Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-25 / 351. szám

1924 december 25 BACSMEGYEI NAPLÓ 35. oldal. A futball világbajnokai A Bácsmegyei Napló montevideoi íudÓBitójátő! Kicsit későn ugyan, de a Bácsmegyei Napló kívánságára megírok egyet-mást az olimpiai győztes futballcsapatról. Az uruguayak rendkívül büszkék csapatuk kitűnő szereplésére és különösen az ha­totta meg őket legjobban, hogy az euró­pai sportsajtó oly magasztaló cikkekben dicsőítette játékuk nagyszerű klasszisát, intelligenciáját és lendületét. Paris óta a futballsport itt Montevideóban hallat­lanul népszerű lett: nemzeti sportág, a melynek nagy tömegek áldoznak késő télig egész esztendőn át. Az olimpiai győztes csapat tagjait pedig Valósággal nimbusz övezi. Ha valamelyik közülük megjelenik az uccán, az emberek tiszte­lettel köszöntik és megéljenezik. S a fut­ball bajnokait, akik népszerűbbek bár­melyik moziszinésznél. vagy politikus­nál, amikor Páris után először léptek pályára, leirhatatlan hatalmas ováció­val fogadta a közönség, amely az olim­­piász előtt nem igen bizott a győzel­mükben, mert akkor még nagyratartoíta az európai fuíball-nemzetek klasszisát. Most már nincs Montevideóban nagy becsülete a kontinens futballsportjának. I Nagyon lenézően nyilatkoznak az j európai futbailról és biztosra veszik, hogy a következő olimpiászon szintén ők viszik el a pálmát. A párisi győztes csapat tagjainak meg is ártott egy keve­set az állandó tömjéuezés. Megközelít- 8 hetetlenek idegen ujságiró számára. Én | is csak egy itteni nagy újság sportro- í vatvezetőjének, Ramon I. Alvareznck segítségével jutottam az adatok birto­kába * Talán nem lesz érdektelen, ha foglal­kozunk a játékosok személyével is. Meglepő az, hogy majdnem kivétel nél­kül szegény fiuk, akik azt hiszem ezzel a győzelemmel alapították meg a sze­rencséjüket. Az uruguayi olimpiai csa­patot az elsőosztályu egyesületekből vá­logatták össze. Montevideónak 12 első­osztályu csapata van, névszerinti Ná­ciónál, Bella Vista. Universal. Beigrane, Liverpool, Fénix, Charley, Uruguay On­ward, Rampla Juniors, Racing, Lito és Wanderers. Mazzali, a csapat kapusa, a Nációnál tagja, a melyik a legrégibb íutballklubja Urugu­­aynak. A futbailon kívül a basket-ball-t Is kultiválja és jelentős eredményeket ért el mint sik és gátfutó is. Diák. Nczzasi. csapatkapitány, jobb hátvéd, 26 éves vasúti munkás. A Bella Vista klubhoz tartozik, amely ez évben nyerte az Uru­guay bajnokságot. Arispe. bal hátvéd, a Rampala Juniors tagja, az egyik montevideoi huskonzervgyár­­ban mint napszámos volt alkalmazva. Andrade. jobb half, az egyedüli néger a csapat­ban. Nagyon népszerű és kedvelt játé­kos. A Bella Vista tagja, 28 éves, nap­számos. Vidal ccnterhalf, a Belgrano tagja, 22 éves; foglalkozása kocsis. Ghierra. balhalf, az Universal tagja. Régi játé­kos, foglalkozása; kereskedelmi alkal­mazott. Vrdinarún. jebbszélső, az Universal tagja. Van egy fivére Spanyolországban, aki a Madridi Racing egyik legjobb játékosa. 24 éves; kereskedelmi alkalmazott Scarone. jobbösszekötő, pompás driblcr. Futbal­lista famíliából származik. Erópában óriási összegeket kínáltak neki. ha ott marad, de ő iiü maradt klubjához. 25 éves, hivatalnok. Petrone. centercsatár, a Nációnál tagja. A leg­jobb lövő az olimpiai csapatban es.a leg­fiatalabb játékos. Több testvérével együtt egy kis ffiszerkereskedésiik vau Montevideóban. Cea. balösszekötő, a Lito tagja, 26 éves és 7. egyik itteni sörgyár kocsisa. Romano. balszélső, a Nációnál tagja. Több mint 30 éves, több gyermek tisztviselő. a legöregebb- játékos. Nős, apja, az egyik bankban Zeisler Árndd Egy kiskutya élete, halála és bolyongása a föld körül Ducit még kölyökkorában vásárolta az ifjú bélyegkereskedő négyezer diná­rért, csakhamar jobban szerette az ér­telmes, jólnevelt állatot, akár a bélyeg­albumát, amely pedig köztudomásúlag tgyike a környék legritkább gyűjtemé­nyeinek. Bizalmas, baráti viszony fejlő­dött ki köztük. Ducival a világon níin-| denröl ellehetett beszélgetni és ha gaz­dáját kísérte, nem is úgy mentek egy­más mellett, mint a kutya és az ur, ha­nem mint két jó pajtás. Mert ki tehet, arról, hogy egy ilyen finom megértő lélek, mint a Duci, balszerencse folytán nem embernek, hanem kutyának szüle­tett? Ducit az egész város ösmertc és | ha feltűnt a korzón, a járókelők megáll-1 tak és ujjal mutogattak rá, mint a hires | emberekre: — Ni, itt jön a Duci. I Az egészség hátat fordít! Ducirak Karácsony előtt két héttel Duci meg- J betegedett. Nyomban ágyba fektették és j a kis szolgálót lóhalálban szalajtották f az állatorvosért. Az állatorvos idősebb, őszbeliajló ur, állítólag gazdag tapaszta­latokkal — sietve megérkezett. Nekivet­­kőzötí, megkopogtatta Duci sovány mellét és egész komolyan rászólt: — Vegyen mély lélegzetet. Duci nem értette meg rögtön a dol­got, vagy nem akarta megérteni, hide­gen elnézett -a doktor feje fölött és ki­­öitötte a nyelvét A bélyegkereskedő mentegetni pró­bálta Duci modortalanságát: — Ideges és lázas szegény. Tessék elhinni, ő a legudvariasabb állat a vilá­gon. — Aztán a kutyához fordult és egyszerű, baráti szókkal magyarázta neki a tényállást: — Ne szamárkodj Duci. Ez itt a dok­tor bácsi. A doktor a vizit után felöltötte legtu­dományosabb ábrázatát és kijelentette: — Az ebnek baloldali tüdőcsucshurut­­ja van. A bélyegkereskedő, aki csak egyszerű bélyegkereskedő és nem diplomás orvos, megkockáztatta saját észrevételeit: — Kérem a kutya már napok óta nem eszik. Nincs a gyomrával valami baj? Az állatorvos, aki nem ért a bélyeg­­kereskedők leikéhez, fölényesen ráför­medt. — Ennek a gyomrával? Kutya baja sincs! Csak aiiektúl, ha nem akar enni. Ismerem az ilyen elkényeztetett dögö­ket — és porokat irt fel tüdőcsucshurut ellen és hidegvizes borogatást minden három órában. Duci előtt kihirdetik a halálos ítéletet Eltelt két nap, három nap és a kutya csak nem lett jobban. Összegörbedt, le­soványodott a sok koplalástól, finom, fehér bundája úgy lötyögött rajta, mint­ha nem is a saját bőre lenne, borzasztó rosszul nézett ki a szerencsétlen, egy kivert, sintérhurokra került kuvasz sem cserélt volna vele sorsot ebben a szá­nalmas helyzetben. A bélyegkereskedő­nek majd megszakadt a szive a fájda­lomtól. Éjjel-nappal ott virrasztóit Duci betegágyánál, pontosan feladta a vizes borogatásokat, lenyelette vele a porokat és mikor a kutya vinnyogott, sirt ú kin­­tói, meséket mondott neki és vigasztal­ta, mint egy gyermeket. Az állatorvos naponta kijárt a beteghez, uj orvosságo­kat is irt, de a kutya állapota egyre rosszabbodott. A hetedik vizit alkalmá­val az orvos tapintatosan félrehivta a teljesen neki szomorodott bélyegkeres-1 kedőt és halkan, hogy a Duci meg ne | hallja, igy szólt hozzá: — Uram, legyen férfi. Az eb órái meg vannak számlálva. A gyulladás át­csapott