Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-02 / 174. szám
1925. julius 2. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Ledererné tovább tagad Leleplezik a Lederer-házaspár miiltját — I utorlopástó! a rablógyilkosságig A tanuk mind a vádlott ellen vallanak Más eltűntek meggyilkolásával is gyanúsítják Ledereréket Budapestről jelentik: Lederer Qusztávné bűnügyének szerdai tárgyalásán megkezdték a bizonyítási eliárást és u tanuk kihallgatását. A tárgyalás elején Ledererné védője, dr. Lévai Tibor csütörtökre szünetet kér a tárgyalásban, mert Debrecenben van halaszthatatlan tárgyalása. A bíróság a kérelmet teljesiti. Az elnök mindenekelőtt megkérdi Ledéremétől, hogy mi volt az a csattanás, amit a keddi vallomása, szerint vizkereszt éjszakáján a konyhában hallott. A rendőrség előtt azt vallotta, hogy férje kijött a konyhába és azt mondta: Kodéi ka ist tot, amikor azonban bement, látta, hogy nem történt semmi. — Igen, csattanást hallottam. — válaszolja Ledererné. — Azt hittem, történi valami, de kiderült, hogy rövidzárlatból keletkezett u csat tanús. Az elnök: Mennyiben tartja fenn azt a védekezését, hogy nem ön és a férje, hanem három tiszt ölte meg a szerencsétlen embert? Ledererné: Férjem esküvel kényszerűéit, hogy ne mondjam meg az igazat és ne áruljam el, hogy kik gyilkolták meg Ködeikét. De egy főtisztelendő azt mondta, hogy az ilyen eskü nem kötelez és el kell mondanom az igazat. — Nekem se mondta meg, — mondja a védő. Elnök: Lehetetlen elképzelni, hogy a súlyos vád alatt akkor, amikor önöket letartóztatták, nyomban ne mondták volna meg, hogy önök ártatlanok. Ledererné: Férjem azt mondta, hogy nem kell többeket is berántani, amikor ö maga is hajlandó a felelősséget vállalni. Elnök: Nem Kodelka vagyonának megszerzése végett történt a gyilkosság? Ledererné: Megmaradok vallomásom mellett. Nekem Kodelka pénzére nem volt szükségem, sokat kerestem a kézimunkával. Én, kérem, nem vagyok prole tár-ivadék, az apám erdőfőmérnök volt. Honnan volt pénze Lederernsk? Elnök: Előző vallomásában beismerte, hogy Kodelkától hetven milliót kaptak és ön csak hatvanöt millióval számolt el. Hova lett a többi öt millió? Ledererné: Hatvan millió volt az csak, illetve hatvanöt. Egy millió az enyém volt. Az elnök elébe tárja a rendőrségen tett vallomását, amelyben a pénzzel elszámolt. Ledererné: A férjem adott másfél milliót nekem. Ebből S00.000 koronáért kiváltottam a szőrmét, kifizettem az autót és vettem tiz zsemlyét. Azt váltottam, hogy a többi a férjemnél van. Az elnök: Meg van állapítva, hogy a férje 6-án felvette a fizetését. 2,329.293 koronát. Ezzel szemben a férjénél találtak a gyilkosság után 3,715.813 koronát, tehát másfél millióval többet. Azt mondja meg, hogy ha a férje adott önnek a fizetéséből másfél milliót, honnan volt mégis másfél millióval több pénze, mint amennyi a fizetése? A tolmácshoz fordul most az elnök: — Kérem, mondja meg a vádlottnak, látom rajta, hogy küzködik önmagával, hogy remeg, hogy sápad. Ne kínozza magát, hanem tegyen őszinte, töredelmes vallomást, könnyítsen helyzetén. A tolmácsolás után Ledererné Így felel: — Nem vallhatok egyebet, mint tegnap és ma vallottam. Hogy férjemnek milyen pénze volt, azt nem tudom, az előttem titok. Hiszen pár nappal 6-ika előtt négy millió adósságot fizetett ki Gyöngyösön. Az elnök: A rendőrségen azt vallotta, hogy Kodelka óráját, láncát és gyűrűjét kivitte Csepelre a férjéhez a gyilkosságot követő napon és neki adta át. Igaz ez? Ledererné: Ezt nem tudom. ■— Mi célból vitte ki a gyűrűket? — Férjemnek akartam átadni, mert nem tudtam elviselni, hogy ezek a tárgyak a lakáson legyenek. — Miért? — Mert nem tudtam látni őket. — De ugyanekkor a hullarészeket felvitte a padlásra. Érdekes, a gyűrűt nem tudta nézni, de a lmllarészeket cipelni tudta. , — Pedig ez igy volt. Férjem bele void keverve a dologba és ezért mindent elkövettem érte, még olyat is, amit más körülmények között nem tudtam volna elviselni. — Tudja ön, hogy férje csepeli lakásán a padlásgerendák között találták meg az ékszereket? — Erről nem tudok. Elnök: Ön is beismerte a rendőrségen, hogy a 100 millió miatt követték el a gyilkosságot. Ledererné: Én ilyen vallomást nem tettem. A rendőrségen félreértettek, mert ideges voltam. Lehetetlen, hogy azt vallottam volna, hogy pénzszerzésre kapacitáltuk és aztán ezért megöltük. Keresztkérdések füzében Az elnök: Most arról beszéljen, hogyan áll a dolog az ön ruhájával. Ha nem vett sem dollárokat, ha nem ölt és nem darabolta fel a hullát, akkor hogyan lehetséges, hogy találtak egy véres szoknyát, amely az öné. Ledererné: Ausgeschlossen! Az elnök: Sie werden schon sehen, es wird Ihnen vorgezeigt. Azután magyarul folytatja az elnök: — A sógora vitte a kofferokat és ön egy papírba csomagolva a véres ruhákat vitte. Ledererné: Das ist wahr. Én vittem a csomagokban a ruhát, a sógorom a kofferokat. Ezek a ruhák azonban piszkosak voltak, nem véresek. Azért vittem őket Csepelre, mert ott a piszkos ruhában akartam takarítást végezni. Egyre jobban torlódnak a kérdések Ledererné feje felett. Végeszakadatlanul folytatja a keresztkérdéseket az elnök: — Azt mondja ön, hogy férjét és önmagát akarta menteni, amikor ezekkel a Britanniás tisztekkel eddig nem hozakodott elő. Hát hogyan képzel ilyen lehetetlenséget? Hogyan lehetett önöknek magukra vállalni egy el nem követett bűncselekményt? — A férjem megtiltotta, hogy beszéljek erről — válaszolja újból Ledererné. — Azt mondotta, ha már nem is tisztek az illetők, mégis meg kell őket becsülni, mert Prónay-tisztek voltak. Az elnök: Ön tudomást szerzett arról, hogy május 18-án férjét halálra Ítélték és csak most, június 30-án állt elő, hogy mások a gyilkosok. Állandóan arról beszél itt, hogy micsoda nagy szerelem fűzi a férjét önhöz. Hát össze lehet azt egyeztetni az ön szerelmével, hogy halálra ítélt férjét legalább közvetlenül az ítélet után nem próbálja megmenteni? Felkapja a fejét Ledererné erre a legfogasabb kérdésre. Az a válasza, hogy csak júniusban tudta meg, mi lesz férje sorsa. Különben is jelentkezni akart a vizsgálóbírónál, de nem eresztették elébe. A fogházgondrok előtt megmondta, hogy nem birja a lelkére venni, hogy az az ártatlan ember halálra ítéltessék. Az elnök: Május 30-án. amikor a vizsgálóbíró kihallgatja, igy kezdi vallomását: — Miután férjemet halálra ítélték, most már nincs semmi értelme annak, hogy ne mondjam meg az igazat. Ugyanakkor azzal is előállt, hogy férje önre is rálőtt, úgy állítva be az ügyet, mintha szerelmi féltékenységből történt volna Kodelka meggyilkolása. — Igen, ezt mondtam — válaszolja Ledererné. Az elnök: A Britannlások jelenlétében akarta önt lelőni?