Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-07 / 275. szám

4. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. október 7. CIRKUSZ ®a® Deus ex machina, avagy Anzelmus és Aranka szerencsés megmeneküléseinek története a közép­korban, illetőleg a jelenben l Anzelmus mester, Kárász grófnak, a közkedvelt rablólovagnak íródeákja, a mikor feljött a teli hold, lesietett a vár­udvarra, nyergébe pattant és a temető­be ügetett, hogy ott az ismert varázs­szerből, a kiváló gyógyhatású sárkátty­­tejfü-levélből néhány haréknyit szedjen. Amikor a helyszínére érkezett, szivét hevesebben érezte ketyegni keblében, mert teljes tudatában volt annak, hogy ■ minő veszélyekkel jár vállalkozása. A sirdombok tetején, kripták között ko­mor kisértetek, vérfagyasztó csontvázak és zörgőcsontu skelettek sürögtek-ío­­rogtak vésztjóslóan. Anzelmus mester hátán végigfutott a hideg, amikor hát­rafelé pillantva meglátott egy hatöles megelevenedett röngten-fölvételt, amely két eltört nyakcsgolyában végződött s koponyáját hóna alatt tartottal Mindezek a rémalakok fogaikat csattogtatták, fülsiketítő lármát csap­tak a sipcsontjaikkal, súlyos gerinc­oszlopokat dobálgatták könnyedén egymásnak és vad pillantással mérték végig az ijedt íródeákot, aki gyorsan bemenekült abba a bűvös körbe, ame­lyet az előirt boszorkány-sibolethek el­­mormogása közben vont maga köré. — Gyere ki onnan nyavalyás bikhec, — szólította meg a kisértetek főnöke Anzelmus mestert. Az íródeák nem reagált a barátságos invitálásra, hanem óvatosságból újra elmormolta magában a varázsigéket. — Süket vagy, te pitiáner, hogy nem felelsz? — üvöltötte erre a kisértet. Anzelmus keresztet vetett magára és tovább hallgatott. A kisértetek türelmetlenkedni kezdtek: — Mi lesz ezzel a termény-speku­lánssal? Vissza kell vonni a tartózlco­­dási engedélyét. Menjen a sárgába! Anzelmus mester néma maradt, mint a sir. A fő-kisértet taktikát változtatott, szétnyitotta csont-tenyerét, amely egy­szeribe teli lett sárkánytejes tejfü-leve­­lekkel és borzalmas halálfejére mézédes mosolyt erőltetve igy szólt az íródeák­hoz: — Kiállottad a próbát, jeles férfiú, íme átnyújtom érte a jutalmat. Vedd és térj haza békességgel. Anzelmus elcsodálkozott: — ön összeszedte nekem a sárkány­­tejfü-leveleket? Az urak ilyen kedvesek hozzám? Ébren vagyok-e, vagy álmo­dom? Hogy ezzel tisztába jöjjön, megcsíp­te a karját, majd kilépett a bűvös kör­ből, hogy átvegye a sárkányíejfü-Ieve­­leket. A kisértetek főnökük intésére eb­ben a pillanatban rárohantak és magas­ra emelték lábszárcsontjaikat, hogy azokkal agyonverjék a szerencsétlen Anzelmus mestert, amiért zavarni me­részelte őket nyugalmukban. Az Íródeák behunyta szemét és elké­szült a katasztrófa bekövetkezésére. Távolból kakasszó hallatszott. Várt egy percig. Várt két percig. Várt három percig és azután újból felnyitotta szemét. A kísértetek legna­gyobb rétsze mar, eltűnt és vezetőjük, miközben sietve igyekezett lábszár­csontját felcsatolni a helyére, fenyegető pillantással mondotta Anzelmusnak: — A kakas szólt és időnk lejárt. Majd legközelebb! 31. Aranka kisasszony, a Kárász-féle ügyvédi iroda közkedvelt gépirónője délután lesietett a főuccára, autótaxiba ült és a postahivatalba robogott, hogy ott egy rendkívül sürgős levelet ex­­pressz-ajánlva feladjon. Amikor a helyszínére érkezett, szi­vét hevesebben érezte dobogni keblé­ben, mert teljes tudatában volt annak, hogy minő veszélyekkel járt vállalko­zása. Az üvegablakok mögött, a fülkék­ben komor táviró-hivatalnokok, vérfa­gyasztó postatisztek, zörgőcsontu le­vélhordók sürögtek-íorogtak vésztjósló arckiíejezéssel. Aranka hátán végigfu­tott a hideg, amikor hátrafelé pillantva meglátott egy hatöles sürgönykézbesi­­tőt, akinek jobbfüle egy tintaceruzában végződött. Mindezek a hivatalos szemé­lyiségek a telegráf-készüléket csattog­tatták, fülsiketítő lármát csaptak a te­lefonnal, huszkilós csomagokat dobál­gattak könnyedén egymásnak és vad pillantásokkal mérték végig az ijedt gépirónőt, aki gyorsan a teremnek rács­csal elkerített sarkába menekült, ahol íróasztala mellett, iktatókönyvéből föl sem nézve, dolgozott a hivatal főnöke. — Jónapot kivánok, kezicsókolom, —­­köszönt be Aranka a fülke ablakán. A főnök nem reagált a barátságos üd­vözlésre, hanem őszibarackot kezdett enni és célbaköpött a magokkal. — Tessék kérem — integetett a le­véllel a gépirónő. A postahivatalnok a plafonra bámulva körmeit piszkálta és tovább hallgatott. Aranka türelmetlenkedni kezdett: — Itt van kérem az ajánlott-levelek föladása? A tisztviselő néma maradt mint a sir. A gépirónő taktikát változtatott. Fog­ta a levelet és mézédes mosollyal be­dugta az ablakon a főnők orra elé: — Kérem, szeretném ezt az ajánlot­tat még ma feladni! A postamester elcsodálkozott: — Naccsád levelet akar föladni? Hát mi azért vagyunk itt, hogy ilyesmivel zavarjanak bennünket? Ébren vagyok-e, vagy álmodom? Hogy ezzel tisztába jöjjön, megcsípte a gépirónő karját, majd kiugrott fülké­jéből és Aranka kezéből kiragadta a le­velet és széttépte. A távirótisztek főnö­kük intésére ebben a pillanatban ráro­hantak és székeket ragadtak fel, hogy azokkal agyonverjék a szerencsétlen Arankát, amiért zavarni merészelte őket nyugalmukban. A gépirónő lehunyta szemét és elké­szült a katasztrófa bekövetkezésére. A folyosóról a csengő berregése hallat­szott. Várt egy percig. Várt két percig. Várt három percig és azután újból felnyitotta szemét. A postahivatalnokok legnagyobb része már eltávozott és fő­nökük, miközben sietve vette magára überciherjét, fenyegető pillanatással mondotta Arankának: — Hat múlt és vége a hivatalos órá­nak. Tessék holnap jönni! Skiz. A 48-as forradalom leverése Ferenc József és az orosz cár levélváltása Ferenc József és az orosz cár kő-1 zött 1848-ban élénk levelezés folyt a forradalmi eseményekkel kapcso­latban. Miklós cár a magyarországi szabadságmozgalom kirobbanása előtt tulajdonosa volt két magyar ezrednek, amelyek egy napon át­pártoltak a forradalomhoz és föles­­küldtek Kossuthnak. Ferenc József cserébe a két rebellis ezredért fel­ajánlotta a cárnak az osztrák had­sereg tábornagyi egyenruháját. Az orosz uralkodó levélben köszönte meg a császár ajándékát: a tábor­nagyi egyenruhát a két magyar ez­red uniformisa helyett, amelyet a cár szerint »jelentékeny bukás szennyezett be.« Később, amikor az osztrák hadsereg visszaszorította Görgey fáradt csapatait. Miklós gratulált Ferenc Józsefnek, aki a következő levelet intézte a cárhoz: őszintén meg voltam hatva a ba­rátságnak és érdeklődésnek azoktól a kétségtelen jeleitől, amelyeket Csá­szári Felséged nekem, adni kegyeske­dett március 5-én kelt levelében, had­seregemnek Magyarországban aratott sikereit illetőleg. Ha lehetett valami, ami hozzájárult örömömhöz, melyet ez Isten áltaj igazságos ügyemnek engedélyezett győzelem felett érez­tem, akkor ez bizonyára nem volt más, Síre, mint az a nagyfokú tet­szés, mellyel Felséged csapataim fegyvertényeit jutalmazza és az a ro­­konszenv, mellyel Felséged a biztos békét közelebb hozó ez eseményeket kíséri, amely béke minden óhajtásom tárgya. Felséged uj cselekedettel gyarapítja azit a dicsőséget, melyet, Sire, a történelem soha nem fog Fel­ségedtől elvitatni, hogy egy olyan korban, midőn a társadalmi rend ösz­­szcs pillérjei megrendültek őszinte becsülője és hűséges istápja volt a katonai becsületnek, utolsó bástyája annak a társadalomnak, mely engesz­telhetetlen ellenségeinek csapásai alatt megsemmisülni kész. Ferenc József s. k. Ferenc József segítséget kér a cártói A következő évben, amikor az osztrák seregeket rendre szétverték a honvédek és az olasz fölkelő csa­patok. Ferenc József levelet .irt Mik­lós cárnak, amelyben leplezetlenül feltárta a monarchia nehéz helyze­tét. A cár sietett biztosítani, hogy kész a segítségre és hangsúlyozta, hogy »a lázadó hadseregben csapa­tai rátalálnak a két császárság örök ellenségeire, a lengyel menekültek­re<í. akik közül sokan tudvalévőén harcoltak a forradalmi magyar had­seregben. A cár levele igy szól: Lobkovitz herceg altábornagy átad­ta nekem azt a sürgős levelet, me­lyet Császári Felségednek részemre rábízni tetszett. Ami engem illet, me­rem állítani, hogy Császári Felséged nem számított hiába arra a régi és őszinte barátságra, mellyel oly rég­óta viseltetem Felséged Elődje és Nagybátyja iránt. Még mielőtt Felsé­ged nekem erről irt volna, Felséged kormánya tudtomra adta a szükséges dolgokat és én már rögtön ki is ad­tam csapataimnak a parancsot, hogy a lehető leggyorsabban siessenek osztrák! fegyverbarátaik segítségére. Jelenleg, három nap óta, bizonyára már át Is lépték határaimat Ott túl rátalálnak a lázadó hadsereg soraiban a két Császárság örök ellenségeire, azokra az orosz-lengyel menekültek­­ret kiket egysaer már saját területe­men is legyőztek: az anarchiának ezeket a katonáit, kiket ez az egész világ összes országaiban toboroz, Hogy gyűlöletes terveinek eszközeiké­­pen használja fel őket. Abban a re­ményben, hogy a közös ügyet győze­lem fogja koronázni,. Császári Felsé­gednek újból felajánlom meg nem vál­tozó ragaszkodásom és magas nagy­rabecsülésem kifejezését, melyekkel vagyok Kedves Testvérem Császári Felségednek jó testvére. Szentpétervár, 1849 április 28. Miklós. A cár panaszkodik a magyar hadsereg leverése azon­ban nem1 ment simán. Bem honvéd­jei minden talpalattnyi helyért hő­siesen verekedtek. A cárnak sehogy sem tetszett a hadiárat elhúzódása és panaszkodó levelet irt Ferenc Jó­zsefnek: Kedves testvérem! Azt a levelet, melynek átadásával Felséged Schwartzenberg herceget bízta meg, azzal az érzéssel vettem kézhez, melyet Felséged bizalmának minden jele kivált belőlem. Én is saj­nálom, hogy az a hadjárat, mely zászlóinkat és óhajtásainkat egyesíti, ezideig még nem mutathatott fel ha­tározott eredményt, mely olyan ter­mészetű volna, hogy abból a hadjá­rat gyors befejezésére számíthatnánk. Ezt a sajnálkozást élénken osztja Varsó tábornagy hercege is. Ha egy­részről azonban azok a nehézségek, melyeket ennek a háborúnak speciá­lis karaktere hoz magával, késleltetik is végleges kimenetelét, mégis, más­részt nem tagadhatjuk a már eddig elért előnyök fontosságát. Felséged hadserege Szegeden áll. Az enyém a Tisza balpartján operál. A felkelők, egyre szükiilő kiörbe szorítva, nehe­zen fognak az összetalálkozás elől ki­térhetni. Ekkor padiig az eredményt biztosítja csapataink ragyogó értéke. Kiváló nagyrabecsülésem és törhetet­len ragaszkodásom kifejezésével va­gyok Kedves Testvérem Felségednek' jó testvére, barátja és szövetségese Varsó, 1849 julius 28. Miklós. A cárnak igaza lett. A felkelők el­buktak és a két szövetséges hadse­reg véres trónust ült Magyarország, fölött.----------....................................... ■■■ A meztelen fogoly Az excentrikus kamaraénekesnő tagadja a vádat Budapestről jelentik: A Ritz­­szálló titokzatos mezítelen női fog­lyának ügyében a rendőrség még mindig bizalmasan folytatja a nyo­mozást. Mint a Bácsmegyei Napló hétfő déli számában már jelentette, Meszler Matild tizenkilenc éves var­rólány jelentést tett Reöde Sarolta kamaraénekesnő ellen, hogy _ az Ritz-szállóbeli lakásán három hóna­pig félmeztelenül fogságban tartot­ta. Az eset nagy feltűnést keltett Budapesten és a Ritz-szálló igazga­tósága és személyzete, amelyet na­gyon kellemetlenül érint, hogy a bot­rányos eset nyilvánosságra került, a hétfői lapokban cáfol és a történetet a varrólány fantáziájában született rémregénynek minősiti. Hogy a Meszler Matild feljelenté­sében foglaltak nem felelnek meg minden részletükben a valóságnak, amellett szólnak azok a tanúvallo­mások is. amelyek a varrólányt nagyzolónak és hisztériásnak tünte­tik fel. Hogy azonban a feljelentés­nek megvan az alapja és a rejtélye tisztázásra szorul, arra Reöde Sa­rolta különös életmódjából lehet kö­vetkeztetni. A kamaraénekesnő ugyanis, akit a háború előtt gyakran láttak Schildkrautnak. a híres szí­nésznek a társaságában. 1920 kará­csonya óta lakik megszakítás nélkül a Ritz-szálloda negyedik emeletének két szobájában — egész excentrikus életet él. A szállodai személyzet elő­adása szerint az énekesnő mgyoit zárkózott életmódot folytatott és néha hónapokig nem mozdult ki szo­bájából. ha pedig elmegy — vallotta a szálloda főpincére — akkor a hát­só lépcsőt használja. Az énekesnő szobájának ajtaján feltűnő tábla fi­gyelmezteti a látogatót, hogy a por­tás előzetes bejelentése nélkül még kopogtatni sem szabad. Reöde Sa­rolta annyira vitte ezt a titokzatos életmódot, hogy még a szálloda sze­mélyzetével sem érintkezik, hanem külön személyzete van és az élel­mezést is máshonnan kapja. A bronzvörös hajú énekesnő sűrűm fo­gad vendégeket és a legelőkelőbb politikusok is gyakori vendégei. Marencsics Ottó, a Ritz-szálló vezérigazgatója a sajtónak adott nyilatkozatában, amelyben cáfolja a varrólány fogságát, elismeri azt, hogy a kamaraénekesnő idegbeteg nő és igy nem tartja kizártnak, hogy verte a szolgálatában álló. Meszler Matjldot. aki tizenkilenc éve ellené­re is olyan fejletlen és vézna, hogy alig látszik többnek tizenkét-tizen­­négy évesnél. Azt azonban tagadja a Ritz-szálló személyzete, hogy a varrólánynak nem volt alkalma el­hagyni a Ritz-szállót. ha szabadulni akart volna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom