Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-19 / 191. szám
8, oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1925. julius 19. — A rejtélyes harang. Zagrebböl jelentik: A dubrovniki pislogó Mária szobor után Cabuna boszniai községben a hívők két nagy harangot vettek és a felszerelés után elhelyezték a templom előtt. Másnap reggel, amikor a harangokat fel akarták huzni a toronyba, észrevették, hogy a. Szent László nevű harang eltűnt. Az esetet mindjárt bejelentették a rendőrségnek, amely azonban nem tudott világosságot deríteni a rejtélyre. Csütörtökön Cabuna lakosságának tudomására jutott, hogy a harang a szomszéd község görögkeleti templomának tornyában van, mire a harang keresztszüleá átmentek a szomszédos Milyánéba, ajiol a harangba^ saját harangjukat ismerték fel. A inilyanei lelkész kijelentette, hogy nem tudja hogyan került a ha,rang a toronyba s az egész község tanúskodik róla, hogy a templomba nem hoztak uj harangokat. A cabunai és a milyánei lakosság most azt meséli, hogy a harangot Szem László angyalai vitték fel a toronyba. A rendőrség megindította a nyomozási, hogyan került a cabunai harang a milyánei toronyba. — Halálos pákcsipés. Zagrebböl jelentik: Néhány nappal ezelőtt Milics György hacovai földmives szántóföldjén dolgozott s ebéd után lefeküdt a fűre. Nemsokára arra ébredt fel. hogy a nyakán erős csípést érzett. Odanyult s a nyakán egy kis pókot talált, amely megcsípte. Eleinte csak viszketett a csípés, de később már fájni kezdett, mire hazasietett s feleségének nagy gyengeségről panaszkodott. Két óra múlva a keze teljesen megkékült, a feje földagadt úgy, hogy nem lehetett ráismerni. Másnapra már egész teste megdagadt, de a szerencsétlen földmives nem fordult orvoshoz, hanem hideg borogatást rakott a testére. Estére már fájdalmakat érzett a nyaka körül, majd kilencóra tájban a legnagyobb kinok között kiszenvedett. Holttestét csütörtökön boncolták föl a zagrebi központi hullaházban, ahol megállapították, hogy a halált pókmérgezés okozta. — Katasztrofális jégverés Délszerbiá ban. Szkopljéból jelentik:Délszerbiában, de leginkább Szkoplje környékén óriási felhőszakadás és jégverés volt. A sok esőtől megáradt a Var dar és Szkoplje környékét teljesen elöntötte. Az eső titán óriási jéjgverés volt, ami a termésekben óriási kárt okozott. — A fehér-orosz kormány parancsa egy bandavezérhez. Varsóból jelentik : A Rzecz Pospolitika értesülése szerint a lengyel kormány elfogta azt a parancsot, amelyet a fehér-orosz kormány intézett Smulski bandavezérhez. Ez a parancs így szól : A lengyel határon cirkáló, portyázó csapatoknak kötelessége, hogy a lengyel, határőrség parancsnokait elfogják, ellenkezés esetén leöljék őket és a lengyel őrházakat felgyújtsák. A portyázó csapatok semmiesetre se maradjanak tétlenül, gondoljanak mindig arra, hogy komoly, felelősségteljes és súlyos feladatot kell teljesíteniük, mert ők az előőrsei a forradalomnak és a szabad népköztársaságnak. — Ellopták a sírköveket a temesvári temetőből. Temesvárról jelentik: Ismeretlen tettesek már hónapok óta rendszeresen lopkodták a temesvári temető márvány sírköveit. A rendőrség széleskörű nyomozást indított a kegyeletsértő tolvajok kézrekeritésére. — Szabadábrahelyezett zsebtolvaj. Noviszadról jelentik: Pliesztics Vlada titeli- munkás julius 1-én Titelen mulatozás • közben Sasdanics Száva hentes zsehéből kihúzta 1900 dinár készpénzét és egy 6000 dináros váltót tartalmazó pénztárcáját. A csendőrség letartóztatta és bekísérte Noviszadra, ahol a vizsgálóbíró elrendelte a vizsgálati fogságot. A noviszadi törvényszék vádtanácsa szombaton szabadlábra és egyúttal a titeli rendőrség felügyelete alá helyezte, — Sikkasztó kórházi Írnok. Noviszadról jelentik: Milotics Iván, a noviszadi városi közkórház bakteorológiai osztályának írnoka dr. Hempt Adolf főorvös három havi távollétét arra használta fel, hogy a távollétében befolyt összegből 12.697 dinárt elsikkasztott és megszökött. A kárt pontosan nem lehet megállapítani, mert Milotics az e'flennyugtákat is megsemmisítette. A rendőrség körözi. — A »Nemtudomka« előadása Becskereken. Veiikibecskerekröl jelentik: Huszka—Bakonyi hárotnfelvonásos operettjét csütörtökön játszották először Velikibecskereken a Keresztyén Nőegylet műkedvelői. A kissé ódonzamatu darab előadását dicséretes ambícióval vitték sikerre a derék műkedvelők, akik közül elsősorban Czinner Anikót kell megemlíteni: Mici szerepében lelke volt az előadásnak, pompásan táncolt, kitünően beszélt és nagy drámai jelenetét bravúrosan játszotta el. Kovacsik Irmus szép hangja és kedves megjelenése tetszett, Ny. Oroszy Margit ejrjzód-szerepében kitűnő, humoros alakítást nyújtott. A férfiak közül Nyáray Rezső mellett különösen Trebitsch Leó tűnt ki. mint táncos-komikus. Maurics János jól énekelt. A többi szerepet Vass Bözsi. Hirschenberger István, Czinner Tibor, Ágoston Károly, Aszláni'i Dezső, Ágoston Miklós, Retzler Károly, Vass Sándor, Szekeres M., Vaderna Babus, Várady Böske és Ágoston Jolánka játszották nagy igyekezettel. Az előadás sikerében legnagyobb része Nyáray Rezső rendezőnek és Láng Imre karnagynak volt. A legszebb tenyészállatokat tekintheti majd meg a suboticai Nagyvásár ás Kiállításon I — Kifosztották a sztarapazovai nagytőzsdét. Sztarapazováról jelentik: Csütörtökön éjjel kifosztották a nagytőzsdét, ahonnan százötvenezer dinár értékű árut és készpénzt vittek el. A rendőrség azonnal megindította a nyomozást s betörés gyanúja miatt letartóztatta Mitrovics Dusán autótulajdonost. Kihallgatása alkalmával kitűnt, hegy a nagytőzsdét Budicsin Száva és Szloboda Károly sztaribecsei munkások segítségével fosztotta ki és az elvitt értékeket lakásán rejtette el. A betörőket a noviszadi ügyészségre szállították. Nem ismeri fel a saját érdekeit, ha a suboticai Nagyvásár és Kiállításon nem fog kiállítani I — A zagrebi egyetemi dalárda hangversenye Palicson. Szombaton délben érkezett Szuboticára a Ziagrebi »Balkán« nevű egyetemi dalárda huszonhárom tagjai és este fél kilenc órai kezdettel hangversenyt rendeztek a palicsi vigadó nagytermében. A kitünően sikerült hangverseny után a város bankettet rendezett a zagrebi vendégek tiszteletére. A banketten a város képviseletében Rajcsics Sándor alpolgármester, a szerb kulturegyesületek nevében dr, Manojlovics Jócó ügyvéd és Protics Márkó lelkész vettek részt. A zagrebi vendégek vasárnap hajnalban Szomborba utaztak, ahol estére hngversenyez-Felhivjuk olvasóink, különösen a cipésziparosok figyelmét Seršen és Stegmüller maribori cég mai hirdetésére. Fehér Fiilöp és neje fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy leányuk ILONKA 16 éves korában szombat délután hosszas szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat vasárnap délután 4 órakor temetjük a Mária Valéria közkórházból a Bajai-uti temetőbe. Gyászolják testvérei: Fehér Julia és férje