Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)

1925-03-07 / 64. szám

10. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. március 7. Európa legjobban öltözködő asszonya Nizza, március Á kapurtalai maharadzsa van itt teg­nap este óta, az angol király unokaocs­­cséntk hófehér juhija egy kődobásnyira himbálódzik előttünk a sziklafalas kikö­tőben, a vasárnapi konfetti-csata pergő­tüzében egy temperamentumos irancia összepofozkodott egy még temperamen­­íumosabb olasszal, a mentőm autóver­senynek két sebesültje s a gépek közül egy halottja is akadt, Monte-Carlo leg­népszerűbb vendége, a Westmiriste'r-i herceg, aki mellesleg Anglia leggazda­gabb embere is — tizenöt vére alatt fél­millió frankot nyert a múltkor a Kaszi­nóban — s a Cote d’ Azur mégis más­ról beszél... Egy szó. egy név é! az emberek aj­kán és fantáziájában egyszerre, errői gyártanak riportot és viccet a helyi új­ságok, ezt adják szájról-szájra, erről il­lik csevegni, mint jól értesült mondén­­nek már éhgyomorra a Promenade des Anglais pálmafái alatt, ezt szervírozzák frissítőül a délutáni tánchoz, öt- vagy nyolcvanfrankos menükhöz egyaránt s Nizza Iegiókelőbb dcllárinilliomos hotel­jének, a Ncgreseopalének utolsó liftcs­­fíuja is ezzel igyekszik meghálálni a félfranknyi borravaló-többletet, amivel a magunkfajta kispénzű magyar túlszár­nyalja az ilyenfélékben közismerten szűkmarkú óceántuli gavallériát: »Hol­nap érkezik Amerikából... a zöld lak­­oszályba, aiiol legutóbb Lady Astvr la­kott« ... — Amerikából... ele hát kicsoda?... találgatja a jámbor középeurópai s egy villanásra átfuttatja agyán az összes -ismerni illik- újvilági nagyságok sorát, — aktív (•: bélistás politikusoktól. íilm­­s taroktól és peíróleumkirályoktó! el­kezdve. felfelé és lefelé egész Mister Goldbergig, a foltot nem hagyó szájfes­ték: zseniális feltalálójáig - de hogy r.e pazarold az energiáidat ily meddő fej­törésekre, Édesem, irne, kimondom ne­ked a varázsigét: Nashné! igen, Naslmé Önagysága, vagy ha jobban tetszik: Madame Nash. .Missis Nash, ahogy akarod, — hiszen az ilyen szuverén egyéniségek nemzetiségi meg­különböztetésük nélkül is közkincsei úgyszólván az egész müveit világnak. A nevezetes londoni dáma — aki egy filmtröszt meghívására járt mostanában amerikában — nem kisebb személyiség, mint Európa legjobban öltözködő asszo­nya! Akár névjegyre is kinyomatható, tel­jesen jogszerű, hivatalosan szentesített cim és jelleg ez. amit n kitűnő lady, a netn is ..olyan sajnálatraméltó Nash ka­pitányt lerázó válóperében. kapott, ami­kor is akta-, sőt számlaszerü bizonyítást nyert, hogy a »legjobban öltözött hölgy« ruhabudgetjo évente negyvenezer font .sterling* is elnyelt. Önagysága egyenesen szégyennek tartotta volna ugyanis, hogy nyolcvan fontnál olcsóbb toálettrendelésért kinyis­sa a száját s egy pór harisnyáért négy fontnál kevesebbet a.dion, - a bundáit úgy cserélgette, mint más a zsebken­dőket. cipők és kesztyűk terén pedig határozottal] összetévesztette magát a régi császárnökkel, akiknek a spanyol etikett szerint csak egyetlen-cgyszer volt szabad mindeme holmikat viselniük. Legötletesebben azonban mégis csak az estélyi ruhák körül járt el az irigv­­lésreniéltó ruha-iuyen«r. —amik közül a világosakat fekete, a . sötéteket fehér fal­­szekrényekbe raíatta s nap-nap utál! se­regszemlét tartva a ruha-gárda fölött, — mindig azt vczényeltcttc ki személyes szolgálatára, amelyiknek a színe és fa­zonja momentán hangulatának legjobban megfelelt. Hát nem nagyszerű dolog ez? Bez­­zek nekünk még a kedeiyhullámaink­­kal is, spórolni keli, ha ruhaszempontból is stílusosak akarunk lenni hozzájuk, bár úgy gondolom, hogy most az egyszer Missis Nash is elszámitotia magát s talán épjjcn ez volt az oka, amiért a sok hűhó ’■ égtere is nem lehetett szerencsénk hozzá. Mert mondanom se kell, hogy a ren­geteg fényképész-riporter és hivatásos bámészkodó seregében jómagam sem voltam rest kivonulni tegnap a párisi expressz elé, — már csupa okulni vá­gyó kíváncsiságból is, hogy a csipkék és selymek szakértőjének finomérzékü kedélye ugyan micsoda kosztümöt ir elő ehhez az ólmos tátrai esőhöz, sárhoz és hideghez, amiben már egy hete fagyos­kodunk itt a leglengébb fehérs ben, mert a Nash-iskola szerint otthon még ilyenféléket gondoltunk legharmó­­nikusabbbaknak riviériai hangulataink­hoz ... Sajnos, a problémának nem sikerült Persze csöngetést, idegent, koldust, végére járnom, mert arra a két ázott villanyembert, gázembert s bajuszos fér­­soványságra, akik a kilenc hatalmas Iá- fit nagyon megugatott szörnyű lármás, da körül forgolódtak, gazdájuk szakava­de csak hivatalos dühvei, arái semmi tottságából szemmelláthatólag egy betű ‘ káros nyomot nem hagyott aranyos ke­sém ragadt. — de hát, mint mondták. ők csak a gardrob-ielügyelőnék, akiket néhány aprósággal ' előre-küldtek, — míg úrnőjük a fökomornával együtt le­maradt Párisban, hogy amerikai látoga­­tásáról visszahozott csekély négyszáz- j toalettjét csupa egyiptomi stilusu model­lel cserélje fel — Sábil bejnek, ötödik és legfrissebb urának a tiszteletére... (m. e.) A KÉT R Irka : Laczkó Géza Ezen a februárt friss tavaszon, amely hűvös és napmeleges, mint egy külváro­si csitri éretlen szerelme, eszembe jut­nak a múlt homályába süppedt napok, zavarok és elcsitulások évei s bennük két szimbólumuk: a két Riquet. I. Az elsőt kelvirágszállitó szélesfouátu kis kosárban hozta egy asszony, aki csalódott bennem s akiben csalódtam, még mielőtt csalódásra okunk adatott volna. Gyönyörű fajfoxi volt Piquet, fehér, sima libériában, sárga, lógó füllel, fekete monoklival a balszeme körül: s kurtára vágták a farkát. De fékezhetetlen volt, mint egy várur, izmos, mint egy bika, hozzá szeszélyes is, hideg, nyiltcszii. logikus és önző. Antikor hozták,1 még az anyja után ritt, sokat s éjjelre hónomalját kellett pihenőhelyéül felajánlanom,' ha nyug­tot akartam tőle. Hálás melegséggel si­mult ilyenkor hozzám, de csakhamar összevissza karmolt követelőn rugdalód­­zú lábaival. S aztán hamar kifejlődött, dacos, ma­gának élő természete s ami leginkább meglepett benne, alattomos macskater­­ntészete. Mindenkinek hizeigett, ráug­rálva, vadul lökdösve és karmolva, de szeretni csak engem szeretett. Ha el­mentem hazulról, kisieteft az erkélyre, amelynek párkányáról vágyakozva bá­mult utánam. Egy reggel aztán Így elmemkor ék­telen üvöltésre fordultam vissza házunk felé: az erkély alatt, a kövezeten hasra ráállva feküdt Riqueí, vérkönnyes szemé­ben a halálfélelem riadtsága remegett. Visszaszaladtam, ölbekapiatn a boldog­talant, aki utánam ugrott az első eme­letről, fent a lakásban lefektettem és szomorúan búcsúztam töfe. magamban, mert hisz úgyis meg fog dögleni. De nem. Este már abbahagyta a folytonos nyöszörgést. A következő egész napot átaludta. fin egy azzal, hogy tyúkot,, fizes­volabbi villáiból egy a kuíj a megfojtott síik meg az árát Mindez azt az alapos gyanút támasz­totta bennem, hogy Riquet kutyám örült. Azt hiszem, estében agyrázkódást szen­vedett. Nem szeretett az már engem sent megfenyegetésre is harapással fe­lelt s szemében mindig valami furcsa láng égett, mint olyanéban, aki vissza szeretne valamire emlékezni, de nem tud. S testi formájában olyan gyönyörű volt hogy minden kutyabarát megfor­dult utána. Végül is el kellett adni. Láncra fűztem és bevittem a Kapiony uccába. Két nap múlva — nem tudtam ellentállni a vágy­nak — bementem az állatkereskedésbe. Ott ült láncán Riquet egy sarokban, nyitott szájjal, lihegve a feszült vágy­tól, nézett egy kalitjában forgó mókust s engem — t:em ismert meg. 11. A második Riquet — mert ragaszkod­tam ehez a névhez, amelyet először Anatóle France hires kutyája viselt — egy huszártiszttől került hozzám, ö is öklömr.yi kölyökkorábun. Fehér volt egészen, csak a jobb fiilén konyuit egy rongyosszéiii,fekete folt. A farkát nem vágták le. S mivei két év múlt cl az első Riquet óta. örömmel vettem ezt a kis porontyot is hónom alá. A csöpp jószág, ahogy megérezte a meleget, rámemehe fekete bogár szemét, aztán bele fúrta a fejét karom és derekam közé s reggelig meg se moccant. Sajátságos történelmi szükségesség úgy hozta magával, hogy tökfőzeléken kellett felnevelnünk. így szerzett szelíd­sége nemcsak arra terjedt ki, hogy nem volt az a rossz gyerektréfa vagy felnőt­ti inzultus, amelyre hamarosan, morog­va vagy marva válaszolt volna, hanem Harmadnap fék- arra *s’ hogy amit elébe tettek, mindent tében felnyelvelt egy kis csészealja te­jet s egy hét múlva inár talpon volt. igazán kutyabaja sem esett. Csakhamar azonban furcsa dolgokat kellett tapasztalnom. Riquetről múltba leiierctválták volna első és igen nehéz neveltetésének eredményeit: a Szoba rendjét és tisztaságát nem tisztelte, a könyveim sarkát elrúgta, megette a vé­letlenül elszóródott csecsemökesztyüt: vad ereje olyan hatalmassá fejlődött, hogy amikor mint ágyúgolyó vetődött nekik, a nagy farkaskutyák is meghát­ráltak előtte. A póráz végén nekifeszült az örvnek s úgy tépett, húzott, vonszolt maga után, hogy, mivel mindent clszag­gatott, végül is bőrbe csavart acétsod­­rony-karikát vettem a nyakába s a pó­rázát lánccal helyettesítettem. A balke­zemen még nyáron is bélelt kesztyűt hordtam, hogyha már fáj is, de legalább ne gyötörje téréssé a lánc. Étvágya is szörnyen megnőtt. Végigette az ebéd minden fogását s csemegéül felfalta az összes almahajakat, főtt kukoricacsut­kákat. Az uccán is minden megrághatót felszedett és megevett. S ha — néha ennek is meg kellett tör­ténnie — elbocsátottam a iórázról, vad iramban eltűnt, az első férfiembernek, aki útjába került, addig hizeigett, inig az le nem vette nyakáról az örvet és.. harmadnap hozta vissza a környék tá-! megevett: levest, húst mártással vagy uborkával s tésztát sülve vagy főve. A gyerekek fölöltöztették, kisasszonynak nagymamának, vagy huszárnak s ilyen­kor komoly és szolgálatkész pofácská­­val, szentében valami nagy, megértő gyöngédséggel hordta magán a ráagga­tott riugyet-rongyot. Ha "kedvünk tar­totta, párnának !< használhattuk dívá­nyon iektünkbeij. Üthettem. Tűrte. Csak egyféle esetben hagyta ci a türelme; ilyenkor ugatott és harapott: ha a gye­rekeket merte valaki bántani. Általános társalgáskor mindig a beszélőt nézte s ha hozzá szóltak, az utolsó szó elhang­zásáig szembe nézett az emberre!. A hála, a kedvesség szinte úgy csur­góit belőle, mint tavasszal ereszről jég­csap leve. S igy én is kénytelen voltam belemenni, hogy — igen, ez az egy rossz tulajdonsága megvolt, nagyon szeretett nyalakodni, csókolódzni, cgy-egy kis leányka mellett, sőt mellettem is, elüldögélt egy álló óráig is, hogy óvatlan pillanatban szájon nyalintsa az embert s aztán vidám farkcsóválással, nevetős pofával gyorsan meneküljön — igen, mondom, én is kénytelen voltam belemenni, hogy üdvözléskor lehajoljak hozzá: nyalintsa meg egyszer-kétszer a fülem cinipáját. Ehez aztán ragaszko­dott is, mint .polgárosult angol a szer­tartáshoz. j délyén. így mi sem természetesebb, hogy ami­kor a házban lakó tábori pap. akinek szintén voit egy faj-foxija felajánlotta, hogy a fiatalok többször hancurozzanak együtt, a legteljesebb készséggel telje­sítettük kérését. Amikor később nyilvánvalóvá lett, hogy Riquetnek kicsinyei lesznek, a várható nyolc kölyökre huszonnégy elő­jegyzést vettem fel barátaimtól. Egy éjfélkor aztán szegény elneheze­dett Riquet otthagyta alvókosarát és erőnek erejével felugrott feleségem ágyára. Az asszony visszavitte a ko-. sárba, megsimogatta és hiedelemre in­tette. Riquet — csoda volt! — nem en­gedelmeskedett. Újra fölugrott az ágy­ra s keservesen nyöszörögve lehasalt. Ötször tért vissza, ötször ugrott ki a kosárból. Végre, hogy hozzám fordult az asz­­szony tanácsért, aunak a nézetemnek adtam kifejezést, hogy elérkeztek Riquet megszabadittatásának órái. Nosza, erre. be kellett hoznom valahonnan régi pó­­!y^felszerelésből maradt gumilepedőt, amelyen aztán Riquet szépen, megadás­sal elhelyezkedett... Hat kis kölyök jött egymásután a vi­lágra, ahova belépésüknél a feleségem ■coli a madam és én az orvos. Riquet nem hogy nem harapott vagy morgott, de szemniellátiiatoati még hálás is volt, hogy rendet teremtettünk körülötte. Reggel két óra volt. mire Riquet eipi­­henlietctt. Ekkor átvittem a kosárba s melléje tettein a kis hurkadarabokat: kicsinyeit: amelyeket nagy buzgón nyalogatott még sokáig. i Másnap reggel szájában egy kolyké­­s el újra felugrott az ágyra, aztán még , kétszer visszament. A három kis teke­­, tétlent odarakta a paplan közepére, az* • tán fejével elkezdte gyöngéden lökdös­í ni az asszony kezét. Fölébredt, átszólt. * hozzám. Én is fölébredtem s együtt ne­vettük és . simogattuk a hárqm poron­: tybt... De Riquet nyugtalan volt s a (kezünket döföltc hideg orrával s tenye­lünk alá fúrta kis okos felét, mint olyankor, amikor kért valamit. Mit kért? Csak rákövetkező nap ér­tettük meg, amikor az ágyra felhozott három kutyakölyök megdöglött. Sokkai.utóbb komoly események kö­vetkeztében Riquet idegenekhez került. Másfélévig nem láttam. A napokban tör­tént, hogy szállásadóinál dolgom volt. Amint becsengettem, rögtön felhangzott jólismert nmdühös ugatása, amely nyomban megszűnt, hogy az előszobá­ban rámnézett. Szeme megcsillant, a farkát elkezdte csóválni s egyre rámug­rándozott, gyöngéden és némi tartózko­dással, de makacsul. Nem volt időm ve­le foglalkozni, mert jött a ház gazdája, betessékelt a szobába, egy széles, ala­csony körtámláju borszékbe ültetett s meg cl se kezdhettem a szót. Riquet or­vul felugrott a támlára, a vállaltira tette két első lábát, megnyalintotta a fülem einipáját s mint aki jól végezte dolgát, leugrott s*a nagy asztal alá vonult vac­kára, ahonnan aztán nem vette le rólam a szemét ... „Xu! c gázharisnya? H A egjcbbSS legolcsóbb* harisnya, mert 1 tfär ,,Kulcs“-jeggyeI ellátott harisnya (vörös, kék \agy arany jeggyel) anii i ideig tart, mint 4 másik pár S«Í8 PiíilKill! Na ybani árusító Marius Siioa es Lilit, SalMica 631-t

Next

/
Oldalképek
Tartalom