Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-27 / 142. szám
2. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÖ 1925. május 27, száz dinár napidijat állapítottak meg. A bizottság tagjai ezzel nagyon elégedetlenek, mert csak szállodai számlájuk naponta háromszáz dinárt tett ki. Az ellenzék rokkanttörvényjavaslata Az ellenzéki képviselők a parlament elnökének benyújtották külön rokkanttörvény javaslatukat, amelyet még a Davidovicskormány alatt dr. Bzhnien miniszter dolgozott ki. A javaslatot elsőnek dr. Behmen irta alá. delemben elesett hősök emlékére. Délelőtt 10 órakor a laktanya előtti parkban ünnepélyes keretek között leleplezik a hősök emlékszobrát. Az ünnepélyt Gyorgyevics Dragoszláv szuboticai főispán beszéde fogja bevezetni, maid a szuboticai Szokol-egyesület elnöke mond beszédet. Ugyanekkor szentelik fel a Szokolisták zászlóját, a melynek felszentelését a zászlóanya beszéde fog megelőzni. Fél 12 órakor katonai ünnepély lesz a kerületi parancsnokság épületében. Háromnegyed egykor pedig katonai diszfelvonulás lesz. Délután egy órakor ünnepi bánéit a Beograd éttermében. A banketten Szubotica város nevében Vukics Ferenc városi főjegyző mond ünnepi beszédet. Az ünnepségeket délután négy órakor, a Bácska-pályán katonai és Szokol-gyakorlatok fejezik be. Hét bajonettszurással megölte anyját Az iskolatörveny a parlamenti bizottság előtt Ülést tartott a törvényhozó bizottság plénuma is. A parlament elnöke átiratban értesítette a bizottságot az elemi iskolákról szóló törvényjavaslat benyújtása ról. Azonnal megválasztották a törvényjavaslat tárgyalására kiküldendő albizottságot, előzetes pártközi megegyezés alapján egyhangúlag. A plenáris ülés ezzel vágat ért. Szokolünnepély Suboticán Vasárnap leplezik le a Hősök szobrát A jugoszláviai Szókolegyesület pünkösd első napján Szokol-ünnepélyt rendez Szuboticán és ez alkalommal leplezik le a gyalogsági laktanya előtti parkban emelt Hősök emlékszobrát. Az ünnepély rendező bizottsága nagyszabású programot állított össze. Az ünnepségek már május 30-án kezdődnek. Az ünnepség vidéki vendégti május 30-án szombaton érkeznek Szuboticára, ahol a hatóságok vezetői fogadják őket. Szombaton este 9 órakor a Beograd-S7.á\\ó helyiségeiben a tiszti kaszinó és a Szokolegyesület közös rendezésében nagyszabású népmulatság lesz, belépődíj nélkül. Május 31-én vasárnap reggel 6 órától 9 óráig a Szokolisták tomar gyakorlatot tartanak a Bácska-pályán. Háromnegyed 9 órakor a város valamennyi templomában istentisztelet lesz. a felszabadító küz-TUDJA-E...? TUDJA-E, hogy milyen megtiszteltetés érte a költő pipáját? Tennyson, az angol »babéros« poéta, nagy pipás volt világéletében, sohasem tudott elválni kedves pipáitól, s most tisztelői — a kéziratai, könyvei mellé — elhelyezték a Tcnnyson-muzeumban kedvenc pipáit is. Ez a kegyelet megindító s helyes is. Az angol költő nagy hálával tartozott a pipafüstnek. 1842-ben ezt irta: — Csak veszem pipámat s a múzsa leszáll a füstbe. Mindig áhitatos tisztelettel beszélt, utóbbi éveiben egész készletet szerzett be, melyet maga áztatott feketekávéban, hogy kitisztítsa. Sohasem vált meg tőlük, bárhova hívták, bárhova utazott. Egy alkalommal magához kérette Gladston, ki hires volt arról, hogy undorodott minden füsttől, de a költő kikötötte, hogy csak úgy fogadja cl az invitációt, ha elviheti pipáit is. Most aztán bevonultak — vele együtt — a halhatatlanságba. # TUDJA-E, hogy könyv jelent meg a háborueiötti kémkedésről, melyben valóságos természetrajzát adia az iró ennek a förtelmes mesterségnek. A különböző vezérkarokat a háború plőtt főleg, a várerdők, hadimenetren-Egy noviszádt földműves gyilkossága — A véres örökség Kedd reggel nyolc órakor Noviszadon, az Orosz-ucca 10. számú házban borzalmas kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság történt. Egy noviszadi földműves, aki jelentéktelen örökség miatt állandó rossz viszonyban élt anyjával, kedden reggel baionettel hét halálos szúrást ejtett rajta, úgy, hogy a szerencsétlen asszony pár percen belül: a helyszínén meghalt, A gyilkosság oka Gavrilovics Nikola földműves együttlakott anyjával: özv. Gavrilovics Petarné, született Lucsics Milicával és annak leányával, Vidávat. Amikor Gavrilovics Nikola apja meghalt, fiára egy tehenet és a konyhakert egy részét hagyta. Nikola állandóan veszekedett anyjával, akinek szemére hányta, hogy eladta az apai örökséget, a tehenet. Nikola különben is durva, erőszakos és házsártos ember volt. Különösen édes anyjával és Vida bugával szemben volt brutális. A szomszédok gyakran hallották, hogy Nikola veszekedett az anyjával, akit ismételten megfenyegetett azzal, hogy megöli. Anyja fel is jelentette a fiát a rendőrségen, de amikor arra került a sor, hogy a iiát életveszélyes fenyegetések miatt felelősségre vonják, mindig az anya könyörgött, hogy ne bántsák, mert ha kiszabadul, tényleg megöli. Kedden Nikola észrevette, hogy anyja a Dunáról az ő lovával hordott vizet. Emiatt Nikola éktelen szidalmakkal árasztotta el anyját, aki attól félt, hogy a fia mégis beváltja egyszer a fenyegetését és megöli, megmondta a brutális fiúnak, hogy elmegy a rendőrségre és feljelenti. A gyilkosság Az asszony be is ment a szobájába és öltözködni kezdett, hogy elmenjen a rendőrségre. Nikola berontott a szobába és ütlegelni kezdte anyját, aki sírva könyörgött fiának: 1 — Ne bánts, nem jelentelek fel! De Nikola azt hitte, hogy anyja mégis fel fogja jelenteni, előhozta bajonettjét és anyjára támadva, hét halálos sebet ejtett rajta. Két mély seb a bal és jobb mell felett tátong, egy harmadik a bal válla alatt a mellen hatolt be és a! háton jött ki, látni, hogy a gyilkos a bajonettet meg is forgatta a testben, a negyedik, ötödik és hatodik szúrás a fejen ejtett mély sebet, a hetedik a váll alatt a háton hatolt a bordák közé. Az asszony összeesett és pár percen belül meghalt. A gyilkosság elkövetésekor a lakásban senkisem volt. Vida, a meggyilkolt leánya, a szomszédos házban volt, amikor anyja segélykiáltásait meghallotta ős hazarohant. A gyilkos jelentkezik Amikor a gyilkos borzalmas tettét végrehajtotta, nyugodtan magára öltötte a kabátját, megmosta véres kezét és otthagyta a talán még akkor életben volt anyját és a ház kapuján épp akkor lépett ki, amikor a húga odaért. A leány hallotta a segélykiáltásokat, hazarohant és a kapuban megkérdezte a fivérét: — Hol van anyánk? — Megöltem — válaszolta a bátyja, aki olyan mozdulatokat tett. mintha a húgát is meg akarná ölni. Vida sikoltozva menekült előle — anyja holttestéhez. A gyilkos nem üldözte, elsietett a rendőrségre és ott az ügyeletes rendőrkapitánynak ezeket mondotta: — Kapitány nr, fogasson le, megöltem az édes anyámat. Malencsics Rodoljub rendőrkapitány helysziaz ügyeletes rendörorvossal a dek, kikötök, mozgósítási tervek érdekelték. Ezeket a fontos titkokat az államok — eléggé meggondolatlanul — többnyire fiatal tisztecskékrc bízták, kik fontos megbízatásukat kitüntetésnek tartották, de nem tudtak eléggé vigyázni. Mivel szédítsenek jneg ilyen tiszteket? A kémszervezet rendszerint egy csinos, minden hájjal megkent nőcskét küldött ar nyakukra, ki megismerkedett velük, pár hét múltán aztán rábirta arra, hogy üljenek le a zöld asztalhoz, kártyázzanak. A ravaszság mindig egyszerű. Annál hathatósabb, minél egyszerűbb. A tisztek — különös — mindig vesztettek, mert a nöcskék kitanulták a hamiskártyázás iskoláját is a barátjaik hamarosan nyakig úsztak az adósságban. Ezek a szerencsétlen áldozatok fühöz-fához kapkodtak, nem tiszttársaikhoz fordultak kölcsönért, hanem uzsorásokhoz, kik még inkább kiszipolyozták őket. Erre a csábitó nőcske, kit — mint mondta — »bántott a lelkiismeret«, hogy kártyázásra biztatta barátjait, fölajánlott nekik a »maga pénzéből« egy kjs összeget (egy nagy összeget) és minthogy a világon semmi sincs ingyen. alkalomadtán, beszélgetés közben, megkérte a tiszteket, engedjék meg, hogy lemásolhasson egy-egy okmányt vagy térképet. Puszta kíváncsiságból. Csakhogy ezek a fiatalok nem voltak birtokában minden titoknak, akadtak olyan titkok is, melyeket öregebbekre bíztak. Az öregebbeket az égés® világot behálózó kémszervezet hetekig hónapokig tanulmányozta, hegy megismerje családi körülményeit, szokásait, vagyoni viszonyait, bűneit, erényeit. Rendszerint gyöngéjén támadták meg őket: kihasználták az elégedetleneket, mert mindenütt a világon vannak elégedcretlen emberek. Jó anyagnak mutatkozott a politikus ' is, ki valami pártszenvedélytö! vezettetve, könnyűszerrel árulója lett tulajdon hazájának. Svájcban a háború aiaü nyüzsögtek a kémek, de közöttük akadtak olyanok is, kik játszották a szerepüket s ezen a címen sok millió frankot vágtak zsebre. Háború után aztán bosszúból a megvesztegetők nyilvánosságra hoztak egy listát s zz olasz hadsereg el is fogott pár ilyen álkémet, kit haditörvényszék elé állított. TUDJA-E. hogy mi az a gaffe? Ostoba elszólás, akaratlan sértés, csúfos felsülés, mely miatt az ártatlan beszélő pironkodik. Egy francia újság lajstromot készit belőlük, tanácsot ad nekünk, hogy társalgás közben mitől kell óvakodnunk: l.-Nc dicsekedj pufók gyermekeiddel olyan házaspár előtt, mely már évek óta hiába vár gyermeket nére sietett, ahol a vérében holtan fekvő asszony borzalmas látványa tárult eléje. Közben megérkezett Skrebljin Iván vizsgálóbíró és dr. Lemaics Jován államügyész is. A gyilkost Malencsics Rodoljub rendőrkapitány kihallgatta. A gyilkost, aki semmi megbánást nem érez. szerda reggel kisérik át a noviszadi ügyészség fogházába. Lakásfosztogatás — nagyban Kilenc évi börtönre ítéltek egy besurranó tolvajt Lalits Szvetozár, novisadi nyomdaalkalmazott 1919-ben számtalan lakás tolvajlást követett e'. Behatolt Pláj Károly Magyar-ucca 16, szám alatti lakásának- nyitott ablakán és onnan háromezer korona értékű ruhát, fehérneműt és értéktárgyat lopott. Koracsek Pál Telecski-ucca 32. számúi lakásából tizenkétezer korona értékű fehérneműt lopott el. A Telecski-ucca 17. alatt levő Kott József-féle vendéglő nyitva felejtett ablakán keresztül ezer korona értékű értéktárgyat emelt ki. Tornán Sándor szerkesztő Vasut-uccai lakásából ötszáz korona értékű ruhaneműt lopott. Mitrovics Vukoszávától hatszáz korona, dr. Deák Imrétől négyezer korona, Tikvity Szimától ötszáz korona, Paráker Gusztávtól ötszáz korona, Kungl Józseftől hatszáz korona és Brezovác Istvántól négyszáz korona értékű ruha- és fehérneműt lopott. Rendszerint kiieste, hol felejtik nyitva az ablakot és azon bemászott és keze ügyébe eső dolgokat vitt ei. Ä novisadi törvényszék még 1922 október 16-án Lalits Szvetozárt ezekért a bűnökért három évi {egyházra ítélte. Az áüamügyész súlyosbításért felebbezett. Lalits Szvetozár azonban 1922 november hó 7-én megszökött a novisadi ügyészség fogházából. A zemuni rendőrség 1S24 április 12-én elfogta és mert szökése óta Zemunban számos újabb tolvajlást követett el, ezekért az újabb bűneiért a mitrovicai törvényszék hat évi súlyos börtönre ítélte. A vádlott ebben az ítéletben megnyugodott. Összbűntetésül kilenc évi börtönt szabtak most ki rá s Lalitsot Mitrovicáról átszállították a lepoglavai országos fegyintézetbe büntetésének kitöltése végett. 2. Ne örvendj fiad sikerén olyan családban, hol a gyermekek egymásután hasalnak cl a vizsgán. 3. Ne beszéli parókáról és hamis fogakról a parókásak és hamis fogasok között. 4. Sohase dicsérd a szépeket a csúnyák előtt,, a tehetségeseket a - tehetségtelenek előtt. 5. Koldusnak ne adj tőzsdetippe«! két. TUDJA-E, tnüyen volt Baudelaire, 3 nagy francia költő? Charles Toubin most megjelent emlékiratában sikerült képet fest róla: — Ellentétben a többi bohémekkel, mindig patyolatfehér inget viselt kifogástalan cipőt és ruliát: Noha nem volt köztársasági párti, vörös nyakkendőt hordott és divatjamúlt bő zsakettet, hogy eltüntesse soványságát. Feje két elentétes sikbó! állott. Lenn nagyonnagy, mozgékony szája, mely erősen meggörbült, mikor megvetését akarta kifejezni, fönt pedig igen élénk fekete szeme, lágyan hullámos haja és íölséges homloka. Orfa is ifinommetszésü volt, cirnpái idegesek, úgy hogy arcán három különböző kifejezés lakozott: alul a szatir, föntebb az érzéki orr és egészen fönn valami tiszta, majdnem angyal! átszcllenrültség, mely eszünkbe idézte, hogy atyja a forradalom: előtt szerzetes volt. K. D.