Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-26 / 141. szám

8. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. május 26. — Bombamerénylet a krakói cseh konzulátus ellen. Prágából jelentik: A Narodni Listyn'e k jelentik Krakóból, hogy szombaton délben a krakói cseh konzulátus ellen bombamerényletet kí­séreltek meg. A merénylő először revol­­verlövé’sscl megölte a cseh konzulátus egyik szolgáját, azután pedig az utlevél­­oSztály helyiségébe bombát dobott, azonban a bomba nem explodált. A me­rénylőt letartóztatták. Lcch Jánosnak hívják, állampolgárságát idáig nem ál­lapították meg. Az agyonlőtt szoijl ne­ve Kciodziedzi. A merénylő egy másik rcvolverlövésscl a cseh konzulátusnak Opaírny nevű hivatalnokát is súlyosan megsebesítette. — Elindult a bácskai zarándokok m i sexük csoportja. A bánáti zarándo­kok elutazása után vasárnap dó.után indult cl a bácskai zarándokok eiső és hétfőn délután a második csoportja Róma felé. A Bácskából összesen ezer­nyolcszazán vesznek részt a zarándok­­uton. Az első csoportot Petrányi Ferenc óbecsei apátplébános vezette. A máso­dik csoportot Szkenderovics Antal, a suboticai apostoli adminisztratura tit­kára, Evetovics Péter, Hegedűs Lénárd és He-’ediis Benjámin plébánosok veze­tik. Budánovics Lajos apostoli admi­nisztrátor n hány nappal ezelőtt már ei­­indu’t és már Rómába is érkezett. A zarándokokat pünkösd vasárnapján fo­gadja a pápa. — Sztrájk a horogkeresztes tüntetés miatt. Mödlingből jelentik: A mödlingi véres horogkeresztes tüntetésnek, a melynek Müller szociáldemokrata köz­ségtanácsos áldozatul esett, komolyabb Következménybe! vannak. A tüntetés ügyében indított hatósági vizsgálat so­rán ugyanis hat munkást is letartóztat­tak, ami a mödlingi és környékbeli mun­kásság körében óriási izgalmat 'keltett. Több gyárban azonnal beszüntették a munkát és a munkásság vasárnap tilta­kozó gyűlést tartott, amelyen elhatá­rozták, hogy az esetben, ha a letartóz­tatott hat munkást nem helyezik sza­badlábra, valamennyi gyárban beszünte­tik a munkát. A hangulat a Mödling­­környéki munkásság körében nagyon izgatott. — Rádiót kap a becskereki rend­őrség. Bccskerekről jelentik: Az egyik német cég ingyen felajánlott egy rádió­­készüléket a becskereki rendőrségnek, amely az értékes ajándékot elfogadta. A rádiót kedden szerelik fel a rendőr­ségen, ahol ezzel kapcsolatban sajtó­irodát állítanak fel. — Holttest a Temesben. Tomasovác­­ról jelentik: A halászok vasárnap a Te­rries folyóban a falu alatt holttestet ta­láltak, amely már erősen feloszlásnak indult. Erőszak nyomai nem látszanak rajta. A tomasováci rendőrség nyomo­zást indított annak felderítésére, hogy öngyilkosság, vagy gyilkosság áldoza­ta-e a hulla. — Vizsgák a szentai gimnáziumban. Az érettségi vizsgálatokat a szentai gimnáziumban a következő sorrendben tartják meg: Magánvizsgálatok: Junius 2-án IV. és VIII. osztály írásbeli, 3-án és 4-én IV. és VIII. osztály szóbeli, 5-én a többi osztályokban írásbeli, 6-án, 7-én, 8-án és 9-én szóbeli. Kisérettségi vizs­gák: Junius 9-én a szerb és magyar ta­gozat írásbeli vizsgálata, 10-én, 12-én, 14-én és 16-án a szerb tagozaton szó­beli, 11-én, 13-án, 15-én és 17-én a ma­gyar tagozaton szóbeli. Magyar érett­ségi vizsgálat: Junius 13-án, 19-én, 20. és 21-én a szerb és magyar tagozaton írásbeli, 22-én, 23-án a szerb tagozaton szóbeli, 24-én, 25-én, 26-án. 27-én és 29-én a magyar tagozaton szóbeli. — Buzit lopott. Bccskerekről jelen­tik : A becskereki törvényszék hétfőn tárgyalta Baros Vikeniije toráki szüle­tésű román napszámos bünpörét, aki a múlt év végén Ittcbén Giijum Józseftől hatezer dinár értékű búzát lopoit, — Bognár Józseftől pedig kilencezer dinárt csalt ki. A bíróság a vádló!tat