Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-20 / 346. szám

12 OLDAL t* ARA DINÁR POSTARINA PLACENA XXV. évfolyam ubotica, SZOMBAT, 1924 december 20 346. szám Megjelenik minden reggel, ünnep afihkä&jbtifon délben Telefon szám: Kiadóhivatal 8—58. Szerkesztőség 5—19 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár Kiadóhivatali Snbotica, Aleksandrova ul.l.(Lelbach-palota) Szerkesztőségi Aleksandrova ul. 4. (Rcsjia-Fnr.citrí-paiota) Fajok harca Sunjaísen, a kínai köztársaság elnöke Kobe-han az ázsiai népek szövetségének ülésén beszédet tartott, amelyen éles szavakkal tiltakozott az ellen, hogy ez eu­rópai államok Kína belügyeibe tovább is beavatkozzanak. Felszó­lította Ázsia népeit, hogy köves­sék Japán példáját s rázzák ie magukról Európa és Amerika igéjét. Vessünk el mindent — mondotta — amit az európai ci­vilizáció hozott Kínába, vessük el azt a civilizációt is, mely csak üzleti érdeket s az üzleti érdekek erőszakos és szemérmetlen érvé­nyesítésének durva eszközeit is­meri. A kinai szózat, ami mögött vé­res és kegyetlen polgárháború üszkös romjainak kontúrjai me­­redeznek, nem egyedülálló jelen­ség többé abban a monstruózus harci készülődésben, aminek ir­tózatos méretű kifejlődése felé rohan a világtörténelem. Emlé­kezzünk arra az akcióra, melyet, Afrika néger intellektueljei indí­tottak s melynek sikereiről hol az egyik, hol a másik európai világlapban bukkan fel egy-egy beszámoló. „Világ sötétbörüi, egyesüljetek" — körülbelül ez a jelszó fejezné ki a feketék moz­galmát, melyet emberi egyenjo­gúságuk kivívásáért s a fehér faj hegemóniájának letörésére indi tottak. S Gandhi mozgalma nem teljesedik ki az angol uralom el­len az aszkézisig menő demon­strációban. Gandhi nem csalt az angol kormányzat ellen s az in­diai önkormányzat megvalósulá­sáért küzd, hanem az európai civi­lizáció ellen s India ősi szokásai­nak, erkölcseinek,a tökéletes elzár­­kózottság elvének diadaláért is. Ez a mozgalom fanatizmusában s páratlan megszervezettségében már csodákat produkált, amikor Gandhi egyetlen parancsára India őslakói összehordták és elégették angliai kelméből készült ruháikat és kizárólag az otthon, rokkán szőtt anyagból készítik ruháikat. Gandhi is az európai civilizáció ellen hirdeti a muzulmánok és indusok háborúját s ennek a há­borúnak a tökéletes visszavonult­­ság mellett egyetlen harci eszköze van: a rokka. Feketéknek, sárgáknak, a színes bőrű embereknek egész faja lép most a történelem színpadára, hogy fölszabadítsa magát a fehér faj uralma alól s megtisztítsák magukat az európai civilizáció piszkától. Nemcsak a háború élőt! elnyomott népeknek kellett kihar­­colniok az önrendelkezési jogot, ezért az önrendelkezési jogért küzdenek most a sárgák és feke­ték, a világ minden népe, mely zsarnokságnak érzi a fehér fajtá­nak pálinkán és hajóágyukon alapuló uralmát. Amerika hirdette és világította meg először a Mon­­roe-elveí. Amerika az amerikaiaké s mintahogy Amerika távol tart magától minden külső beavatko­zást, távoltartja magát is attól, hogy idegen népek belügyeibe beavatkozzék. Ennek az elvnek általánosításáért s reájuk is való alkalmazásáért lépnek sorompóba a világ színes népei, akik most kezdik el történelmi életüket, mert most vált tudatossá bennük a faji érzés. Ez a faji érzés mutatja meg nekik, hogy az elnyomatás, a kizsákmányolás, az eszközül való felhasználás szégyene nem egyéni sérelme, hanem közös sérelme mindenkinek, akiket szár­mazásuk, fajtájuk, bőrük színe egy néppé fog össze. Mit adott nekik az európai ci­vilizáció, aminek nevében gyil­kolják őket dum-dum golyóval és pálinkával, amire hivatkozás­sal elveszik gyapotjukat, kávéju­kat és gummijukat, amiért kény-A politikai események középpont­jában a kormánynak a Radics-púrt­­íal szemben tervbevett intézkedései állanak. Mindezekről a foganatosí­tandó rendszabályokról még semmi pozitivet sem tud a politikai közvé­lemény, de mindenki előtt világos, bogy a kormány rövidesen erélyes intézkedéseket fos tenni a Radics­­párt és egy-két kisebb várt ellen. Ezek közt elsősorban a dzsemjetst emlitik, mint amely párt működését a kormány államellenesnek Ítéli. Nincsics külügyminiszternek a külföldön tett kijelentései tárták fel a kormány terveit. Nincsics tudva­levőleg határozott kijelentést tett az antiboisevista-íronínak Jugoszláviá­ra való kiterjesztéséről, sőt kijelen­tette, hogy erre vonatkozólag Ro­mániával és Bulgáriával már létre is jött a megegyezés. Politikai kö­rökben azt állítják, hogy a bolseviz­­mus elleni rendszabályok a Radics­­várt ellen szándékolt intézkedésekre is módot fosnak nyújtani s az anti­­bolsevista propagandának az a cél­ja. hosy ezt kifelé és befelé indo­kolja. Ezt a feltevést az is támogat­ja. hogy úgy a radikálisok, mint Pribicsevicsék támadásaikban sajtó­ban és népgyüléseken egyformán keveset foglalkoznak Radics köz­jogi álláspontjával, hanem Rádiós­nak a Ili. Internacionáléhoz való kapcsolatára helyezik a fősulyt. . Sokat beszélnek politikai körök­ben a »Rees« által csütörtökön pub­likált megállapodásról is. amely ál­lítólag Radics és Zinoviev között jött létre. Ezt az állítólagos szerző­dést a nagyobb beogradi laook kö­zül csak a Vreme vette át minden kommentár nélkül. A Novosti. pén­tek esti száma azt állitia. hogy a szerződés hamisítvány, amely a szeritették a világháborúban való részvételre őket — a felszabadí­tott rabszolgákat. A színes népek úgy érzik, hogy amig önrendel­kezési joguk nem teljes, amig rájuk erőszakolhatják a nekik idegen európai civilizációt s amig a civilizáció nevében kifoszthat­ják és rabszijra fűzhetik őket, addig még a rabszolgafelszaba­­ditás nagy müve sincs befejezve. A színes emberek azt akarják, hogy a bőrük lemoshntatlan színe ne jelentsen lerézhatatlan rab­ságot. A fehér faj uralmát minden oldalról fenyegeti már az öntu­datra ébredő színes fajok táma­dása. A civilizációk romjain szü­letett meg a fehér ember uralma s rajta is beteljesedik az elke­rülhetetlen végzet. Porból lett és porrá lesz s mindaz, amit évezredeken keresztül álmo­dott, szenvedett és alkotott, csak trágyázni fogja azt a földet, amin megszületik az uj ember uj kul­túrája. kommunista iníernaeionálé huszon­egy pontjának ügyetlen utánzata. Ezzel a szerződéssel — iria a No­vosti — a kormány, ansol mintára egy második Zinoviev-levelet akar produkálni. Tekintettel a választások közelsé­gére, a kormánynak Radicsék elle­ni intézkedései nem késhetnek már soká, bár a kormánypártok még szükségesnek tartják a közvéle­mény előkészítését. A radikális-párt vezetői a miniszterelnöknél A miniszterelnökségen Pasics mi­niszterelnöknél a radikális-Dárt ve­zetői konferenciát tartottak, ame­lyen résztvett többek közt iovano­­vics Ljuba, a parlament volt elnöke, f Jovanovics Jócó. Miletics Krszta és Peles Dusán. A konferencián, hir szerint, a radikális-párt választási taktikáját beszélték meg. Pasics miniszterelnököt a délelőtt folyamán felkereste dr. Zserjáv er­dőügyi miniszter és Vilder belügyi államtitkár is. A független demokraták jelöltjei a sombori kerületben Szomborból jelentik: A szombori független demokrata-párt csütörtö­kön ülést tartott, amelyen résztvet­­tek a járási szervezetek kiküldöttei is. Az ülésen elhatározták, hogy kooperációs tárgyalásokat kezdenek a radikális-párttal, ha azonban ezek a tárgyalások eredménytelenül vég­ződnek és a független demokraták külön listával vesznek részt a vá­lasztáson, a párt a következő lista va! indul a választási küzdelembe jelöltje dr. Vakanyác Milán köz­jegyző, a hodsási járás jelöltje dr. Petrovics Brankó, a noviszadi tőzs­de főtitkára. Szombor város jelöltje dr. Grigorievics Emil főorvos, a to­tó járás jelöltje pedig dr. Tyirity Dávid ügyvéd. Macsek dr. a Radics-párt elleni intézkedésekről Zagrebból jelentik: Dr. Macsek. horvát köztársasági parasztpárt aielnöke a Radics-párt ellen készíi lő intézkedések hírével kapcsolatban egy újságíró kérdésére a következő képperi nyilatkozott: — A Radics-párt ellen tervbevett kormányintézkedésekről semmit sen’ tudok. Mi már egyébként megszok­tuk az ilyen intézkedéseket és a vá­lasztási terrort. Ahogy megúsztunk két választást, éppúgy meg fogjuk úszni ezt a harmadikat is és hogy a terror egy niiánsszal erősebb-e. vagy gyengébb, az nem számit. En­nek egyedüli jelentősége csak az lesz. hogy magában hordja azok fe­lelősségét, akik a terrort végrehajt­ják. A kormány alkalmazhatja az államvédelmi törvényt, de a válasz­tási törvény olyan világos, hogy ebből sem származik haszon a kor­mányra. Nyugateurópa jól ismeri a horvát nép törekvéseit és a kormány hiába reméli, lrogy onnan jóváha­gyást kap az erőszak politikájára. A királyi pár vissza­érkezett Beogradba A királyi pár pénteken délután há­rom órakor Skopljébői visszaérke­zett Beogradba. ahol hivatalos fo­gadtatás nem volt, csupán az udvari személyzet várta az uralkodópárt a pályaudvaron. A király visszaérkez­­tévé! most már bizonyosra vehető, hogy a Radics-párt ellen foganato­sítandó rendszabályok Hévében rö­videsen megtörténik a végleges dön­tés. Pasics miniszterelnök lakásán a tervbevett intézkedések ügyében pénteken délután tanácskozás volt, amelyen resztvettek Pribicsevics és Trifkovics miniszterek is. A tanács­kozások anyagáról azonban nem szivárgott ki semmi hir. A magyar delegáció vezetője megérkezett Beogradba A magyar delegáció vezetője. Wodianer meghatalmazott miniszter pénteken megérkezett Beogradba. Wodianer délelőtt folyamán hossza­san tárgyalt Perics Ninko volt mi­niszterrel, a jugoszláv delegáció ve­zetőiével. A tanácskozáson hir szerint meg­egyeztek. hogy a magyar és jugo­szláv delegáció a karácsonyi ünne­pek után folytatni fogja tárgyalá­sait a szekvesztrumok feloldásá­ról és az árvapénzek elosztásáról. Jovanovics Ljuba és Grizog'i-o jelölőharca Dalmáciában A dalmáciai radikális-Dárt elha tározta, hogy Jovanovics Liubát, a parlament elnökét jelöli listavezető­nek a radikálisok* és független de­mokraták közös listáján. A függet­len demokraták ezzel szemben azt követelik, bogy a listavezető fírizo­­göno miniszter legyen, (a radikális- Listavezefő: Dungyerszki Gyókö|párt pedig csak a járási ielöitsége­­kuipini földbirtokos, az apadni járás I két kapja meg.) Az SHS királyság az antibolsevista blokkban A bolsevizmus ellen hozandó rendszabályokkal töri le a kormány a Radics-párt agitáciőjái

Next

/
Oldalképek
Tartalom