Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-20 / 192. szám
4 oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. julius 20. — Földrengés a Semmeringen. Becsből jelentik: Szombaton a Semmering vidékén földrengés volt. Az utolsó földlökés három másodpercig tartott. A Panhans-szállóban nagy pánik tört ki, amikor épen vacsora közben a nagy ház iiiozogni kezdett. Más helyeken is éreztek földrengést, amely azonban tisztára lokális jelentőségű volt. — Tűz. Vasárnap délután félhat órakor jelentették a tűzoltóságnak, hogy Juries Márkó Strossmajerova uccai házában tűz van. A tűzoltóság teljes készenléttel kivonult a Jurics-féle ház elé. A tűzoltók bementek a hlzba, ahol a lépcsőházból a padlásra vezető falépcső gyulladt ki. A tüzet hamarosan eloltották. — Az első magyar istentisztelet Parisban. Parisból jelentik: Julius 19-én vasárnap tartotta Parisban dr. Huszár Elemér kaíholikus lelkész az első magyar istentiszteletet. Az istentiszteletet és a szentbeszédet az Englise des Etrangersben fogják állandóan tarlani a párisi érsek külön engedélyével, Szombatonként ugyanott a gyermekek magyar nyelvű hitoktatásban részesülnek, a hivek pedig gyónásukat végezhetik. — Angerstein sirkövet állíttat nyolc áldozatának. Frankfurtból jelentik: Angerstein, a halálraítélt nyolcszoros gyilkos a fegyházból levelet irt védőjének, amelyben azt kéri, hogy tekintsen el a kegyelmi kérvény benyújtásától. Ugyancsak levelet irt az igazságiigymuiiszterhez is, amelyben a halálos ítélet azonnali végrehajtását sürgeti. Az utóbbi napokban Angerstein elkészítette végrendeletét, amelyben úgy intézkedik, hogy vagyona megmaradó részéből a nyolc áldozatnak egyszerű sirkövet állítsanak. Érthetetlen egyelőre Angersteinnak egy másik kívánsága, amelyben a hatóságoktól azt kéri. hogy hallgassanak ki sürgősen egy szabómestert, aki felvilágosítást tud adni egy eltűnt tizenhatéves leányról. Magyarország 1925. évi evezős bajnoksága. Budapestről jelentik: A vasárnapi evezős bajnokságok a következő eredménnyel végződtek: 1. Négyevezős: 1. Pannónia 6 p. 50 mp. 2. Hungária. 2. Egy evezős: 1. Szendrei (Neptun) 7 p. 40 mp. 2. Marosi (Esztergom). 3. Három evezős: 1. Neptun. 2. Move (Esztergom). 4. Nyolc evezős: 1. Pannónia. 2. MAC. A Ili, kerület uszoverseny;, Budapestről jelentik: A. 111. kér. vasárnapi uszóversenyén Bárány uj országos rekordot állított fel. Részletes eredmények: 4X200 in. staféta (Move Eger) 10 p. 0.26 mp. (Országos rekord). 2. III. kér. 3. MTK. 100 m. női: 1. Melegh Ilona (III. kér.) 1 p. 40 mp. 50 m. női gyors: 1. Bong (III. kér.) 29.6 mp. 100 m. hátaszás: 1. Bartha (NSC) 1 p. 18.8 mp. 2. Klan (BTK). 100 m. 11. oszt. hátuszás: 1. Szelje (III. kér.) 1 p. 22 mp. 3X70 m. staféta: l. III. kér, 2. Move (Eger). 3. NSC. 100 m. gyors: 1. Bárány 1 p. 06 mp. 2. Gáborfi (NSC). 3. Magyar (MTK). FTC— MAC (vizipoió) 4:0 (2:0.) Női- és gyermekfeliérnemüt a legjutányosabb áron a »Dama« fehérneműszalon készít Tolsíojeva (Ódor-u.) 21. — A világ legöregebb embere Rómából Budapestre szökött. Husvétkor,, — a mint annakidején megírtuk, — Beográdban négy feltűnést keltett a délszerbiai származású Záró aga, aki okmányokkal tudja igazolni, hogy 1775-ben született, tehát százötvenéves és így a világ legöregebb emberének lehet tekinteni. Az aga akkor elmondta, hogy Rómába akar menni, hogy a pápát felkeresse. Azóta semmi hír nem érkezett felőle, mig most a budapesti lapok jelentik, hogy az aggastyán, — aki egyébként teljes egészségben ban, — Budapestre érkezett. Záró aga ott elmondta, hogy egy impreszszárió Rómában háromszáz havi fizetéssel és teljes ellátással szerződtette és egv rirkuszban mutogatták, ahol esténként százkilós terheket hurcolt. Közben azonban megunta az artista-életet, búcsú nélkül elhagyta Rómát és impreszáriót és Budapestre ment. ahonnan vissza akar térni délszerbiai szülőfalujába. SPORT iav Atlétikai versenyek Becskereken Három uj országos rekordot állítottak fel VeÜkibecskerekről jelentik: A vajdasági atlétikai alszövetség szombaton és vasárnap rendezte meg a vajdasági atlétikai bajnokságot, amelyen a zagrebi ASK, a beogradi Jugoszlávia és Soko, a sombori Sport, a novisadi Juda Makkabi, a kikindai Srbija, a bccskereki Obilics, Kadima és a Zsalc-Szlávia atlétái vettek részt. A versenyeken három uj országos rekordot állítottak fel. Részletes eredmények: Szombaton: 100 m síkfutás: (I. előfutam) 1. Bogojevics (Obilics) 12 mp. (II. előfutam) 1. Reiz (Kadima) 11.8 mp. (III. előfutam) 1. Jcrgcvics (Jugoszlávia) 11.8 mp. Magasugrás helyből: 1. Teleszkó (Zsak-Slávia) 126.50 cm. (bajnok) 2. Hirschenberger (Kadima) 126.50 cm. 3. Babies (Zagreb) 126 cm. 5000 m. síkfutás: 1. Trifunác (Jugoszlávia) 17 p. 34.3 mp. (bajnok), 2. Odánovics (Somb. Sport). Rúdugrás: 1. Teleszkó 280 cm. (bajnok), 2. Bogojevics 268 cm. 3. Plavsics (Somb. Sport). 200 m. síkfutás: (I. előfutam) 1. Obadičs (Zagreb) 25.8 mp. (II. előfutam) 1. Krajacsics (Zagreb) 26.8 mp. (III. előfutam) 1. Bogojevics 25 mp. Helyben távolugrás: 1. Teleszkó 270 cm. (bajnok), 2. Hirschenberger 266 cm. 3. Behring (Kadima) 260 cm. 400 m. síkfutás: I. előfutam) 1. Bogojevics 55 mp. (II. előfutam) 1. Bence (Obilics) 60 mp. Hármasugrás helyből: 1. Teleszkó 8.19 m. (bajnok). 2. Babies (Zagreb) 7.71 m. 3. Váradi (Kadima) 7.55 m. Teleszkó eredménye országos rekordnak tekinthető, mert ezideig ebben a sportszámban még nem volt hiteles rekord. Vasárnap délelőtt a női számok voltak: Súly dobás: 1. Pérics (Obilics) 7.49 m. 2. Nagyvinszki (Obilics). 3. Török (Obilics). 60 m. síkfutás: 1. Pérics 7.8 mp. 2. Törkö. 3. Ambrózy (Zsák). Magasugrás: 1. Pérics 120 cm. 2. Nagyvinszki. 3. Török. 200 m. síkfutás: 1. Pérics 37 mp. 2. Sztojkovics (Obilics). 3. Stefáni (Obilics). Diszkosvetés: 1: Pérics 18.81 m. 2, Nagyvinszki. 3. Török. Bácska—Szuboticai Sport 4:0 (2:0.) Serlegmérkőzés. Biró: Priboj. Popovics Milivoj dr. vándorserlegéért mérkőzött a két csapalt. A Bácska ezen, a mérkőzésen szerepeltette először a nemrég átigazolt Pfeifert, a Sport pedig Szilágyit. Az izgalmasnak ígérkezett mérkőzés a várakozás ellenére unalmas labdacsapkodásban merült ki, egyik fél sem játszotta ki formáját. Mégis a Bácska állóképesebb csatársorral biztosan verte ellenfelét, amely csak időnként tudott Virág kapuja elé jutni. A mérkőzés első perceiben a Bácska erősen támad, Siezák és Rudics többször megfutnak, de beadásuk vagy nem sikerül, vagy a belső csatárok késése folytán a védelemé. Percekig tartó mezőnyjáték után a 14. percben Polyákovics ismét megszökik, kapuelőtti beadását Ulgen lábával át akarja emelni, azonban a labda bepafant a hálóba. A sikerült öngól után a Bácska fokozza az iramot, de a Sport-védelem szívósan küzd és a csatársort is frontbaveti. Néhány szép gólhelyzet támad Virág kapujánál is, de kiaknázatlanul marad. A 30. percben büntetőrugás Sport ellen: Marcikics huszméteres lövését Nagykanász eléri, de a labdát már nem képes fogni, kezét érintve a hálóba repül. A félidő további része minden változatosság nélkül telk el. (2:0.) A második félidőben a Sport több életet visz Távotugrás: 1. Pérics 396 cm. 2. Török. 