csalás­ban és lopásban mondotta ki bűnösnek s két és fél évi börtönre Ítélte, — Zagreb! egyetemi tanárok újabb afférje. Zagrcbből jelentik: Zagrebi egyetemi tanárok újabb afíér.iével fog rövidesen ismét foglalkozni a zagrebi bíróság. Ezúttal becsületsértési pörről van szó, amelyet dr. Mikulicsics, az or­vosi fakultás tanára indított az egyetem tizenöt tanára ellen. Mikulicsics dr. ugyanis ez év márciusában közölte kol­légáival, hogy a barii olasz egyetemre rendes tanárnak meghívták, mire a ta­nári kar az egyetemi hallgatókkal együtt április 4-ikén ünnepélyes bankét-1 tét rendezett tiszteletére, amelyen rá- f bírták Mikulicsicset, hogy a meghívást I ne fogadja el és maradjon meg a za-! grebi egyetem kötelékében. Mikulicsics j az ünneplés által meghatva kijelentette, | hogy megmarad zagrebi tanszékén. Idő- j közben a zagrebi egyetem rektorátusa j kérdést intézett Bariba, ahonnan az aj válasz érkezett, hogy Mikulicsicset! csak néhány előadás megtartására kér- j ték fel és végleges meghívásról egyál-1 talán nem volt szó. A tanárok felháboro-1 dússal látták, hogy Mikulicsics félre- \ vezette őket és minden alap nélkül ün- j nepeltette magát. Emiatt méltatlannak 1 mondták ki Mikulicsicset az egyetemig tanári állásra és előterjesztést tettek \ nyugdíjaztatása végett a közoktatás- 5 ügyi miniszternek. Mikulicsics a határo-! zathozatalban résztvett tizenöt egyetemi j tanár ellen becsületsértés címén felje­lentést tett a zagrebi bíróságnak. — Harmincezer dinárt sikkasztott a beodrai második Zajednica vezető­sége. Becskerekről jelentik : A becske­reki agrárzajednica központ kiküldöttjei, Jankahidac ügyvezető elnök és Mátics ellenőr vizsgálatot tartottak a beodrai úgynevezett második Zajednica hivata­lában, ahol a számadások felülvizsgálása alkalmával 31.000 dinár hiányt állapí­tottak meg. Az összeget magáncélokra használták fel. Ankics Bózsó a bizott­ság jelentésének vétele után bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen a veze­tőség ellen, egyidejűleg pedig uj veze­tőségi tagok választását rendelte el. — A Feleky—Gömbös-párbaj epilógusa. Budapestről jelentik: A múlt év őszén Feleky Géza, a Világ szerkesztője hírlapi cikkből kifolyólag Gömbös Gyulával párbajt vivott. Mindkettőjük ellen párbaj vétsége cimén megindult az eljárás. A buda­pesti büntetőjárásblróságon Oláh já­­rásbiró hétfőn délelőttre tűzte ki a tárgyalást ebben az ügyben és maga elé idézte Feleky Gézát. Feleky a tárgyaláson nem jelent meg, mire a tárgyalást elnapolták és a bíró elren­delte Feleky Gézának a legközelebbi tárgyalásra való elővezetését. — A szubotlcai adókivetések. A szu­­boticai harmadosztályú kereseti adót kivető bizottság junius 2-án a követke­ző I—IV. köri földmivesek adóügyét fogja tárgyalni: Anisics Antal, Antuno­­vics János, Antunovics Péter, Arnold Mihály, Aladzsics Lajos, Bacsics Lajos, Bacsics Palkovics József, Balogh Máté, Balogh Péter, Balogh János, Balogh Jó­zsef Baka József, Baka Pálné, Baka Pé­ter, Babicskov Péter, Balunovics Kál­­liiár, Balon Róza, Balázs P. Ádám, Barta Bálint, Bulyovcsics Lukács, Be­­rényi Péter, Berényi Mihály, Berényi Vince, Berkes Péter, Berkes Tamás, Boldizsár Elek, Beszédes Mihály, Bor­sos Vince, Boldogi Lukács, Bolesziin József, Crnkovics Fülöp, Csamprág Sándor, Csamprág Mladen, Csonka Ádám, Csonka Máté. Csóti Péter, Cviin Albert. Cviin Jakabr.é, Cviin János, Csi­pák Mihály, Darabos Józsefné, özv. Da­rabos Józsefné, Debics Kálmán, Dimit­­rievics Bogdán. Junius 3-án a követke­­kező V—VIII. köri földmivesek kerülnek sorra: Ampelics Jakab, Budincsevics Mihály, Bácska Ernő, Budincsevics Illés, Bulyovcsics Alojzia, Báics Gergely, Ba­csics Márton, Bacsics István. Brajkó Máté. Bleszics Vinkó, Balázsevics Ist­tó, Budánovics Alajos, Bukvics Pálné, Babicska Félixné, Bukvics István, Buk­vics Vince, Bukvics János, Bukvics Ni­kola, Bukvics Ninkó, Bencsik Mijó, Buk­vics Péter, Bacsics István, Csajkás István, Cvijanov Lázár, Csóvics Márk, Crnkovics Kálmán, Bales Gergely, Crn­­jkovics István, Cviáncv Petemé, Crnko­vics Péter, Dózsa Menyhért, Dózsái Menyhért, Dusnoki István, Drazsics Mi­los, Danczingcr Mihály. Delics Kálmán, Davcsik Márk,. Franciskovics Vinkó. Franciskovics István, Franciskovics Jó­zsef, Franciskovics Kálmán, Francisko­vics Pál. A bizottság a hétfői tárgya­lásokon a következő adóalapokat állapí­totta meg: Barakovics Alojzia 250— 100—100, Hartl és Mernátovics 2500 1000. Kertész Ignácné 2500, Kriszháber Sándor 10.000, Malagurszki Ferenc 1250 —500—500. Szemző Béla 1000, Pulán Nándorné 500, Ács Géza 500, Knol Sa­lamon 1000. Móritz András 500, Pártos Jenő 1000—500, Sichter Makso 1000, Hcisler Benő 1500—500, Horvátzki Ágos­ton 500—250. Juries Péterné 250—100, Vojnics Ottó 250. Zvekánovics György­­né 250—100, Bódi István 250, Cveics András 250, Dulai Józsefné 500, Holczer Béla 1500—500. Rackó Mihály és Tutn­­bász József 500—500. — Öreg budapesti hordárok tragé­diája. Budapestről jelentik: Vasárnap, két öreg budapesti hordár lett autó­szerencsétlenség áldozata. Délelőtt egy autó elgázolta Müller János 68 éves hordárt. Sulvos sérülésével a Rőkus­­kórházba szállították. Pár órával később a Rákóczi-uton dr. Vlader Ervin Imre külügyminiszteri fogalmazó motorkerék­párjával elütötte Juhász András 76 éves hordárt. A szerencsétlen embert é'et­­veszélyes sérülésekkel szintén a Rókus­kórházba vitték. • _ — Halálozás. Novisadról jelentik: Popovicki Pavle novisadi radikális kép­viselő felesége, akin a napokban műté­tet hajtottak végre, vasárnap meghalt. Temetése hétfőn délután volt óriási részvét mellett. — A novisadi Sokol-Egyesület zászlószenteiési ünnepe. Novisadról jelentik: Vasárnap ünnepelte meg a novisadi Sokol-Egyesület fennállásának huszonötéves jubileumát, amelyen vala­mennyi vajdasági Sokol-Egyesület részt­vett. Az ünnepségek szombat este vet­ték kezdetüket lampionos menettel, amellyel Lakics János polgármestert üdvözölték, tekintve, hogy Novisad vá­ros vállalta a zászlóanyai tisztet. Vasár­nap reggel tornagyakorlatok voltak, délben pedig a Srpska Matica előtti téren ünnepélyesen felszentelték a So­kol-Egyesület uj zászlóját. A zászló­szentelést Csirics Iriney püspök végezte és azon testületileg resztvettek a haza­fias egyesületek, amelyeknek menetét a szokolisták lovasszázada nyitotta meg Palanski György városi tisztviselővel az élén. A zászíószentelésen, amelyen a polgári és katonai hatóságok is részi­vé'tek, a szertartás után Jovanovics Torna iskolaigazgató tartott lelkes be­szédet. Délben ünnepi bankett volt, dé'után pedig a tornagyakorlalokat folytatták. — A marienbadi sakkverseny. Mari­­enbadból jelentik: A vasárnapi fordulón Saemisch győzött angol partiban 40 hú­zás után Yates fölött, Réti nyert Tho­mas ellen 60 húzás után. Spielmann el­vesztette a partit Grünfelddel szemben rendszertelen játszmában 42 húzás után, Haida vesztett Janovszki ellen vezér­­gyalogcselben 30 húzás után és Opozen­­szki vesztett Niemzovics ellen 46 húzás utón. Félbemaradt a Michell—Rubin­­stein-játszma (Rubinstein nyerő • állás­ban van) és a Torre—Marshall-parti. — A sztaribccsei műkedvelők vendég­­szereplése Bácska-Peírovoszelón. Pet­­rovoszelóról jelentik: Vasárnap a sztari­bccsei Iparos Olvasókör mükedvelőgár­­dája Bácska-Petrovoszelón vendégsze­repei, ahol a Nagyvendéglő dísztermé­ben a »Juhász legény, szegény juhász < című háromfelvonásos népszin­­adják elő. — Egy orvos felesége levetette ma­gát a szegedi kórház ablakából. Sze­gedről jelentik: Dr. Kuszkó Károlyné, a szegedi kórház első segédorvosának felesége, vasárnap délelőtt levetette ma­gát a közkórház magasíöldszinti ablaká­ból. Mire segítségére siettek, már ki­szenvedett. Az öngyilkos uriasszony ti­­fuszbeteg volt és állapota pénteken hir­telen válságosra fordult. Vasárnap reg­gel férje meglátogatta és elmondta a nagybetegnek, hogy édesapja meghalt. Férje távozása után dr. Kuszkóné uta-. sitást adott ápolónőjének, hogy vigye ki a szobában levő virágokat. Az ápolónő mintegy két perc múlva visszatért a szobába és elrémülve látta, hogy az or­vos felesége időközben az ablakon kiug­rott. Azonnal bevitték a műterembe, de segíteni már nem tudtak rajta. Súlyos agyalapi törést szenvedett, amely azon­nali halálát okozta. — Tűz. Mólról jelentik: Szombaton özvegv Szabó Máriának udvarában tűz ü'ött ki, amely az udvaron levő szal­mát, pelyvát és sertéseket pusztított el. A kár kétezerötszáz dinár. A tüzet Szabóné hároméves fia okozta a taka­­róktüzhclyből kivett parázzsal. A rend­őrség a vigyázni lanság miatt eljárást indi ott. — A senfai vendéglősök a blokkadó­­rendszer ellen. Sentáról jelentik: Senta város tanácsa a kávéházi blokkadó­rendszer módosítása ügyében értekez­letre hivta meg a sentai kávéház­tulajdonosokat és vendéglősöket. A vendéglősök ugyanis már hónapokkal ezelőtt bejelentették a város vezetősé­gének, hogy a blokkadó szedést nem vállalják, hanem a blokkok kezelésével hatósági személyt bízzanak meg. A pén­teki értekezleten a tanács azt javasolta, hogy a vendéglősök blokkadó fejében átalány összeget fizessenek, ez azon­ban oly nagy vihart keltett, hogy a tanács visszavonta javaslatát. A ven­déglősök kijelentették, hogyha a vártfs nem veszi saját kezelésébe a blokkadó jbehajtását úgy a jövőben este kilenc órakor valamennyi kávéházat és ven­déglőt bezárják, egyben orvoslásért a vendéglősök országos szövetséghez fognak fordulni. — Elitéit zsebmet.szö. Becskerekről jelentik: A becskereki törvényszék hét­főn tárgyalta Kovács Antal suboticai cigány bünpörét, aki május 9-én Vra­­njevo községben tartott vásáron el akarta lopni Precarszki György pénz­tárcáját. A bjróság Kovácsot két hónapi fogházra ítélte. — Megnyílt a szentai kaszinó. Szom­bat este ünnepélyes bankett keretében nyílt meg újra hét évi szünetelés után a szentai kaszinó. A megnyitóbeszédet Vuics Jócó volt országgyűlési képviselő a kaszinó elnöke mondotta. Megemléke­zett azokról az időkről, amikor a ma­gyar éra alatt szívesen látták, testvéri szeretettel ölelték magukhoz a magyar kaszinóban a szerbeket. Most a szerbek kötelessége — mondotta az elnök — a nemzeti kisebbségeket hasonló megér­téssel, jószivve! magukhoz kapcsolni. Vuics Jócó nagy tapssal fogadott beszé­de után a kör igazgatója, dr. Hacker Kálmán a kaszinó programját fejtegette és Alekszander királyt és családját kö­szöntötte fel. — Halálra Ítélték az indorei maha­­rádsa táncosnőjének elrablóit. London­ból jelentik: Teljes egy hétig tartott az indorei maharadsa tisztjeinek gyilkossá­gi biinpöre, akik azzal voltak vádolva, hogy a maharadsa megszökött táncos­nőjét, Muntaz Begumot erőszakkal visz­­sza akarták vinni uj barátjának, Bom­bay egyik leggazdagabb kereskedőjének palotájából a maharádsához. megtámad­ták az automobilt, a kereskedőt több revolverlövéssel megölték és a szöke­vény táncosnőt arcán tőrrel megsebesí­tették. A vádlottak kivétel nélkül tisztek voltak. Négy tisztet a gyilkosságban vétkesnek talált az esküdszék. ezeket* halálra ítélték, négy másik tiszt élet­fogytig tartó kényszermunkával fog bűnhődni és két tisztet bizonyítékok hiá­nyában felmentettek. vári, Balázs Márton, Búza Pál. Boros legény' Gergely, Búza István, Borovics Bol-1 müvet

Next

/
Oldalképek
Tartalom