Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-26 / 141. szám

2. oldal. BACSMEGYE1 NAPLÓ 1925. május 26. parasztpárt megállapítja, hogy a többség pún politikai szempontokból válogatta ki az államtanács jelölt­jeit és ezért bejelenti, hogy nem ki­vári a szavazásban résztvenni. Pecsics Dragutin a demokrata-párt nevében hasonló szövegű deklarációt olvas fel, amely leszögezi, hogy mi­után a kormány raáikális pártintéz­ménnyé akarja tenni az államtaná­csot, a demokrata-párt nem vesz részt a szavazásban. Szusnik Anton klerikális, Bajlics Szalih muzulmán és Moszkovljevics föidmivespárti pártjaik nevében szin­tén bejelentik az absztinenciát, mi­re az egész ellenzék kivonul a te­remből. A király jelöltjei a következők voltak: Babies Zsivojin tábornok, Paunovics Zsivojin smederevói főis­pán, Surmin Gyúró volt miniszter, Nesics Stevo volt képviselő, a pénz­ügyi bizottság elnöke, Blagojevids Pora, Tomics Stepan beogradi gim­náziumi igazgató, dr. Suskalovics M. volt képviselő és dr. Milovano­­vics nyugalmazott miniszteri osz­tályfőnök. A parlament által válasz­tandó államtanácsi tagokul a mi­­nisztelelnök a következőket javasol­ta: Petrovics Andra nyugalmazott adóbizottsági elnök. Spaszojevics Jankó volt főispán és Stojics a za­­jecsári törvényszék elnöke. A szavazást ezután csak a kor­mánypártok részvételével ejtik meg és 153 szavazattal a hivatalos listát fogadja cl a parlament. Az államta­nács tagjai lettek: Babies Zsivojin tábornok, Paunovics Szvetiszláv nyu­galmazott főispán, Nesics Stevo volt képviselő, Blagojevics Pera főispán, Petrovics Andra az egyenesadók ve­zérigazgatója, Spaszojevics ^ Jankó volt főispán és Stosics Toder^ zaje­­csári törvényszéki elnök. Az elnök végül bejelenti, hogy a keddi ülés napirendjére a mezőgaz­dasági hitelekről szóló törvényja­vaslat tárgyalását. Háziurak ofíeazivája a kereskedők elíera Több kereskedő kénytelen feloszlatni az üzletét Az uj lakástörvény jogot ad a háztulajdonosoknak, hogy az üzlet­helyiségeket az eddigi bérlőknek felmondhassák. A lakástörvénynek ez a rendelke­zése, amint a többi rendelkezései is, nem világos és nem határozott. A törvény ugyan az üzlethelyisége­ket felszabadítja, a felmondásra nézve azonban utal az általános ma­gánjogi szabályokra. A Szuboticán érvényben lévő lakbérszabályrende­­let szerint május 14-ig kellett volna a háztulajdonosoknak felmondani s ha ezt elmulasztották, csak augusz­tusban mondhatnak majd fel. Mint­hogy azonban a lakástörvény vég­rehajtási rendelete, amely ezt a kér­dést szabályozná, még nem jelent meg. a háztulajdonosok legnagyobb része a törvény hézagos rendelke­zését a maga javára magyarázza s majdnem minden üzlethelyiség bér­lőjének felmondott a háztulajdonos, hogy a házbéreket felemelhesse. Mintha a háztulajdonosok kiakar­nák tobzódni magukat. Majdnem tiz év óta szünetel a lakások feletti sza­bad rendelkezési joguk s hogy most az üzletek bérét emelhetik, egyszer­re veszedelmes tempóban élnek ez­zel a joggal. Horribilis házbéreme­lésekről beszélnek. így például Vu­­kovics Gerő uridivatüzletének bérét 10.000 dinárról 150.000 dinárra emelte fel a tulajdonos, ugyanebben a házban Nánay Mihály szabómes­ter boltbérét 5000-íöl 50.000. Kurtes Milos üzletének bérét 20.000-ről 50.000 dinárra akarják emelni. Az Alekszandrova ulica bolthelyiségek bérét általában száz százalékkal akarják emelni. Ebben az arányban emelt a legtöbb boltbérlőjének a Közgazdasági Bank, Connen Vil­mos, Prokesch Mihály. A Dominus­­'’ázban lévő iizletbd.viségek bérletét felmondta a háztulajdonos, azonban például a Stein és társa cég kis üz­lethelyiségéért, amelynek évi bérét 10.000 dinárban állapította meg a la­káshivatal, a november 1-ig terjedő időre 15.000 dinárt kér. Felmondtak a volt bérlőknek a Halbrohr és Lel­bach házakban is. A boltbén-emelök sorában nem akar hátul maradni Szubotica váro­sa sem. A városházában, a bérpa­lotában s az Alekszandrova ulicában lévő házaiban a város felmondott, vagy felmond az összes bolübérlök­­nek s árlejtést hirdet az üzlethelyi­ségek bérletére.' Az kapja meg a bérletet, aki többet fizet — feltéve természetesen, ha a lakástörvény kiadandó végrehajtási utasítása is elismeri azt a jogot, hogy május 14-ike után november 1-re fel lehet mondani. A kereskedők természetesen el vannak keseredve és kétségbe van­nak esve a háztulajdonosok offén­­zivája miatt. Régi, évtizedes cégek azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy üzletüket feloszlatják, mert a magas boltbéreket nem tudják fizet­ni. így például Sugár Béla cég, a mely egyike a szuboticai piac leg­régibb üzleteinek s amelynek bérét 50.000 dinárról 96.000 dinárra emel­ték. kijelentette, hogy a mai üzlet­menet mellett képtelen ezt a fel­emelt házbért megfizetni s nem ma­rad meg abban az üzlethelyiségben, amelyben üzletét évtizedek óta folytatja. A háztulajdonosok számítása, hogy a bolthelyiségeket a mostani bérlők helyett mások veszik ki és megfizetik a felemelt béreket, alig­ha fog -beválni. Két-három év előtt, amikor még konjunktúra volt s mi­kor minden bolthelyiségre tiz-husz reflektáns volt, lehetett boltbéreket emelni. Most az üzletek üresek, ve­vő nincs, minden kereskedő kény­telen leépíteni, kiadásait redukálni, könnyen megeshet tehát, hogy a drága bolthelyiségek üresen marad­nak. A kereskedők érdekszervezetei­nek azonban tenni kellene valamit, hogy a szolid cégeket megvédjék a féket nem ismerő boltbéruzsorával szemben. A közönség minden szim­pátiája a létükben veszélyeztetett kereskedők mellett van. Megszűnt a konzorcium az Unió-színház aknái Csathó Kálmán átvette a színészektől a színházak vezetését Budapestről jelentik: Csathó Kálmán a fizetésképtelen Unió-szinházüzem részvénytársaság vagyonfelügyelője, vasárnap délre összehívta az Unió kény­szeregyezségi ügyét intéző Csiky Ká­roly törvényszéki biró hivatali helyisé­gébe a konzorciumos Unió-szinházak megbízottait s kijelentette nekik, hogy az Unió r.-t., amelynek élén ö áll, mint vagyonfelügyelő, újból átveszi az ügyek vezetését s mindenkinek garantálja s még ezen a héten folyósítja teljes össze­gében az elmaradt vagy ezután esedékes gázsiját. A színészek e bejelentést meg­nyugvással tudomásul vették s ezzel a konzorciumos rendszer az Unió-szinhá­­zaknál megszűntnek tekinthető. Csa-thó Kálmán még a szombati nap folyamán biztosított a kényszeregyez­ség alatt álló Unió-szinházak számára egy nagyobb összegű kölcsönt. Eszerint Csathó Kálmán vasárnaptól kezdve kor­látlan hatalmú intendánsa az Unió-szin­­házaknak. o szerződteti az Unió-szinhá­zak uj személyzetét szeptember elsejére, ő fogad cf darabokat és ő köt ui szerző­déseket. A színészek és a színházak többi hite­lezői is megnyugvással íogadják ezt az uj megoldást. Májusi reggel Irta : Chalnok y László A lovagterem mind a négy sar­kában fáklyák lobogtak, körülnézve cserlevélből font koszorúkkal: a bol­tozatos mennyezeten és a faragott oszlopokon nehéz árnyak siklottak ide-oda, de maga a7 terem fényár­ban úszott és a vendégek, karöltve egy-egy hölgy és cgy-egy lovag pompás selyemruhában, tollas ba- j rátájával a kezében, halk zsibongás­­sal hullámzottak fel-alá és mind­nyájuk arcára oda volt írva, hogy várnak valakit, el kell jönnie, hogy teljessé tegye a fényt, a pompát, a ragyogást. Nem emlékezett rá, hogyan került oda és nem is igen tudta, mit keres a fényes vendégek között, azért fél­revonult, odatámaszkojlott a terem egyik kariatidjának talapzatához és csak nézte a díszes, nyüzsgő soka­ságot és hallgatta a zenét, ami a kürtök öblös réztorkából harsant elő vagy a hárfa hurjái közül íolydo­­gált szerteszét, lágyan, de pompá­zatos ragyogással, mintha olvasztott rubinkő liullámocskái kígyóztak vol­na köröskörül. Es amint ott állt félig lehunyt szemmel, egyszer észrevette, hogy ‘éppen szemközt, a terein feltárt, pompás, aranyveretes ajtaján ke­resztül dús, mélységes, -buja kertbe lehet látni, amelynek közepén szö­kőkút ékeskedett. A vizsugár kiter­jesztett szárnyú márványhattyu szá­jából lövellt a magasba és büszke megadással hullt vissza a medencé­be, ahogyan a legyőzött imperátor enged bilincset verni a kezére. Azt az ajtót ott nem is látta ad­dig, de most nem töprengett felette, hanem a vendégek között ügyesen ide-oda kijgyózva, hogy senkinek az útját ne keresztezze, kiosont a kert­be, ahol az első pillanatban nem lá­tott senkit. De egyszer, ahogy a te­­kervényes kis utakon ide-oda járt airdalogva, észrevette, hogy az egyik kis márványfilagória mellett valaki szelíden félreháritja kezével az ezer sziliben pompázó cserjét és kíváncsian, nyájasan, mosolyogva néz rá. Egy pillanatra lehunyta a szemét, mert érezte, hogy a szívverése is eláll az édes, ismeretlen rémülettől és amikor újra feltekintett, az arc már eltűnt és a cserjék és virágok között lágy, illatos szellő suhant keresztül. De ő azért már tudta, hogy az édesapja volt az, aki ráte­kintett. Az édesapja, aki már húsz éve pihent a görbe, iharos kis te­metőben, a Vág violás völgyében. Végigsimitotta a homlokát és ak­kor már tudta, hogy még mással is kell találkoznia, ha tovább is elbo­­iyong a kert utacskáin. És valóban úgy lett, amint gondolta, mert amint a büszke császárkoronák tüzvörös csoportja mellett befordult, a leány­ka már jött is vele szemközt mo­solyogva, koromfekete hajában hó­fehér rózsával, úgy, mint régen, árukor még együtt úsztattak papir­­hajókat a trencséni várhegy alján, a folyó napfényben tündöklő, szá­guldó hullámain. — Most már tudom, — gondolta mosolyogva — hogy hol is járok voltaképen. De nem szólt: karöltve jártak fel és alá és nem is kellett, hogy be­széljenek, mert egyiküknek a szivé­től a másikéhoz láthatatlan tündér­folyócska folydogált és az elintézett mindent. Csak amikor a zene odabenn hir­telen elhallgatott, mondta a leányka halkam — És most Isten veled, el kell mennem! ... Ma van a leányom esküvője! . . . Összenéztek. Azt hitte, hogy csak fa az egész, d® akkor észrevette, hogy a leány arca fonnyadozni zd. Lehunyta ismét a szemét, hogy ne lássa ezt a szörnyűséget és amikor újra feltekintett, akkor már a leányka sem volt sehol. És nyomban ezután a kert virágai is hervadozni kezdtek, a szökőkút büszke sugara pedig lassan, halk sí­rással elapadt. És mindez oly ret­tentően, oly dermesztőén szomorú volt, hogy nem birta elviselni. Szomorúan visszament a terembe, ahol akkor már izgalmasan hullám­zott az élet. A szolgák roskadozva hordták a dúsan megrakott arany­tálakat a ragyogó serlegeket, ame­lyek majd tiizitaltó! buggyannak nemsokára, habfehér selyembe öltö­zött leányok virágokat hintettek szét a földön és amikor a zene újra fel­lendült és a kiirtok ismét ontották sárga réztorkukból a diadalmas harsogást, feltárult a szárnyasajtó és ragyogó kíséretének élén belépett rajta Csák Máté. a nagyur, aki az elmúlt napokban Tepla mellett ismét és harmadszor is összezúzta az ide­gen jövevénynek, Róbert Károlynak és a cseh királynak zsoldos hadát. Mindezt nem mondta meg neki senki, de nem is kellett. Tudott már mindent, mert megismerte a nagy­urat. Es akkor már nem emlékezett sem az édesapja halavánv arcára, sem a régi, kedves leányka herva-Ídozó vonásaira, mert úgy volt. hogy visszavénült sajátmagának valame­lyik ősévé. Érezte is, hogy az ő mellén is ugyanaz a vitézi mez fe­szül, mint a többiekén és kalpagján ott ékeskedett a toll, amelyet vitézi tornáit nyert a vár úrnőjének ke­zéből. Amikór a fáklyák kilobbantak, a vendégsereg kitódult a szárnyasaj­­tón és ő egyedül maradt a lovag­teremben. Felnyitotta a színes üveggel ki­rakott ablakszárnyakat és feltekin­tett az ezüstös fényben úszó teli­­holdra. Kitárta a karjait és szállni kezdett fel, fel a káprázatos magas­ságokba, de a hideg hajnali levegő­től könnybeborult a szeme és a könnycseppek végigfolytak az arcán. Amikor a fejét felemelte a párná­ról és körültekintett, az ócska kis szálloda szolgája állott előtte és vizilószeirü fejét ide-oda ingatva, valami zagyva, .idegen beszédbe kezdett és csak amikor észrevette, hogy a vendég nem ért belőle egyet­len szót sem. kezdte mondani tört magyarsággal, hogy tessék már fel­kelni, mert reggeli kilenc az óra. Amikor megint egyedül maradt, kiugrott az ágyból, felhúzta a füg­gönyt és kitekintett a pompás, verő­fényes májusi reggelbe. A trencséni vár romjai ott meredtek az ég felé * vele szemben a hegytetőn, üres, sötét ablakai, mint a halott megtört szemei néztek vissza rá. Rettenetes szomorúság sanyar­gatta a szivét és amikor visszaemlé­kezett az éjszakai ünnepélyre, . a szeme megint könnyes lett. Bele­merhette az arcát a jéghideg vizbe, felöltözött, gyorsan elvégezte a dol­gát, amiért felutazott a szülővárosá­ba, azután kisíetett az állomásra. — Vissza, vissza, a balatonparti hársfák alá!,

Next

/
Oldalképek
Tartalom