Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)

1925-06-21 / 164. szám

16. oláál. BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1925. junks 21. Utóbb a Szent Péter templomban né­metek, angolok jelentek meg és mikor a pápa belépett a terrfplomba oly har­sány »hoch«-ot, »hurrá«-t kiáltottak, mintha nem is székesegyházban vál­nának, hanem egy hadihajó födélzetén. A skandináv zarándoklat dánokból, finnekből, svédekből, norvégekből és izlandiakból áll. Luther föllépése óta ,400 éve, hogy az első katolikus zarándoklat indult Skan­dináviából. Katolikus zarándoklat, noha egy ötödrésze igy Is protestáns. Pro­testáns lelkészek, kathoükus papok együtt érkeztek Rómába, mindnyájan a szentek jelvényét viselik, a pápa színei­vel. Egy csomó különböző pártu skan­dináv újságíró kísérte őket. kik békésen mcgárulnak egy gyékényen. Két dán gyalog ment Rómába. Az izlandiak, kik a sarki égöv alatt élnek, hét pap és hét éjjel voltak hajón, mjg DÓD iába értek, innen indultak vas­­uíbn Romába, mely fényével valósággal elkápráztatta homályhoz szokott szemü­ket. A templomban való belépésre legye­ket adnak, amelyek természetesen In­gyenesek. De az olasz vendégfogadók portásai, kétszáz, háromszáz líráért árulják ezeket a jegyeket az ameri­kaiaknak. Múltkoriban egy ur érkezett Rómá­ba, hogy jelen legyen Franciaországi Szent Teréz szentté-avatásán. A portás I megkörnyékezte őt, fülébe súgta, hogy ' háromszáz Uráért kaphat jegyet a szé­kesegyházba. Ez az ur mosolyogva visszautasította az üzletet. Milánói volt. XI. Pius pápa őszentsé­­lgének — édesőccse. Amundsén és az északnyugati átjáró Irta : Halász Gyula Az Atlanti-óceánból a Csendes-óceán- j ba vivő északi viziut fölfedezésének tör­ténete Columbus korába nyúlik vissza. Columbus kortársai és honfitársai, a ge­novai Giovanni és Sebastiano Gabotto, apa és fia, voltak az első partraszállók az amerikai kontinensen. Fölfedezésük­ért — tíz font sterling jutalmat kaptak az angol kincstártól. Húsz fontot keijett volna kapniok, de felét elvitatták tőlük azzal, hagy csak szigetet fedeztek fői. Ha igaz volna is, hogy a Terra prima vista a mai New FwjSMÜaad szigete veit és nem Labrador szárazföldje, bizonyos, hogy a két Cab*d (akkor már igy hív­ták őket) második utján 3800 kilométer hosszúságban végtghajózta Amerika partját, Labradortól Floridáig. Sejtelmük sincs még róla, hogy uj vi­lágban járnak, máris megostromolják a bosszantó, véget nem érő akadályt, amely útjukat állja Kína és India felé. A fiatalabbik Cabot 1517-ben az északi át­járó keresése közben eljut a Hudson­­öbölbe. Megindul a verseny az északnyugati, majd pedig az északkeleti átjáróért. Az utazók és kalandorok egész sora töri magát évszázadokon keresztül, hogy Amerika Ismeretlen északi partvonalát követve nyugat felé jusson el Ázsiába; mások megint Európa és Ázsia megke­rülésével kelet felé keresik a rövid utat a kincses! ázsiai országokba. Az angol Hakluyt Seriety nagyszerű könyvsorozatában vaskos kötetek örö­kítik meg e kor legnagyobb sarki uta­zóinak — Willoughby, Chancellor. Fro­bisher, Davis Barents, Hudson, Baffin, Fox és a többiek — úttörő vállalkozá­sait. Megannyi megkapó regény ez a sok kalandos útirajz. Az ő nyomaikban haladva, mondhatnék az ö tetemeiken keresztül nyomultak előre, lépésről-lé­­pésre, a legutóbbi száz év tudományos kutatói a végső győzelemig. De ne feledkezzünk meg a névtelenek­ről, az ismeretlenekről sem. Igaza ván Nansennek: mily sokan lehetnek a sark­vidék vándorai között, akiknek az útjai­ról mitsem tud az emberiség! Egy nor­vég iró. jegyezte meg: »Ha megírná va laki a felfedezések igazán teljes történe­tét, nem egy híresnek a nevét elhomá­lyosítaná a nem híresek története«. De lássuk csak a híreseket. Frtbiaher (1576—8) három utat is tesz észak felé, de visszaindul a Méta in­­cognita- rél, hegy képzelt kincsekkel megrakott hajóit hazavezérelje. Davis (1585—7) eljut a róla elnevezett szorosig. Hudson (1689—11) abban a hit­ben telel át a Hudson-öbölben. hogy .a Csendes-óceán partjára jutott. Matrózai kiteszik, cserben hagyják, sohasem ke­rül haza. Baffin (1616) olyan hírre! tér meg ut- Jából, hogy ha van átjáró, az csak vala­hol magasan északon van. »Rémhírter­jesztésért« üldözőbe fogják. Ugyanez a sors éri Middleton-1 (1741), aki a CHur­­chill-fotyóban telelt s a Hudson-öbölröS megállapította, hogy nincs kijárása nyu­gat felé. lyongő Rae hozta a legelső hiteles hírt a Frankün-expedició szomorú pusztulásá­ról. Híradását megerősítették a haza­hozott ereklyék: zászlórudak és egye­bek. A brit tengernagyi hivatal tizezer fonttal jutalmazta meg a kutatót. Franklin utrakelése után tizenegy év­vel bukkant rá Mac Clintock egyik cso­portja a nyomaveszett expedíció első írott emlékére, azoknak a kőrakásoknak egyikében, amelyeket Ross emelte a mágneses sark környékén. Gore had­nagy jelentése volt ez, mindössze any­­nyl, hogy 1847 május 24-én mindnyájan jól vannak(l), Tizennyolc nappal a je­lentés kelte után Franklin kiszenvedett. Emléktáblájának kőbevésett sorai ma is olvashatók a londoni Westminsterben. Tennyson irta: »Not here: the white North# has thy [bones: and thou, Merője sailor-soul. Art passing on thine happier yotfage now Toward no earthly pole«. (Nem itt: a szűz északon porladnak fesontjaid. Hős hajós. Lelked immár boldogabb vizeken hajóz Nem földi pólusok felé.) Hrnrne (1771) a szárazföld felől (Cop­­psrafcie River), Cook (1778) Alaska fe- UR, Mackenzie (17S9) a Mackcnzie-foiyc Vid(S«érő! kutatja az átjárót. John Ross (1818) megerősíti Baffir megállapítását. Ugyanő 1829-ben Felij fßeoth anyagi támogatásával uj útra in­­üul. lizen az expedíción unokaöccse, Ja­mes Ctarfc Ross rendszeres kutatással számítások alapján megállapítja és meg találja a mágneses sarkot, a Boothia­­félszigeten. Ő volt az első ember, aki­nek ai iránytűje dél felé mutatta aj északot. Expedíciója azért is nevezetes mert ő volt az első, aki gőzhajón vágót neki az északnyugati átjárónak. A gőz­hajó akkoriban élte gyermekkorát (Newycrkban 1909-ben zajlott le a Hud­son—Ftdton-ünnepély, hdromszdzadik évfordulóján annak a napnak, amlkoi Hudson elérte a Hudson-folyót, és szó zadth évfordulóján annak a másik emlé­kezetes eseménynek, amikor Fulton az első gőzhajót ugyanazon a folyón vizre­­bocsáfcraa.) John Ross kortársa, Parry (1819) 32 hosszúsági fokot átkutatott Amerika északi partján. Második utján (1821) dé­lebbre kereste az átjárót és csalódva tért haza. De ez az útja sem volt eredmény­telen; a Repulse-öböltől a Hekla-Fury szorosig föltárja a partokat. John Franklin (1819), Richardson és Back társaságában, szárazföldön eljutott a ©oppermüje River torkolatához és kiku­tatta a környező partvidéket. Második utján (1825) a Mackenzie-folyón evezett le a tengerig. A gazdag eredményekkel hazatért vezért Anglia nemzeti hősként ünnepelte s az angol király lovagi rang­ra emelte. 1845-ben a már hatvanadik évében já­ró Sir John Franklin újból hajóra száll. Utolsó levele, amely eljutott Európába, 1845 julius 12-én kelt, negyvenhét nap­pal azután, hogy Jiajól lelkes ünneplés közbe» kifutottak London kikötéjéből. Két héttel később látta még a hajókat egy báinavadászhajó a Lancaster-szo­­ros bejáratánál. Ettől fogva örökre nyo­maveszett az utazónak. Franklin tragikus sorsú expedíciójá­nak köszönhető az északnyugati átjáró fölfedezése. Franklin és 129 szerencsét­len társa megmentésére, utóbb pedig sorsuk földerítésére negyvennél több hajó kelt útra Európából és Amerikából. Ragyogó példája az emberi szolidari­tásnak, áldozatkészségnek, a kölcsönös segítség természeti törvényének. A Franklint kereső expedíciók hosszú sarából Mc Clure, Rae, Mac Clintock, Hall és Schwatka nevei emelkednek ki. Kutatásaikból kialakul az Erelms és Terror süllyedésének és az expedíció pusztulásának megrázó tragédiája. 1854 márciusában Rae a Bothia-félszi­get nyugati partján találkozott egy esz­kimó legénnyel. Ez elbeszélte neki, hogy 1850 tavaszán negyven fehér ember von­szolt eay csónakot dél felé a King Wil­liam föfciön; később pedig harminc em­ber holttetemére bukkantak az eszkimók. 'A még szán nélkül, gyalogszerrel bo-A vezér halála után Crozler vette át a süllyedő hajók parancsnokságát. (Megtudjuk ezt Crozier följegyzéséből, amit Gore hadnagy jelentésének a szé­lére jegyzett 1848 április 25-én.) A még életben levők, összesen százöten, elhagy­­, ják a hajókat és elindulnak Amerika szárazföldje felé. A halálba menetelő csapat a King William föld nyugati part­ján haladt dél felé. Élelmiszer híján egy csoportjuk visszatért a hajóra. Egyikük­nek a tetemére ott talált rá egy eszkimó. A menekülő eszkimókkal találkoztak, de ezek — a maguk bőrét féltve — sor­sukra hagyták őket. Lehetséges, hogy harcra is került köztük a sor. talán a fehérek fegyvereiért, amelyek megmér­hetetlen kincset jelentenek. Az is lehet, hogy bizalmatlanságból, félreértésből tá­madták meg a haláltusájukat vívó kiéhe­zett vándorokat. Nem lehetetlen, hogy az éhség gyötrelmes kínjaitól tépve vég­ső kétségbeesésükben egymást falták fel a menekülők. A Franklin keresésére elindult hajók egyike 1850-ben eljutott a Csendes-óceán felől az amerikai sarki szigettengernek egy olyan pontjára, amelyet Parry évti­zedekkel előbb érintett már kelet felől. Ennek a hajónak Mc Ciure volt a pa­rancsnoka. ö volt tehát az északnyu­­nyugati átjáró fölfedezője, ha nem si­került is az átjárón végighajóznia. Ha­zatérte után megkapta az északnyugati átjáróra kitűzött 20.000 font — felét. Mc Clure nagyjelentőségű fölfedezésé­nek szépséghibája, hogy társhajőját, Collinson Enterprise-é1 s később a ma­gáét is (az lnvestigator-t) cserbehagyta és a kapott parancsokkal mit sem tö­rődve szánon folytatta útját majdhogy­­nme pusztulásba sodorva embereit. Egy kelet felől rájukakadó expedíció mentet­te meg őket (1854.) Mc Clure tehát el­jutott egyik óceánból a másikba, de az ut egy részét gyalog tette meg és két irányból jövő hajók segítségét vette igénybe. A Franklin-kereső Mac Clintock 1852 őszén és 1853 tavaszán. 145 nap alatt 2670 kilométeres utat járt be; többi cso­portjaival együtt 13.770 kilométert. An­nál csodálatosabb eredmény, mert Mac Clintock még a régimódi szánutazások iskolájából való; nyolcadmagukkal von­szolták tizmétermázsás rakománnyal megterhelt otromba szánjaikat. Az ő eredményét is elhomályosítja Schwatka 5230 kilométeres szánutazása, nagyob­­bára téli időben. Igaz ugyan, hogy ez már évtizedekkel későbbi időbe esik és Schwatka az eszkimók módjára élt, uta­zott és eszkimó viseletben járt. Schwatka szedte össze (1879) a Franklin-expedició utolsó széjjelszórt ereklyéit, és temette el kegyeietes kéz­zel az áldozatok három évtizede porla­dó csontjait. Franklin pótolhatatlan jegyzeteinek végkép nyoma veszett. A , sarkvidék kegyetlen viharai, vagy esz­­ikimó gyermekek gyenge kezei szórták-e szét őket? — a néma sivatag sohasem fogja a titkot elbeszélni. Schwatka utjával végkép lezárult a Franklin-expedició drámája. A Franklin nyomait kutató expedíciók világosságot derítettek az északnyugati átjáró problémájára. Bizonyossá vált, hogy van ilyen átjáró (nem is egy!) és hogy ez az átjáró gyakorlatilag egyelő­re nem hasznosítható. Az északnyugati átjáró, csakúgy mint az északkeleti (amelyen a svéd Nordenskiöld hajózott át elsőnek 1879-ben), elvesztette azt a vonzóerejét, amely annyi száz hajót csalt el ezekre a barátságtalan zajló vi­zekre évszázadokon keresztül. Roald Arnundsenre várt a feladat, hogy évtizedekkel később elsőnek ha­józzon át, 1905-ben, egy és ugyanazon hajóval az északnyugati átjárón. A pa­­[ rányii Gjöa, ez a tizenhárom lóerejü, negyventonnás petróleummotoros hafócs­ka győzte le végül is a makacs és go­nosz útvesztőt, »amelynek kierőszako­lására a világ leghatalmasabb tengeré­­szete oly tekintélyes áldozatokat ho­zott«. Máig sem tett azóta senki kísér-, letet, hogy megismételje a vakmerő vál­lalkozást. Az északkeleti átjárónak is Amundsen az egyetlen életben levő hőse. Egyre­­másra aratja a legnagyobb diadalokat, amelyekről fölfedező utazó álmodhat a mi kicsiny földgömbünkön: 1905. Észak­­nyugati átjáró: 1911. Déli Sark: 1918. Északkeleti átjáró: 1925. Északi Sark: (?) Hogy ezek közé a diadalmas évszá­mok közé mennyi gyötrelmes gond. nyugtalanság, lemondás, megfeszített munka és szenvedés van beleékelve (és mennyi győzelmi mámor!) — alig sejt­hetik még azok is, akik Amundsen elbe­széléséből ismerik utazásai történetét Nem hiába mondja róla francia fordító­ja: »Amundsen kapitány megható sze­rénysége a tál kötelességünkké teszi, hogy elmondjuk helyette, amit ő világ­ért ef nem mondana és rámutassunk munkája nagyságára, felfedezésének fontosságára, a jég és hó világában töl­tött remeteélet veszedelmére...« „VELQtJTY DE DIX0R“ ta utlkjUíSiheteuen a Got és dScffietaP Ípolísára. Pétéi crime! és poudert! Kis tubu: Kapható Fehér és elefántcsont színben. 9 közép 2ß super 4a din-4r. <miaufpgyen prőbatubuB _ vezérképviseletnél. L’ 0REAL HENNÉ a legideálisabb és egyetlen ártalmatlan francia hajfesték. A legtermészetesebb «sinek, mindén árnyalatban. Forduljon tanácsért fodriezáhea Vezírképviss&i az 5H3. kir.iyíág részére: Casmochsmia ff. B. Zagreb, 5259 Vöd ?! kova 4. Harisnyák és zoknik legjobban és legolcsóbban a 4857—10 „HARIS NY AKI RÁLYNÁL* KLEIN JENŐ NOVISAD Fiókok: Senta és Veliki-Beeskerak D ótköteleke:, szigetelt és csupasz rézlraza'akat, izz^mpazsdnóroltat, aaíeoádró­­íokat, ólomkábeleket eBcrendü minőségben, Jutányos áron száUil a Hovisadi Kábelgyár (Rađničkau.2.) TeUfott 121 4433 9, Kulcsharisnya ? A legjobb és legolcsóbb harisnya, mert 1 pár „Ku!cs“-jeggyeí ellátott harisnya (vörös, kék vagy arany jeggyel) annyi ideig tart mint 4 másik pár. («Elf»!®! Nagybani árusító Márta Sim on És Lipót, Saiiotica 3515

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom