Bácsmegyei Napló, 1924. november (25. évfolyam, 302-329. szám)

1924-11-09 / 308. szám

1924 november 9.

BACSMEGYEI NAPLÓ

13. oldal.

MacDonald külpolitikája nem bukott meg

Irta: dr. Nagy Vince magyar nemzetgyűlési képviselő, volt belügyminiszter

Az angol választások eredményéről és annak jelentőségéről beszélni kell. Mennél többet és mennél több oldalról beszélünk arról, annál tisztább lesz a kép. annál elfogadhatatlanabb megállapítások és következtetések vonhatók la abból úgy az európai politikára, valamint az egyes államokban is bekövetkezhető hatására.

Reakciós körök Euróna-szerte Üiadalmámorban fürdenek.. az utóbbi időben előre tört demokrácia súlyos vereségét állapítják meg és az egész vonalon egy jobboldal felé fordulást jósolnak.

Más részről a munkáspártok oldalán —• elsősorban Angliában — csökkenteni igyekszenek Mac Donald bukásának jelentőségét, az elért munkáspárti szavazatok számának szaporodására mutatnak rá a legutóbbi választások eredményével szemben és arra a tényre hogy az angol munkás-párt eddig is kisebbség volt. most is az marad, mindössze a két polgári párt erőviszonya változott nagyot: a liberálispárt morzsolódott, a konzervatívok pedig hatalmas abszolút többségre tettek szert.

Legyünk elfogulatlanok és a fentebbi két tendenciózus magyarázattal szemben tegyünk néhány objektiv ténymegállapítást.

Nincs miért szépítenünk a dolgot: Mac Donald kormánya megbukott a választásokon, pártja tekintélyes szánni mandátumot vesztett. Kétségtelen. hogy az Orosz szerződés kérdése fordította cl az angol választók egv részét a inmikáskormánytól. akik pedig — ha más kérdés miatt, például Mac Donald kül-( politikája, a londoni megegyezés1 miatt kellett volna elrendelni a választást — bizonyára nagyobb tömegekben állottak volna a munkáskormány mellé, ha talán az abszo•lut többséget nem is szerezték volna meg annak.

Az angol döntés tehát úgy szól. hogy inén üzleti haszon kedvéért sem kell a szőrietekkel való meacgyezés.

Ima ezen a narancshéjon elsiklott Mac Donald, holott rövid kormányzása alatt az egész európai politikának Herriot-val egyetértésben uj, reményteljes irányt adott, a londoni megegyezéssel Németország talpraállási lehetőségét megteremtette, a népszövetségi határozatokkal pedig az általános béke biztosítékainak, a döntőbíróságnak és a leszerelésnek az ügyét vitte nagy lépéssel előre.

Az angol döntés csak a szovjetszerződésben dezavuálta Mac Douaid-ék politikáját, de nem általában a külpolitikában és nem a demokrácia általános nézőpontjából. Annyira nem. hogy az elkövetkező konzervatív kormány sem folytathat más külpolitikát, mint amiiye Mac Donald folytatott. — kivéve, hogy az orosz szerződés gondolatát el fogja ejteni.

De hát van-e ok arra. hogy más országok reakciós körei örvendezzenek az anglia választások eredménye fölött?

Nincs erre semmi oki mert az angol konzervativek uralma nem ott fogja folytatni a kormányzást, ahol egy év előtt abba hagyta. Hanem ott. ahol Mac Donald hasvta abba. Vagyis a Mac Dunáid által elért európai eredmények felhasználásával és figyelembe vevésével.

Ne örvendezzék tehát a különböző országok reakciós közvéleménye. Azért se. mert az angol konzervativizmus demokráciát és liberalizmus is Mac Donald szellemét fogja jelenteni: a megbékélést, az ellenség gazdasági megsegítését.

A levert és elnyomott nemzeteknek pedig ez az egyetlen és fontos érdekük. Ezért keltek a reménységek szárnyra németekben és magyarokban. — bárhova ils dobta őket a békeszerződések szeszélve. — amikor Mac Donald és Herriot kormányra jutottak.

És ezek a reménységek nem csökkentek, amikor Herriot többségi kormánya áll és Angliában egy konzervatív kormány a munkóskormány tiz hónapos termékenvitő munkája után veszi át ismét a világpolitika szántóföldjének ekéiét.

Ha nem kis nézőpontok, ha nem a napi politika apró játékai szerint nézzük az eseményeket, hanem az emberiség fejlődésének nagy fejlődésének nagy irányvonalai szerint, — ugy tűnik föl. mintha elrendelésszerű lett volna, mintha történelmi erők kényszerítő parancsára történt volna, hogy a konzervatív és militarista angol és francia kormányok bukása után — ha csak egy történelmi pillanatra is — összetalálkoztak az intéző hatalmak élén e ve.gzetemberek: Mac Donald és Herriot. Csak arra a kis időre: — egy perc volt ez csak az emberiség történetében. — amíg együttes erővel, az összes jóérzésül és az egész emberi ségnek jobb jövőt kívánó emberek beléjük vetített akaratával és erejével kirántották a békének, a fejlődésnek. a nemzetek megbecsülésének szekerét abból a kátyúból, ahová a háborút és az erőszakos békét csináló kormányok juttatták.

Ha soha többé nem kerülne uralomra Angliában a munkáspárt és ha Herriot és pártja is a történelem színpadáról való örökös letűnésre volnának Ítélve. — aminek ugyan éppen az ellenkezőiéről vagyunk meggyőződve. — akkor ils hatalmas világtörténelmi hivatást töltöttek be kormányzatuknak pár hónapos együttműködésével. Lerakták alapját egy békésebb, egymást megértőbb. a gazdasági élet ésl a humanizmus törvényeit belátóbban érvényesítő uj világrendnek.

Ezt az alapkőletevést, ezt a részeredményt a háborút átélt és a »békét« szenvedő népek látták, lemérték. megértékelték.

Most már jöhet politikai irányok ide-oda hullámzása! Váltakozhatnak az egyes országokban elvek és pártok a kormányzaton a népkegy és tömegszenvedély hisztériás jobbra-balra csapkodása szerint! Ezek mind csak időleges kilengések lesznek. amelyektől a politikai inga egyensúlya mindig vissza fog térni a Mac Donald és Herriot által megalapozott békemiihöz és annak lerakott alapjain fog tovább épülni az igazságosabb, nyugodtabb. megclégedettebb. jobb világ.

Erre minden szorgalmas népnek szüksége van. Leginkább és legsürgősebben azoknak a nemzeteknek. amelyeket balsorsnkadta mai helyzetük az igazságosságtól, nyugodtságtól és megelégedettségtől nagyon is távol vetett.

ROBINSON HAZAJÖTT

IRTA : BAEDEKER

I.

'" Robinson Crusoe 1687-ben, harmincöt évi bolyongás után, érkezett vissza Angliába. Ez időnek legnagyobb részét a Karaibi szigetek egyikén töltötte, amelyet hálátlanságból nem róla, hanem egy bizonyos Juan Feriiandezről neveztek cl. Pedig meg kell vallani, Robinson Crusoe, akinek a viselt dolgait még ma is minden gyerek olvassa, halliatatlannabbá tette ezt a kis szigetet, mint Juan Fernandez, aki azt később fölfedezte. De hát ilyen a földi igazság!

Londoniba is ellátogatott a bátor tengerész, hogy rendezze az anyagi ügyeit, amelyek hosszú távolléte alatt, el volt rá készülve, ugyancsak összegabalyodhattak. De, mintha a sors'megelégelte volna a viszontagságait, váratlanul rendezetteknek találta azokat, s amit távolról se mert remélleni, egyszerre csak azt vette észre, hogy gazdag ember. A XVII. század emberei —- főleg a regényekben — még igen becsületesek voltak. Társa, akit, mielőtt világnak ment, brazíliai ültetvényeinek a kezelésével bizott meg, egy bonus paterfamilias gondosságával sáfárkodott a vagyonában, a farm-ját nemcsak kikerekitette, de a jövedelmeket is lelkiismeretesen számolta el, ugy hogy a világlátott férfiút, amikor hazakerült, egy közjegyző irodájában mintegy ötvenezer font sterling várta

Ez a közjegyző, aki Osborne-nének a financiális ügyeit is intézte, igy szólt ebben az időben a szép asszonyhoz:

— Érdekes emberrel ismerkedtem meg a napokban. Egy tengerésszel, aki húszéves korában megszökött a szüleitől és ötvenöt éves korában került vissza.

— Menjen, —• felelte gyenge ásítással az asszony. — Az ötvenöt éves tengerészek nem érdekesek.

— Ebben az esetben téved, aszszonyom. Crusoe ur. aki elbeszélte nekem a kalandos életét, olyan élményeken ment keresztül, amelyek őt hiressé, sőt halhatatlanná fogják tenni, főleg ha akad regényíró, aki a' történetét érdekfeszitő módon földolgozza.

■— Oh, ismerjük ezeket az érdekes cbeszéléseket. Wenn Jemand eine Reise tut, so kann er ’was erzählen...

—Mondhatom önnek,’ asszonyom, hogy ez nem efféle utazó. Crusoe ur olyan szenzációkon ment keresztül, mint előtte még senki.

— Kiváncsivá tesz, közjegyző ur.

— Képzelje! Lakatlan, puszta szigeten élt harmincöt észténUpta-, három évtizeden át embert nem látott, emberi hangot nemi hallott, s ott tartózkodásának utolsó öt évében is csak egyetlen vademberrel érintkezhetett. A történelem nem tud rá példát, hogy valaki ennyi irtn.v élt volna vadonban, távol a civilizációtól, megfosztva minden emberi lény társaságától.

— Bizonyosan elvadult ő maga is, — jegyezte meg a lady.

— Többé-kevésbbé. asszonyom. Ö valóban nem lett sziaiónember azon a puszta szigeten, ahol se klub, se női társaság, s bizony meglátszik a divatos ruháin, amelyeket most hord, hogy sokáig nemi szabó szabta rá az öltönyeit. Mégse mondható vadnak, sőt, ami az erkölcsi fölfogását illeti, túltesz, ha nemi is éppen a Canterbury^ érseken, de nagyon sok civilizált uron. A műveltsége ugyan fogyatékos, mert távollétének egész ideje alatt a biblián kívül könwet nem látott, de a társalgása mégis szórakoztató.

— Persze színházban se volt sokáig, — elméskedett Osborne-né

asszony.

— Ö maga egy színház. Nem hiszem, hogy van most olyan érdekes ember Európában, mint ő.

— Szeretnék megismerkedni vele. Hozza el! ebédre holnap.

— Mit szándékozik vele csinálni?

— Még nem tudom. De kezd izgatni. Még nem láttam se vad, se félvad férfit. Hozza el holnap!

— Remélem, . eljön, ha ily szép asszony hívja.

II.

Eljött.

Olykor csetlett-botlott a sima padlón meg a süppedő szőnyegek közt, amelyektől egészen elszokott az ő magános szigetéletében, de a világlátottsága és a tudat, hogy nevezetes egyéniségnek tartják, olyan biztonságot kölcsönzött neki, amelylyel meg sok olyan ember nem dicsekedhetik, aki állandóan a polgárosít világban él. Nem azt a sicurezza-1, amely a született nagyurak öröksége, de azt, ami a self made nian-ek sajátja. Ötvenöt esztendeje ellenére elég fiatalosnak és rugalmasnak látszott, s ha nem is volt szellemes s nem is idézett latin és görög Írókat, ami akkor nagy divat volt, mégse tette műveletlen ember benyomását.

üsberne-nó asszony, aki három esztendeje volt özvegy, nemcsak érdekesnek, de kellemetesnek is találta. Az asztalnál jobbjára ültette, kizárólag vele foglalkozott, s a baljára ülő Dániel Defoe urat szinte feltűnően elhanyagolta. Pedig ez fiatal és csinos ember volt, s hozzá még iró is, — oly tulajdonság, amely érdekelni szokta az asszonyokat. De hát az olyan úriemberekkel, akik meszsziröl jönnek, tudvalevőleg nem konkurrálhat senki.

— Nekünk alaposabban keli őszszeismerkednünk, — kacérkodott a háziasszony Crusoe-val. — Végtelenül szeretem az utazásokat és az útleírásokat.

— Én is, —• csúszott ki a fiatal Defoe száján, de tudomásul se vették.

— És én szeretek beszélni róluk,

— mondta Crusoe. ■*

— Majd a téli estéken, — biztatta

az asszony.

— Azok itt is oly hossznak? _

— Bizony nem rövidek, — sóhajtotta Osborne-né.

— Ott lent nálam rettentő hosszuk voltak, pedig nem is voltak igazában téli esték. Ott soha sincsen hideg.

— Nálunk sincs hideg, mert fütünk. S az oly kedélyes! Majd meglátja. Jól fogja magát érezni nálam.

— Ha még itt leszek, kedves úrnőm. Mert félek, hogy javPWqfian. kalandortermészet vagyok. Ugy látszik. mélyen vert gyökeret bennem a kósza vágy s a kalandos szellem.

— Pedig ideje volna már megállapodni.

— Ahhoz még, ugy érzem, kissé fiatal vagyok, kedves hölgyem.

Jóízűen nevetett az asszony.

— Mondja csak, ha maga még olyan nagyon fiatal, hogy’ is volt maga ott azon az elátkozott szigeten, ahol egymagában képviselte az egész emberi nemet hogy’ is volt ott uraságod nők dolgában?

— A kérdést nem értein, — felelte Crusoe. — Nők dolgában hogy mint voltam? Elfelejtettem volna angolul?

— Nem, nem. Egészen jól fejezi ki magát ezen a nyelven... Majd világosabb leszek. Meg tudom érteni, hogy harminc évig nemi beszélt emberrel, de nem tudom fölfogni, hogy’ állotta ki ily sokáig nők nélkül. Nem volt ez nagyon unalmas?

— Rettentőn, asszonyom. De nemcsak azért, mert nem volt nőtársaságom. Annyi minden hiányzott még ott ezen a csinos dísztárgyon kívül...

— Mégis, ha az lett volna ott, mulatságosabb lett volna az élet.

— Az nagyon valószínű. Főleg ha ö fiatal lett volna és csinos... De hát ez csak utólagos rágondolás. Mert furcsát mondok, de igazat: e hosszú idő alatt alig jutott eszembe, hogy nők is Mann a# a világon.

— Hitesse el ezt a ... De nem akarok erős kifejezéseket használni.

— Én pedig akár ineg is esküszöm