--Ja — válaszolja határozottan Ledererné. Az elnök: ön vitte ki Csepelre a kofferokat, azokban Kodelkát. Ha tehát ezek a Britanniás Prónay-tisztek ölték meg és darabolták fe! Kodelkát. nem az lett volna-e a természetes, hogy ezek maguk próbálják eltüntetni a hulladarabokat? ön állandóan azt hajtogatja itt: Herr Kodelka ist gekommen. Herr Kodelka ist wieder gekommen. Ön az ön szerelmének tárgyát szétdarabolva, megnyuzva a Dunába dobja? Láthatóan meglepi ez a kérdés az asszonyt, de rögtön kész a felelettel: — Amikor a tiszt urak elmentek, vártuk, hogy visszajöjjenek. Nem jöttek. A férjem rettenetes helyzetben volt és erre való tekintettel kénytelen voltain segédkezni a hullarészek eltüntetésében. Az elnök: Önök azt mondották, hegy a Britanniás tisztek azért jöttek az önök lakására, mert Kodelka ott adott nekik randevút a bizonyos husszállitási ügy megbeszélésére. Nem tartja lehetetlennek, hogy Kodelka idegen emberek lakásán ad randevút? Megmagyarázhatatlan ez is. Ledererné: Én szerintem megmagyarázható és érthető. Kérem szépen, műveletlen ember volt Herr Kodelka. Illetlenséget követett el, amikor idegeneket invitált hozzánk. Az elnök: Tisztiruhába öltözött haszontalan emberek voltak azok, mondotta ön a vallomásában. Hát Kodelka ilyen haszontalan emberekkel akart a husszállitásokról beszélni? Mégis csak illetékes emberek lehettek azok, ugyebár? Ledererné: Ezek az urak azelőtt tisztek voltak. Ezekkel az urakkal csak a kérvényt akarta Kodelka aláíratni, hogy megkapja a Nádor-laktanya husszállitását. Most már nem tisztek azok az urak, akkor sem voltjak azok, akkor már leszereltek. Az elnök: Névszerínt kik voltak? Ledererné: Ezt nem mondhatom meg. Az elnök: Nem akarja megmondani, vagy nem tudja megnevezni? Ledererné: Nem tudom a nevüket, de ismerem őket. Most, hogy az uram ke gyelemért folyamodott, mindenféle aszszonyok járnak, — kezdi egészen meg zavarodottan Ledererné. — Olyan dől gokat mondanak, melyekhez nekünk semmi közünk, de majd eljön az ideje, hogy én egyszer mindent elmondhassak. — Mi ez? — csodálkozik maga Denk elnöik. — Nem arra akar ön célozni, hogy az önök idejében több eltűnés történt és az elpusztított emberek elpusztít ói nem kerültek kézre? Ezekkel az emberpusztitásokkal önöket gyanúsítják. Erre céloz? — Igen, — válaszolja az asszony. Ledererné múltja Az elnök: Ön tehát semmiképpen nem akarja belátni, hogy védekezése tarthatatlan. Megmarad továbbra is az el" gondo't mese mellett. Ez rá vall önre. Mert hiszen azt csak nem fogja leta- i gadni, hogy nagyon viharos múltja van \ önnek. Eljegyzési kártyájára azt nyomatta, hogy bárónő. Adatok vannak arra is, hogy Bécsben koronával ellátott fehérneműt hordott. Az anyakönyvi kivonatában édesatyját főmérnökként szerepelteti, pedig tudjuk, hogy atyja, egy-, szerű vasúti munkás volt. Egyik öccse öngyilkos lett, ön is már tizenöt éves korában öngyilkosságot kísérelt meg. Van egy testvére, aki, amikor Bécsben az önök ügyében kihallgatták, azt mondta; hogy még mai sem tudja, hogy ön és Lederer: feleség és férj. Házasságkötése után férje szülei előtt, amikor azok érdeklődni kezdtek aziránt, van-e alapja annak, hogy önnek kastélyai, uradalmai vannak, ön ájuldoani kezdett és amikor a vagyoni viszonyai felől érdeklődtek, ön általában mindig elájult. önt óralopás miatt Becsben följelentették, ön ellen és férje ellen is Bécsben sikkasztás miatt bűnvádi eljárás folyt. Adat van arra, hogy ön egy kapitánnyal is viszonyt folytatott. Ilyen múlt után, ilyen körülmények között az ön szavahihetőségét elöltünk nagyon is elvesz-' tette. Ledererné kijelenti, hogy felvilágosítást tudna adni erre a kérdésre, de olyan gyenge, hogy a fáradságtól már beszélni sem tud. Pincéméből — bárónő Az elnök szünetet rendelt el, mely után Ledererné a következőkép meséli el élete históriáját: Édesanyja őt házassága előtt hozta a világra. Apja bányafőmérnök volt és édesanyját csak utólag vette feleségül Schwarcz. Ök akkor Rodiermannban laktak és később költöztek Schwechatba. Gyermekkora nrjgycn szomorú volt. Tizenkét esztendős koráig természetes atyja gondoskodott róla, de otthon élt édesanyjánál. Mindig viták voltaik a családban, mert anyja férje nem akarta engedni, hogy természetes apja gondoskodjék róla. Ez alatt az idő alatt természetes atyjának nővére, Stein Aliz báróné, több ízben örökbe akarta fogadni. Amikor iskoláit elvégezte, szeretett volna tovább tanulni, de mostohaatyja kenyérkereső állásba kényszeritette és már tizenhét éves korában férjhez akarták adni olyasvalakihez, a kit szívből gyűlölt. Ekkor nagyon elkeseredett, öngyilkos akart lenni, a Dunába ugrott, de kimentették. Még két esztendőt töltött otthon, házimunkával foglalkozott, végre anyja . rokonai rábeszélték, hogy Vállaljon valami jobb állást. Barátnője unszolására elment Bécsbe és egy ottani közvetítő intézet utján kávéházi pénztárosnői állást vállalt Pozsonyban. — Ott ismerkedtem meg a férjemmel, — mondja siró hangon Ledererné. — Családi körülményeimet nem titkoltam előtte és ő múltamnak teljes tudatában vett azután feleségül. Hat évig voltunk ismeretségben, sohasem követeltem tőle, hogy elvegyen és sohasem ámítottam. Amikor a férjem hadbavomult, ismét állást vállaltam. Nem igaz azonban, hogy közben egy századossal lett volna viszonyom. Állandóan hü voltam a férjemhez. Hogy az eljegyzési kártyán bárónénak voltam-e titulálva, vagy sem azt nem tudom, arról nem tehetek, azt nem én csináltam, hanem a férjem. Az én keresztlevelemen Schwarcz Mária név van feltüntetve. A butorsikkasztó házaspár Az elnök: Arról beszéljünk, hogy Lederer Gusztávval együtt bútort vásároltak Bécsben hitelben. Erre a bútorra az eladó a tulajdonjogát fentartotta, önök nem fizették a részleteket, a bútort eltulajdonították, ezért önök ellen bűnvádi eljárás indult a bécsi Landes\gerichtnél, a tárgyalás elöl azonban önök elutaztak Becsből. Ledererné: Az igaz, hogy bútort vásároltunk, de beteg lettem és nem tudtam fizetni. Nem én tulajdonítottam el a bútort, hanem az apósom.
