Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-11 / 338. szám
1924 december 11. BACSMEGYEI NAPLÓ S. oldal. Kisebbségi Élet «Hä® Nagyon titkolődznak a bukaresti iskolaankét résztvevői, magyar és német képviselők, akik hazatérvén Bukarestből, a lapok tudósítóinak kijelentették, hogy fogadalmat tettek Anghelescunak, hogy semmit sem mondanak el 'az ankét részleteiről. Az erdélyi magyar' közvélemény pedig igen kiváncsi árrá, hogy mire mentek a miniszterrel a magyar delegátusok, mit értek el, milyen ígéretet kaptak és általában: milyen is lesz az a bizonyos iskolatörvény, amit Anghelescu összeszerkesztett. Úgy látszik — Írják a lapok —, baj van a kréta körül, mert a komor, keserű hallgatás, a titkolódzás mindig azt jelenti, hogy a kisebbségek ráérnek megtudni a szomorú valóságot, azt, hogy tulaj dotiképen semmi kedvező fordulat nem várható a kormány iskolapolitikájában. Anghelescu mindig tapintatosan és idejében szokta beadni a keserű pirulákat a magyaroknak és a németeknek, akik ezúttal megint csak csalódtak, hiába, Bukarestben, a bukaresti demokráciában és a kultuszminiszter teaankétjében. De mire föl is reméltek, mire föl is voltak könynyenhivők, balgák, amikor jól tudták, hogy Anghelescu nem az az ember, aki Ígéretét be is szekta tartani. Nem, ez már sok volna a jóból: nem birná el Bratianuék hazafisága és nem birná el a magyarok — lojalitása. Lupu dr., a román parasztvezér, a kamarában hatalmas beszédet mondott, amelynek az volt a pikantériája, Hogy leleplezte benne az egyik tulhangos, ultrahazafi román kormánylapot. A szónok felolvasott egy szerződésmásolatot, amelyet 1918-ban a bukaresti német parancsnokság kötött az Universul című lappal, illetőleg annak mai vezérével. Ebben a szerződésben az Universul kötelezte magát, hogy a német megszálló Seregek parancsnokságának szájálze szerint csinál lappolitikát. A leleplezés érthető szenzációt keltett még azok után is, hogy a kamarát már nagyon elkényesztették kínos szenzációkkal, csiklandó leleplezésekkel. De hát ez mégis csak több a soknál. Az Universul ma Romániában a túlzó nacionalista, a kisebbség-ellenes és antiszemita agitáció vezérorgánuma:' türelmetlen, hangos és irgalmatlanul veszedelmes. A magyarok ellen hónapokig cikkezett elképesztő türelemmel és rosszakarattal. A bánáti svábokról oldalakat irt, hogy irredenták, gonosz hazaárulók — németbarátok. Mindenki államellenes volt neki, felforgató és az ellenséggel cimboráló. A közéleti tisztaság, a hazafiság fenkölí bajnokának mutatkozott és most kiderült róla, hogy nem jobb a Deákné vásznánál. Beigazolódott: a haza védangyala is eladhatja lelkét az ördögnek. . * A rosszindulatban egy az egész román sajtó: az Universultóí a radikális Cuvantulig. A magyarok, ennek is, annak is: ellenség, akiket meg kell rendszaüályozni. A Cuvaníul legutóbb egy cikkben ijesztő rémképeket festett a falra arról, hogy mi történik a kisebbségek frontján. »Egy dolog biztos — irta —, ennek az országnak románsága előbb-utóbb valamennyi kisebbség erős blokkjával találja majd magát szemben. A hatalmas nehézségek mellett, amelylye! nemzetünknek küzdenie kell azért, hogy végleges és földbegyökerezett urává jegyen annak a földnek, amelyet kétezer év óta védelmez, most majd még állandóan figyelnie kell ama kisebbségek egységes frontjának koncentrált erőkifejtésére is, amelynek akár a mi türelmességünk következtében, ezen a területen verődtek össze. Biztosak vagyunk benne, hogy az erőknek ez a koncentrálása nem azért jön létre, hogy segítsen bennünket az állam nemzeti karakterének kiépítésében, nem azért, hogy segítsen nekünk a mi jövőnk tartós alapjainak lerakásában. Ez az egyr séges front a naggyá lett Románia nemzeti szupremációja ellen jön létre és azt az offenziva eszméje mozgatja, de semmiesetre sem a normális evulició elé gördített nehézségek elhárítása ... De jegyezzék meg a kisebbségek: a mi népünk két évezredes történetében más »frontokkal« állt"szemben, amelyek mint polyva szóródtak szét a levegőben, de mi megmaradtunk.