3. Stefáni. 100 m. síkfutás: 1. Pérics 15 mp. 2. Ambrózy. 3. Sztojkovics. 4X50 m. staféta: 1 .Obilics A) csapata. 2. Obilics B) csapata. Hármasugrás: 1. Török 7.79 m. 2. Kerekes (Zsák). 3. Nagyvinszki. Vasárnap délután következtek a hátralevő férfi versenyszámok: 100 ui. síkfutás (döntő): 1. Szenesi (Obilics) 11.2 mp. 2. Reisz (Kadima). 3. Bogojevics (Obilics). 800 m. síkfutás: 1. Miskovics (Kikinda) 2 p. 8.4 mp. (bajnok). 2. Miskolci (Novisad). 3. Káics (Sombor). Sulydobás: 1. Ambrózy (Obilics) 13.60 in. (bajnok). 2. Jovánovics (Obilics) 3. Krajacsics. Sulydobás két kézzel: 1. Jovánovics (bajnok) 24.77 m. 2. Ambrózy 24.18 m. 3. Krajacsics 20.60 m. Magasugrás: 1. Mojics (Obilics) 162 cm. (bajnok). 2. Gallus (Kadima). 3. Hirschenberger. 2Ö0 m. síkfutás (döntő): 1. Weisz (Kadima) 24.8 mp. 2. Bogojevics. 3. Krajacsics. Diszkoszvetés: 1. Ambrózy 43.48 m. (uj országos rekord. A régi rekord 42.45 m.) 2. Jovánovics 34.80. 3. Mojics 24.45 méter. Távolugrás: 1. Teleszkó 619 cm. (bajnok). 2. Babies (Zagreb) 595 cm. 3. Sulyok (Sombor) 554 cm. 400 m. siklatás: 1. Krajacsics (Zagreb) 54 mp. (bajnok). 2. Bence. 3. Bogojevics (mellhosszal nyerve.) Gerelyvetés: 1. Plavsics (Sombor) 47.30 m. (bajnok). Hármasugrás: 1. Babies 11.94 m. (bajnok). 2. Csávosi (Sombor) 11.42 m. 3. Teleszkó 11.37 m. 1500 m. síkfutás: 1. Miskovics (Kikinda) 4 p. 32.7 mp. (bajnok). 2. Trifunác (Jugoszlávia). 3. Miskolci (Novisad). 4X100 m. staféta: 1. Obilics 48.2 mp. 2. Zagrebi AK. 3. Sombori Sport. Gerely vetés két kézzel: 1. Plavsics (Sombor) 70 ni. 61 cm. (uj országos rekord. A régi rekordot Velentekovics — Zagreb— tartotta 65.29 in.) Dlszkoszvetés két kézzel: 1. Ambrózy 67.58 m. 2. Mójics. , Svéd staféta: (100—200—300—400 m.) 1. Zagrebi AK 2. p. 49 m. 2. Sombori Sport. a játékba, rövid fölényt ds szejez, de a Bácska-védelmen nem tud áttörni. Két gólhelyzet egymásután, egyiket Virág, másikat Kuluncsics tisztázza. Majd fordul a játék és a Bácskai-csatárok több szerencsével operálnak. Slezáknak sikerül egy saroklövése, amely védhetetlen. Kevéssel utóbb Polyákovics négyre emeli a gólok számát. A mérkőzés Sport támadással ér véget. A győztes csapatból a két szélső vált ki, azonkívül Marcikics, aki finoman, higgadtan játszott. A halfsor nem volt eléggé ambiciózus, A védelem energikusan dolgozott. A Sport legjobb embere Nagykanász volt. Néhány veszélye? labdát bravúrosan védett. A halfsor és a] csatársor gyenge volt. A mérkőzést Priboj gyengén vezette Bácska—Sport (oldboy) 5:2 (3:1.) Az öreg futbllisták mindkét részen pompásan megállották helyüket és különösen a Bácska egy-két játékosa olyan formát árult el, ami a fiataloknak sem válna szégyenére. A mérkőzés legjobb emberei Horvácki (Bácska) és Balázs (Sport) voltak. A mérkőzés második félidőjében sajnálatos szerencsétlenség történt. Egy összecsapás alkalmával Kovács,evics Lajos, a Korhec-cég üzletvezetője, eltörte jobb lábszárcsontját. A mentők beszállították a közkórházba. Novlszad: ZsAK (Szubotica)—Makkabi 6:2 (2:1.) Biró: André. A szuboticai vasutasok lelkes játékukkal nagy fölénnyel verték a kényelmesen, minden ambíció nélkül játszó noviszadi csapatot. Radnicski AC (Noviszad)-Szokol (Staribecse) 9:0 (5:0.) Biró: Simonyi. A m>viszadiak fölényesen, könnyen győztek. Beograd: A bécsi Amateur beogradi győzelmei. A bécsii Amateur szombaton és vasárnap Beogradban játszott és mindkét napon győzelmet aratott beogradi elleneflei fölött. Szombaton a BSK-val szemben 1:1 félidő után 5:1 arányban győzött, vasárnap pedig az országos bajnok Jugoszláviát verte 1:0 arányban (félidő 1:0.) A vasárnapi mérkőzést a felemelt helyárak ellenére rekord-közönség nézte végig. A Jugoszlávia komplett bajnokcsapatával állt ki és az Amateur, is legerősebb öszszcáJlitásban szerepelt. így a mérkőzés mindvégig nívós, izgalmas és változatos volt és a Jugoszlávia, méltó ellenfelének bizonyult. A bécsiek legjobb embere Wieser középcsatár és Schneider jobbhátvéd volt. A Jugoszláviában Lubwácson kivül, aki mint centercsatár feltűnő indolensen játszott, mindenki megállta helyét. Különösen Petkovics tűnt ki agilitásával. Nagyon jó volt a halfsor és a két hátvéd is. Nemes bravúrosan védett. A győztes gólt az első félidő 28-ik percében Wieser rúgta. Zagreb: Sparta—Viktória 2:1 (1:0.) Tipograph—Makkabi 3:1. Sparta—Croatia 2:2. Iliria—Zselieznicsár 1:1 (0:0.) Concordia—Husk 3:2 (2:1.) Fiume: Gradjanszki (Zagreb)—Olympia 3:0 (1:0.) Barceílona: Montevideó — Barcellonai válogatott 4:0. Varsó: Hukoah (Bécs)—Varsó (válogatott 4:0. Prága: Lieben—Sparta 3:1. Brassó: Brassóvia—Nagyváradi AK. 2:1 (2:1.) A budapesti UTE Oszijeken. Az oszijeki Gradjanskinak sikerült két napi mérkőzésre lekötni a budapesti UTE csapatát, amely julius 25-én és 26-án játszik Oszijeken. Az első nap a Gradjanski csapatával, másnap az oszijeki válogatottal méri össze erejét a magyar csapat. Kerékpárverseny Zagrebben, Vasárnap nemzetközi kerékpárverseny volt Zagrebben. Részletes eredmény a következő: Megnyitóverseny: 1590 m. 1. Grimm (Budapest) 2.15 p. 2. Dukanovics (Zagreb). 3. Reischl (Bécs). Zagreb ‘bajnoksága. 1. Dukanovics. 2. Krajuc. 3. Meniga. Nemzetközi verseny. 1. Grimm. 2. Aigner (Budapest). Szlovének versenye: 1. Scholiár. 2. Z-amsizka. 3. Kozma,tics. Főverseny. 3180 m. 1. Reischl. 2. Taubitz. 3. Dukánovics. Páros verseny: 1. Reischl—Kurer. 2. Dukanovics—Taubitz. 3. Katternach—Tratíner. Magyar ország-—Lengyelország 2:9 (0:0) Krakkóból jelentik: A magyar válogatott vasárnap a lengyel válogatottal mérte össze erejét. Az első félidőben mindkét részről lanyha játék, a magyar támadósor több gólhelyzetet kiaknázatlanul hagy. A második félidőben érdekesebb a küzdelem. A lengyelek ugyan I ritkán jutnak szóhoz, védelmük azonban nagyszerűen működik és a sorozatos magyar támadásokat megtöri. A 17-ik percben esik az első gól. Winkler szabadrúgása védhetetlenül a hálóba kerül. A 33-ik percben Holzbauer, a szombathelyi cente kettőre emelte a gólok számát. A szerkesztésért felelős dr. FENYVES FERENC. Nyomatott a kiadóiul ajdonos Minerva (ezelőtt Bácsmegyei Napló) Nyomda és Lapkiadó R.-T. köriorgógépén Subotkán.