Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)
1925-04-05 / 93. szám
1925 április 5. BACSMEGYEl NAPLÓ 13. oldal A NÉGY TESTŐR IRTA:BAEDEKER Sose értettem, mért írnak a lapok mindig csak a legújabb könyvekről s csak nagyritkán egy-egy régi műről, holott ez utóbbi esetleg nemcsak értéke-, sebb, de érdekesebb is lehet műiden újnál. Nem lévén se hivatásos, se a nap. könyveinek-az ismertetésére szerződtetett kritikus, olykor megengedem magamnak azt a kedves szórakozást, hogy bármi régi könyv az, amely gyönyörködtet, ezt az élvezetet a közönségemmel is közölni iparkodom. Most, hogy hosszú évtizedek után újból végiglapoztam a Murger halhatatlan könyvét, a Scenes de la Vie de Bohéme-x, ugyanez a gyönyörűség fog el, s bár a mu'lt század közepén jelent meg, úgy Írok róla, mint a legfrissebb mostmegjelentről. Mikor ilyen könyvvel foglalkozok, mindig a kitűnő Pontmartin tehetségét kívánom magamnak, aki olyan lelkesen tudott könyveket dicsérni, hogv azokat minden olvasója kénytelent volt megvásárolni vagy legalább elolvasni. Ebben az esetben persze erre az adományra nincs szükségem, mert a könyv, amelyről szólok, úgy tudom, már minden olvasómnak megvan. S e jó sorsot meg is érdemli, mert a legeredetibb s legvidámabb írásművek közé tartozik, amelyek Guttenbcrg találmánya óta napvilágot láttak. Az alsóbbrendű Írók és művészek rendetlen, kalandos életének szel'emes rajza ez, amely a legszerencsésebben egyesiti az »esprit gau!ois«-t amaz egészséges humorral, amely francia Íróknál vajmi ritkaság. Murger — maga is bohém egészen a haláláig — könyvéhez kitűnő bevezetést irt, amelyben alapos természetrajzát és .találó lélekanalizisét adja a művészek és irodalmi cigányságnak. A Bohémé — úgymond — a tnüvés? próbaideje. Ez az előszó az akadémiához, a kórházhoz vagy a Morgue-hoz. És hozzáteszi: »a Bohémé csuk Párisban létezhetik és csak ott lehetséges«. Ebben persze tévedett a nagy bohém, mert Bohémia mindig támad egy bizonyos „kórban ott, ahol művészet és irodalom van. Đe bizonyos, hogy a párisi Kohémsóget ugyancsak ismerte Murger. Hiszen annak rajzát a maga sorsáról vázolta. Párisi volt és lángész, költő volt és koldus, értékes könyveket irt, de annyira se vitte, hogy frakkja és felesége legyen. Végre kórházban halt meg. Igazándi cigány! Ismerkedjünk meg egy kissé a cigányokkal, — legalább- azokkal, akikről eza könyv ir . . . Huszonnégy fejezetben négy cigánynak a, viselt dolgait tudjuk meg. Ezek a következők: Rudolf, a nagy költő (maga Murger), Schaunard, a nagy zenész, Marcel, a nagy festő és Golline, a nagy bölcsész. (Mind: nagy.) Ez a legvigabb kompánia, amelyet csak képzelhetünk. Ifjú emberek, akik érzik és élvezik a Byron énekében rejlő igazságot, amely szerint »a huszonkét évnek mirtusa, rózsája becsesb, mint a babér, bár fény. ömlik rája«. Nincs egyebük, mint a gondtalan ifjúságuk, amelyet nagy kincsnek tartanak: boldogok vele s boldogok módi ára vissza is élnek vele. Babérról és dicsőségről álmodoznak ugyan, de csak a maguk cigányos stílusában. Valami nagy müvet egyik se alkot, hogy az álmukat azzal megvalósíthassák. Ehelyett beülnek a kávéházba s ott bölcselkednek, verselnek és szójátékokat csinálnak egész nap és — fájdalom! — egész éjjel. Ha pedig különösen jó a kedvük, ami csak ünnep- és hétköznap nincs, akkor csínyeket gondolnak ki, trükköket, misztifikációkat, amelyekkel a kávéház vendégejt és személyzetét ugratják, bolonditják, de egyúttal mulattatják. E hajszákból persze bőven kijut a-házigazdáiknak és egyéb hitelezőiknek is. akik.néha ugyancsak megbánják, hogy e könnyüvérü fiatalokkal üzleti, összeköttetésre léptek. Schaunard például, a nagy muzsikus (a négyek egyik leghumorosabb tagja), egy csöppet: se volt kétségbeesve, mikor a lakbérfizetés utolsó határnapja derengett fenyegetően. Az ingeit csomagba gyűrve hóna > alá kapta és rozzant zongorájának s még néhány értéktejen - bútorának a hátrahagyásával hüt, lenül elhagyta gazdáját, Bemard urai, ’ak'hez a .következő klasszikus sorokat intézte: . I — Uram! Kénytelen vagyok önt érte- Isiteni, hogy legnagyobb sajnálatomra lazt az általános divatot, mely szerint iaz ember, a lakbérét meg szokta fizetni, j ezúttal nem követhetem. Még reggel I azzal a reménnyel kecsegtettem magam, ! hogy e szép napot három évnegyede® I hátralékomnak a kifizetésével fogom inegünnepe'hetni. De, oh, khimérák, álmok, ideálok! Mialatt én a csalóka biztosság párnáin szunnyadoztam, a végzet — görögül: ananke — meghiúsította minden szép reményemet. A pénz, amelynek a likvidálására számítottam — oh, istenem, mi rosszul mennek az üzletek! —, nem folyt be, s mind ama tekintélyes összegeikből, amelyeket beszednem kellett volna, mindössze csak három frankot kaptam, — ezt is kölcsön. Oly összeg, uram, amellyel önt megkínálni se merem. De, legyen meggyőződve, fognak még szebb napok virradni rám és szép Franciaországra. Mihelyt ezek felvirradtak, a hajnalpir szárnyain röpülök önhöz, hogy átvegyem amaz értéktárgyakat, amelyeket házában hagytam s a törvény és az ön védelme alá helyezek. Ennél fogva, uram és. házigazdám, ön szabadon rendelkezhetik ama termelt fölött, amelyekben eddig laktam. Ezennel megadom ehhez az .engedélyt sajátkezű aláírásommal: Schaunard. E köpés írás hatását csajt fokozta az a körülmény, hogy Schaunard azt a hadügyminisztérium hivatalos papírjára irta s ugyanezen minisztgrium hivatálszolgájával küldte át Bernard. urnák. A zenész ugyanis, kinek egy barátja e minisztériumban (nem éppen államtitkárként) volt alkalmazva, nem foszthatta meg a házigazdáját attól a kitüntetéstől, hegy ilyen előkelő helyről kapja meg a fontos iratot. Ma természetesen a jó házigazdák az ily felmondásokat nagy örömmel vennék kézhez, bármelyik minisztérium papirosára is volna az irva, de akkor még a háziurak ragaszkodtak a lakóikhoz, s jobban szerették őket, ha nem fizettek házbért, mint a mostaniak azokat a lakóikat, akik azt pontosan fizetik. Tempóra mutantur, — de akkoriban Bemard ur busult, s nemcsak a lakbérhátralékot sajnálta, de a lakóját is. Az igaz, hogy most nincsenek ilyen jijkedvü Jakók . . . De talán olyan kedélyes háziurak se... Ezen a napon — a nagy muzsikus költözése napján — alakúit meg a cigányok klubja, amelynek kalandjait a szellemes könyv igen rnulattatóan rajzolja. Schaunard az ebédnél- ismeretséget kötött Colline-nal, a nagy filozófussal, aki leckéket adott a matematika, skolasztika, botanika és más ikával végződő tudományokból, s az ilymődon szerzett pénzt régi könyvekre költötte. DkV'aszinii paletot-jának mérhetetlen mélységű zsebei műidig-tele voltak ócska makulatúrával s ha zsebeit üresen vitte háza a lakására, melyben a sok disznóbőrbe kötött ócskaságtól rendesen mozdulni se lehetett, sajnálkozva mondta: dióm perdidi, a napomat elvesztettem. Az nem volt nap neki, amelyen nem gazdagította a könyvtárát. Különben ez a -Coiline mindig, »müveket« , irt, .amelyek sohase jelentek meg s azokat a barátnőjével másoltatta. Már t i.,az ő állítása szerint, mert e hölgyet szemtőlszembe még nem látta senki, s a négy tagból álló társaság három tagja erősen gyanakodott, hogy az nem is létezik. A negyedik (Collíné) bizonyosan tudta, hogy: nem. Bezzeg a többi cigányok hölgyeit annál gyakrabban látták. Ismerte őket az egész városnegyed, s a Rudolf Mimi-je, a Marcel Musette-ja s a Schaunard Phémie-je majdnem olyan híresek voltak, mint az »uraik«. Tehát a nagy zenész megösmerkedett a nem kevésbé nagy bölcsésszel. Azebédtől már mint jó barátok mentek a »Momus «-kávéházba. Itt Rudolffal találkoztak, akivel szintén hamarosan pajtások lettek. Ezeknek a zseniális bohémeknek voit valami láthatatlan, de mégis kitalálható szabadkőmüvés-j el vény ük, amelyről rájöttek, hogy egymáshoz tartoznak. Kissé mámorosán, nóbel spiccel hagyták el a Mómuszt, ahol sok likőrt fogyasztottak. Schaunard ekkor, meg] feledkezve arról, hogy nincs lakása (az ilvcn apróságot könnyen felejti cl az ember, ha sok a gondja), uj barátait meghívta magához. Ezek elfogadták a mevhivást (mert az alapszabályaik úgy szóltak, hogy semmiféle meghívást se szabad-visszautasítani), s eljutottak — Marcelhez, a nagy festőhöz, aki időközben a Schaunard lakását »bérelte ki«, így alakult meg a cigányklub amelynek tagjai ettől a naptól fogva elválhatatlanok voltak. A klub létrejöttét tningyárt fényesen ■ ünnepelték meg. Rudolf, aki a »Szivár- Ivány« szerkesztőjétől harminc franknyi ’c'öleget vasalt ki azon a cimen, hogy be kell magát cltatnia, nagy ebédet adott, a souper költségeit ellenben Col' line födözte, aki hercegi tanítványától ;egy aranyat kapott, hogy vegyen neki értő egy arab nyelvtant. (A nagy filo■ zófus a könyvet megszerezte harminc í centime-ért, a louis d’or-t pedig, mintha 5 monokli lett volna, egész nap a szemé(be csiptetve hordozta.) Hogy minő élet volt az, amely most j következett, azt csak'egy cigány képes I leírni. — Ejnye, de éhes idő van ma! — ' — Ah, édeseim, fejedelmi mulatság Nőit! Még viaszgyertyák is égtek! I S ha e iiiik, akiknek részére egy ui frakk elérhetetlen valami' volt, szás fvagy kétszáz frankhoz jutottak, akkor (nem frakkot vettek, hanem elkezdtek ‘mulatni, s nem szűntek meg zülleni, Iámig csak egy garast találtait a zsebükben. És a nyájas olvasó e könnyel; müségen dehogy botráokozik mez, — akkor bosszankodna, ha a könyv hőstó Incm így élnének. Murger előadása oly ( vonzó, hogy teljesen beleéljük magunkat e bohémségbe, amelynek épp abban •[áli a költőisége, hogy nem számol a i viszonyokkal s nappal is álmokba ringatja az embert. Ha pénzhez jutottak, ;azt hitték, hogy Krőzus, Darius, Daring és Rothschild mind szánandó koldusok mellettük (Vanderbilt, Ford, Rockefeller és Astor akkor még nem voltak híres gazdagemberek) s hogy a f'aktolusz habjai meg a Plutusz bányái meddő forgások az ő kimeríthetetlen gazdagtólj guk mellett. Rudolf egyszer — hallani is rettenetes! — ötszáz frankhoz jutott Persze, első do'ga volt, az adósságait ki nem fizetni. (Ki lesz oly gyáva, hogy [adósságot fizet?) A második: az egész íösszeget Marcel barátjával három hét alatt elverni. Nagyon csodálkoztak, hogy ;a pénz ily hamar elfogyott, ~~ Rudolf azt hitte, évekig fog tartani. Marcel kevésbé volt vérmes, szerinte: »gazdálkodás az a tudomány, amelyhez csak a gazdagok értenek«, S mivelhogy ők szegények, teliát — Quod crat demonstrandum. Az egész könyvnek legérdekesebb fejezete talán a tizenegyedül., amelyben a Mómitsz-kávé’názaí írja le pontosan Murger, ahc-1 a négy zseni minden szabad ideiét töltötte. Naponta mintegy 20—24 órát. Örökös együtiiétük folytán , uem is hívták őket másként,, mint a ['négy testőrinek. A Móimtsp-bar. c.íy [termet foglaltak el, ah-4 kéyypir, issen elfértek volna negyvenen fs, de a testtőrök mindig masukban •vrdíak, mert, a I vcafé« 'többi; vendégei között nein akadt ! olyan' vállalkozó, aki meg niter te volna I közelíteni a rettenetes kvartettet, amely-I'uek szédítő aforizmáitól — mint Murger. mondja — »még a tej is összement a teában«. Az igaz, hogy kissé fesztelenül I is viselkedtek, amit végre a kávéház [tulajdonosa ts megunt, s összes kifogás j sait hat panaszponlba foglalva, iölszóli- I tóttá a testőröket, hogy orvosollak azo;kat vagy pedig válasszanak a gyűléseik számára más helyiséget Csak Collíné kiváló tapintatának volt köszönhető, hogy a kávés föllépése nem vezetett végleges szakításra. A titánok némi engedményeket tettek és — tovább is a Mőmuszhan ültek. A lényegesebb panaszok egyébaránt a következők voltak: Az első: Rudolf már a, reggelinél snnclctálta az összes újságokat és dóiig egyet se engedeti ki a körmei közül, így aztán a többi vendégek tájékozatlanok maradtak a világeseményekről, s egyik-másik asztaltársaság még az uT miniszterek i evét se tudhatta meg. A második: Collíné.és Rudolf elfoglalták az établissciment egyetlen trüc-trakját s reggeli tíz órától éjfélig játsbtak rajta. A harmadik: Marcel i:r. megfeledkezve arról,, hogy a »-Móimisz« nyilvános hely és nem az ü műterme, összes állványaival, festékeivel, vásznaival ég ecsetjeivel oda telepedett, sőt mindkét nembeli modelleket is hozott magával. (A női modellt ' nem kifogásolták a vendégek, mert rendesen csinos és mindig félmeztelen volt. ellenben a »másik«-at határozottan visszautasították, mert rosszszaga dohányt szívott.) • A negyedik: Schaunard azzal fenyegetődzik, hogy a zongoráját szintén idehozza, s a kávéház ajtajára hirdetést függesztett ki, amely szerint »itt nagyon olcsó és esetleg ingyenes énektanítás dolgában adnak fölv-ilágositást«, aminek következtéiben a helyiséget esténkint nagyon fölflletesen öltözött egyéniségek töltik meg, akik semmit se fogyasztanak. Az ötödik: Annak ellenőre, hogy cigányainknak kiáltott eg;y napon Schaunard. — Nem I fogunk ma reggelizni? 3 Marcel e nagyoij helytelen kérdésen a ; legnagyobb mértékben , csodálkozott s a merész tervezőre rámordult: — Mióta szokás két nap egymásután reggelizni? Bizony, még csak ebédre se tellett mindennap. De azért a vig fickók nem vesztették el életkedvüket. Collíné minden nélkülözés ellenére nyugodtan végezte a leckéit (az arab nyelvből is, pedig nem tudott arabusul), Schaunard ! türelmesen muzsikált, Rudolf verseket irt, Marcel pedig egy nagy képen dolgozott a mükiállitás számára. (Később egy fűszer ár us vette meg cégérnek.) Az éhezésben segítettek nekik a hölgyeik: Mimi, Musette és Phétnie kis. asszonyok. Nem is képzelik, milyen jó ’leányok voltak ezek! Szívesebben koplaltak a művészekkel, mint dúskáltak a hercegekkel, ámbár azokat a hercegeket, akik szemérmetlen ajánlatokkal ostromolták e hölgyeket, őkivüluk sose látta sénki. Embereink a lakásukkal se voltak másként, mint a diner-jükkei. A négy közül egy-kettő rendesen hajléktalan volt, — nem védte őket a lakástörvény. Rudolfnak például egy ideig (szerencsére nyáron) a következő adressze volt: »Avenue de Saint-Cloud, harmadik fa, ötödik ág, balra a boulogne-i erdőiül«. Télen, néha mindannyian egyiakásba szorultak össze, s ha fázták, a bútoraikat dobták a kemencébe. Egy alkalommal nagy szavaltad és. muzsikába estélyt rendeztek, amelyre az ismerőseiket mind meghívták. (Egy egész kávéházat.) A pragrainmot oly hosszúra nyújtották, hogy reggelig se akart vége lenni, — a fájuk pedig már éjfél körül elfogyott. Éltkor sorsot húztak, hogy kinek a székét dobják martalékul a lángoknak. Két órakor már mindenki .állott. De azért az ünnepség kitünően sikerült, és P’némie 1c. a., aki az est királynője volt (talán őzért, mert kesztyűs kézzel jelent meg a szoarén), Így nyí< latkozott róla a barátnői előtt:
