Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-28 / 171. szám
14. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. június 28, hšmat abban a reményben, hogy barátságát, amellyel e hibámról néni tudva, ajándékozott meg, akkor se fogja megvonni tőlem, ha értesül róla. A szegény ember annyi idő alatt nem vette észre, hogy a másik sárgaioltos, a szintén sajnálatraméltó púpos rürdovenclég azért nem tett előtte soha antiszemita nyilatkozatokat, mert ö a testi hibája folytán épp oly kevéssé keresett egyéniség volt Nauheim virányain mint amaz a vallása vagy a fajtája miatt, s egy meggondolatlan fajvédő vagy egyébként zsldógyülölő kifejezéssel nem akarta elriasztani magától az egyetlen embert, aki társul s társaságul kínálkozott neki. S ezt elmésen — a púposak tudvalevőleg szellemes emberek — tudtul is adja neki, amikor mély titok leple .és diszkréció pecstéje alatt közli vele, hogy neki is van egy nehezen észrevehető hibája: a papja, amelyet azonban — la confianca attire la confiance — bizalommal megsúg neki. Két balsorsa embernek a tragikumából virágzott ki ez a szomorú alaphangja meílett is derült vicc, amelyen nem fognak olyan harsogón kacagni mint az erotika köréből kipattanókon, de elgondolkozhatnak rajta azok. akik sárga folttal járnak szégyenkezve köztünk, de azok is, akik annyi ióravaló és jobb sorsra érdemes emberre rákényszerítik ezt a foltot. Magasság, földiek IrlK: Révész Béla Öreg, ísteasremü tétnjJójn bejárata előtt ájiatoskodott egy vén koldus. Mindig itt állt, mig be nem esteledett, odatartozott a templomhoz, mint a megritkult tömjén libbenése, mint bágyadt litániák tnormolása, a híves falak közé. Itt állt a vártán az öreg koldus, akiről irigy társai mondogatták, hogy a meleg, fehér, boglyas szakálla, a gömbölyű ráncos feje, hasonlatos Szent Péterhez... Templomok magasságában, ahol a harangok dalolnak, a pesti házak emeleteinek egyik emeletén, a családi kasban egy bacagós, durcás fiúcska csintalankodott, kacsintó kék szemét rávetette anyjára és merte mondani, aprócska lábával dobbantani: — Nem... Nem... A vén koldus viselte a megjelölt állapotát és Szent Páter-fejében mindig istenes dolgok forgolódtak, pihegö eszecskéje egy kissé niár arrébb hajolt, de őrizte a titkos áj tatosságait, hogy valaha ö is ács volt, mint Szent József, a frissén hulló forgács illatát is visszaszippantgaüa múlt idejéből, az evangélium istenőriző műhelye elegyült boldog ábráadjaiban a maga mesterségével és különösen a látogató látomásának Örvendezett, hogy látta gyakran a kicsiny Jézust az esztergapad mellett, fénylő orcával, fénylő köntösben, fénylő forgácsok habzó koszorújában. A gyermek-Jéznssal volt teli az öreg felajánlott szive, hozzásugdosott, malasztós képeit róla sorjázta és sokszor álldogált úgy a bejárat előtt, hogy érezte maga mögött a gyermek-istent, amint a templomban orgonazugásuál is zengőbben zendiil a szava: Mindennek, ki tőled kér. adj . . —Adjatok, néktek is adatik . . . Koldusok, gazdagok fölött, aranyfeihok közé ágaskodó pesti ház emeletéit, a gyermek elevenkedett, ragyogva sírt, ázottan nevetgélt, az asztal körül bujócskásan futkosott, az asztallábak kapuján besurrant, a főigy.boltozat alatt megkupórgött, mígnem az anya keze elérte, elöletté éS a tányér elé emelté a fiúcskát. Szigorú hatig parancsolt: — Emil fpg$4 Pistike , . . A gyermek ült az áSztúl mellett, kémlelve ügyelte az anyját és maga előtt a tányért, a megszeppent dac pityergett, szemek kékjén csillant a tanácstalanság, de Pistike majszolt, mert muszájt... A vén koldus motyogta, mormoltál — Adjatok, néktek is adatik... Imádkozásra harangoztak, az esti szólam úgy kondtílt a feje fölött, hogy rézgétt tőle a gyönge teste, a témPlomajtót bevágta mögötte a sekrestyés, de vele maradt a gyermek-Jézus. aki balzsamozta a panaszra nyíló lelkét: — Boldogok vagytok, szegények... Elindult tehát az öreg koldus a Pógáuyok irányába, akikről meg vagyon. írva, hogs’1 a bűnösök is adnak kölcsönt... De nem adtak. Reggeitől estéiig az istentelenek elsomfordáltak Krisztus mellett, akit pedig az aggastyán szeplötlenül őrizett szive kápolnájában, már dobbant is nagyokat Jézus haragjától, amint ömöltek el mellette a jóllakott henyék: azért jöttem, hogy a világra tüzet bocsássák... és megrázkódott a vén koldus a ráforduló gyönyörűségtől, mert látta, hogy a gyermek-isten pálmát hajlít az éhezők fölé: óh. te fa, adjál nekik gyümölcsöt... Az öreg koldus elfordította tekintetét a kárhozókról és csüggedten, epekedvc a magasságba tekintett... Az esti felhők lobogtak... A gyermek, a fényesség glóriájában, Miiin Szpaszoje elnézi a ringó derekú karcsú fehérnépet, mióta a lányok is buzgólkodnak, hosszasabban nézi őket s jólesóleg vészi tudomásul, hogy ezek a békák kímélik a maikát. Ott merítik a sírét a malom mellett, ha nagyon elapad a Tisza, föl is kereskednek a deszkapalión át a hidra. — Megengeded, Szpaszoje bácsi? — Csak gyere rózsaszálam, egyem a szentedet. De megszépültél Milica. Mit dugdosod azt a két kis almát? Épp ilyen volt leánykorában az anyád is. Milica negédesen ringatja a derekát. Pedig azt mondják, hogy o nagyon szép volt, — Az a! Sokat bomlottam utána, bicskát is kaptam egyszer az oldalamba. Hát te, Danica? Ejnye, hogy a kakas csípje meg az apád dolgát, máris elenged vízért Gyenge ahhoz a te vállad, tizenötéves se vagy. — Tizenhét is elmúltam, nyelvel Danica sértődötten. Szpaszoje bácsi fölött tán mégállanak az esztendők? A vén molnár, ahogy ott legyeskedik a lányok körül, végigsimltja a homlokát. — Igazad van, lányom. vénülök, de azért még el tudnék ringatni a térdemen néhány unokát. Maga is elborzong. egy pillanatig. — Hess, csúnya féreg, itt a fiatalság, légy köztük magad is fiatal. Egy rózsásarCti kis leányt megsimogat. Csupa bársony az álla. ahogy pedig lehunyja a szemét két sötét pillangó terű! el .a tejfehérségen. — Akárki mit mond, mégis csak te leszel a menyem, Gligorovics Sztána. Azok a pillangók tudnak pajkoskodni is. — Hát mondanak valamit? — Tán vállalod! — évődik a molnár. Sziár.a elvörösödik a homlokáig s lázas buzgalommal fog hozzá a vizmeritéshez. — Ejnye, ezek a gyalázatos kerekek csupa sarat hánynak itt fel. Siessünk lányok, mert ránk esteledik. Szpaszoje már megint cigarettát sodor s ahogy nyugodalmas szép álmokat kívánva elvonult a had. hucsuzóba még egyszer megsimogatja Sztána arcát. (Bolond véletlen, hogy ez köztük a legíürgébb s mégis ő marad utolsónak.) — Amit mondtam, megmondtam. Majd beszélek az apáddal. Mondd meg neki, hogy tisztelem. Az öreg Miiin aznap este elhalad a rog'áiy előtt S cidaídált a népeknek. — Ne csipkedjétek már egymást, gyerekek. Ne hallgassátok a lányokra, akármilyen kedves nekik. — Oh, a Szpaszoje bácsi mindig tréfál. Hát az Obrád hol maradt? — Az anyja kötényén alszik, ne bántsátok szegényt, felel az öreg helyett az anyjával csatázott, alamuszi engedelmességgel rágicsáit, követelődzőn: — Tésztát... A tésztát... Az esti felhők lobogtak, duzzadva egymás mögött forrak. fodrosodtak és ringó, izzó lépcső merült elő a mennyek mélységeiből. A vén koldus forró szeméből elindult Jézus, szikrázott az égi lajtorja és megbongott az egész v3ág az emberfiának íölfakadó' sirámától: — Szent kis Jézusom... — Éhes vagyok... »Jaj néktek, kik megtöltetek, mert éhezni fogtok...« A vén koldus Ölébe hullott egy csirkecomb ... A gyermek a Gyermek mosolyának udvarában, rágicsáit, dlplomatizált, csetepatézott: — Tésztát... A tésztát... Az anya repesve ment és hozta a konyhából a tésztát. Pistike felszökkent az ablak elé. A vén koldus ölébe hullott még egy csirkecomb... Magosság, földiek olykor találkoznak. Máró, a Iegcsipőspbb nyelvű lány. — Csak sziszegj, aranyos kis kigyóm, olyan szép vagy ilyenkor! — kiáltja oda a molnár és ballag tovább. Giigorovicsék csak ketten ülnek a ház előtt. Az ember, szegény, szélütött, nem tudja a tagjait mozgatni. Csupa szerencse, hogy az esze forog. — Mi hoz erre, Miiin Szpaszoje. — Jól tudod, mit kérded. — Persze, persze, a gyerekek dolgában jöttél. Hát mit adsz? — Tudod, hogy semmim sincs, a malom sem jövedelmez sokat, mióta hatodrnagával van Becséig, ügy gondoltam hát, hogy ami kis búzád kerül, azt szívesen megőrlom ingyen. Nagyon sok beszéd azután sem esik, de az asszony nélkül az is. Harmadnapra azonban kocsi áll meg este a rogály kornyékén s Sztána — véletlenül-e, vagy szándékosan — roppant kiváncsi lesz rá, hogy kit hoz ilyenkor este a jó sorsa? Arrafelé szalad hát és nem tér viszsza, csak szemérmes, félő sikoltozását hallani. Csodálatos, hogy nemsokára némely oktalan lapok leányrablásról emlékeznek meg a tarrasi levelező nyomán, holott a faluban semmiféle feltűnést nem okozott az eset. Mindössze azt mondják: — Szegény ember vízzel főz. Mílin is, Gligorovics is szegények, nem telik nekik parádés lakodalomra. Az ősi erkölcsök most úgy kívánják, hogy csendes esküvőn legyenek egymáséi. Nem történt semmi, csak egy kis megkerülése a hagyományoknak, pénztelen népek jámbor csalása. Kit csaltak meg? Önmagukat. Senkinek se lehet beleszólása-Hiszen Istennek tetsző szórakozás a parádés lagzi, azonban ki győzi a tömérdek költséget? Ott van először is az esküvő előtti estén a lányos háznál a jabaka, másnap pedig az ebéd. A kunt, a férfi násznagya, olyan büszke, akárcsak a föszolgabiró, mikor nagy urakka! vadászik. Három párnát tesznek alája s nemcsak a menyasszony részéről meghívottak, de általában mindenki fölött rendelkezik. Az ő parancsszavára történik a tálalás, mert a másik násznagy, a sztárlszvat meg a vőfély, a dever, alárendelt személyiségek. Az igazi lakodalom ebéd után kezdődik az újdonsült férj lakásában, azaz hogy még a régiben, — el is tart három napig. ...Most Öbrádéknál elmaradnak a kedves pajzánkodások, a menyasszonytánc, a pólyásbaba felöltöztetése, (mekkora kacagással vannak éjfélkor, mikor az tij pár megjelenik a bepólyázott micsodával); nem öltözik seuki állatnak, — (teszem azt, a kutyától sem veheti Senki rossz néven, ha az asztal alatt a lábak után kapkod); pelyhet sem fújnak hajnalban a vendégekre, elmarad minden. Az elrabolt lány másnap már a jövendőbelije lakásán ébred fel s nem mutatkozik addig, amig meg nem volt a házasságkötés. Akadályokkal jár ez is, mert a fiú még alul van a húszon s élőbb kivételes uősülési engedélyt szerez számára a jegyző ur. Egész csendben adja Gligorovics Sztánára és Miiin Obrádra az áldást pópa Panteleimon, még a lány szülei sincsenek jelen.. Szűkös az ebéd, csak a funkcionáriusok vannak ott, másnap pedig muzsikaszó nélkül kisérik az uj menyecskét a Tiszára, megmutatni, hogy honnan keil a vizet hozni. A kumnál való látogatás is elmarad, ilyenkor nem illik, hogy édespálinkával, frissen főtt ételekkel kedveskedjen a násznépnek. Szóval, ez a szegénység átka. A legszebb, a legbübájosabb emlékek maradnak el, a lányélettől való zajos elbucsuzás, mert »uszkocsi« történt. Giigorovicsék is csak egy-két hét múlva látogatják meg a fiatalokat. Pogácsát visznek és ott ülnek estig. A formát még akkor is be kell tartani, ha önmagukat bolonditják, a megbocsátás formája pedig az. (Szerző igyekszik minél kevesebb érzelmi motívumot belekeverni soraiba, mert azt hitte eleintén, hogy novellát ir, aztán imhol, ni, etnográfia lett belőle.) Ezeken át kell esni, aztán épp olyan élet következik, mint amilyen a többié. Jönnek a hétköznapi szürke idők sok 'dologgal, Szpaszoje felesége pedig akár egész nap eljárhat diskurálni. ha van kivel, mert az otthoni gondok a fiatalaszszonyra szállar.ak. ... Obrádot később elvitték katonának Pancsevóra s csak sátoros ünnepeken került haza rövid időre. A menyecske — az Isten lát ezekbe a női személyekbe — nem is busult valami különösebben, ellenben Szpaszoje, az öreg molnár, megint suvikszolni kezdte a bajuszát, A vége pedig az, hogy Obrád, mikor egyszer váratlanul érkezik uriábra, rájön, hogy az apja miért sürgette olyan nagyon az ő házasságát. Obrád ennélfogva vagy a gyiklesőt rántotta elő, vágj’ a fejszét kapta fel, (mert különfélék az emberi egyéniségek és különfélék az ő kedélyben megnyilvánulásuk), — azonban cselekedett valamit, utána pedig a kakastollasoknál jelentkezett. — Agyonvertem az apámat, mert elszerette a feleségemet. A malom kereke csendesen kattog, fodros tajtékot túr körülötte a Tisza s szelíd tükörén messzire, ahová csak ellát, sárgára fest mindent a hold. Csak a mdjka tűnődik és kesereg. — Hogy is leszünk most már a dologgal? Ki végzi, én-e, vagy a menyem? Főleg szabad-e reá megharagudnom, vagy hagyjuk, hogy ami történt, felső rendelésből történt? ÖN NEM HISZI? hogy 1 pár „KUI.C5“ jegyes harisnya (vörös, kék vagy arany jegygye!) annyi ideig tart, mint 4 másik pár, ha próbára 1 párt vesz. Minden üzletben kapható. — HARISNYÁK „KULCS" nélkül hamisitottak. Nagybani árusító S6I5 fi MŰLABAK m 1 HM MUKAROK lifP Ül EGYENEST AR TÓ jH FŰZŐK,BETEGTOLÓ KOCSIK SCHÖNBRUNN-náJ Subotéca, Peje Kujundžića 20. Vajdasági elhnografia Irta: Sz. Szigethy Vilmos n.
