Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)
1925-04-12 / 100. szám
1925. április 12. BACSMEGYE! NAPLÓ 13. oldal Családi fátum A nagy tragédiák rendszerint csak kívülről mutatkoznak meg, a belső elvérzéseket, az Igazi okokat, kevesen tudják, alig látja valaki. Egy-egy családra is ránehezedik néha a végzet és hol 8 bölcs, aki megmondja, hogy miért nem sikerül egyetlen tagjának se semmi? Hegedűs Miklós főjegyzője .volt Torontál vármegyének. Felül az átlagon tehetségben, egyéniségben, aztán agyonlőtte magát Akkoriban úgy beszélték, hogy szegény fin volt, magánvagyon hijján és nem győzte aiz iramot A háború előtti esztendőkben pedig a fia, Hegedűs Andor uiántis-főhadnagy végzett magával az apja sírján, a becskereki temetőben. Nehéz dolog az okok1 keresése, összetűzése a láncszemeknek, alapjában véve mégis csak arra lehet visszavezetni az egészet, hogy terhelt volt a család. (Hegedűs Miklós fivére, Pál, főreáliskolai tanár volt Szegeden, geniális, de egzaltált ember, szinte azt lehet mondani, hogy Szabó Dezső elődje. A búr háború elején nagy. tanulmányt irt a Budapesti Szemlében, előre megjósolva az egésznek kimenetelét. Ez az írása eljutott a külföldre és ott is feltűnést keltett, a még életben levő Görgei Artur pedig azt kérdezte Gyulai Pál szerkesztőtől: Miféle nagy stratéga rejtőzik a Hegedűs Pál álnév mögött?) Hegedűs Andort a katonai pályára nevelték, legyen távol a közigazgatástól, amely többre becsüli a vagyont, mint a tehetséget. így jutott el tiszt korában Szarajevóba, ahol meglehetősen egyhangú, és változatosságnélkiili volt az élet. A lumpolásokhoz, a menázsi kicsinyes, szűk látkörii szellemi eledeléhez nem volt hajlama, határtalan unalmában elkezdett hát olvasgatni. Az volt a baj, hogy könnyed, szórakoztató, dolgok helyett csupa nehéz filozófiái, főleg Schoppenliauert, aki számtalan ifjú lelket vitt már korai sírba. Szó sincs róla, komisz a világ, rok a becstelenség, nem érdemes semmi. — az ember idővel rájön érje magától is, szépen belenyugszik, esetleg maga is átalakul becsielenné, de a fiatal gyereknek ' még fáj az illúziók szétrombolása. Csapzott homloka volt Hegedűs Andornak, nyugtalanul száguldoztak benne a gondolatok, ki is sütötte hamarosan, hogy ő nem életre való. .Elkezdett kutakodni a családján, az apja öngyilkos. leit, mások is erőszakkal váltak meg az élettől, eszébe jutott, kinek volt idegbaja, — terhelt vagyok, rémült el önmagától. Egy kapitánya, aki észrevette benne a változást s akihez bizalmas volt, az élnivágyás derűjével vette a fiút munkába. — Nem terhelt vagy, hanem szamár. Olvastam mái^Sregényeket, ahol valaki elképzelte, hogy idő előtt meghal s meg is halt, bár nemj volt semmi baja, A magad életét éld, ne a másokét. — De, én érzem, tudom___ — Ne olvass, ostoba dolgokat, normális vagy, semmi bajod. Ehhez nem kell tudományos megállapítás, sőt talán én jobban látom, mint akármelyik híres sarlatán. Annyit beszélt neki, hogy végül is meg tudta győzni. Vitte erőszakkal szó rakozni, bálba, kávéházba s csak jókedvű embereket hagyott meg a környezetében. A bál, csakugyan, tetszett Andornak, volt abból elég, mert ugyan mit csinálhattak volna mást Szarajevóban. Aztán jöttek a szokásos évődések, tréfák, érdeklődések, szerelmek boncolgatása, — Nagyon mélyen belenéztél az Auííenberg Erika szemébe. Erika Auflenberg Móric, akkori szarajevói hadtestparancsnok lánya volt, természetesen körülrajongott teremtés. — Nem néztem én sehogy, felelte Hegedűs Andor, de jól táncol. Akkor a spászmacherek fordítottak a dolgon és elhitették a fiúval, hogy a lány érdeklődik ö utána. Andor pedig a szívélyes társadalmi érintkezést annyira félreértette, hogy meg se kérdezte a lányt, mit gondol, mit érez, parádéba vágta magát és megkérte az apjától. A hadtestparancsnok nagyot nézett. Föltétlenül meg van tisztelve, egészen bizonyos, hogy igy gondolkozik a lánya is, de hát ők nem adtak semmi -'kot erre a lépésre. Hogy hálóztak? Na ja, arra való a bál, hogy a fiatalság találkozóhelye legyen, szórakozni is kell, pláne az ilyen unalmas fészekben, — de a házasság egészen más dolog. Ezen az alapon az egész garnizon fölléphetne kérőnek. — Kosár, kosár! — kiáltotta Hegedűs Andor magánkívül és egyszerre megint lehetetlenné vált számára az éiet Szabadságot kéri, szaladt Budapestre, ahol az édesanyja az országház valamelyik irodájában kapott alkalmazású De az idegessége újból előtört, nem találta helyét. Egyszer valami szóváltása támadt az anyjával, lényegtelen apróság miatt összekaptak, végül is azt mondta Hegedűsnél — Magadra hagylak, hátha akkor hamarább lecsillapodsz. Estefelé Hegedüsná, aki az ismerőseit mént fölkeresni, még nem tért haza, Andor erre elrohant a rendőrségre, — Eltűnt az anyám, kutassanak utána. Kikérdezték, aztán megmagyarázták neki, hogy az még nem eltűnés. Várja meg legalább is a reggelt. — Nyomoznak utána, vagy sem? — Éppen őt magát nem kompromittálhatjuk. — Akkor megyek' elégtételért a belügyminiszterhez, majd utasítja az önöket. A belügyminisztert nem találta, valami inspekciós tisztviselő holnapra ajánlotta az elintézést. — erre keresni kezdte a miniszterelnököt,' hogy ott jelentse fel »az egész bandát« itt se volt szerencséje, néha könynyebb az Isten elé jutni« mint a miniszteroinök elé, — azért elkeseredésében éjszaka tízkor vonaton ült. — Majd a kiráiy ad nekem elégtételt, azért vagyok tiszt. Bécsben, jelentkezésekor, azt a választ kapta. — őfelsége délben érkezik meg Schönbrunn-bó!, előjegyezzük a főhadnagy urat holnapra. Ezt már hajlandó volt megvárni, habár az idegei erős táncot jártak »a sok méltatlan bánásmód« miatt. Beült hát a kávéházba és olvasta az újságokat. De hamarosan felpillantott: Mit iiksziroz engem ott szemközt az a két alak? Ezt a jelenetet, épp úgy, mint az uíánakövetkezőt, későbbi világos percében ö maga mesélte e! bizalmas jóbarátjának. Tisztán, minden niianszában, önkritikával. ügy éreztem, hogy rá kell rohannom a szúrós szeműre, megölöm. Mit bámul? De erőt vettem magamon, eltávoztam a kávéházból a vérontás elől. Én voltam az > ideges, nyugtalanul forgattam az újságot s egyszer, csakugyan, hajtás közben erősebb kézcsapással egyenesítettem ki az összegyűrt oldalt Ezért néztek. Mászkált hát a városban s a Stadtbahnhof egy fülkéjében összekerült egy férfivel, meg egy nővel. Nem törődött velük, az ablak roleítájával játszadozott. Mikor pedig az elromlott, elővette a zsebkését, hogy megigazítsa. Valami ideges lőhetett megint a mozdulata, mert az utitárs megszólalt: Mit csinál, főhadnagy ur? Abban a, pillanatban, mesélte ő maga, nekiestem a torkának. Éreztem,! hogy meg kell ölnöm. A nő közénk ve-1 tette magái, ordítoztak, én azt is meg-1 ragadtam és csapkodtam össze a fejű-; keit. Kezemben volt a bicska is, az meg-1 karcolta a férfi nyakát s én az első 3 vércseppre kijózanodtam. Tudtam, hogy J baj van, mégse eresztettem el őketj vártam a megállót, hogy jöjjön valaki ! s szedjen szét bennünket. Akkor a katonai kórházba vitték, né- s hány héti megfigyelés után kiengedték.^ Áthelyeztette magát Bécsbe, da mikor Auffenberg közös hadügyminiszter lett, megint menekülni volt kénytelen. Azokkal ő egy városban nem lehet. Szabadságát Eecskereken töltötte, egész rendesen viselkedett, de sokat olvasott.' Vonzotta az a filozófia, amely, ínegrontotta az életét, egv reggel kiment a temetőbe s az apja sírján agyonlőtte magát. öreg rip> Modern szerb Ura Milán Rákics: SÓVÁRGÁS Ma este, langyos lámpafénynél Virágok özönét adom neked. Virágaimban lelkem buja él Es tiszta, szűzi, szende szeretet. Szelíd homály lesz a szobában, Homály, mely altat s görnyedt gondot tiz S a vallomás pillanatában Az ablakon izzik az alkony-tüz. Minden szentebb, számosabb, szebb: A hulló éj s az elalvó világ, Kopár mezőn a csenevész gyep Illatozik, mint millió virág. Egyedül maradunk mi ketten . . . — Mint csermelyek csobognak magukban 'A suttogások a sötétben, S szavak, melyeknek tavasz-szaguk van, Zsárkó Vazzilyevics: Anyámnak Peer Gynt: (Segítség, jó anyám, segítség! Anyám, engedd, hogy belenézzek szemedbe, mely oly bánatos, mely aggódik és búsul értem, mely rózsához hasonlatos, mi halkan hervadt őszben, dérben. r t Es engedd, hogy meleg öledben még egyszer hallgassak meséket, az óriást s a bábát féljem, hogy lássak lenge tündérkéket és lássak nyüzSgő törpe rajt amint a földből, fák közül virágokból s a zöld fűből csodás módon előkerül és sose lássak bajt meg jajt. A kék madár után szaladni, az is oly kedvemre való, aztán fáradtan elaludni s oly messze, messze a való. Szelíd felhőkről, hadd álmodjak, melyek csodásán, lágyan úsznak, cirógatásuk mint a hab, az ábrándnál is finomabb. $ hadd mondjam el anyám teneked, ki gyűlöl engem s ki szeret, hogy mind hazugság: férfi, asszony\ a szem azért van, hogy csalhasson, csalnak az ölelő karok — és szomorú csak én vagyok, Mert tudom jól, a végzetem: a messzeség, a végtelen, engem ölel a messzi szél s halott álmoknak árnya két. Anyám, felettem virraszt végzetem és te — és te. Egyetlenem. Anyám, engedd, hogy belenézzek szemedbe, mely oly bánatos, mely aggódik és busid értem, mely rózsához hasonlatos, mi halkan hervad őszben, dérben. Fordította: Szenfefeky Kornél
