Bácsmegyei Napló, 1925. január (26. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-26 / 24. szám
1925. január 26-*—■ BACSMEGYBÍ NAPLÓ Nem találják Kmety Károlyt Állítólag Bfiillacóbaa tartózkodik Budapestről jelentik: A több gyilkosság. csalás és sikkasztás miatt körözött Kmety Károly volt Pró- 11 ay-külörritménybeli főhadnagy utáni nyomozás mindeddig nem vezetett eredményre. A detektívek sorra razzuizták a Jrereqfivqros és a Józsefváros mindama helyeit, ahol Kmety meg szokott fordulni, eljárásuk azonban semmi eredményre nem vezetett. Szombat éjszaka a főkapitányságra bejelentés érkezeit, amelynek alapján remélték, hogy nyomára juthatnak Kmeíynek. de ez a remény nem vált valóra. A rendőrségnek ugyanis tudomására jutott, hogy Kmety' összeköttetésben vau egy Novak Antal nevű, Szoudv uccu 19. szárú alatt lakéi börön'dössel A rendőrség kihallgatta Novákok aki elmondotta. hogy valóban iá barátságban élt Kmety vei. de az utóbbi hónapokban nem találkozott vele. A múlt év novemberében beszélt vele utoljára, amikor kijelentette, hogy Olaszországba, emiatt pedig 1 örökországba uiazik. A detektívek találtak Kovák lakásán egy Milanóban 19.M december il -érői keltezett képeslevclezőlapot amelyben Kmety boldog ünnepelhet kíván Kováknak és.azt irta. hogy javul a helyzete. A detektívek ezt a levelezőlapot bevitték a főkapitányságra, ahol Kmety bűnügyének irataihoz csatolták. A főkapitányságon egyébként elrendelték Kmety Károly uiböl való országos körözését. Valamennyi ha(irrendőrségnek megköldötték fényképét és a régebbi- körözéseket is azzal, hogy Kmety feltalálása esetén letartóztatandó és a budapesti főkapitányságra előállítandó. Újabb helyszíni szemle Lédererék lakásán Hangpróbát tartanak a gyilkos főhadnagy lakásán Budapestről jelentik: Hetek múltak, c! a tölgyfauccai rablógyilhosság elkövetése óta és még tninaig hézagok mutatkoznak a nyomozás munkájában, amelyek miatt még most sem lehet tökéletesen rekonstruálni, hogyan gyilkolta meg a Léderer-ház.aspir Ködeikét. Hogy teljes világosság derüljön Lédcrcr Gusztáv iőhaduagynak és feleségének tettére, a katonai és polgári hatóságok újabb közös helyszíni szemlét rendeltek el Lédererék tölgyfauceai lakásában. Az tijabb helyszíni szemle — amelyet hétfőn foganatosítanak -- olyan uagyarányu apparátussal indul, amilyenre uincs eddig példa bűnügyi nyomozás és vizsgálat históriájában. Ennek a helyszíni szemlének most már mindent tisztázni kell. Tisztázni Kodelka Ferenc meggyilkolásának és feldarabolásának, kirablásának körülményeit. A .vizsgálóbírói végzés a helyszíni szemle főcéljául elsősorban annak tisztázását tűzte ki, hogy milyen eszközökkel, miként ölték meg Kodéiba Ferencet és a gyilkosság elkövetésének perceiben Lédcrertié hol tartózkodott A csendőrügy észség indítványa folytán katonai íegyverszakértök jelennek meg a helyszíni szemlén. Erre vonatkozóan a csendőrügyészség megkereste a houvédtechnikai intézetet, hogy onnan küldjenek ki fegyverszakértőket, egyben az intézet részéről térképészek és rajzolók is száiljanak ki, alák a legpontosabb méretek alapján rajzokat készítsenek Lédererék lakásáról, a szobákról, a konyháról és a tejáráról, ahol Ködeiltát feldarabolták. . A helyszíni sze-Me; Í.SF& fontosabb és legérdekesebb monientuma a hangárába lesz. Lédcrcr főhadnagy katcuai szolgálati pisztolya újból cldurran a lakásban és as etesendesitttt házban, a Lédererékkel szomszédos lakásokban a házbeliek és a hatósági emberek figyclik tnajd,' áílialiik-c a lövés zaja. Ez dönti majd el, hogy pisztollyal vtfez-eü-e a ítentesmesteirel Léderer vagy pedig amint a rendőrség; véli — úgy fojtották meg álmában a szerencsétlen embert. ' Minden valószínűség szerint erős csendőri fedezettel átkisérik a helyszíni szemlére Lédcrcr Gusztávot a csendőrügyészség fogházából és Ledéremét, valamint I.édercr Sándort a. markóuccai ügyészség fogházából. Ledéremé különben a fogházban állandóan férje után érdeklődik. Állandóan aggódik »szegény« férje után, nem fázik-e a cscyidőrség fogházában, nincs-e szüksége meleg ruhára, takaróra. Véres tüntetés Zagrebban Egy orjunás súlyosan, több liorvát tüntető könnyebben megsebesült — TVumbics haladt a tüntető tömeg élén Zagrebből jelentik: Vasárnap délelőtt a liorvát Zajednica a Musik Hallban nagy népgyítlést tartott, amelyen a Zajednica és a Radicspárt közös listavezetője, df. Trambics Ante tartott beszédet. A gyűlés a rendőrségen mint zárt kelvén tartandó pártkonfereucia volt bejelentve. Dr. Lorkovics. a Zajednica elnöke nyitotta meg a gyűlést, tolmácsolva a letartóztatott Radícsnak és internált társainak üdvözletét és élesen támadva a kormányt. Trumírics tartóit ezután programbeszedet majd Radios Pavle, Salamon Balázs és Hadzsics Alia, a bpáhó-párt küldönc beszéltek. A gyűlés után nagy tüntető felvonulás volt Zagreb utcáin. A menet élén dr. Trumbics Ante haladt a Zajednica vezérkarával. A tömeg folytonosan Radicsot. Macseket. Predavecet és Trumbicsot éltette. A Petrinska uiicában a tüntetők és az-orjtmások között összeütközés támadt, amelynek folyamán egy oríuuás súlyosan. két. horvát tüntető könnyebben megsebesült. A Juricsicseva uiicában dr. Trumbics lakása előtt a rendőrség attakot intézett a tömeg ellen. Az emberek a roham elő! a házakba menekültek. A rendőrség tizenhárom tüntetőt letartóztatott és meghűli tóttá ellenük az eljárást. Újabb antiszemita zavargások a román egyetemeken A kormány feloszlatta a keresztény diákok szövetségét Bukarestből jelenük: Cscmovici jelentés szerint az ottani egyetem megnyitása alkalmával egy csoport egyetemi hallgató elűífotta az egyetem bejáratait és megakadályozta, hogy a zsidó egyetemi, hallgatók bemehessenek az egyetem épületébe. A zavargó diákok ezután behatoltak Langaieák tanár előadótermébe és követelték, hogy a zsidókat távolítsa el a teremből. A tanár a diákok fenyegető magatartása következtében távozásra szólította fel a zsidó diákokat Amikor a tanár a történtekről jelentést akart tenni a rektornak, a zajorrgó dvükokmegakadSyoztáh, hogy a tanár elhagyja az előadótermet. Csak katonaság és rendőrség segítségével sikerült helyreállítani a rendet. Jassii jelentés szerint az egyetemi hallgatók mozgolma uiabb lendületet vett. A keresztény diákok szövetsége memorandumot terjesztett be az egyetemi tanács elé. amelyben összefoglalják azokat a feltételeket. amelyek mellett helyre lehet állítani az egyetem rendjét. A memorandumban követelik mindenek előtt a numerus clausus behozatalát. A memorandum szerint Bmüanu miniszterelnök egy diákküldöttsésiiek annak idején megígérte, hogy ha csak ügyetlen országban életbe!éotetik a numerus clausust. akkor hozzájárul, hogy Romániában' is életbeléptessék. Ma pedig a numerus clausus érvényben van Magyarországban és Lengyelországban. A memoranduilibán végül a december 10-iki eseményekért a rektort és az egyetemi tanárokat teszi felelőssé a keresztény diákszövetség: A jassii egyetemi tanács felkérte a belügyminisztert, hogy oszlassa tel a keresztény diákok iassii szövetségét. mert az egyetemi tanács engedélye nélkül működik. A belügyminiszter c kérvény alapján felszólította a jassii rendőrnreíektust. hogy oszlassa fel a keresztény diákok szövetségét Davidovics Ljuba Radicsék üldözéséről A vasárnapi agitációs gyűlések Beográdbó! jelentik: A radikal! párt vaaámap Beográdbarí népgyülést tartott, amelyen nagy tö nveg veit részt, A népgyülésen a kerületjelöltje Maximovics Bozsó belügyminiszter, helyettpsjelölt Zslfkovics Ljuba és Kara-Radovaovies hírlapíró mondottak beszé deket, amelyekben oz általános politikai helyzetet és a Radícs-pá: t állemellcnes szerepét ismertették. Davidovics Ljuba agkéciös utón Davidovics Ljuba, a demokrata párt elnöke vasárnap délelőtt Misben, délután pedig Szkopjéban vett részt a helyi demokrata-pártszervezetek gyűlésein. A szkopyei népgyülésen Dayidovics többek közt a következőket mondotta^ — A radikálisok azt mondják, hogy Radicsék államallenesek, Ezzel szemben elmondom, hogy liz nappal a jelenlegi kormány megalakulásé előtt a király elnökletével konferencia volt, amelyen négy radikális és négy demokrata politikus vett részt. A konferencián, amelyen a kormányalakítás lehetősége került megvitatásra, Jovanovics Ljuba, a parlament elnöke azt indítványozta, hogy két tárcát hagyjanak betöltetlen Radicsék számára. A radikális-pártnak ekkor még nem volt éllameilenes a horvát-parasztpárt, mint most, amikor a kor* mánypért választási sikerét veszélyezteti. Az uzsicei-vardistei vonalat ünnepélyesen megnyitották Az uzsicei-vardistei vonalat vasárnap ünnepélyesen megnyitották. A megnyitás! ürmeoéiyeken 3. oldal. ni* iwm.i i ■ —i Sianis Andra közlekedésügyi miniszter, Trifkovics Máikó helyettes miniszterelnök, TrifunovicsMisn. vallásügyi miniszter, Avratnovics Raniszláv közlekedésügyi miniszter helyettese és Kalafútovics tábornok vettek részt. Az uzsiceivardístei vasút Szerbiát köti össze Boszniával, illetőleg Dalmáciával. HÍREK * e a — Az elbocsátott vagyar vasuta sok ctszáztayu küldöttsége Gyorgyevics főisváanál. A suboticai clbocsájtott magyar vasutasok nevében vasárnap délelőtt ötszázfőnyi küldöttség kereste fel Gyorgycvics ür ago szláv főispán', akinek memorandumot nyújtottak át. A memorandumban kérik a főispánt, tegyen lépéseket a kormánynál hogy az elbocsájtolt magyar vasutasokat vagy helyezzék vissza állásukba vagy nyugdíjazzák. A vasutasok kévését Mátics Szvctozár suboticai vasul igazgató is támogatja. Gyorgycvics főispán válaszában megígérte a küldöttségnek, hogy érdekükben minden lehetőt el fog követni a kormánynál. —- Néni jeieul meg a „Bplgrader Zeitung“ vasárnapi száma. A „Belgrader Zeitung“ vasárnap nem jelent raeg. A lap kiadóhivatala nyilatkozatot tett közzé, amelyben nyomdai akadályokra hivatkozik. A Belgrader Zeitung képes heti mellékletével együtt kedden fog megjelenni. — Felépítik- a szuboticaí városi színházat. Szubotick város tanácsa szombaton foglalkozott a színház felépítésének ügyével. A színház kiépítésére mindössze egy pályázat érkezett, Vali Gyula srubolieai volt városi főmérnöktől. A város nem hozott végleges döntést, hanem alkuba fog bocsájtkpzni Valival, hogy a tervrajzokhoz csatolt költségvetési összeget redukálja. A város reméli, hogy i\ tárgyalások eredménnyel fognak végződni és a színház építési munkálatait mér tavasszal megkezdhetik. — Kuropatkin meghalt. Oroszország valamelyik távoli vidékén, Zemcsuriuban, meghalt Kuropatkin tábornok, az orosz—japán háború sorozatosan megvert hőse. Kuropatkin hét vaskos kötélben bizonyította, hogy az orosz hadsereg vereségét lazítás és az ország »morális erejének gyengülése« okozta, Kurcpaikiu a győztes hadvezér cserfakoszorúját nem kapta meg s irodalmi babérokhoz hasonlóképen nem jutott; a hivatalos vizsgálóbizottság megállapította, hogy Kuropatkin nem számolt a harctér roppant távolságiival s a muníció és élelmezés utánpótlását elhanyagolta. Ez a tipikusan cári tábornok volt az első, aki a háború leglealázóbb kifejezését, a szól: 'emberanyag < megteremtette. A »japán emberanyag« jobb volt, mint az »oitsz emberanyag« — mondotta egyik hírlapi védőbeszédében, amely utolsó nyilvános szereplése. Aztán teljesen eihallgjitoU: világháború, forradalom, bolsevizmus, nyomtalanul múlt cl felette, elfelejtették Kuropatkiut. — Eisiilyedt város. Londonból jelentik: A lapok lissaboni értesülése. szerint a portugál tengerparton fekvő Porto Alexandria a tengerbe siilyedt. — A »Rousz« kultttrdélutáuja. A Reu.sz suboticai ktilturcgyesülct vasárnap jól sikerült tagdélutánt rendezett a Bárány éttermében: A műsor kiemelkedő számai voltak Révai Ella zongorajátéka, Ripp Hugó, Mezei Imre és Singer László hcgedütriój.a. A műsor többi számai szintén nagy sikert értek cl. Szívbetegek és éiehumssswléabeu szenvedők a természetes Ferenc József keserüviz használata által könnyű és pontos '.bélmüködést érnek el,