« A bánsági magyar párt megejtette a járási jelöléseket Dr. Gráber László, đr. Végh Lajos, Tóth Ferenc és Dániel Áriám a bánáti járások jelöltjei Beogradból jelentik: A választásokat intéző állatni bizottság szerdán déiielőtt ülést tartott, amelyen folytatták a választási szavazóhelyek kijelölését. A bizottság dr. Sztojkovics, a noviszadi kúria helyettes elnökének referátuma alapján a szuboticai kerületen kiviil az összes vajdasági kerületek választóhelyeit . megállapította. Ugyancsak kijelölték a szerbiai és ószerbiai még hátramaradt kerületek szavazóhelyeit is. A választási bizottságok elnökeinek kijelölése rnég nem történt meg. A demokrata-párt főbizottságának ülése A demokrata-párt főbizottsága ülést tartott, amelyen a toplicei kerület jelöléseivel foglalkoztak. A párt ebben a kerületben a tavalyi választásokon, bár tizenkef-'wer szavazatot kapott, a két lista miatt egyetlen mandátumot sem tudott szerezni. A kerületben most sikerült a frakciók között megegyezést létesíteni olyanformán, hogy Spaszojevics Koszta lesz a listavezető, Petanac Koszta és Stefanovics Miroszláv ped'g járási jelöltek. Jovanovics Miroszlávot, aki szintén aspirált a listavezetői állásra. eleitették, miután híveivel meg sem jelent azon a ke- Fílieti értekezleten, amelyen a jelölteket kiválasztották. A főbizottság kimondotta, hogy Jovanovics vétett a párt disciplinái ---------------- miMnrmaKsggasgg ellen és ezért ha listát állít, nem tekinti azt hivfalalosj listának. A radikális-párt bánáti jelölései A radikális-párt főbizottságának bejelentették, hogy a travniki kerület listavezetőjévé Spalajkovics Miroszláv párisi követet jelölték. A banjalukai kerület listavezetőjéül Pasics Nikola miniszterelnököt jelölték, aki a jelölést el üsi fogadta. Stankovics Szvetozár bánáti radikális képviselő szérdán jóváhagyás végett terjesztette a főbizottság elé a felsőbánáti radikális pártszervezetek jelölőlistáját, amely szerint a felsöbánáti kerület listavezetője: Nincsics MomcsiMo külügyminiszter, becskereki és novakanizsai1 járás: Sztankovics Szvetozár; módosi járás: dr. Veszelinovics Iván; kikindai járás: Budisin Joca; Becskerek város: Besüti Nikola mérnök: novibecsei és alibunári járás: Mihajlovics Szvetiszldv. A radikálisok és a független demokraták tanácskozása A radikálisok és a független demokraták szerdán tovább folytatták a megegyezési tárgyalásokat a választásokon való együttes fellépésről. A tanácskozásokon, amelyek délután öt órától nyolcig tartottak, a radikálisok részéről resztvettek Pasics miniszterelnök. Jovanovics Ljuba? Uzunovics Nikola és Miletics Krsta, a független demokratáktól pedig Pribicsevics, Lukinics Euo, Krizman és Wildner. arrm Gazdasági jelszavakkal ej politikai párt alakul a Vajdaságban „Többet dobozni, kevesebbet lopni, nem politizálni!“ Van egy régi szerb közmondás, amely igy szól: vise radi. mernie kradi. ne politiziraji. Ami magyarul annyit jelent: többet dolgozni, kevesebbet lopni, s ne politizálni. Megállapítható. hogy ennek az okos közmondásnak sem a régi. sem a megnövekedett uj Szerbiában nem sok követője akadt, különösen abban a tekintetben nem. ami a több munkára és a politikától való tartózkodásra vonatkozik. Most választás előtt pedig, mintha az emberek nagy része el is feledkeznék arról, hogy a hazáért és önmagukért dolgozniok is kellene, nemcsak politizálni. Azok a körök és azok a tényezők, akik a közgazdasági érdekek szolgálatát vállaüák, ma szintén abban merülnek ki. hogy a maguk embereit jó helyen helyezhessék el a lisztákon. Ebben a sivár helyzetben némi enyhülést ígér, hogy egyelőre a vajdaság területére, később az egész országra nézve uj politikai Dárt van alakulóban, amely kifejezetten félre akarja tenni a politikai szempontokat-, nem kivan az autonóm és a centralisztikus berendezés problémáival foglalkozni, hanem azt vallja törekvésének, jobb életviszonyokat teremteni, szaporítani a munkaalkalmakat. fejleszteni a termelést s beruházásokkal, ui alkotásokkal fokozni a jövedelmeket. Szerein ők hinni, hogy ez az uj párt nemcsak arra szolgál, hogy a választási urnák száma szaporodók s. nem csak azt akarja, hogy, a már igy is megosztott szavazók még jobban megoszolianak. hanem állandó jellegű alakulás lesz. amelynek élete nem szűnik meg február 8-ika után sem. s nem szűnik meg akkor sem. ha az ui alakulat most még nem is tud parlamenti képviselethez jutni. Az uj gazdaságpolitikai oárt megalakításának gondolata Beogradból a mezőgazdasági és inari érdekképviseletek köréből ir .üt ki s rokonszenves fogadtatásra talált mindenütt ahol nemcsak abból a szempontból nézik a mostani választási küzdelmet, hogy mel: ik meglévő pártnak hány mandátumot juttat. A párt alapitói az agrár-zajednica. a malomérdekeltség, a gyáripar vezetői a párt • tevékenységének megindításánál azért gondoltak első sorban a Vajdaságra, mert itt a legfejlettebb a gazdálkodás, itt találják meg legkönnyebben az előfeltételeit annak,' hogy uj intézmények és beruházások rövid időn lukrativebbé váljanak. Az uj alakulat a Vajdaságra nézve még nem állapította meg ugyan végleges programját, azonban már most is a következő tervekkel foglalkozik: tanyai kisvasutak épitése. Elsősorban Szenta, Tornyospuszta,Kevipuszta, Csantavér. Tooola és a szuboticai határ összeköttetése és behajózása személyszállításra is alkalmas keskenyvágányu mezőgazdasági vasutak által, ármentesités. belvizlecsapolás és folyószabályozás. a müutak javítása, uj utak épitése. A program kétségkívül sokatigérő és nagy feladatokat ölel fel. Az uj mezőgazdasági kisvasutak építésének terve azonban már sokkal tovább jutott ködös tervezéseknél. Értesülésünk szerint már megegyezés jött létre egy külföldi pénzesőporttal, amely a beruházásokhoz szükséges tőkét húsz évre kölcsönadná s a kormány is ígéretet tett. hogy a kamatfizetést garantálná. A terv szerint az épülő kisvasút mellett fekvő községek és földbirtokok, amelyek vagyonértéke tetemesen gyarapodik az uj vasm: révén, szintén részt vennének az építési költségekben és pedig húsz év alatt búza valutában fizetnék azt. A mezőgazdasági kisvasút építésének előnyei sokkal kézenfekvőbb bek, semhogy azt hosszan kellene bizonyítgatni. A gazda olcsóbban szállíthatná terményeit, ősszel és tavasszal a tanya nem volna mint most elzárva sárral és vizzel, a város és a falu érintkezése jobbá és egyszerűbbé válnék s a kultúra áldásai közelebb jutnának a tanyához. S nem utolsó sorban említendő, hogy maga az épiíkezés ui munkaalkalmakat és uj kereseti lehetőségeket teremtene s szolgálná annak az osztálynak boldogulását, amelyet a földreformból igaztalanul kizártak s amely tengerentúlra megy nyomorogni és elpusztulni. Azok a tárgyalások, amelveket az uj alakulat vezetői, elsősorban dr. Polity Emil, a bácsmegyei gazdasági egyesület elnöke folytatnak, azt bizonyítják, hogy minden körben ' megvan az érzék s a gazdák közt is van megfelelő áldozatkészség, amely ezeknek a terveknek megvalósulását biztosítaná. ‘ A zalaegerszegi iníernáló'tábor likvidálása Eddig huszonnégy internáltat bocsátottak szabadon Budapestről jelentik: A zalaegerszegi internálótábor december 15-én megszűnik. Diószeghy János miniszteri tanácsos, a belügyminisztérium közbiztonsági osztályának vezetője vasárnap óta végzi az internáltak ügyeinek felülvizsgálását. Összesen száztizenegy internált várta sorsának elintézését, akik közül hatvanegy közbiztonsági okokból került Zalaegerszegre, ötven pedig kiutasított idegen. Közölök kilencvenkeitő férfi és tizenkilenc nő. Minden internált ügyét külön-külön megvizsgálták és a felülvizsgálás eredményeképpen héttőn harminckilenc internált közül huszonnégyet szabadonbocscitoiiak. Körülbelül az internáltak hatvan százalékát bocsátották szabadon. A szabadon engedetteket Budapestre szállítják a toloncházba, ahol tudomásukra adják a hetenként egyszer való jelentkezés kötelezettségét. A külföldi honosokat is Budapestre szállítják, majd az illetékes konzulátusok utján hazautaztatják őket. A szabadon nem bocsátottak előtt kihirdették, hogy egyelőre a toloncházban maradnak. Ez a kihirdetés nem ment simán a zalaegerszegi internálótáborban. Egy internált a tábor udvarán háromszer megrzurta magát, amikor meghallotta a rája nézve kedvezőtlen végzést. Az öngyilkossági kísérlet azonban nem okozott súlyosabb sérülést. Egy harminchároméves halász dühöngeni kezdett, de a rendőrök az udvaron őt is lefogták, Az internálótábor feloszlatását tovább folytatják és december 15-re már be is fejezik.