Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-03 / 331. szám

1924 december 3. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. Kisebbségi Élet © fä ® Az iskolaankét, amelyre* Anghelescu hieghivta a kisebbségek képviselőit is, megkezdődött Bukarestben. A tanácsko­zásokon még csak az előkészítő mun­kát végezték el — határozatot egyálta­lán nem húztak. A szászok képviselő1.: Hans Otto Roth és Müller kijelentették, hogy az eddigi eredménnyel meg van­nak elégedve. Az ankétem az erdélyi protestáns egyház képviselői nem vet­lek részt, a jövő hét folyamán azonban Bukarestbe hivatalos Nagy Károly re­formátus püspök, Bereue József unitá­rius püspök és az evangélikus egyház egyik képviselője, akik a végső, döntő tanácskozásokon is jelen lesznek. A kathölikus egyház még nem döntött, hogy kit küld le Bukarestbe. A lapok úgy tudják: Alajlátli püspök lesz a meg­bízottjuk, aki egész, csőim') iskolapauaszt terjeszt az ankét elé. ♦ A kolozsvári hadbíróság elé napról­­napra számos embert állítanak, akiknek mindössze az a biinük, hogy útlevél nélkül lépték át az ország határát. Leg­utóbb Kereslyén József krasznagyörgyei illetőségű mesterember fölött ítélkezett a hadbíróság. A két forradalom Keres­­lyént Magyarországon találta. Az azóta eltelt súlyos gazdasági válságot nagy­­nehezen megúszta, de az egyre fokozódó munkanélküliség miatt végre is nagy nyomorba került és haza akart jutni szüleihez. Miután útlevelet nem tudott szerezni, anélkül akarta átlépni a határt. A graniesárok azonban elfogták és be­szállították az illetékes hatóság elé. Hetekig ült vizsgálati fogságban. A hadbíróság két napi fogházra Ítélte. — iTancea József - tizennégy éves gyerkőc volt a következő vádlott. Tánccá Mis­­lea inárainarosi faluban született, ame­­iyet. yztán Csehszlovákiához csatoltak. A szülei meghaltak és ő egy darabig napszámosul unkával próbálta fentartahi magát. De mert nem keresett annyit, hogy ellátásra elegendő legyen, Romá­niában iakő nagynéniéhez akart jönni. A határőrök őt is elfogták. Két hétig ült a hutini graniesárok fogdájában. In­nen Hosszumezőre vitték, ahol körül­belül másfél hétig tartották fogságban. Végül a kolozsvári hadbíróság fogházá­ba szállították. Itt öt hétig raboskodott, míg végül tárgyalásra került az ügye. A hadbíróság felmentette Tanceát és intézkedett, hogy honosítási ügyében megtegyék a kellő lépéseket. * A nagyváradi törvényszék a na-) pókban egy balesetből származó kárté­rítési port tárgyalt. A biró, aki a tár­gyalást vezette, regútbeli, óromániai, ahonnét nemrég helyezték Nagyvárad­ra. A tárgyalás végén, a panaszos ügy­védje azt kérte, hogy alperest, az 1917. évi magyar törvénycikk 19. paragrafus alapján marasztalja cl a bíróság. A re­­gátbeli biró, nagyon elcsodálkozott a kérésen és őszintén kijelentette, hogy az említett törvénycikket, amire a védelem hivatkozik, nem ismeri. Ha tehát a védő azt akarja, hogy az ítéletet az ő kíván­sága szerint mondja ki a bíróság, ter­jessze elő a törvénycikk román fordítá­sát. Az ügyvéd, mit tehetett mást, lefor­­ditatta a paragrafust és a biró. harmad­nap, amikor átnézte a magyar nyelvre lefordított törvénycikket, meghozta az ítéletet: ötvenezer lej pénzbüntetés. * Az erdélyi Magyar Párt brassói nagygyűlésére már minden előkészületet megtettek. Az intézőbizottság megál­lapította a tárgysorozatot is. a nagy­gyűlés programmját, amelyben többek közt szerepel a választójogi és a köz­­igazgatási reform és az oktatásügy kér­dése. A központi tájékoztató szerint a nagygyülési kiküldötteket a tagozatok te­rületén az 1910. évi statisztikában ki­mutatott magyar lakosság számához képest választják meg úgy, hogy az első ötezer főnyi magyar lakos; után egy, az-' után minden megkezdett 5000. de leg­alább 2500 főnyi magyar lakós után to­vábbi egy kiküldött megy a nagygyűlés­re. A központi elnökség minden kerület­tel, illetve tagozattal közölte a szüksé­ges statisztikai adatokat és ezek alap­ján azt, hogy hány képviselőt küldhet nacskozás után, amelyen sir Maurice Antor jogi szakértő is résztvelt, Zivár basa egybehívta a kormány tagjait, majd Fuad királlyal Jo/ylatott hosszabb ta­nácskozást. Délután Zivár basa közölte az angol helytartóvá', hogy az egyiptomi kormány telje siti a brit kabinetnek november Im­­szonharmadikán támasztott valamennyi követelését. Az erre vonatkozó meg­egyezést Írásba foglalták s az okiratot másnap aláírták. A megegyezés alapján a brit csapatokat, amelyek a kairói me­rénylet után az alexandriai vámhivatalt megszállták, fokozatosan s minél gyor­sabban visszavonják. Szudánban helyre­állt a nyugalom. Mint Londonból jelentik, Allenby fő­biztos legutóbbi jelentése szerint a kfcartumi lázadás leverésekor azok a lázadók, akik a katonai kórház orvos­tiszti étkezőjében torlaszolták el magu-Brassóba. A nagygyűlésnek a megvá­lasztott kiküldötteken kivül hivatalból tagjai lesznek a párt központi elnöksége, tisztikara, intézőbizottságának és vá­lasztmányának tagjai, valamint a tago­zatok elnökei, vagy ezeknek a tagoza­tok által kijelölt helyettesei. seu tizenöten voltak, közöttük egy tiszt. A többiek egy része elmenekült. Angol részről tizenheten estek el — közöttük irat tiszt — és tizenketten sebesültek meg. Egy olasz ügyvéd is életét ves> Ictlc. Ä lázadók veszteségét bajos meg­állapítani, mert sok holttest hever az ágyutüzzcl szétlőtt épületek törmelékei alatt. A meggyilkolt szirdar özvegye és leánya hétfőn Egyiptomból Londonba érkezett. Zaglul basa is útlevelet szer­zett magának, hogy egy francia vagy olasz fürdőhelyre utazzék gyógykezelte­tés végett. Az egyiptomi közoktatásügyi és mun­kaügyi miniszter lemondott. Lemondásuk okait még nem ismerik, azt hiszik azon­ban, hogy az Zivár pasa engedékeny­sége miatt történt. Politikai körökben arra számítanak, hogy a közlekedésügyi miniszter is lemond. A nacionalista kép­viselők küldöttségileg tiltakoztak öt társuk letartóztatása és a mentelmi jog megsértése ellen. kraták. Nagy agitációt fejt' kj a párt Boszniában és Hercegovinában is. Mosztárban Grgyics Vaszilt jelölték listavezetőnek. Kavadarban Stefano­­rics Ignjat. Krisztinában Kurnatiudi, Vran ián Rafajlovics Zsika. Kumano­­vón Nikolics Mlade-n. Csacsakon So­ldes Manojlo, Uzsicén Zstvkovics Miiiajlo, Valjevón Markovics Peró, Pozscrovácon Marinliovics Voja. IJregalnicán Sumenkovics Htja. Kra­­gujcvácou cl r. Radoszavllevies Mi­los. Moravában Pccsics Drágít tin. Rudinkban Milunovics Périi. b a ba­con Veijkovics Voja, Kntseváeon Risztics Ljuboniir. Smederovón Ti­­motievics Koszta, Skopljében Ku­­iundzsies Jót áll a