Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-23 / 195. szám
TO. oldal. BACS MEGYEI NAPLÓ f925. július 23. Cl 11 Regény. Irta : F. X. Kappus Biró ' 4. folytatás Az eddy, közölt leszek tartalma: Hóivá h filcmér karó .1lenticarló- Lan megismerkedett Aíirjammal, eg:/ szép bácsi lánnyal. Mirjam szere mez a báróba. Horváth a:on- i Mcn'.ecarlóban elvesztette egész vag/onát és hirtelen elutazott jugoszláviai kastélyába. Miriam telepatikus transzba esik és ebben az állapotában világosan lát.a, hogy Horáth báró Íróasztala mellett agyon akarja lőni magát. Ugyanakkor Rendulics Flóra, egy novisadi bank hivata'.noknöje Becsbe utazik, hogy a nagyvilági éleletet megismerje. “OÜJ Fiúra a kastélyra mutatott. — Ne sokat vesződi, hiszen a vámnál úgyis összevisszadobáiják.. Állát kezébe támasztotta és unatkozva nézte a pakkolást. Berta késő estig küzdött meghatottságával. Flóra nem . sok vigasztalást nyújtott barátnőjének. — Egyszer meg kellett lenni, —mosolygott maga elé - az embernek csak egy élete van,.gondold meg, egyetlenegy, kicsi nyomorúságos élete. Nem értem azokat az embereket, akik nem gondolnak erre minden nap,. minden órában, minden percben. Mosolya szélesebb lett: — Éti. én folyton erre gondolok. Az életemet nem fogom kiejteni a. kezemből, erre. mérget vehetsz,! Magámhoz láncolom, minden erőmből, utolsó leheletemig. — Igen, te’..: Berta csodálattal tekintett: barátnőjére. így telt el az éjjel, -anélkül, hogy egyikük is lehunyta volna szemét.' A reggel fakó volt. Amikor késő délelőtt a vonathoz hajtattak.: Havazott. A hideg szél arcukba és nyakukba fújta az élés hókrist.ályokat. A perrenmi Flóra, türelmetlenül mászkált fel-alá. Olyan lendülettel járkált, Hogy a másik ’ alig tudta követni. Bércbbgett hóval fedetten a beograd—bukaresti gyorsvonat. Flórának erővel kellett hiimöhelyes barátnőjét lerázni: örökké a nyakán lógott volna. \ Egy kupéajtó becsapódott. .. > A függöny mögött'Rendulics Flóra'.indult .az uj életbe. Horváth vendéget kap, A nagy hóban csigamódra haladt a vonat átelegráfoszlopok mentén. Már esteledett és Suboticát még mindig nem érték el. Ha ez így megy tovább, reggel lesz, mire elérik a magyar határt... A vonat mind-nehezebben' küzdött meg a hótömeggel, mig egyszerre csak megállt. FI telt egy negyedóra! félóra,' és még mindig álft. Az utasok minden hangnemben káromkodtak. Már koromsötét volt köröskörül. A személyzet kijelentette, hogy továbbutazásra még csak gondolni sem lehet. Tíz éra hosszat is eltarthat, amig a.pályát megtisztítják. Flóra mindenfelől ezt hallotta. A kereskedelmi utazó, aki szemben ült vele, szakadatlanul beszélt hozzá. Már Novisadon kiszemelte magának, tetszett neki a lány és nem idegenkedett volna éppen holmi kis kalandtól. Flóra röviden fclclgetetr, cigarettázott és a messzeségbe mosolygott. A folyosóról hangos zsivai hallatszott be. — A szomszéd faluból szánkók vannak itt! — mondta valaki — bemegyünk Suboticára, és bent alszunk a Bcogradszálióban. Ott kényelmesen megvárjuk reggel a vonatot. Villámgyorsan pattant fel, helyéről az utazó és kisietett. Amikor újra megjelent, ajkát világfi módjára csücsörítve közölte Flórával:- Kitűnő gondolat! Mindenesetre jobb; mint egész éjjel itt rostokolni. Összekapta csomagját és pillanatig habozott. — Ha megengedné kisasszony, fordult" azután- a leányhoz — szerencsémnek tartanám. A szánkóban kettőnknek is volna helye. Flóra csak egy másodpercig gondolkozott.- Kérem. — mondta — itt a kofferem ! Szolgálatkészen intézett el mindent a férfi. Udvariasan segítette , a lányra saját báránybőr'rel bélelt utázóbundáját. — Jó meleg, mi? Hosszúlábú magyar rókák ugrándoztak a sikon. Fehéren és végtelenül csillogott az éjszaka. A havazás elállt, éles szél fújt. A szántalpak csikorogtak. . — Milyen .messze van még Subotica? — kérdezte Flóra kísérőjétől, anélkül, hogy rátekintett volna. — Legfeljebb két óra, kicsikém! És az utazó beszélni kezdett a városról, amit jól ismert. Csak nemrég adott el ott nagyobb tétel női fehérneműt. Közben folyton közelebb húzódott a lányhoz. Jobbfelöl világosság látszott. — Mi az? — Valami kastély. — Kié? — kérdezte Flóra. — F.gy lecsúszott arisztokratáé. Az országút jobbra kanyarodott. Tisztán kivehető volt most már a hosszú, földszintes épület a magas rács mögött. A homlokzat három ablakából fényesség áradt. — Egy kastély, — gondolta Flóra — egy magyar mágnásbirtok. A következő percben megérintette a kocsis vállát. A parasztember hátrafordult. — Odahajtson! Flóra rámutatott a jobbfelöl eső épületre. Az utazó - meghökkent. Rögtön távolabb húzódott a , leánytól és zavarodottan mentegetőzni kezdett: — Pardon, ha tudtam volna, hogy kegyed itten... hegy kegyed az uraság rokona, izé, hogy az ismerőse ... különben kitűnő tréfa, kitűnő... Flóra mosolygott: — Nem tesz semmit. Csak ismételt csengetésre nyilott ki a kastély erős vaskapuja. Flóra néhány rövid szóval elbúcsúzott kísérőjétől. Az utazó majdnem rajta fcejteíte bundáját. A kapualjban öreg, hajlotthátu, va-' dászüvrés férfi állott. — Idehaza van a nagyságos ur, vagy valaki az uraságok közül? — kérdezte akadozva a lány. > A szolga csodálkozva bólintott: — Az ur itthon van reggel óta. De ha szabad tudnom, kit jelentsek be neki? — Mondjon Csak annyit, hogy egy fiatal hölgy. Lélegzetét viszaíojtva várt Flóra vagy öt percet a sötét kapualjban. Ekkor a folyosó végén pislogó világosság tűnt fel, az öreg szolga közeledett lassan, ezüst gyertyatartót emelve magasra jobb kezében. A íaburkolatu teremben egy fiatalember jött a lány elé. Felkelt az Íróasztal mellől, amelynek szélén karos gyertyatartóban hat szál gyertya lobogott. Az arca sötétben maradt és szinte mentegetőzve mondta: —: Kissé szokatlan óra ... ilyenkor nem vagyunk látogatásra elkészülve. Egy lépést hátrált és szemügyre vette Flórát: — Különben nem emlékszem ... A lány hallgatott egy darabig, aztán meleg hangon kezdett beszélni:-- Bocsánatot keli kérnem mindenesetre alkalmatlankodásomért. — ön nagyon bátor, kisasszony ... — Hogy vadidegen létemre betörök önhöz? Valóban ehhez bátorság kell. De ön meg fog bocsátani nekem, a vonatom a nyílt pályán megállt és holnap reggelig nem megy tovább. Szánkóval akartam Suboticára menni, de útközben láttam ezt a kastélyt barátságosan fénylő ablakaival... — Barátságosan fénylő... — mormogta a báró. Vonásai megkeményedtek. A lány azonban nem zavartatta magát és tovább folytatta a megkezdett mondatot: — És akkor hirtelen a magam impulziv módján az az eszmém támadt, hogy talán itt menedéket, találnék valamilyen zugban. De természetesen senkit sem szeretnék zavarni. — Kérem, nagyon szívesen. A báró leségitette Flóra kabátját és helyet mutatott neki egy bőrkarosszékben, szemben az Íróasztallal. Flóra óvatosan körülnézett. — Bizonyára, neveletlenség ... — Miért lenne az? — és a báró csengetett vadászának, — Szabad teával megkínálnom? Sajnos, nincs most itthon semmimse, egy kis sonka, legfeljebb egy pohár bor ... — Köszönöm szépen! — Egyáltalán nem kedélyes itt, — magyarázta a báró —■ csak ma jöttem haza, hosszú idők múltán. A szemét egy pillanatra sem vette le a lányról. Kis idő múlva szinte ünnepélyes hangon megszólalt: — Kegyed nagyon szép. Elhallgatott, azután hozzátette: — Különösen az arca. Feltűnően nemes metszésű... Kissé megmozdulva felelt a lány: ' —Egyik ősöm a rigömezei csatában harcolt. Rendulicsnak liivnak, régi nemesi név. A szolga belépett, hogy átvegye ura parancsait. — A vcéndgszobát hozza rendbe, Bertalan! Aztán a lányhoz fordult a báró. —Rendulics — mondotta és kérdőleg folytatta — és ...? — Flórica. — Különös, hogy néha kik kerülnek össze. Rendulics Flórica ősrégi családból az ősnemcs Horváthok házában. Mégis csuk van valami, ami összehozza az életben a történelmi családok tagjait. Talán a vérnek valami különös rokonsága, vagy valami talányos végzcts'zerüség! így már érthető, hogy idetalált... hogyan is mondta? A maga impulziv módján ... — Igen, — mosolygott Flóra és hátrahajtvá fejét, félig 'lehunyta sürü szernpilláját. — És, ha szabad kérdeznem, hova utazik? — Bécsbe. — Valószinüleg rokonaihoz. Vagy tanulni? Zenét? Iparművészeiét? A lány mindkét kezével intett, hogy nem. — Szó sincs róla — kiáltotta — nem. A hangja csaknem trillázott. — Egyiket sem. Csak vaktában utazom, bizonyos mértékben vaktában, — tette hozzá nevetve. Novisadi direktora jutott eszébe és a bank. Milyen messze volt tnár mindettől ... Á vadász megjelent egy tálcával és a kis asztalt közelebb tolta. Vörös bort töltött a poharakba. Horváh csöndesen ült, amig Flóra evett. Folytonosan nézte. — Tehát csak úgy a nagyvilágba? — Csak úgy, találomra. — És semmi... hogyismond.iam csak... semmi sincs emögött, Flórica kisaszszony, semmi regény? — A régi história. Amit mindenki átél, ha bátorsága van hozzá. Még csak a legkezdetén vagyok, de egyet biztosan tudok, hogy az én regényemnek szépnek, csodaszépnek kell lenni. Felemelte poharát: — Erre iszunk most! — El kell nekem mondania mindent,: — kérlelte a báró. Flóra a kisasztalt félretolía és egyik lábát átvetette a másikon. — Ha igazán érdekli! — Kérem, mesélje el! Két ujjal nyúlt a* lány gyufáért. Álmodozva nézte a cigarettája füstjét. — Tehát úgy volt... Minden cifraság nélkül, őszintén elmondta ifjúságát, feltárta sivár kis életét, amint az Novisadon idáig lefolyt, leírta epekedő vágyakozását, sóvárgását a nagyvilág után. Egyre élénkebb lett és a szó mint a vízfolyás, sebesen ömlött ajkáról. Felugrott és hosszú, lebegő léptekkel járt fel és alá a teremben. Egyszerre megállott. Szürke szeme az Íróasztalra szegeződött. — Báró ur irta ezt a sok levelet? — kérdezte. Horváth odaugrott és gyors mozdulattal letakarta egy újságpapírral a szétszórt papírlapokat. — Tizenöt levelet számoltam meg. Flóra úgy állt ott egyhelyben, mintha gyökeret vert volna lába a földbe. — Nem tehetek róra. indiszkrét voltam, — szólt halkan — de az egyik sor... Csodálkozva és nyugtalanul nézett a férfire. — Ön az? A következő szempillantásban mint egy vadmacska ugrott Flóra az asztalhoz; félretolta a leveleket és egy acéltárgyat ragadott fel. — És ez? Kezében egy browning-pisztolyt tartott. Horváth elkapta a karját és elvette a lánytól a revolvert. — Kissé különös egy idegen házban..; (Folyt, köv.)
