Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)
1925-04-21 / 107. szám
Í925 április 21 8ÄCSMEGYEI NAPLÓ 3, oldal-: Kisebbségi a sí© <4 azlúvcnszkói magyar szocialistapárt kizárta tagjai 'sarából dr. Földessy József nemzetgyűlési képviselőt, aki 1920- baii került be a prágai parlamentbe szocialista programmal, a választások előtt dr. Földessy a fiatal szlovensskói szocialista mozgalom legagillsabb vezérének mutatkozott. Úgy a nemzetgyűlésen, mint népgy üléseken bátor fellépésével vonta magára a közvélemény figyelmét. Csakhamar azonban kezdett valutaüzletekkel foglalkozni és mindenféle külföldi vállalkozásokba bocsátkozott bele és amikor a pártvezetőség ezért kérdőre vonta, Földessy nyíltan megvallotta, hogy ö egyáltalában nem szocialista és csak addig tartja meg a munkásság bizalmából szerzett mandátumát, mig sikerül valami elhelyezkedést találnia polgári pályán. A párt időt és alkalmat adott neki az elhelyezkedésre, hogy a botrány csöndben elsimulhasson. Földessy azonban semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a mandátumától megváljon és ezért a vezetőség a legutóbbi ülésén kizárta a pártból. A kizárás indokolása az, hogy' Földessy nem tartotta magára nézve kőtelezőknek a párt határozatait, a munkásság bizalmából szerzett pozícióját egyéni célokra használta fel és csúfot űzött a szocialista erkölcsökből. * Az iskolák államosítása ellen foglalnák állást a szlovemzkéi püspökök a felekezeti ’iskolák tantestületeihez • intézett körlevelükben, amelyet dr. Fischer Colbrfe Ágost kassal, Blaím Marian besztercebányai, dr. Kinettkó Károly nyitrai, Vojtassák János szepességi püspökök try dt ’g'igu'sk ’Pál -.agyszombati apostoli adminisztrátor írtak Blá. A püspökök felszólítják a római katíioiikus tanárokat és hitoktatókat, hogy ne támogassák az iskoláié általános államosítására irányuló törekvéseket. A körlevél tiltakozik a népoktatás inanopolizálása és amaz elmélet ellen, hogy csak az állami oktatás lehet helyes. Hivatkozik az iskolakérdésben 1924 husvéí]án és ez év februárjában tartott népszavazásokra, melyek ered menye azt bizonyítja, hogy a lakosság többsége a felekezeti iskolák fen,tartását kívánja: Az egyház nem zárkózik" el at délyi magyar párt központi vezetősége minden törvényes eszközt felhasznál arra, hogy jelöltj-e győztesen kerüljön ki a küzdelemből. Ugrón István elnök, gróf Bethlen György, Gübányi Imre, Balázs András preiátus, Grandpierrc Emil, Balázs Ferenc kanonok, dr. Vár rady Aurél és Deák Gyula, a párt főtitkára, a kerületben tartózkodnak és teljes erővel vesznek részt az agitációban. Ugrón István a választás jelentőségéről a következőket mondotta: ,— Ennek a választásnak nem csak helyi érdeke. ,ck országos- jelentősége is vaft, inert nregbérdtólag és lesujtólag hatna az erdélyi magyarságra, ha még ebben a, szimnagyar megyében sem sikerülne'a magyar párt jelöltjét győz©icndiez juttatni. Ezért úgy a központ, mint a tagok erkölcsi kötelessége minden lehetőt meglenni, hogy Gyárfás Elemér megválasztását biztosítsa. / Vér hefojtották a portugál katonai forradalmat -Sok áldozata van az egynapos forradalomnak Parisból jelentik: A portugál forradalom részleteiről csak nagyon szűkszavú hirek érkeznek, inert Lisszabonban szigorú katonai cenzúra van. amely megnehezíti a táviratok továbbítását. Az eddig érkezett táviratokból a következő kép bontakozik ki: Camara őrnagy a kormány megbuktatása céliából forr odaírni mccsot rendezett: katonai csávátokat vont össze, direktóriumot nevezett ki és sok vezető állásban lévő állatni tisztviselőt elfogatott. A felkelőket a kormányhoz hű csapatok bekerítették és véres ütközet fejlődött ki. amelynek során kézigránátokat is dobtak. Nagyon sokan meghaltak és többszdzan megsebesültek. A kormány csapatai bekerítették a fölkelőket, akik erre megadták magukat. Sunha Leül képviselőt, a mozgalom vezetőiét elfogták. A városban a rend teljes mértékben helyreállt. a kormány ura a helyzetnek, a lázadó katonai csapatok fogságban vannak Letartóztatták a szófiai bombamerénylet elkövetőit Ezernél több gyanúsítottat tartóztattak le —A letartóztatottak lágyrészét nyomban agyonlőtték Eddig százkilencven halottja van a merényletnek — Volt tisztek készítették elő ?. merényletet — Ujnhb hullákat találnak a roiuok kőzett Parasstforrasíalom Vészül Bulgáriában Beogradbói jelentik; A politikai közvélemény teljes érdeklődése a bulgáriai események felé fordul, küönösen azért mert már az eddigi szófiai jelentésekből.' főien Ded in Valkov bolgár hadügyminiszter legutóbbi nyilatkozatából rnec lehet állapi tani. higy a bolgár kormány a, szófiai székesegyházban elkövetett* merényletet ki akarja használni arra. higy a nagyhatalmak hozzájáruljanak Bulgáriu hadereiének a netdly-i békeszerződésen túlmenő emelésé hez. A' pravoszláv húsvéti ünnepek miatt a beogradi lapok nem leíennek meg_ és sajtó hiányában vasárnap és hétfőn a legíantisztikusabb hírek terjedtek el Beogradban. amelyek rend kinti túlozzák a merénylet utáni szófiai eseményeket. Ezek a hírek különböző ioradalmí mozdulásokról, bolgár mozgósításról, sőt a jugoszláv hadseregnek a bolgár határon való összpontosításáról szólnak, azonban teljesen alaptalanok. A bulgáriai ostromállapot és a rendkívül erős. katonai készültség ugvanis lehetetlenné teszi az egyébként elkeseredett bolgár nép forradalmi megmozdulását. Ezt jól tudják Beogradban is és igy még a határok ilyen esetekben indokolt megerősítésére se gondolnak, egyéb katonai intézkedésekről pedig annál kevésbé van szó. A szófiai eseményekről már részletesebb jelentések érkeznek a Bolgár Távirati ügynökség utián és külön jelentéseket kap a külügyminisztérium is diplomáciai képviseletétől. Ezek a szófiai jelentések a kővetkező uiabb részletekről számolnak be: Tizenöt-húsz kilogramm tíinamií robbant fel Az eddigi nyomozás adatai valószínűvé teszik, hogy a pokolgépet néhány nappal korábban helyezték e! a székesegyházban. Felelős a véres eseményekért a templomi személyzet is. mert nem gyakorolt szigorú felügyeletet a templomban. A vizsgálat szerint mintegy’ tlzenBthusz kilogramm dinárait vagy ekrazit. robbant fel a székesegyházban. mint azt a füstoszlop százötven méteres magasságából következtetik. A pokolgépet a torony déli oldalán helyezték el és a begyújtás vagy óraszerkezetíe;. vagy nediir villamos áram bekapcsolásával történt. Külön műszaki bizottságot küldtek ki annak megállapítására, hogy hol helyezték el a pokolgépet és hogyan gyújtották azt meg. A szófiai helyőrség parancsnoka a merényletről tói, hogy az egész lakosságot még egyszer megszavaztassák a kérdésben. Megígérik a püspökök, hogy a felekezeti tanerők javadalmazását rövidesen az államiak színvonalára emelik és addig is. mig ez megtörténik, türelmet és hűséget kérnek a felekezeti tanítóktól és tanároktól s óva intik őket, ne dőljenek az államosítási propaganda karjaiba; * A kisebbségek védelme és a Népszövetség címmel Anitádén Ólaimtól olasz államtanácsos előadást tartott a római Collegio Rómaimban.. A kisebbségi kérdés történetének ismertetése után kimutatta, hogy ennek a problémának minden államban .más és más jellege ván. Rámutatott Giaimini. a román kormánynak arra az állásfoglalására, hogy a kisebbségi kérdésre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat, illetőleg rendelkezéseket, mint szuverenitásába ütközőket, magára nézve nem tartja kötelezőknek. Előadását Giannitű, miután hangsúlyozta még, hogy a nemzetiségi kérdés naponta fokozottabban kiélesedik, azzal a kijelentéssel fejezte be, hogy a Népszövetség a kisebbségi kérdés terén a jövőben nem haladhat olyan kesztyűs kézzel, mint ameddig tette. s * A csíki szenátor választásra lelkesen készülődik a kar ülőt magyarsága, A választási elnök elfogadta Oyárfás Elemér jelöltségét és hétfőn tartotta meg Gyárfás a programbeszédét Oyerjryószentmlklóscm és Csíkszeredán. Az er-A szófiai y>I)nevnik<i közli Lazarov tábornoknak, a szófiai helyőrség parancsnokának nyilatkozatát, aki a merénylet alkalmával a felén megsebesült. Lazarov tábornoknak az a benyomása, hogy Georgiev tábornokot azért ölték meg. hogy n beszentelésre minden hatóság összegyűljön és a merénylők arra