Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)

1925-06-13 / 156. szám

2. oldal BACSMEGYE1 NAPLÓ 1925. junius 13. Megint akasztottak Szófiában Meggyilkolták a börtönben Milev Geo bolgár paraszköltfft Szófiából jelentik: A katonai bíróság által' halálraítélt Percsemlijev Iván bank­­tisztviselőt csütörtökön reggel végezték ki a szófiai temető melletti vesztőhe­lyen, ugyanott, ahol a székesegyházi merénylet miatt elitéit Friedmann, Koev és Zadgorszki akasztását hajtották végre. Percsemlijev Ivánt a merénylők rejtege­tésének vádja folytán Ítélték halálra Leger Eugén és Nikolova Adél francia alattvalókkal együtt, akiknek büntetését azonban, a francia kormány interven­ciója következtében életfogytiglani bör­tönre változtatták át. Percsemlijevet kora hajnalban a fegy­­ház kápolnájába vitték, ahol meggyónt. Innen automobilon a kivégzés helyére szállították. Miután az államügyész fel plvasta az Ítéletet, a lelkész az elítélt­hez lépett és megkérdezte, mi az utolsó kívánsága. Percsemlijev semmit sem kí­vánt. A cigányhóhér, Demirov ekkor felsegítette az elitéltet az akasztófa tövé­ben elhelyezett zsámolyra és a hurkot a nyakára illesztette. Az akasztás néhány pillanat alatt véget ért. Közönség nem volt jelen a kivégzésnél. A legutóbbi napokban egyébként, mint Szófiából jelentik, újabb két gyil­kosságot fedeztek fel, amelyeket a kor­mány közegei hajtottak végre. így Pleven és Lovecs között megtalálták Matov Cona tekintélyes földmivespárti vezető­ember holttestét. Matov az ellenforra­dalom kitörésekor Jugoszláviába mene­kült, később azonban az amnesztia foly­tán visszatért Bu'gáriába. A székesegy­házban történt merénylet után őt is le­tartóztatták és nemrég azzal az ürügy­­gyei, hogy szökést kisérelt meg, az országúton agyonlőtték. Hasonló sors érte Milev Geot, a nép­szerű költőt is, akit a hadbíróság néhány héttel ezelőtt egy évi börtönre Ítélt. Most Szófia közelében megtalálták bor­zalmasan megcsonkított holttestét. Milev Geo a parasztság költője volt és a Can- Jpv-rendszer borzalmainak megéneklése Qliatt előbb internálták, majd börtönbe vőették. Meggyilkolásának körülményeit egyelőre homály fedi. A suboticai költségvetés változatlanul kerül a közgyűlés elé Az ankétbizottság elfogadta a föld­adóra vonatkozó tanácsi javaslatot A szuboticai városi költségvetés le­­tárgyalására a kiszélesített tanács által kiküldött bizottság befejezte működését és változatlanul elfogadta a városi ta­nács költségvetés-javaslatát, amelyet első Ízben a radikálispárt gazda-frak­ciójának kívánságára utasitottak vissza. Az ankét-bizottség megállapította, hogy egyetlen kiadási tételt sem lehet törölni, viszont a bevételek fokozására sincs mód. A tizenhárommillió dináros deficit kizárólag annak a következ­ménye, hogy Szubotica város földjeit agrárcélokra igénybevették. Miután a bizottság is úgy találfá, hogy az adó­­megterhelés a város lakossága között nincs egyformán elosztva, ezért hozzá­járult a tanács javaslatához, hogy a földadó pótadóját emeljék. így a költ­­vetési javaslat változatlanul kerül a közgyűlés elé. Elhatározta még az ankét-bizottság, hogy takarékossági szempontból java­solni fogja a közgyűlésnek a városi tisztviselők létszámának csökkentését. A tanács ezért olyan javaslatot fog a köz­gyűlés