a baltüdőre is, nem lehet segí­teni. — Ezzel mosta kezeit, felvette a kalapját, kabátját és a csinos honorá­riumot — nem bélyegben — és eltávo­zott a legmosolygóbb lelkiösmerettel. Duci halálra volt Ítélve. Duci ui vadászterületekre vándorol Az ifjú bélyegkereskedő azonban nem tudott ilyen gyorsan belenyugodni Duci elvesztésébe. A bélyegkereskedő szenti­mentális volt, mint a legtöbb bélyegkc­­reskedö, akik egész nap a pult mögött ühiek, piros, zöid, lila. kék bélyegek előtt és kezükben a nagyitóüvcggel utazzák körül a világot. Duci gazdája másik állatorvost hivatptt. A specialista, legnagyobb megrökönyödésére, súlyos gyomorbajt konstatált és kijelentette, hogy a kutya tüdeje olyan egészséges, mint a makk. A bélyegkereskedőnek le­esett az álla a meglepetéstől: — De kérem — dadogta — az öu kol­légája tüdőbajt ... — A kollégám egy állat — mondta dühösen az állatorvos és ebből a nyilat­kozatból kitűnt, hogy az állatorvosi kar­ban sem dühöng az egyetértés. A hal­dokló Ducit nyomban elkezdték gyo­morbaj ellen kezelni, hideg borogatás helyett meleget raktak a hasára és gyomorcseppekct kapott félóránként egy kávéskanállal, mint a kiskorunk. így aztán gyorsan közeledett a drámai pil­lanat. Délután erős láz rohanta inog Duci testét, este már félrebeszéit és éj­jel iszonyú szenvedések között kimúlt. Némán szenvedett ki, akár egy ókori hős. Utolsó szava nem volt. Nehézségek merülnek fel a holttest körül A bélycgkercskedő másnap reggel szivében mázsányi fájdalommal, felment a városházára és a köztisztasági hiva­talban az illetékes közeg tudomására hozta, hogy kutyája gyomorbajban ki­múlt, kéri holttestének mielőbbi eltaka­rítását lakásáról. A szőke kisasszony, eki ezt a reszortot intézte, írásba fog­lalta a bélyegkereskedő óhaját és érte­sítette, hogy a hü állat földi maradvá­nyaiért még aznap ki fog menni a gyep­­mester. A bélycgkercskedő türelmesen várt estig. Mert hátha sürgős dolga van valahol a gyepmesíernek? De a ku­tya-temetkezési vállalkozó semmi ér­deklődést nem mutatott Duci földi por­hüvelye iránt. Még csak a füle botját se mozdította. A bélyegkereskedő tehát abbahagyta a virrasztást és kitelefonált a sintértelepre: — Mi lesz? A telepi telefonnál egy ifjú, kezdő sintér fogta a kagylót, aki kijelentette, hogy abszolúte semmit se tud Duci ha­láláról, azt se tudja, hogy beteg volt és szokatlan önérzettel hangsúlyozta ki: ő nem poloskairtó, hogy telefonmeghivás­­ra házhoz menjen. — Áldja meg az én istenem — ez volt az utolsó szava, ami elég szép és meg­ható egy kezdő sintértői. Újabb nehézségek menünek a holttest körül Duci holtteste természetesen nem volt fából, se betonból és harmadnap csen­desen oszlásnak indult. Kegyelet ide —­­kegyelet oda, a béiyegkereskedő szál­­lásadónője nem állhatta ki tovább szó nélkül az intenzív hullaszagot és eré­lyesen a hulla eltávolítását követelte. A bélyegkereskedő szaladt fühöz-fához, már az üzletét is elhanyagolta, de a sin­tér csak nem mutatkozott. Vagy nem volt fölötte? hatóságának befolyása a gyepmesternél. vagy a gyepmester ta­gadta meg az engedelmességet, ezt nem tudni biztosan. Tény, hogy Duci porhü­velye a negyedik napon is ott illatozott a sezlon mögött, ieteritve egy fekete kendővel. Tovább már nem lehetett vár­ni. A béiyegkereskedő tehát önálló lé­pésre határozta el magát, minden ható­sági támogatás nélkül. Ásót és kapát vásárolt és a gondosan becsomagolt hul­lát bérkocsiba téve, kihajtatott drága terhével a városvégi földekre. Itt, a sza­bad mezőn, fagyos, téli aikonyatban, egy szomorú fűz tövében ásta meg a kutya sírját és könnyek között helyezte Ducit örök nyugalomra. A gödörnek ugyan egyáltalán nem volt siri jellege, sőt inkább egy kétségbeesett borzlyuk­hoz hasonlított, de egy béiyegkereske­­dőtől. aki nem foglalkozik hivatásosan I sirásással, ez is dicséretre méltó telje­sítmény volt. Éppen a behantoláshoz készülődött, amikor a ködös esti félho­mályban valaki keményen vállonragadta: — Hé, mit csinál maga itten? — és az öreg gazda, az ugar tulajdonosa, aki talán azt remélte, hogy kincseket ásnak cl a földjén, egészen tiszteletlenül, a farkánál lógva kirántotta Ducit a sírból.- Elvigye a. fenébe ezt a dögöt! — I ordított magából kikelve a csalódott vén kuruc és addig ie nem ment a bé­lyegkereskedő nyakáról, míg vissza nem csomagolta Duci hűlt tetemét. Többet ésszel, mint erővel A bélyegkereskedő megalázottau, hó­na alatt a holttesttel érkezett haza és az éj leple alatt csempészte fel Ducit a lakására. Duci ekkor már undorítóan illatos volt és a béiyegkereskedő, a sok kudarctól összetörve, gyűlölettel dobta le legjobb barátja földi maradványait a padlóra. A hullától mindenáron szaba­dulni akart. De Duci makacsul ragasz­kodott hozzá még a halálban is. Reggel pedig a háziasszony válogatott gyaláz­­kndások kíséretében felmondott neki. A házbcliek mind röhögtek rajta és a testi épségé sem volt biztonságban. Ékkor íjier.ió ötlete támadt. Kis ládikát vásá­rolt és belegyömöszölte barátja immár megfogyott és megpuhult tetemét, köl­ni \ izet locsolt rá, majd jó erősen le­szögezte a tetejét. Aztán megcímezte távoli faluban élő bélyeggyűjtő barátjá­nak. A láda fedelére ezt irta: Tartalma: élesztő. Ezzel egyidejűleg pedig követ­kező táviratot küldte a vidéki barátjá­nak: Holttest felbontás nélkül elásandó! És rettentő vidáman jött ki a posta­épületből. Két hét óta most kacagott először. Duci és a sorsharas öt nap múlva beállított hozzá a cso­maghordó. A béiyegkereskedő elsápadt és remegni kezdtek a térdei, amikor a feladóvevényen a saját írását meglátta. — Vissza jött a ládikó — újságolta a derék postás és átnyújtotta a szállító levelet, amelyen ceruzával ez állóit: Napred! Címzett ismeretlen helyre költözött. — Majd délután kihozza a kocsi — mondta a csomagos és eltávozott. A bélyegkereskedő előtt összefolyt a világ, vette a kalapját és elrohant, egye­nesen a postára. — Kérem — szólt az ablakban ülő kisasszonynak — nekem ma vissza ér­kezett egy Iádikóm — és átadta a /szál­­litócédulát. A kisasszony kereste, de nem találta. — Nem jött meg talán? — kérdezte a béiyegkereskedő reménykedve. — De itt kell neki lenni — mondta a postáskisasszony és újból turkálni kez­dett a csomagok között. A bélyegkcrcs­­kedő is segített és valahányszor rossz szag csapta meg az orrát, szinte elállt a szívverése: ez az. De nem találták. Másnap ismét bement a főpostára, ahol sajnálkozva hozták tudomására, hogy, a ládikó érthetetlen módon elveszett. — Mi volt a tartalma? — kérdezte a postafőnök. — Élesztő — mondta rá öntudatlan gyönyörrel a bélyegkereskedő és ami­kor ötszáz dinár kártérítést ígértek a szállítmányért, már neki állt feljebb és hatszázat követelt. Végül is kiegyeztek ötszázötvenben. De ennyit igazán meg­érdemelt szegény ezért a rengeteg iz­galomért. <t. i.) »

Next

/
Oldalképek
Tartalom