Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)
1925-03-22 / 79. szám
14. oldal BACSMEGYEl NAPLÓ 1925 március 22. kedőcsalád reményteljes sarja, mig a közlekedési tárcát én vállaltain azon a címen, hogy már nemcsak vasúton, ne gőzhajón is utaztam néhányszor, s igy okvetettentil »kouyitok* valamit a közlekedési ügyekhez. A belügyi tárca betöltése okozta a legtöbb gondot. Nem találtunk, rá senkit méltónak. Vég e is Zsotigi Feri elhatározta, hagy a„ ehlöki mellett a belügyit is vállalja. Igazán szép volt tőm, mert csonka lett volna a minisztérinmunk.. -Nem iehetne mondani, hogy. a Zsongikormány megalakítása merő játék és hiábavalóság volt. Az »osztály« ügyeit azontúl mi heten — a minisztérium — vezettük. Fontosabb ügyekben minisztertanácsot tartottunk, apróbb dolgokban pedig a szakminiszterek önhatalmúlag jártait el s rendéleteket bocsái* tottak ki, amelyek nem Voltak sokkal butábbak mint azok, amelyek a Rendeletek Tárában jelentek meg A diákminisztérium együtt maradt egészen addig, amig az »érettségi* után széjjel nein dobált bennünket ä sors, mint az őszi szél a hulló íalevelckot. Kormányválságunk egyszer se volt, a Zsongi Feri tekintélye a legjobb ragasztószernek bizonyult. Mikor Kuncz.Muki elhagyta a gimnáziumot s a pesti kereskedelmi akadémiába vonult, abból se támadt nagyobb nehézség: Zsongi Feri az ő resztzortját is elvállalta. S vállalkozott volna az összes tárcákra, ha rászorulunk. . Ezekre a bohókás időkre szívesen emlékszem vissza, s néha azt hiszem, nogy igazán miniszterek voltunk. . S hia ugv lett vclna, több adósságot és több baklövést mint az igaziak, tatán mi se csináltunk volna . . . Mikes Fláris: * Ének tizennyolc év^ől és tizennyolc óráról Szőke, acélos ő is, mint a garszonláwto’i. Vam barna, hervadt, min' a gond viri a. Sápadt, gethes, vidám, mint a proletársir.» Tizennyolc esztendős, lány. Sötét ' hajnalon szakajtja li magát álmok csillag/,rszkéből mind, — ő, meg kell látni az uccit mikor elönti ez a szomorú forrás — s viszi a szőkeségét, Viszi a szivét, viszi a hét vadasát, viszi bus élete pompás szobrát, viszi a halála megbújt gonoszát a gép mellé. A gép mellett egy óra —két óra—őt óra—ki 'enc óra — a gép mellett tizenkettő—tizennégy — tizenhat —a gép mellett tizenn /o c ára ! Tizennyolc vonaf.ó órára mind, fáj. I Ige időnek, az örök kin percmutatója tizennyolc órára ti-zen -nyolc- ó-rá-ra Lány, te, tizennyolc éves, ki sötét haja d s elektromos est közt, tizennyolc ára örökkéva'óságán, százéves, száz fej, száz erő, száz kar, százmázsás elszántság van/: mikor él benned szere,em? S űz-e vájjon téged harc motorja, a harcé — tizennyolc óra szerelemért? A határkarók bta: Szí Szigethy Vilmos Egy emberöltőn .át pbrösködött a tói nem is jut az eszükbe semmi. delibláti közbirtokosság a gagyi komposszeszorátussal. Valamikor a vármegyén kezdődött a oör. folytatódott a törvényszéken. Vagyont szerzett belőle néhány fiskális és sok kurtanemes az ügyvédi pályára nevelte fiát azzal az indokolással, hogy a pörnek száz év múlva se lesz vége. itt a biztos alao. amire építem lehet. Fölösleges félnie a gyereknek, hogy nem lesz ügye. Alapjában véve a civakodás tárgya nem érdemelte meg a tengernyi igyekezetei, mert az egvik rész szerint három, a másik szerint négy hold földről volt szó. Méc pedig a gagyiak' szántották el lassanként és nem minden tervszerűség'nélkül a ele iblát' területét. Ezt is csak hallomásból merem állítani, meri képesek a pörujitásra s megkövetelik tőlem, hogy igazoljam be amit mondok. A gagy,r:k ugyanis arról voltak nevezetesek, hogy asszonnyal szántottak. Nem kell bolondjában azt gondolni, hogy a menyecskét kötözték az eke elé. de úgy ál! a dolog, hogy a férfiembernek mindenkor segédkezett az asszony is ármunkában. még ped'g válogatás nélkül. Csak igy lehet megérteni azokat a b'zcnyos elszántásekat. Napsugaras reggelen igen kellemes elbámészkodni a tüzes asszonyt tekinteten, néha odanyü! az ember a feli órcselád derekához is. hagyván az ökröcskéket. hogy végezzék a maguk dolgát. Azoknak 'is jól esik, ha nem figyelnek rájuk s ahogy húzzák a jármot, túlhaladnak bizonyos mesgyéken. A gazda csak akkor veszi ezt észre, mikor megtörtént a baj, a következőkben pedig, kénytelen alkalmazkodni az első sor barázdához. Elég az hozzá, hogy három vagy négy hold delibláti földet kaparitotíak igy magukhoz a gagyiak, mikor megindult a pör. Rendezetlenség tekintetében a telekkönyvek a rendetlenség inai fokát sem érték el. már ped:fe ez nagy szó, mert összekuszálásukhoz különös tudomány kellett. Azonban földmérők járták a határt és keresgették azt a pontot, ahol véget ér az egyik s kezdődik a másik. Ezt a bölcsességet eredetileg Szpórea Jován sütötte ki. a falu tekintélye és többizben bírája, mondván, amint következik. — Csak azt kell megállapítani, hogy hol ér véget Deliblát s egyszerre megtudjuk, hol kezdődik Gagy. Egyszeribe fölösleges lesz a sok költség, meg a fáradság. A sikerült fölfedezés eleintén na~"on tetszett, de hamarosan belátták a sületlenségét. — Hát hiszen éppen azt keressük! Volt idő, amikor azt.hitte mindkét község hogy véget ért a bizonytalanság. meg van fejtve a szörnyű probléma, de ezek a nyomok épp olyan gyorsan enyésztek el, ■ mint amilyen hirtelen jöttek. f Előszedték az öreg embereket. Imert azok szoktak régi dolgokra emlékezni, ha mindjárt a közelmult-Valaki beszélt levert karókról, de nem tudta bizonyosan megmondani, hovv ennek a falunak a határában verődtek-e le, vagy másfelé, továbbá hogy hol vannak? Hátira kiszedték az idők folyamán, véletlenül, vaw szándékosan! A hatalmas terméskövek, amikkel valamikor szintén határokat jelöltek, mind bevándojoltak a faluba és részint a pap, részint a jegyző mángorlóján terpeszkedtek, mint hézagot pótló, sőt súlyt kölcsönző tárgyak. Ez mind szép és jó, de mi van a karókkal? Konstatálnom kell hogy a deliblátiak voltak a türelmetlenek, mert hát semmi ok nem volt rá, hogy a gagviak is türelmetlenkedjenek, hiszen ők használták a vitás területet, sőt a szó szigorú érteimében elbirtokolták, amint azt a pöriratok oh' ki:::- : z kusan és többizben teljes határozottsággal kifejtették. Delibláti embertől tréfaképpen sem volt szabad megkérdezni, ho^ hol van a falu határa, mert bicskázás kerekedett az érdeklődésből, viszont a gagyit az hozta tűzbe, hotrv meddig megy az ökör, ha magára hagvják? Czekesáu Demeter ebben az időben öreg, elesett ember volt, némelyek szerint túljárt a századik évén. is. A valóságban valamivel kevesebb lehetett, de a delibíát.ak ragaszkodtak ehhez a hithez, mert az öreg ember szokatlan, sőt túlzott aggsága bizonyos nimbuszt ruházott mind- 1 nyájukra. Czekesán Demeter azonkívül csendes őrült volt évek óta, de nem bántott senkit. Hosszú kabátban járt még nyáron is s mély zsebeiben raktározta el az ennivalóit Amig abból tartott, nem került haza, néha napokon át se. • Demeter sohasem panaszkodott, hiszen ö már nagyon szépnek látta a világot, jónak is tarthatott mindehkit azon az alapon, hogy csak a bolondnak szép a világ és jó műdén ember. A falu dédelgette, etette, mert nagy szükség volt itt Demeterre. Babonák vették körül, esküt mértek rá tenni, hogy kétszáz évig él, előbb azonban visszanyeri az eszét és megmutatja a határkarókat. Az állandó beszélgetés ugyanis nem kerülte el az ő fülét sem s széles mosollyal motyogta: — A karók, hej. a karók! — Tán tudod, öreg Demeter, hogy hol vannak elásvá? bakosán cs; k bólintott a fejével, hogy igenis, tudja. Mutasd meg! Ősz h"ja hosszan lobogott a szélben, mikor a fejét rázta. — Nem tenet, nem szabad. Vártak hát a csodára, amelyik visszaadja az eszét meri ennél többet nem lehetett belőle kiszedni. Mikor megint mérnökök lepték el a határt, a tömeggel kiballagott Demeter is, aki éleset kacagott a láncok húzásán, az ásópróbákon, a komoly tanácskozásokon. Megpróbálták, hátha van a bolondnak hiúsága! — Nézd már ezeket az ostobákat, hogy erőlködnek! Ugyan, főzd le őket Senkte se volt rég elkerültek tőle azok, akiket szeretett A felesége fiatalon halt meg, mikor életet adott a gyermekének, (akkor háborodott meg Demeter), ez a lány később férjhez ment valamerre s nem törődött az apjával. A harmadik generáció, az unokája, aztán visszakerült a faluba. Szép fiatal asszony volt s majd kórságba esett, mikor egy hosszuhaju ember egyszer megkertgette. ..— .Nem bánt az senkit, jó ember a Demeter, — vigasztalta az ipa. Maga ment ki az utcára, ahol egy j akácfának dőlt az aggastyán. I — Ugy-e, öreg, nem akartad bántani a menyemet? Czekesánnak tele volt a szeme ' könnyel. I — Ne haragudj, de azt hittem, ’hogy a szegény feleségem jött visz, sza. Épp ilyen volt az is. A hangja nyugodt lett, a beszéde értelmes, titokban elhívták a jegyzőt. nézze meg, Demeterrel történt valami, mintha már, nem volna bolond a Demeter! — Kinek a lánya vagy? — kéih dezte a jegyző a menyecskét — Oprea Aurélé. — Mondom, hogy az unokám, — szólt közbe Czekesán. — Nem vagyok én bolond, hogy úgy bámultok rám, na! — Isten mentsen, Döme bácsi, ki gondol ib'et?! — Ti! Mit gyülekeztek? Megmutatom én, hogy helyén van az eszem, mit csináljak? — A karókról kell beszélni. — súgta a pópa. — igen, a karók — folytatta a biró —, ellenben a jegyző formába öntötte a kérdést Czekesán Demeter felemelkedett — Nahát gyertek, majd megmutatom. I — Tudja? — Ki ne tudná? Haladt, olyan biztosan, mintha csak a szomszédba indulna és követte az egész falu, hatása alatt a szenzációnak, hogy az unokája láttára visszajött az esze. Mégis csak vannak csodák a világon! Egyszer csak megállt — Itt ássatok le egy ölnyire. Soha a deliblátiak olyan buzgalommal nem fogtak munkához, mint most, m.kor hamarosan kicsorbult az első ásó éle, belevágódván a megkövesedett vörösfenyő - cölöpökbe. . — Ezen a soron menjetek tovább, vezényelt Demeter —, találtok még háromat, ez a határ. S mig álmélkodtak, mások sírtak a deliblátiak közül a gagyí földön ' (mert mégis csak bebizonyult az elszántás), Czekesán Demetert elfogta valami érzékenység. — Honnan tudod, öreg? — kérdezte a jegyző. — Ötveri év előtt ezen a szent helyen csókoltam meg legelőször az én tulvilági angyalomat, — motyogta az öreg. — Hát lehet ezt elfelejteni? Lehajolt a földre és úgy zokogott ■ A Jő szappannak ALBUS»« HARANG Ezt használja minden háziasszonyi A VÉDJEGYE esi