számítoltak, hogy úgy a király, mint a miniszterek és a fontosabb katonai személyek el fognak pusztulni a. székesegyházban. A miniszterek -- akik közül heten könnyebben megsebesültek — annak köszönhetik megmenekülésüket. hogy a templomnak másik oldalán foglaltak beivel, mint ahol a pokolgép el volt helyezve. Titkos koinité fiafározta e! a merényletet A rendőrség és katonaság még mindig tömegesen eszközöl letartóztatásokat. Igen sok ártatlan embert is elfogtak, sokan vannak azonban, akik ellen bizonyítékok merültek fel, hogy tudtak a merényletről és részt vettek annak előkészítésében. A gyanúsítottak és a tanuk vallomása szerint a merénylet a földművesek és kommunisták egyesült pártjának a müve. A Szent Király templom felrobbantását egv titkos koinité határozta el. melynek Blankov és Minkov volt tisztek a vezetői, akik tagjai a kommunista katonai szervezetnek is. A pokolgépet Minkov készítette, amelyet verdate! és melinittel töltött meg. A pokolgép elhelyezéséért felelősség terheli a Íempíomiszolgát is. aki az anarchists szervezet megbízottjának megengedte. hogy a templomba fehnehessen. Agyonlőtték a merénylet egyik tettesét A rendőrségnek sikerült meg állapítania a pokolgépes összes’, ütés fő tettesének. Mbikovnak a rejtekhelyét. Amikor le akarlak tartóztatni. Minkov ellenszegült, mire a rendőrök lelőtték. A letartóztatottak száma mégha ladja az ezret. A parasztszövetségnek minden nevesebb tagját és központi választmányának vezetőit elfogták. Petrini és Grucscfíióv íöldmivespáríj képviselők holttestét — mint már közöltük — Szófia közeié ben megtalálták. Halálukról itzt közük. hogy a képviselők letartóztatásuk után menekülni akarták és a kisérő katonák emiatt agyonlőtték őket. Számos aktiv katonatisztet is elfogtak, akik szintén tudtak a készülő merényletről. Állítólag Otnkov ezredes is részt vett a bomba elhelyezésében. A katonai rögtönitélő bíróság számos gyanúsítottat már hahilraitéU és kivégeztetett. Erre vonatkozóan pontos adatokat egyelőre nem lehet szerezni, mert a hatóságok minder felvilágosítást megtagadnak és a letartózni!ottak nevét sem közük, amiről egyébként a lapok sem írhatnak, fii;- szerint a Sveti Nedelia templom sekrestyésén kivitt a templom egyé; pániét is letartóztatták. Igen nagy azoknak a száma to. akim t ü katonaság és a-rendőri közegek letartóztatásuk után az vonlot ick, Egy katonai osztag, amelyet a rá-v elleni merényiéi tetteseinek Qidözcsére küldtek ki. letartóztatta a banda egyik reitegetőiéf. és reméld , hogy a támadó hollétét Is ki tudják nyomozni1. Üsszeroncsolí holttestek a templom romjai alatt A tcIj ('Miaui .ti Szem ICráb székesegyház romjainak eltakarítását szombaton kezdték meg. Az eltakto ritás munkája lassan halad előre, mert « laltörmelékek sok helyűit másfél méter magasan ieküsznek. A munkások sűrűn akadnak a romok ólai: összeröncsoit emberi testrészekre, karqjera, tejekre, lábakra és csonka törzsekre. Eddig kilenc újabb holttestet húztak ki a romok alól, a melyek közül csak egyet, — egy ezredes hulláját, sikerüli cgnoszkálni. \ holttesteket a székesegyház kápolnájában ravatalozták fel, ahol tömegesen jelennek meg emberek, akik eltűnt és eddig elő nem került hozzátartozóikat keresik. A kórházakban napról-napra nagyszámban halnak meg a merénylet súlyos sebesültjei. A halottak száma hétfőig százfütencvenre emelkedett. A súlyos sebesültek számát háromszázra becsülik, de ezt nem lehet pontosan megállapítani, mert igen sok sebesültet lakásán ápolnak. Az bizonyos, hogy mindenki, aki a robbanás idején h templomban tartózkodott, megsérüli. Szófiában alig van család, amelynek valamelyik tagja a merényletnél meg nem halt. vagy meg nem sebesült. A halottak közt van Szófia polgármestere, a polgármester fele sége, valamint a szófiai rendörpre'■fektiis és felesége is. Boris király atjiához fordul tanácsért Becsből jelentik: Jól informált diplomáciai' körök értesülése szerint Boris király a legutóbbi merényletek hatása alatt lelkileg megrendült. Már a Cankov-k ormány iránt sincs teljes bizalommal, A király a súlyos helyzetben 'atyjához. <s