demokrata lista­vezetők. A föidmivespárt jelölései A földműves párt a kettős ünnep alatt szintén megejtette a ielölése­­ket. A vraniai kerület listavezetőié­nek Stuics Urost választották, aki azonban a jelölést nem fogadta el. miután már három kerületben jelöl­ték. Helyettese. Raikovlcs Zaíir föld­műves lesz a listavezető. Boszniá­ban három kerületben jelöltek ki a listave/ciöKet: a Limaiban, a nanja Inkáiban és a biliácsiban. A tuzlai kerületben Popovics Zsikát, az eddigi képviselőt, a banjahikai kerületben Jovdnovics .lócát, a lukácsiban pe­dig Kokanovicsot választották. A já­rási jelölteket szintén kijelölték, köztük több képviselőt. Lázics Voját. Miletics Sztankót és Gyukics Risz­­tát. Az állami bizottság ülése A választásokat intéző állami bi­zottság kedd délelőtt Jovanovics Ljuba elnökletével ülést tartott. Az ülésen megállapították, hogy a helyi hatóságok nem teljesitik rendesen kötelességüket és a törvény értelmé­ben nem küldik be jelentéseiket az állami bizottságnak, amely ilyenfor­mán nem tudja beosztani a körzete­ket. A bizottság elhatározta, hogy a belügyminiszter utján megsürgeti az adatok beszolgáltatását. A radikális-párt jelölései a felsöbánáti kermetbeu Becskerekről jelentik: Csütörtök délután tartja a íeLsöbánátt radiká­lis-párt kerületi konferenciáját Ki­­kindán, ahol végleg döntenek a je­lölések ügyében. A kerületi konfe­rencia hivatása most már csupán a járási jelölések szankcionálása lesz, miután a noviszadi járás, kivételével már minden janis megejtette jelölé- I seit. A jelölések eszerint a követ­­jkezők: Listavezető dr. Nincsics fMomcsilló külügyminiszter, a kikin­­dai járás jelöltje: Budisin Jocó föld­­birtokos, a kanizsai járás jelöltje: Stankovics Szvetiszláv volt államtit­kár, a niódosi járás jelöltje dr. Vese­­linovics Iván, Becskerek város je­löltje dr. Beslics Nikola mérnök, az alibunári járás jelöltje dr. Mihajlo­­vics Szvetiszláv. A n.-becsei járási szervezet csütörtökön délelőtt dönt a jelölés kérdésében és valószínűleg _ dr. Mihajlovics jelölése mellett fog dönteni. A kikindai kerületi kon­ferencián résztvesz Nincsics külügy­miniszter is, aki csütörtök délelőtt érkezik Kikindára. A radikális-párt főbizott­ságának ülése A radikális-párt főbizottsága ked­den este tartott ülésén a következő listavezetők jelölését hagyta jóvá: Észak- és Déldalmácia: Jovanovics Ljuba, Szubotica: Radonics .lován, Noviszud: Miletics Szlavkó, Bitolj: Kirkovics Jovan, Szombor: Trilko­­vics Markó. Bihdcs: dr. Jovdnovics Vásza, Virovitica: dr. Ivkovics Momcsiilo, Koszovo: Popovics To­rna. A főbizottság Stelanovics Stanisa negotini tanítót kizárta a pártból, mert Krajinac ebnen lapot indított, amelyben hamisítványt közölt a íú­­* bizottság inítározatárói. A kormány letöri a horvát köztársasági propagandát Folynak a tanácskozások a rendszabályokról ^ Beogradból jelentik: A politikai érdeklődés középpontjában még mindig a kormánynak Rodics ellen tervezett intézkedései állanak. A kormányhoz közelálló lapok is mind többet foglalkoznak ezzel a kérdés­sel. Mint már jelentettük, dr. Alck­­sandar zagrebi államügyész és dr. Vujics Sándor, a zagrebi tartomá­nyi kormányzóság igazságügyi osz­tályának főnöke Beogradban tartóz­kodnak, hogy ebben az ügyben az igazságügyminiszter utasításait át­vegyék, — azonban pozitív intézke­désre, vagy elhatározásra a kor­mány részéről mindeddig nem ke­rült sor. A Bácsniegyei Napló munkatársá­nak most alkalma volt erről a kér­désről egy beavatott személyiség­gel hosszabb beszélgetést folytatni, aki kijelentette, hogy a kormány a rendelkezésére álló törvényes esz­közökkel le fogja törni Radicsék köztársasági propagandáját, különö­sen a Moszkvával való kapcsolatok miatt. — Ezen nem lehet csodálkozni — mondotta informátorunk — és leg­­kevésbbé csodálkozhatnak maguk Radicsék, akik nyíltan az állam, fennálló berendezkedése ellen fog­lalnak állást és akiknek ez állásfog­lalás kockázatát természetesen vi­selniük kell. Hogy mik lesznek azok a rendszabályok, amelyeket a kor­mány foganatosítani fog. azzal még a kormány sincs teljesen tisztában, azonban annyi bizonyos, hogy fel­tétlenül talál törvényes formát az eljárás m eginditrísáru.- Az első lépés előreláthatóan az lesz, hogy Radics Istvánt feltalá­lása esetén letartóztatják. Ezt azon­ban bizonyára egyéb erélyes intéz­kedések is követni fogják az egész párt és az egész mozgalom ellen. Hogy ez az államvédelmi törvény alkalmazásából vagy másból fog-c állni, arra nézve még nincs döntés. Arra a kérdésre, hogy Jovanovics Ljubának a kormányban helyet fog­kiló hívei, akik tudvalévőén ellenzik az erőszak politikáját és a hónai­tokkal való békés megegyezés lii­­vti, milyen álláspontot fognak el­foglalni a kormány többi tagjainak erélyes akcióra irányuló törekvései­vel szemben, — informátorunk kije­lentette, hogy a kormány tűben a tekintetben egységes, minthogy Jo­­vanovics Ljuba hivei sem ellenezhe­tik a törvényes keretek közt törté­nő rendszabályokat. Macsel: nyilatkozata A választásokat intéző állami bi­zottság keddi ülésére Beogradba érkezett dr. Macsek, a feloszlatott parlament alelnökc és a Radics-párt alelnöke, aki az újságírók kérdésére a Radicsék ellen gyűjtött terhelő anyag előkészítéséről a következő­ket mondotta: — Mindez ostobaság. Ezt az anyagot még a múlt évben készítet­ték elő és felszólították a bíróságot, hogy annak alapján rendeljek el Ra­dics letartóztatását. A bíróság akkor ennek a felszólításnak a teiiesitését megtagadta. Erre készítették c ő azt a terhelő anyagot, amelyet a lapok­ban is nyilvánosságra hoztak, azon­ban kiderült, hogy ezekben semmi terhelő sincsen és ha nem kellene attól tartani, hegy a »törvények tiszteletének kikényszerítését' tör­vényellenes módon akarják végre­hajtani, akkor Radics István is nyu­godtan sétálhatna Zagreb uccáin. Az természetes, hogy Radics egy­­időrc eltávozott, mert előttünk áll Kosutics mérnök példája. A demokrata-párt listavezetői A demokrata-párt már csaknem \ minden kerületben kijelölte a lista­­íj vezetőit. A párt Horvátország vala­mennyi kerületében állít listát és ahol a helyi viszonyok lehetővé te­szik. a klerikálisokkal és a Zaiedni­­cával fog kooperálni. Zagrebban ön­álló listával fognak fellépni a demo-Az egyiptomi kormány teljesíti Anglia követeléseit Lemondanak az: nj egyiptomi miniszterek Kairóból jelentik: Allcnby lord cgyip- 3 kát, az utolsó emberig elestek. Össze­törni angol helytartónak Zivár basával való tanácskozása, amely a múlt héten kezdődött, vasárnap befejeződött. A ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom