Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-28 / 352. szám

1924. december 28

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

13. oldal

Egy torontáli bohém gróf

A rmi!t év nyarán egy budapesti hotelben, hirtelen meghalt Nákó Sándor gróf, a magyar arisztokrácia egyik legérdekesebb tagja. A lapok elpareníálíák, de ez a megemlékezés épp olyan sablónos volt, mint a többi; ha megváltoztatják benne a nevet, szó szerint ráhúzhatták volna akárki másra. Felületes volt néhány különálló nekrológ is, nem adta vissza Nákó egyéniségét, nem hozta közelebb az embert, aki mindenképpen érdekes volt,

Hatalmas termet, fekete fel, amely rgyesiti az örmény származást a zsidó keverékkel. A mulatni szerető, örökké vidám grófot ugyanis születésekor nem hívták Nákónak. Anyja bécsi színésznő volt s csak jóval később fogadta örökbe király! kegyelemmel a nagyapja. A közbeeső Nákó korán meghalt és sohasem törvényesíthette a fiát, akit a Parkklubban, ahol sok mulatságot rendezett, bizalmasan — bár a háta mögött — csak zsidógyereknek hívtak.

Érdekes egyéniség volt az öreg Nákó is, hosszú időkön át képviselő, amenynyiben a nagyszentmikiósi uradalom mindig azt tudta a parlamentbe juttatni, akit akart. Ott ült az öreg a Sándor íőherceg-uccai régi Házban, ha Budapesten tartózkodott, sohasem mulasztott el ülést, mert itt tudott a legjobban szundikálni. Otthon sokszor küzdött álmatlansággal, hiányzott hozzá a zsongás, az elnöki csengő lármája.

A régi Nemzet nyilvános nyugtázásai között havonta megjelent az öreg Nákó öt forintos adománya egy kiérdemesült művésznő javára. A primadonnák ugyanis igen vidám életet élnek, de egyszer megöregszenek s ha nem gondoltak az élet telére, ilyen adományokból kénytelenek tengődni.

Az unokája mesélte el nekem a nagyapa egy különös szokását is. Sok hamiskás története volt az öregnek, körülményeihez és képességeihez niétíga nem is késett kihasználni a földi jókat, Mikor aztán hazatért Szentmiklósra, előfogta a lelkiismeretfurdalás. Ilyenkor lement a családi kriptába, ahol külön karos-széket tartott a felesége koporsója melleit s elkezdett a néhainak gyónni. Valóságos védöbeszédet tartott önmaga meliett, enyhítette a cselekedeteit $ azzal végezte.

— Bocsáss meg, tudom, hogy te jó vagy, nem tartasz haragot. Látod, képtelen vagyok előtted bármit is elhallgatni.

Babonás tisztelettel volt eltelve a kripta iránt, áüitóiag ez enyhítette meg ?z unokájával szemben is. Tanácsot kért a halott asszonytól s az kötelességének teljesítésére utasította.

Az unoka csak felibe-harmadába járt iskolálcat s közlegényként szolgált egv huszárezredben, mert hiányzott az önkéntességi joga. Az örökbefogadás váratlan szerencséje egyszerre úrrá tette s amit az iskolák terén mulasztott, azt világkörüli úttal gyorsan helyrehozta. Az öreg nem kímélte a pénzt, bár óvakodott a túlzástól, de az ifjú Nákó gróf bejárt minden országot, ajánlólevelet kapott a legjobb társaságokba, rendkívül tanulékony elméje mindent felszippantott. Mire hazajött, a pár esztendő

többet használt neki kétszer annyi egyetemi évnél, tökéletes világfi lett. A

nagyapó korán megházasitotta, egy Llpthay bárónő lett a felesége, finom mártirasszony. Nákó Sándor ugyanis mindennek való volt, csak férjnek nem, habár udvarias előzékenysége ellen nem lehetett kifogást emelni.

Hamar gazdája lett a szentmikiósi uradalomnak, amely sokáig fedezte

passzióinak költségeit. Képes volt hónapokat otthon tölteni, feléje se nézett

Budapestnek, vagy a világ előkelő szórakozóhelyeinek, ő tartózkodott legtöbbet a gazdasági irodában, könyveit, számfejtett, mint akármelyik számtartó, sokszor az éjszaka legkésőbb óráiban is. Tele volt mániával, uj gazdasági rendszereket próbált meghonosítani, de inkább csak érzékkel, mint szakszerű tudással. Aztán belső reformokra vetette magát, jószágigazgatóival, tisztjeivel összeveszett, egész kis vagyonokat fizetett ki végkielégítés címén s a reformok összezsugorodtak magakitalálta irodai nyomtatványokra, különösen rubriká- s zettakra, amiket hamarosan kidobott az * újak kedvéért.

Hogy annyit passziózott otthon, a jj változatosság, az elevenebb élet minden j reménye nélkül, a vidék egyhangúságában, annak rendszerint valami kis kertészlány, vagy másfajta vonzóerő volt a magyarázata. Aztán erre is ráunt s nekivágott a világnak, a másik végletbe.

Torontál vármegye közügyeiben nem vett részt, azt hiszem, unla a Becskerekig tartó hosszú utat, hiszen ugyanakkora Idő alatt Berlinbe is fölérkezett. Szerepet csak a koalíció ideiében vállalt, amikor az alkotmány-párt tagjaként ambicionálta a fiumei kormányzóságot.-- Hát menjen le, ha kedve van hozzá.

A jó reprezentálás nem rossz, a maga pénzét költi.

Ebből az időből emlékezetes egy nagy afférja. A budapesti sajtó egy része, főleg Esti leveleiben a mindenkit megtámadó Tóth Béla, azt a dobot verték, í hogy a pesti sajtó megzsarolta a hiú j; grófot az installáción. Tóth Béla igen? kitűnő elme volt, ám valósággal szoba-1 tudós, aki hallomások és nem mindig j megbízható ujságközlemények adataiból | szűrte le szigorú kritikáját, de nem dől- > gozott a jó riporter vizsla és detektív .■ rendszerével. Ezért volt tele felülettel. '■

Évek múltán, már túl a kormányzó- c ságon, több hetet töltöttünk együtt, né-? hány alvásra szánt órát kivéve úgy- i szólván az egész napot, sok bizalmas, * érdekes téma került szőnyegre, — meg- ; kérdeztem, mi igaz a régi hírből? S

— Csuna túlzás volt, felelte, engem} ;mem lehet megzsarolni, nem is próbálta | meg senki. Szó sincs róla, sok szer-? keszíő ur volt jelen a beiktatásomon, 1 ezeket ' vendégül láttam. A Független ? Magyarország pedig küiön Nákó-szá- jí mot nyomatott s ezért prezentált egy jj ezer forintos számlát. Ez nem zsarolás, S legföljebb Ízlés kérdése. De tnás nem S történt.

Sokkal bizalmasabb dolgokat mondott j el. semhogy értelme lett volna, hogy itt I titkolózzék.

Épp olyan lármát csapott az a hiresz- ij telés is, hogy 40.000 koronás költséggel jj vendégelte meg egyszer egy angol ha- • dihajő tisztikarát.

— Tudják-e azok az urak. felelte kér- ? désemre, hogy mennyi 40.000 korona? jj Persze, csak azt nézik, hogy itt a to- jj rontáii mágnás, attól minden kitelik.; Hát nem haladta túl a kétezer koronát j a lunch, amihez tizenketten voltunk. Szó l sincs róla, finom dolgokat szervíroztál-1 tam, délszaki újdonságokat, de akármi-1 lyen pazarlás mellett is el lehet költeni j a hiresztelt összeget? Végtére az angol f király tisztjei voltak a vendégeim, nem a szentmikiósi kisbiró.

— Miért hagyta magánszáradni ezeket a híreszteléseket? — kérdeztem.

— Azért, mert soha sem cáfolok. Reszketek, ha nyomatásban látom a í nevemet.

Netn is ebben volt hiú Nákó. hanem másban. Szerette, ha bátornak, rettenthetetlennek tartották, erről volt sok meséje, néha szinte mesejellegü. Aztán féltékenykedett utódjára a kormányzóságban, minden apróság érdekelte, mit esi- j nál az, hogyan él?

— Szegény Wlckenburgnak evőeszköze se volna, ha nem hagytam volna hátra a kormányzói palotában egész fölszerelést.

Kormányzói politikáját itt nem aka-1 rom érinteni, én csak az embert kere- f sem benne, annyit mégis elmondok,! hogy forszírozta a fiumei magyar püs- jj pökség megszervezését. Ezért elment j Rómába Is, ott rendbehozott mindent, \ már dolgoztak az ügyben, Várady Ár- jj pádban, a későbbi kalocsai érsekben!, a *

személyi megállapodás is megvolt, mikor a horvátok felborították az egész tervet. Fiúmét egyházi szempontból nem akarták kiengedni a kezükből, ők lettek az erősebbek.

Nem is kizárólag ezért ment Rómába,

voltaképpen jogcímre volt szüksége. A házasságát akarta felbontatni, de kísérlete a szentszéknél hajótörést szenvedett. Róma szerint a házasság örök, sok uralkodó formálta már át ezen az okon, ezért a merevségért, a világtörténelmet, mivel nekik sem sikerűit.

Nákó ugyanis halálosan szerelmes volt egy magyar úri kisasszonyba, aki épp olyan rajongással viseltetett iránta, sőt fiúgyermekkel is megajándékozta. A Lipthay bárónővel való házasságából csak egy leánya származott s most a fia kedvéért hajlandó lett volna mindenre. Nem beszélhetek sokat erről a dologról, de megható az a lángoló szerelem, amely valósággal diákivá tette a nagy darab embert. A lány klasszikus szépségű leveléből néha felolvasott cgyegy csodásán tökéletes mondatot, anélkül, hogy indiszkrét lett volna. De állandóan küzköáött benne valami, hogy a szerelméről beszéljen, aztán legyőzte magát.

Az én fantáziámnak se kellett sok, néhány apróbb mozaikból, meg amit amúgy Is tudtam másfelül, tudtam építeni. Egy pezsgös ebéd után az abbáziai Quameró kávéházban nekiültem s megírtam a novellát leánylevél formájában, este odaadtam Nákónak.

— Jézus Mária, kiáltott fel. mikor elolvasta, majdnem az eredeti. Hogy jutott hozzá?

Szaladt a Wertheim-szekrényéhez, ott volt a levél elzárva.

— Nem értem, dadogta, ez boszorkányság.

— Szó sincs róla, feleltem, csak ismerem a női levelek lélektanát. Alig van köztük különbség.

Hogy lehet valaki ilyen cinikus? Az én levelem egyedül álló.

— Igaz, páratlan. Nagy irók megirigyelhetnék a stílusát, de csakis ebben különbözik a többitől.

A kéziratomat aztán elkérte. Isten mentsen, hogy az megjelenhessen, soha se hinné el a lány róla, hogy nem árulta el. Tán ma is megvan a hagyatékában, emlékszem rá, hogy más papír hijján kibontott borítékokra írtam.

A vagyona ezalatt egyre fogyott s a szigorú tantitől, a San Marcói hercegnőtől (Nákó Miléva grófnő), sem volt sok várni valója. Az nem szívesen nézte az öccse pazarlásait s csak a Nákó lányra gondolt, ámbár félni való volt mindig, hogy a bigott öreg asszony az egyházra testálja a vagyonát.

— Rendkívül nehezen kezelhető aszszony, panaszkodott Nákó. Egyszer például egész évig szóba nem állt velem.

Úgy történt, hogy a gróf engedélyt kapott tizenkét őzbak lövésére a uagykomlősi uradalomban. El is ment, jelentkezett az erdőmesterné! s szokásos bohém hangján kedélyeskedni kezdett.

— No, most kipusztitom a vadállományukat!

Meglőtte az engedélyezett tizenkét őzet, haza ment. Az erdömester azonban — ijjedten-e, vagy szórakoztatásul-■ elmondta a fenyegetést a hercegnőnek, aki ezért álló esztendeig nem fogadta az öccsét. Alig tudta kiengesztelni.

Abbáziában (1911 tavaszán) valami kis orrkatharusa volt, napokig nem mozdult ki az Amáiia-villából, de a gummirádlis kocsi ott állt a villa1 mögött reggeltől kezdve. Este ugyanis szeretett benézni az orfeumba.

— Mire való ez a pazarlás, mondtam egyszer, hiszen pillanat alatt itt a kocsi, ha szükség van rá.

— Igaza van, szólt és azután úgy cselekedett.

Majdnem naponta küldött virágot a feleségének, gyakran ékszert, virággal volt tele a szobája is. Köztük egy kétszáz szálú azalea-fa, remeke a természetnek, nem győztem bámulni.

— Ki az a szép asszony, akivel nélia

látom? — kérdezi egyszer.

— Egy penzióban lakunk, szomszéd dóm az asztalnál. Bécsi bankár felesége, épp udvariasságból váltok vele né-, hány szót.

Rapszódikusan csapott át egyik té« mából a másikba, hol pikáns viccet mondott, hol érdekes pletykát az arisztokrata körökből, londoni, vagy kínai

emléket.

— Tetszik a névjegye betűje, adjon egyet, olyat akarok csináltatni.

— Tessék.

Másnap kivételesen otthon ebédeltem a penzióban (ahol alig-alig láttak,) a

szomszédnőm halk és szórakozott, alig felel a szavaimra, ebéd végéu aztán, I mikor már oszladozunk, ő is főiké), jön utánam a hallba.

— Nem tudom, hogyan köszönjem meg ezt a szokatlan figyelmét. Fejedelmek se képesek különbre, mindenki megcsodálta.

Szót se értettem belőle, de a bennem rejlő óvatossággal én is csak dadogtam.

—• Ne beszéljünk róla.

— Jöjjön, nézze meg, hogy megtölti hangulattal a szobámat.

Hát ott volt a kétszáz bimbós azalea, Nákónak azért kellett a névjegyem, I hegy elküldte a virággal a bécsi asz' szonynak. Én pedig nem dezavuálhattam. De attól kezdve híre teriedt, hogy én is torontáli gróf vagyok, inkognitóban.

Bohémkörökben valóban igy mutatott be.

— Terzattó tengerószkapitány vagyok, barátom Diakoni gróf.

Az orfeumban volt egy Mina nevű I bájos bécsi énekesnő, kedves, közvetlen gyerek, akit előadás után szeretett megvacsoráz tat ni. A színpadon készült a szeparé, a karmester a leboesátott fügjgönyön kívül zongorázott.

— Maga lesz a házigazda, maga fizet, én csak egyszerű tengerészkapiftány vagyok. Engedje meg, gróf ur, hogy bemutassam Mina kisasszonyinak . . .

Aztán fél éjszakán át gyöngéd német verseket szavalt a lánynak, szépen, olvadóan, mint egy diák, úgy tisztelte, mint valami nagyúri dámát, egyetlen kétes értelmű szót nem lehetett tőle hallani. Úgy belebolondult a lány, hogy engem észre se vett. pedig nálam volt a vagyon, már minthogy ilyen alkalmakkor a Nákó tárcája.

Egyszer meglát egy ismert, idősebb, magyar íróval beszélgetni. Ki az? Mondom neki. Hozza el, szeretném megismerni!

Szívesen jött, este magunkkal vittük az orfeumba, az író ur unta a német éneket (mert Mina, ha felhangzott a dal, a falatot is kivette a szájából és énekeit), s magyar kisasszonyokat kért föl. Aztán csúnya mulatság kezdődött, az öreg Író olyan hangon mulatott, hogy a kurtakocsmában sérti szoktak úgy.

Mina tűrt, szenvedett, pirult és elhalljj gatott.

" — Látja, mondta másnap Nákó, micsoda különbség van a német, meg a I magyar félvilági nő közt. Mlyen közöne segesek voltak azok s hogyan pirult Mina. Pedig ez is romlott teremtés, de f a lelke még nem veszett cl. Látom ezt rég a Hangárukból, azoknak a féktelenségeivel senki • sem versenyez. De nem is ők a hibásak, hanem a férfiak. Miért ne lehetnénk gyöngédek egy szerencsétlen női teremtéssel szemben is!

. . . Később odáig jutott, hölgy el kellett adnia a szentmikiósi birtokot. Nem tartott sokáig az alku, adta amennyiért kérték, csak a képeket nem volt hajlandó átengedni. Semmi különös művészi becsük nem volt, mégis kötötte magát.

— Csak azért viszem el őket. mondta egy bizalmasának, mert ott marad a nyomuk a selyemtapétás falakon. Ezeket a falakat újra kell tapétáztatiii.

Tréfa volt ez is, szeszély. Mikor pedig a lánya férjhez ment, elvált a feleségétől s elvett egy bécsi asszonyt. Bankigazgató lett, egy ilyen útja alkalmival érte Budapesten a váratlan halál.

öreg riporter