elé terjeszteni, hogy a kiszélesi­­*att tanács küldjön ki egy bizottságot, amelynek hivatása lesz felülvizsgálni a városi tisztviselők létszámát és kvalifi­kációját és a létszámfeletti vagy nem kvalifikált tisztviselők elbocsátására elő­terjesztést tenni. Javasolni fogja a városi tanács azt is, hogy az 1925 január elseje óta alkal mázott városi tisztviselőket tekintsék egyelőre ideiglenes alkalmazottaknak is ezentúl csak egy évi próbaidő után vég­legesítsék a városi tisztviselőket, hogy igy az esetben, ha nem felelnek meg, nyugdij-igény nélkül lehessen őket el­bocsátani. A kiküldendő bizottság igy elsősor­ban az újonnan alkalmazott tisztviselők közül fogja az elbocsátandókat kijelölni. De revízió alá veszik a városi nyugdí­jasokat is és a még munkaképes nyug­díjasok közűi egyeseket szolgálattételre be fognak rendelni. A költségvetés, valamint a bizotts g kiküldésére vonatkozó tanácsi javaslat Gyorgyevics Dragoszlav főispán távol­léte miatt ebben a hónapban aligha kerül már a kiszélesített tanács elé. A költségvetési javaslatot, amelynek elfo­gadása most már biztosítottnak látszik, most kinyomatják és kiosztják a kiszé­lesített tanács tagjai között. Mivel julius hónapban nem szoktak városi közgyű­lést tartani, a javaslatokat valószinüleg csak az augusztus elején összehivand> közgyűlés fogja letárgyalni. Eső előtt köpönyeg Háború a délbácskai ármentesités korul — Előbb megcsinálták az ármentesitést és csak akkor a hozzátartozó társulatot Egy hold ármentesitése 2300 dinár Reszeli Ötmár bácskapalánkai keres- bácsmcgyei közigazgatási bizottság má kedö és birtokos több társával kérvényt adott be a bácsmegyei alispáni hivatal­hoz, amelyben Cséb, Petrovác. Qlozsán, Bulkeszi, Gajdobra, Sztara-Palánka helységek határában fekvő terület ár­mentesitése céljából ármentesitö társu­lat alakítását kérelmezik. Krsztics Vásza, bácskai alispán ez év márciusában az ármentesitö társulat megalakítására vonatkozó engedélyt megadta, egyben a kérelmezők előter­jesztése értelmében megállapította az ármentesitésért fizetendő dijak nagysá­gát is. Reszeli és társai, mihelyt az engedély a kezükben volt. ahelyett, hogy az ár­mentesitö társulatot megalakították volna, fordított sorrendben fogtak a fel­adat megoldásához. Megcsinálták az ár­­mentesitéshez szükséges csatornákat, minden elkészítendő töltés- és földmun­kát megkezdték és csak akkor fogtak hozzá az ármentesitö társulat megalakí­tásához. Ez érthető módon erős ellen­zést idézett fel az érdekelt birtokosság körében, akik közül a többiek nevében is Tillinger Péter, Fink József. Scherer Imre, Relinger János, Koringer Valen­tin, Becker József, Busch Vendel, Becker Miklós, Weiszenbach János, Tiefenbach Vera, Koringer Antal, Beck Péter, Beck Márton, Burghard Dániel, Rapp Mária, Binden Erzsébet, Kjilmann Péter, Klausz Keresztély, Pillér Katalin, Rapp János, Reisz Antal. Henn Márton és özvegy Abel Jánosné, valamennyien gajdobrai lakosok dr. Adamovics István noviszadi ügyvéd utján a földmivelés ügyi miniszterhez felebbezték meg a sodíoku határozatát, mely jóváhugyta Reszeli és társai által megkezdett mun­kálatokat. A felebbezésben kérik a másodfokú és szerintük törvénytelen' véghatározat hatályonkivül helyezését és kérik, hogy szüntessék meg a már megkezdett