és dön keresztül, akkor kezében van az eszköz és a mód, mellyel mindent megtudhat Horváthról, csak mégegyszer olyan állapotba kell esnie, mint akkor... és a folytatást saját szemével láthatja. Egyik kép a másik után rohanta meg. De a szive megint összeszorult. I Azt a szorongást érezte ismét, mint amikor atyja elbeszélte neki a nizzai penzióban történteket. Talányos képessége, lelke mélyén szunnyadó ismeretlen hajlamai megborzasztották. És aztán még egy. Ha már olyan állapotban olyanokat látott, amelyek csúf {és természeti törvény ellenére transzáila- I pótban olyanokat látott, amelyeket csufifá tették aj logika minden szabályát: kéjsőbb semmire som emlékezett. Hogyan ■ bámult, amikor apja először beszélt I transzáról. Most újra szeretne kísérletez-I ni, de még azt sem tudja, hogy saját Irtka’satával elöidézljot-e olyan állapotot.., i Egészen bizonyos, hogy valaki még i szükséges hozzá. Mert, ha sikerül is saját erejéből hidat verni jelenései világához, keli valakinek lenni, aki mindenről, amit transzban lát, később pontosan értesíti,- Csak úgy van értelme az egésznek. Gyorsan szemlét tartott gondolatban barátnői fölött. Falán Bojah Daisy, gondolta, aki karácsonykor ment férjhez. Vagy talán a kis Kolschütz Erna, akivel együtt volt intézetben, vágy Hecht Mausi, aki mindig rajongott a nehezen emészthető Freud-tanokért is. Még mindig egyhelyben állt, ott ahol a Kürthner-strassóról a Stephans-platz felé fordul be. a korzó népe. Égy ur, városi bundában épen el akart haladni mellette, arcába nézett és kalapot emelt. Kerek koponyája kopaszon fénylett: lovag Lepkowsky Román feje. — Jó jel, — nevetett a lengyel, — kitűnő jel. Kezet csókolt a lánynak. — Bocsánat, bocsánat de amint látom, már egészen talpra állt, hálistennek, nagyszerű sziliben van. Mirjam csak nehezen került vissza álmaiból a valóságba. Minthogy nem felelt mindjárt, Lepkowfsky tevább hadart. I — Jó jel, mondom. Tartozom magának egy felvilágosítással. Képzelje, nekem sem volt már aztán maradásom Montecarloban. A ruletté nagyon szegényes móka ahhez képest, ami itt folyik a börzén. Az egész világ kontreminálja a frankot, s én természetesen ellenkezőleg hosszra spekulálok. —Hiszen a frank esik, — vetette oda Mirjam. A lengyel hangtalanul vigyorgott: — De emelkedni fog. Ez az épen. Biztosan emelkedni fog! Ebben hiszek és hinnem kell, mint annak a nagy nemzetnek szövetségese. Különben is ... — megint nevetett — kegyed talán kételkedik benne? Hát én elárulom titkomat! Majdnem minden pénzem frankba fektettem. Nemcsak a magamét, hanem még egy ismerősömét is. — Könnyelműség! — Mért volna könnyelműség? De mit is akarok kérdezni, közös ismerősünk, Horváth báró jelentkezett-e már? Vagy még mindig nem tudnak róla? Mirjam elhalványc-dott. —Hogy jutott ez eszébe? A lány meglepetése nem kerülte el a lengyel figyelmét . Arról a jelentésről, amelynek Nizzában véletlenül tanúja volt, meg veit a saját véleménye, igy hát abbahagyta ezt a témát és az operabálról kezdett beszélni. De Mirjam mindjárt az első mondatok, után félbeszakította: — Tud valamit talán róla? — Nem, de csöppet sem aggódom. Előbb vagy utóbb találkozni fogunk vele. Sőt már sejtem is, hogy valahol a Ritzben, a Carltonban vagy az Astoriában egyszerre csak elénk lép, frissen és elegánsan, mint mindig, kezet szőrit velem . . .- — Járkáljunk egy kicsit, — szólt Mirjam. Lepkowsky tovább szőtte előbbi szarvait az operabálról. I Mirjam azonban hirtelen megragadta I karját: I — Egy kérésem volna, de nem itt, ez fa nagy lárma megőrjít! (Folyt, köv.)