Gulassa László, Margit, Erzsébet, Tibor, Alajos, István, Vilma, Etel, László és a kiterjedt rokonság. — Uj érzésteleníts szert talált fel egy angol orvos. Londonból ;eleniik : Az angol orvoskongresszuson bejelentették, hogy Copelani, a cambridgei egyetem magántanára uj helyi érzéstelenítő szert állított elő. Az uj szer mindazokban az esetekben használható, amelyekben eddig kokaint használtak, azonban állítólag sikerült a felfedezőnek a kokain káros hatásait kiküszöbölnie. — A szuboticai háziipari kiáliitás. A szuboticai háziipari kiállítás női bizottsága a városháza kistermében Gyorgyevies Dragoszláv főispánná elnökJésével ülést tartott. Az ülésen nagy számmal vett részt Szubotica hölgytársadalma, ímely hajlandónak mutatkozott arra, hogy a szuboticai háziipari kiállítás rendezésében közreműködjék. Gyorgyevics Dragoszláv főispánná indítványára elhatározták, hogy mindent el fognak követni arra, hogy a; Vajdaság néprajzi készlete bemutatásra kerüljön. A bizottság azonkívül levélben felszólítja a Srpski Kolo Sestarci fiókjait, hogy érdekes néprajzi gyűjteményeiket bocsássák a szuboticai háziipari kiállítás rendelkezésére. Székrekedésnél, emésztési zavaroknál és vértódulásoknál reggel éhgyomorra 1 oohár természetes »Ferenc József« keseriivizet iszunk. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a »Ferenc József«-viz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egvesiti magában. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Közgazdaság ® ss ® A Zadruzsna Banka végleges szanálás előtt Uj tőkecsoport csatlakozik a szanáló szindikátuskoz * Noviszadnak még a közelmúltban legerősebb pénzintézete: a Zadruzsna Banka — mint ismeretes — erős immobilizálása és egyéb szerencsétlen körülmények folytán súlyos anyagi válságba jutott. A szombori Országos Hitelbankkal az élén,, beogradi és vajdasági bankokból szindikátus alakult, amely a bank szanálását vette tervbe. Ez a szanálási folyamat azonban lassan haladt előre, a bank hitelezői erősen szorongatták a bankot, miért is a bank régi vezetősége újabb tőkecsoport bevonásával iparkodott a bankot megmenteni. A bankok szindikátusa szakértőkkel megvizsgáltatta a bank státuszát, amelyet a szakértő bizottság kedvezőnek talált, úgy, hogy ha megfelelő nagyságú tőkék idejében rendelkezésére fognak a banknak állani, akkor a bank nemcsak kötelezettségeinek fog eleget tehetni, de megmentheti alapőkéjének jelentékeny részét is és továbbra is fennállhat. A bank régi vezetősége Budisin János, velikikikindai és dr. Raics Tósá bánáti nemzetgyűlési képviselőkhöz fordult, akik egy mögöttük álló pénzcsoporttal hajlandóknak nyilatkoztak a bank szanálásában ’ résztvenni és a bank további működését nagyobb érdekeltség elvállalásával lehetővé tenni. A Budisin—Röfcs-csoport érintkezésbe lépett a már meglevő bankszindikátussal és azzal teljes megállapodásra jutott. Budisin János és dr. Raics Tósa nemzetgyűlési képviselők pénteken Noviszadon voltak és a Zadruzsna Banka szindikátusával megállapodtak abban, hogy e hó 26-ikán megtartandó közgyűlésen előterjesztik a szakértőbizottság jelentését és a közben elkészítendő mérleget és a bank újonnan választandó vezetőségét részben a bank régi igazgatóságából, részben a bankszindikátus bizalmi személyeiből,, részben a bevonuló pénzcsoport reprezentánsaiból alakítják meg. A hármas csoport ezután javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a bank szanálásához szükséges tökét uj elsőbbségi na Bankánál felveendő kölcsönnel teremtsék elő. Az elsőbbségi részvények elhelyezése már biztosítva van és azokat egy a vezetőségből alakított szindikátus fogja átvenni. Csőd. Noviszadról jelentik: Pálmai István velikibecskereki és Rózsa Géza és Weinberger sztaribecseji kereskedelmi cégek, mint hitelezők a csőd megnyitását kérték Szokolovics és Virgics sztaribecseji cég ellen. A noviszadi törvényszék, mint kereskedelmi bíróság szombaton elrendelte a csődöt és csődbirónak Maries Braniszláv törvényszéki bírót, csődtömeggondnoknak dr. Debe-Ijácski György sztaribecseji ügyvédet rendelte ki. A csődválasztmány november 9-ikén alakul meg. A követeléseket november 5-éig kell bejelenteni. Lengyelország szabadzónát kér a trieszti kikötőben. Rómából jelentik: A Messagero varsói jelentése szerint a lengyel kereskedelemügyi miniszter lépéseket tett Rómában, hogy Lengyelország részére a trieszti kikötőben szabadzónát biztosítson. Leszállították a faanyagok szállítási diját. A közlekedésügyi minisztérium rendeletet adott ki, amely szerint a speciális faáruk, ipari és épületfa vasúti tarifáját 25 százalékkal leszállítja. A mérsékelt díjtétel szeptember 1-ig marad érvényben. Egyben úgy intézkedett a minisztérium, hogy a fa-export céljára csak szeptember 1-ig bocsássanak vagonokat a kereskedők rendelkezésére, mert ez időpont után a vasúti kocsikat gabona, tojás és gyümölcs szállítására használják fel. Bácska—Sport. A Bácska pályáján vasárnap délután fél hat órai kezdettel játsszák: le a Bácska—Szuboticai Sport serlegmérkőzést. A két futballcsapat találkozását nagy érdeklődés előzi meg. A mérkőzés előtt a tartalékcsapatok sí ezt megelőzőleg pedig a két egyesület oldboyai játszanak. Bárány és Bartha résztvesznek az angol uszóbajnokságban. Budanestről jelentik. A magyar uszószövetség elhatározta, hogy Bárány István, a párisi Grand Prix győztesét starthoz állítja Anglia 100 yardos uszóbajnokságában is. Az NSC Barthát akarja a 150 yardos hátuszóbajnokságra kiküldeni, minthogy azonban a legjobb esetben is csak még egy úszó kiküldetésére tud az OTT megfelelő pénzt rendelkezésre bocsátani, Bartha és Bitskey között triál döntené el, hogy melyikük indulhatna az angol bajnctkságbati. A zagrebi Iliria jubileuma. Zagrebböl jelentik: A zagrebi Iliria most ünnepli fennállásának tizenötéves fordulóját. A jubileum alkalmából az Iliria. a Concordia, a Hask és a Zseljeznicsárok körmérkőzést rendeznek. Szombaton játszották e az elődöntőt, amely a következő eredménnyel végződött: Hask—Iliria 3:1 (2:1), Concordia—Zseljeznicsár 1:1 (1:1). Sorsolással a Concordia győzött. Vasárnap az Iliria a Zseljeznicsárral, a Concordia pedig a Hask-kal mérkőzik. Szigorú fegyelmi büntetések Veiikibecskereken. Veiikibecskerekröl jelentik: A becskereki Obilics sportegylet választmánya a napokban megtartott' ülésén első csapatának négy állandó játékosa ellen hozott rendkívül súlyos fegyelmi határozatot. Az Obilics pár héttel ezelőtt Beogradban játszott az ottani Jedjnsztvóval. A csapat egyik játékosa Maletics a túrán sportszerűtlenül viselkedett, a vezetőséget szidalmazta. A választmány Maleticset megidézte és a tárgyalásig felfüggesztette. Egy hét múlva a temesvári Unirea játszott Becskereken az Obilicscsal és a meccsen egy másik első csapatbeli játékos Francuski; annyira lazsált, hogy Avramov csapatrészvények lúbocsájtásával és a Narod- kapitány kénytelen volt a pályáról eltá-