mun kálatokat, amelyek egyeseknek nagy hasznot, a íelebbezőknek és az érdekel tek nagyrészének csak nagy anyagi kárt okozott. A felebbezés elmondja, hogy az alispán azokat is kötelezte az ármentesitésre, , akiknek földjét a viz nem is fenyegette és a lecsapolási ter­veket nem tették közszemlére. A felebbezők még azt is elpanaszol­ják, hogy a közigazgatási bizotság dön­tése, — noha az nem jogerős, — elren­deli az ánnentesitési illetékeknek vég­rehajtás utján való behajtását, hói ott szokatlanul nagy a kivetett ármentesi­­tési dij. Ernst József és Miklós gajdobrai la- csak mint kosok 2115 katasztrális hold után 4619 dinár, Erin Ferenc bulkeszi lakos 2150 kai hold után 4999 dinár, Pap Mária petrovoszelói lakos 1164 kát. hold,után 2205, Klausz Krisztián 4200 kait hold után 9511, Büchler Péter palánkat lakos 3.146 kát. hold után 7829 dinár ánnen­tesitési dijat fizetnek, ami holdanként 2000—2300 dináros átlagnak felel meg, ami az ármentesitö társulatoknál példát­lan. A legnagyobb dijat dr. Dungyerszky Gedeon csébi nagybirtokos fizeti, aki az ármentesités alá kerülő 110 holdért 189.167 dnár ármentesifési dijat fizet. Följelentés a szuboticai főkapitány ellen A följelentők szerint ötvenezer dinár értékű bélyeg eltűnt a rendőrségi letétből — Qbradovics főkapitány felhívása Általános feltűnést keltett pénte­ken Obradovics Dragoszláv főkapi­tánynak a következő felhívása: »Dr. Piskulics Zvonimir ügy­véd, Todorovics Milivoj és Szer­­gej szuboticai nagytrafikosok megbízásából följelentést adott be ellenem a szuboticai állam­­ügyészségen, külömböző piszkos machinációval gyanúsítva meg engem, amelyek nem méltók sem múltamhoz, sem most viselt állá­somhoz. Kötelességemnek tartón1 a becsületem érdekében is, hogy a feljelentésről a szuboticai köz­véleményt értesítsem és arról is, hogy még a mai napon jelentést küldök a belügyminiszternek. Ki­fogástalan működésem tudatában nyugodtan várom a vizsgálat to­vábbi folytatását, de egyidőben felhívok mindenkit, aki tud vala­melyik törvényellenes és piszkos eljárásomról, hogy jelentkezzék a szuboticai államügyészségen, vagy a vizsgálóbírónál.« A felhívásban említett feljelentés annál meglepőbb, mert akik Obra­dovics Dragoszláv főkapitány ko­rábbi, valamint a szuboticai rendőr­ség élén kifejtett működését isme­rik, meg vannak győződve arról, hogy a főkapitány személyétől még a legkisebb szabálytalanság gyanú­ja is távol áll. A Todorovics-trafik bélyegei Még február hónapban történt — mint a Bácsmegyei Napló már meg­írta — hogy a Todorovics-üvértk suboticai dohány tőzsdéjében külön­böző lopásoknak jöttek a nyomára. Megállapították akkor, hogy a tőzs de Brankovan Csedomj* nevű alkal mazottja már régebben lopkodja a trafikból az okmánybélyegeket, vál­­tóürlapokat és mais értékeket. Fel jelentést tettek Brankovan ellen a rendőrségen. Ezzel csaknem egyide­jűleg a Beograd-szálló oszlopai mö­gött egy csomagot találtak, amely­ben állítólag a Todorovics-testvérek dohánytőzsdé jóból eltűnt értékek voltak elrejtve. Ezt a csomagot azonnal beszolgáltatták a rendőr­ségre. Időközben azonban Branko van eltűnt Szuboticáról, a nyomo­zás nem vezetett eredményre, amely igy függőben maradt. A múlt héten azonban — mint azt már jelentettük — a Todorovics­­testvéreknek tudomására jutott, hogy Brankovan Becskereken tar tózkodik és ott mint fürdőgondnok kapott alkalmazást. Ezt azonnal be­jelentették a rendőrségen, amelynek intézkedésére a becskereki rendőr­ség letartóztatta Brankovant és át­szállította a szuboticai rendőrségre, ahonnan átadták az ügyészségnek. Mennyi érték volt a talált csomagban? Brankovan letartóztatásával igy új­ból előkerültek a februári feljelentés aktái és az akkor talált csomag, a melyben a dohánvtŐzsdéböl eltűnt értékek voltak. Ebben a csomagban jelenleg 39.000 dinárnvi bélyeg, vál­­tóiirlap és más érték van. holott a Todorovics-fivérek úllitása szerint februárban, amikor a csomagot megtalálták. 96.000 dinár érték volt benne. A Todorovics-testvérek sze­rint Brankovan összesen 120.000 di­nár értéket lopott el. ebből mintegy húszezer dinárt elköltött és a meg­maradt 96.000 dinárt találták meg az elrejtett csomagban. A Todoro­­vies-fivérek azonban nem tudják ál­lításukat bizonyítani, mert a rendőr­ségnek bcszolgáltau.tt értékekről annak idején nem készült leltár, a mely részletesen felsorolta volna a csomagban talált értékeket. A feljelentés Todorovics Milivoi és Szergei ezért dr. Piskulics Zvonimir ügyvéd utján feljelentést tettek n szuboticai ügyészségen a rendőrség czidősze­­rinti vezetője ellen, azt állítva, hogy a talált és a rendőrségnek beszol­gáltatott csomagból 57-000 dinár ér­ték eltűnt. A feljelentők tnaguk is ki­jelentik. hogy az ügyet annak ideié»' egy most szolgálatban nem lévő rendőrkapitány intézte és igv Obra­dovics Dragoszláv főkapitányra hivatali főnőkre' hárul részben a felelősség. Az ügyészség feljelentésre megindította a nyo­mozást. de ezzel egyidejűleg Obra­dovics főkapitány maga is vizsgá­latot kért maga ellen ebben az ügy­ben a belügyminisztertől. Egyelőre azonban az sincs mégf megállapítva, hogy a csomagban ta­lált értékek valóban a szuboticai do­hánytőzsde tulajdonát képező és onnan ellopott értékek voltak-e. A most meginduló vizsgálat van hivat­va e tekintetben is világosságot de­ríteni az ügyre. Bizonyos, hogy az egész ügyben Obradovics Dragoszláv főkapitány személye minden gyanún, felül áll. Maguk a feljelentők is hangoztat­ják. hogy a feljelentés nem Obrado­vics főkapitány széniéivé ellen szól. akinek feddhetetlenségére! mindenki meg van győződve, hatrfem csak a rendőrségen eJkövet'CTt mulasztás megtorlására irányuk Anglia nenütifcratitett Jugoszlávia és GorojjWrojf közt A beogradi kormány cáfolata Bepgradból A külügjr­minmtérium j^tí^ÜJ-jJJííilya kofft­­ir.üpikét adott k/> áSjaL'ben meg­cáfolja a fj^ográdi ’Šiffjro egy ré­szében lejtésit nfljfekgt, hogy Gt,e­­nard harcra és fsjffiard angol kö~ vet Notifies kiHü'gyminiszternej? felajánlották köntlányuk közvetí­tését a jügoSzfáv-görög tárgyalá­sok ujrafejvétele érdekében. A hivatalos cáfolattal szemben a Politika a kormányhoz legkö­zelebb álló körökből szerzett ér­tesüléseire való hivatkozással fen­­tartja azt a hirét, hogy a beogradi angol és francia követ interveni­áltak a görög tárgyalások ügyé­ben. A Politika hivatkozik a Daily Telegraph és a Times közléseire, amelyekből kiderül, hogy a gö­rögöknek sikerült Jugoszlávia fogós igényeit imperidlisla követeléseknek feltüntetni az angol kormány előtt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom