Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-31 / 146. szám
16. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. május 31 tudatosad voltak, már meglevő formákhoz, kialakult stílusokhoz menekültek, azokba öntötték tartalmukat. Csak egyet említek: a renaisance-t. (Az előszoba ajtókeretében áll Bariók Béla, mozdulatlanul, rendkívül finoman, úgy ahogy arcképein látni, a- Manchester Qmrdianban. vagy az Hl Sóiban. Nyitom az ajtót, nyikkan a kilincs, valamelyik emeletről ideémelyeg egy orfeumdal. melyet polgári zongorán nyúznak. irgalmatlanul. E zörejek, zeneiellen recsegések között él az alkotó, l;i fejében a muzsikát hordozza, az élet lármája körülveszi, melyet ö a bennclévö rendre figyelve visszatol magától és elfelejt, mint az iró. ki két verse közt az uccán sétálva elolvasott a falon egy szigorú tömörséggel fogalmazott, hatósági cbzárlat-tncghosszabbitási.) Kosztolányi Dezső. Emil Isac: Három költemény Aki a saját sírját ássa. EgéiZ éjjel ásta a sírját. Érzi az astvae nedves kigőzölgését. A hold bámul az égen. Hollók károgunk a gályákon. — Óh világ, itt hagylak. Keresem a fehér partot, ahol a lélek juhai legelnek, s az idő. mint valami szűz. nyújtózik a fény szőnyegen. Š a férfi szakadatlanul tovább dolgozik. — Megásom síromat, hogy megszabaduljak a iájdalom nyűgétől, hogy megpihenjen testem. Ameti. És peng az ásó. amint belevágja a földbe. Reggelre készen áll a sir. Egy fekete száj. mely véres húsra vár. És a nap aranyszínűé vonia a földet. Ékkor az ember megpillant a pázsiton egy pénztárcát. — Pénz! Pénz! Pénz! — kiált föl boldogan. És beleköp a gödörbe, ahol kacag a 5 mélység. — fölveszi a pénzt, eldobja az ásót és fütvürészve távozik a temetőből. Miért nem alszol? Az anyám. — tört szivü. szerencsétlen asszony — bejön hozzám, gyertya a hezében. az olcsó gyertyában az ö meleg lelke izzik és bőséges fényt sugároz szét. Bejön félénken, mint egv szerencsétlen tlő. akinek szive össze van törve ...és szelíd, remegő hangon kérdi: — Miért nem alszol? Anyám, te azt akarnád, hogy fiad fehér álomban aludjék, mint akkor amikor a te karjaidban aludt, mikor nem ismert dalt és tizszer ismételte: vita est labor, labor est vita. Amikor nem ismert selyemharisnyás. onrfőmös és könyörtelen nőket. — amikor nem gyötörte atyjának metafizikája. — amikor minden, minden cSak te voltál, szerencsétlen, tört' szivü asszony. Ma?' Egész éjjel kergetem szemeimről az álmot, mint valami arany pillangót, amelyet nem szeretek. — mert a iizika érdekes. a történelem bölcs, a teozófia vonzó, a metafizika becsületes. -- de engem az élet érdekel, nem az álom. Az álom. amelyet értek. — tudom: hazugság. De az életet, amelyet nem értek, hazugságaiban' szeretem. Oh anyuskám, hazudik! .Morus és Kepler ős a CO„ és Rousseau — és mind. akik álmodtak, építettek, romboltak és gondolkodtak. Ok mindannyian az élet alattvalói és az élet olyan álom. amelyet értek, mikor kergetem szemeimről. Az anyám. — szerencsétlen, tört szivü nő. — bejön a szobába, gyertya a kezében és halkan mondia: — Miért nem alszol? Künn a szél szenvedésből sző szimfóniákat. a kis kutva ugat a kertben. Kék vándoráruvak kószálnak talán a mi rozsdás kertünk ösvényén, megnyílnak a sírok és kijönnek néma lakóik... Nagyszerű sorakozásuk — a rossz lelkek körtánca. A szél nyög. fájdalmas sírással sivit. A mély erdőkből nagy fájdalmak jönnek —' és az,anyám, kezében tartva a gyertyát, keresztet vet: — Miért nem alszol? Micsoda förgeteg! És eltűnik az anyám a szobából, mint melez lehelet. — szeretetének párfőmje euilékkoszorut fon homlokomra... Oh, mikor gyermek voltam... Ilyen időben is aludtam, feledve, hogy künn ordít a szél. közelebb hozva az örökkévalóságot a földhöz. — fopzv álmom repül, mint a sas, magasságok és egek fölött. És hirtelen érzem, hogy sötét van. és dideregve kiáltom: — Anyáin, miért oltottad cl a gyertyát? De senki sem felel. Minden sötét. Messze, távok nagyon távol pislog egy fehér fény. Az anyám’ gyertyájának a lángia Találkozás. A golyó a földre terilfcttc. Orrlyukaiba behatolt a tőidnek átható szaga, amely fölött az örök kék úszik. A mellben sírva fakadt, mert az is érezte, hogy távozik valaki. A puska holtan hevert csendtől szikrázó. zajtalan szájjal. És koszorú fonódott a napsugarakból, minden viz csobogott. minden fa susogott és minden, minden úgy látszott mintha vörössel volna bevonva. A katona szemei a porra szegődtek. Virág... Hervadt rózsa, melyet egy kéz eldobott, vagy a szél odasodort. Fehér rózsa, oly fehér, mint egv menyasszony. A hideg ujjak összeszedik végső- erejüket. fölemelik a virágot a haldokló szájához. Az ajkak szenvedélyesen csókolják és ezeket a szavakat dadogják: —- Rózsa . . . testvér . . . És meghalnak együtt a katona és a virág. A virág illata fátyolként veszi körül az elgyötört testet. Aludjatok. Fordította: Salamon Frigyes. A költő pénzhamisító gépe A legtöbb torontáli tréfa abban az időben Lanka Guszti bácsi körül forgott. Ö is csinált stikliket, de vele is csináltak eleget. Külörtös volt a helyzete a vármegyében, mindent megbocsátottak neki, — voltaképpen ha más követi el. hát akárhányszor diffamáló dolog. De Guszti bácsi? Ugyan, kérem... Semmi pénz nem volt neki elég, mindent fölevett a szó szoros értelmében. Harminckét erős foggal halt meg, a vágóizrnai sohasem szenvedtek. Apró kölcsönökből élt. fizetni nem fizetett. Egyszer. tanúja voltam, valami szó nagyon az elevenébe vágott, verte öklével a Magyar Királyban — déli sörözés közben — áz asztalt.-- Micsoda impertinencia ez? Jelentkezzen az, akinek adósa maradtam az életben. Ha a szót követi a tett, olyan húzódás támad, hogy beillik zendülésnek. Az urak azonban sápadtan néztek egymásra és nem jelentkezett senki. Olyan Hatalmas fogás volt ez a felháborodás, hogy írappirozta vakmerőségével az embereiket. — Na hát! — mondta teljes elégtételt szerezve magának Guszti bácsi. Szathmáry Kálmán kincstári ügyésznél ebédelt, a feketénél csibukra gyújtott a társaság, — mikor aztán oszladozóban voltak, az ő dohánya még pompásan parazslott. — Nincs lelkem abbahagyni, édes Kálmánom, már csak igy megyek el vele. Majd visszaküldöm. Másnap már kínálta a vármegyeházán *Deák Ferenc kedvenc csibuk«-iát. — Tőle magától kaptam, ha akarjátok, megesküszöm rá, hogy igy igaz. Az öregről azt regélték, hogy az abszolutizmus idejében spiclije volt az osztráknak. Ez egy rosszakaratú beállítás volt, mert végtére ha sok mindent lehetett is az öregről feltételezni, ennyire nem jutott. De tény,' hogy volt valami kis állása a helytartó tanácsnál, amolyan detektiv-féle, csakhogy soha semmi jelentését nem lehetett komolyan venni. Örökké tájékozatlan volt a világ dolgaiban s kiskocsmái beszélgetéseket már összeesküvésnek nézett. Mikor aztán azt jelentette, hogy a pesti szabólegények Is összeesküdtek s meg akarják buktatni Bachot, — betelt a mérték, nem bizták meg többé semmivel. — Az orruknál fogva vezettem őket, mondta később az öreg, ha valamiképpen szó került ezekről a dolgokról. Talán a felületessége volt a szerencse, — az Isten tudja. Viselkedni azonban minden helyzetben pompásan tudott, tele volt bókkal, udvariassággal, ha mindjárt meg is marta a jóltevőjét, mihelyt hátat fordított neki. Valamelyik külföldi kiállításról a sok mindenféle holmi között egy juxtárgyat is hozott haza Dániel László, a nagyteiietségü, gavallér alispán, aki — mellesleg említve — nem tudta megcsinálni azt a közéleti karriert, amire hivatva lett volna. Hogy miken múlhat néha az ilyesmi? Apró gépezet volt ez, ravasz, titkos belső reteszekkel, csavarral ellátva, mint a verkli. Az ember beletett egy cédulát, forgatta és az jött ki belőle. — amit már előzőleg elhelyezett belül. Dániel direkt Laukára gondolt, mikor megvásárolta. (Mert nein kell ám azt gondolni, hogy abban az időben az emberek minden idejüket problémák nagyképű megoldásával töltötték. A tekintélyek is szépen kialakultak lassankint, nem gyátottálc őket muszáj-tisztelettel). Tudta, mikor látogat el a hivatalába Guszti bácsi, hát abban a pillanatban dugta el ijedt-kapkodva, titokzatosan, amikor belépett az öreg. Lauka kíváncsibb volt egy tucat vén asszonynál, hamar Iépre ment. — Mit rejtegetsz, édes Lászlóm? — Semmit, felelte Dániel tettetett zavarral. — De láttam ám,' csak nem tudom, hogy mi az. —• Gyújts inkább csibukra, öregem. Fúrta Lauka oldalát a dolog, hamar sort kerített rá megint. — Nekem megmondhatod. ha senki másnak, de nekem biztosan. Úgy el van bennem temetve, mint a sírban. Dániel csak sóhajtozott, kedvetlenkedett, aztán arról kezdett beszélni, hogy súlyos anyagi válságba jutott. — Csak látszat a vagyonom, minden iámon, fűszálamon több a teher, mint a levél, nem tudom, mi lesz velem, honnan szerzek pénzt. — Váltóra, édes Lászlóm . . . — Igen ám, de azt ki is kell fizetni. — Nonó, az nem olyan bizonyos. (Az öreg soha az életben nem fizetett ki váltót. Hidegvérrel tudta elnézni, hogyan intézik el ezt a műveletet a zsiránsai.) — A legutolsóra kell vetemednem, suttogta Dániel, aztán megragadta Guszti bácsi karját: Tudsz titkot tartani? — Én ne tudnék? — Esküdj meg mindenre, hogy senkinek sem árulod cl azt, amit most hallasz tőlem. — Esküszöm. — Akármilyen helyzetbe jutsz, nem adsz ki. — Esküszöm. » Arra elővette Dániel a gépet. — Nézd, öregem, ez egy pénzhamisító masina. Tökéletes amerikai találmány, egész vagyonba került. De csak igy tudom magam regresszálni. Lauka megtántorodott (a perspektívától), úgy bámulta. — Jó pénzt csinál? — Kifogástalant, de csak ötforintosokat. Ez az egyetlen hibája. — Hát aztán! — pattant Lauka. Baj is az, hogy kicsit tovább tart a munka! Dániel bezárta a hivatal ajtaját, aztán behelyezett a masinába egy papirszeletet. — Forgasd meg a kurbliját. Guszti bácsi reszkető kézzel nyúlt hozzá s ime, gyönyörűen búvik elő egy gyönyörű, zöld hasú ötforintos. Veszi, nézi, ropogtatja, csupa láz. — Tökéletes! — Próbáld mindjárt ki, menj ie a Királyba tízóraizni, elfogadják-e? Laukának se kellett biztatás, ment válogatott falatokra. Egy óra múlva viszszatér, ragyog a szeme. — Elfogadták, de olyan is az, mintha most jött volna ki az osztrák bankból. (Hiszen onnan hozatta Dániel, azért volt olyan uj!) — Na, öregem, folytatta az alispán, el vagy látva az egész életedre. De vigyázz a szádra, cl ne járjon, mert legurul mind a kettőnk feje. — Nem csavarhatnám meg még egypárszor? — próbálkozott az öreg. — Most ne bántsuk, de bízzál bennem. Vigyázz, jönnek. Kezdődik az élénkség, fciek, referensek járása, — délfelé fölnéz Reitter Oszkár rendőrkapitány. — Nagy szenzációnk van. épp most tartóztattam 1c a Magyar Király főpincérét, hamis ötforintost adott vissza Perisics Zoltánnak. A gazember védekezik és tagad, mindent másra akar kenni. Azt mondja, ma kapt^ valamelyik vármegyei embertől, nem tudja, hogy kitől — gondolkoznia kell. Nagy megrökönyödés, az urak kínosan tekintenek egymásra, mert hát mindenki be van avatva a heccbe, de muszáj. játszani. — Persze, ininedn csiszlik a várme-; gyével takaródzik! — méltatlankodik Guszti bácsi. Fogadni merek, hogy ő maga gyártja. Később Reitter négyszemközt kerül Laukával.' — Guszti bácsi, figyelmeztetlek, hogy látták, amikor ma ötforintossal fizettéL Én a rend felesküdött őre .vagyok, nem veszlek gyanúba, csak úgy mondom. Aztán Dániel vonta félre az öreget — A rendőrség nem tréfál, vigyázz, hogyan uszszuk meg a dolgot. El ne árulj, inegesküdtél rá! Rettentő erővel folyt a »nyomozás«, — a Magyar király főpiticérének szabadságot adattak, hogy valószinüsitsék a letartóztatását, Lankát "végre elfogta a halálos izgalom, amit még addig soha nem tapasztaltak rajta. — Öregem, — mondta neki délután Dániel, — szorul a hurok, a pincér vallott. Szöknöd keli, mert vége mindnyájunknak. Kimégy a birtokomra, ott elrejtenek, ha aztán látnám, hogy veszedelemben vagy, kiküldetek külföldre. Lauka nem volt se eleven, se halott,' azért mégsem tagadta meg magát. j — Én is számítok minden eshetőségre, adjátok ide már most az útiköltséget. Hátha zavarok támadnak az utolsó pillanatban. — Nem merek pénzt adni. mert csak ilyen hamisított ötöseim vannak, bajod lesz. Hanem küldök utánad. Becsomagolta a legszükségesebb holmiját, rohant a vasútra — egyenest Reitter Oszkár redőrkapitány karjaiba. 1 — Lauka ur, a törvény nevében letartóztatom. A koszorús költő akkor már nem volt magával. — Engem tartóztatsz le? Hát jól van, ordítozta, de nem megyek egyedül. Hozd mingyárt magaddal a Dániel Lacit is, ö gyártja ezerszámra a hamis pénzt. Ott a masina az íróasztala aljában, a bűnjeles bankót is tőle kaptam. Becsületszavamra mondom, hogy előttem csinálta. Ha már bűnbe estem, nem hagyom futni a nagyobb gazembert. Gyerünk! Akkor már ott állt a resti ajtajában az egész vármegye és dülöngélt a kacagástól. Guszti bácsi fölvágta a fejét, egyszerre megértett mindent s igyekezett fölényes arcot vágni. — Komediante! Azt hiszitek, nem tudtam, hogy tréfáltok? Nem, azt az egyet senki se hitte el neki. Ha egyszer jóindulatból mást igen, de ezt már nem. Hiszen olyan sápadt volt még mindig, mint a halál. Bob. ROSSIJA-FONCIÉRE biztosító és vUrontbiz’ciltó társaság Tűz, élet, baleset, automobil-biztositások Jégbiztosítások méltányos dijakkal FíŐKIOAZGATÓSÁG: SUBOTICA (Rossija-Fonciére palota) KÉPVISELETEK MINDENÜTT ________________________________3748
