Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-31 / 300. szám
10. oldaí. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. október 31 lova fejét s még nagyobb vágtatás sál tartott hazafelé. van a legtöbb olvasni való, Minden naptár körülbelül 200 oldal terjedelmű. SUBOTICA NAGY KEZDŐDIK SZŐRMEÁRUKBAN KÁBÁTOKBAN és BOÁKBAN Ember okosabb nem lehet Irta: Moly Tamás Mintegy kétszáz év előtt Nantes környékén s talán még nagyobb kerületen is jól ismerték Victor Francois de la Riviéra nevét s a történetet. mely nevéhez fűződik. Ez a történet van olyan tanulságos, hogy újra fölbukkanhasson. A nemes ur igen ügyes számítással rendezte be az életét, tőle telhetőén keveset dolgozott, mert nem volt rászorulva, ellenben megszerzett magának minden örömet, amiben csak kedve tellett. Érzelmes férfi volt s hódolt a szén asszonyoknak. egyben nagy tisztelője volt a házaséletnek, természetesen a mások házaséletének, amelyben szive szerint élénk részt vett. Sok kitűnő, okos szépasszony állapította meg róla. hogy belőle válnék példaképe a kitűnő férjnek, aki fáradhatatlanul törődik hölgye minden bajával, kívánságaival. A nemes ur szerény mosollyal fogadta ezeket a dicséreteket. azonban óvakodott feleséget hazavinni és nem sajnálta a hosszú, s gyakran veszedelmes utat a más férj házitüzhelyéhez. így röppentek tova az évek s egyszer Victor Francois de la Riviére kénytelen-kelletlen megállapíthatta, hogy a teste már nem olyan rugalmas, ereje nem olyan szívós, hogy utrakelhessen vele idegen tűzhelyekhez. Éjszakára mindenesetre jó már otthon maradni s nappal sem biztat fárasztó vállalkázásra. A nemes ur őszintén utánaszámlált az éveinek s megállapította. hogy hatvanesztendős, tagadni nem lehet Csakhogy a ház üres. kietlen volt, hiányzott belőle az a varázs, mely eddig a nemes ur életét erősen befolyásolta. Elgondolkodva ült nagy füles székében az ablak mellett de la Riviére ur s tűnődve pillantott le az udvarra, ahol a harsak bontogatták friss lombjukat a tavaszi levegőben. Sokat láttam és tapasztaltam, gondolta szerényen a nemes ur, okultam és okosodtam életemben és tudom, milyen nagy dolog az. amikor az ember asszony! visz a házhoz. felséget, akivel immár együtt fog élni hosszú esztendőkig, élete végéig. Nagy elhatározás kell ehez, semmi kétség, különösen, ha az embernek magának egy és más tapasztalatai vannak, melyek határosak a hihetetlennel. (A nemes ur elégedetten mosolygott.) Legényember voltam eddig és kihasználtam az időmet. Okos. fölényes férfi vagyok ma és megvalósíthatom szivem sugallatát. Az efajta elmélkedések eredménye az volt. hogy a hatvanesztenidős és mindenképpen tapasztalt Victor Francois de la Riviére egy ragyogó májusi napon feleségül vette Charlotte Berryer kisasszonyt, a vidéken lakó egyik, nagybérlő ileánváL í aki feltűnően szép volt. egyúttal bátor és okos. Az asszony tizennyolc éves volt és megértette férjét, a nemes urat. ki idejénvalónak vélte, hogy végül is örökösről gondoskodjék. tekintettel birtokaira. Igaz. de la Riviéra ur szerelmes ifjú feleségébe a legkomolyabban, éveit meghazudtoló elevenséggel, de mert tapasztalatból tudta, hogy fiatalasszonyt ismeretlen örömök a legváltozatosabb alakban visznek kisértésbe szüntelen és csak a legritkábban eredménytelenül: a nemes ur szivében ai szerelem mellett hirtelen nagyra nőtt a féltékenység. A férj észrevett a felesége szemében föllobbanó apró tüzeket, melyek felvilianak, amikor egy városi gavallér tűnt fel újra körülötte, az asszonynak még leánykorában ismerője. A féltékenység átitatta a féri gondolkodását a legnagyobb gyanakvással annyira, hogy de La Riviéra ur lépten-nyomon őrizte a feleségét s napokig nem mozdult mellőle, nem engedte ki a szobából s gyakran állt őrt az asszony ágyánál, éjnek idején. Rendkívül tapasztalt, fölényesen okos ember volt ezen a téren, úgyhogy a fiatalasszony csak nagynehezen tudta értesíteni a lovagját gyötrelmes sorsáról. Charlotte! die la Riviére reménytelenül el lett volna zárva a világtól, ha uj otthonába nem megy vele hűséges öreg dajkája. Marjolaine. Nyárutóján történt, hogy egy délután üzenettel jött egy ember a városból de la Riviére úrhoz ki falura. azzal, hogy a jogtanácsosa kéreti a nemes urat. jöjjön be még az este okvetlenül a városba, igen fontos ügyek kívánnak rögtön és váratlanul elintézést. A nemes ur néhányszor fel-alájárt nyugtalanul a szobában s mert nem tudott tisztába jönni vele, melyik ügye az. mely a körmére ég hirtelen, szidta ügyvédjét a fukar üzenetért, nem tudta türtőztetni tovább nyugtalankodó kíváncsiságát és végül mégis csak lóra ült s indult be a városba. Már esteledett. Lovaglás közben harcra kelt a nemes ur lelkében a szerelemféltés a kötelességteljesitéssel Már megtette a fele utat de la Riviére ur. amikor győzött a szerelemféltés. Hátha ez a városbahivás otromba felültetés csupán. amelyet megvalósítottak már százezerszer. — s a nemes ur Késő volt már. mire hazaért, ilyenkor az asszony rendesen lepihent már s aludt. Most azonban a felesége nem tért még nyugovóra, hanem igenis magára öltötte legszebb ruháját, holott tudhatta, hogy férjeura csak másnap délelőtt ion maid vissza a városból. A férfit elfutotta a harag, nem kérdezett semmit.: nem szólt semmit, tisztán Látta, mi van itt készülőben. Maga se tuditaj miért teszi, megragadta a sápadt s rémületében meghatóan szép fiatalaszszonyt a karjánál s cipelte, ráncigálta magával le az udvarra, odalökte az egyik lombos hársfa törzséhez s reszkető kézzel odakötötte a vétkezőt. — Itt várja a lovagját, az szabadítsa majd ki magát! — hörögte a férj. — Itt lesheti reggelig, asszonyom! Otthagyta az asszonyt s kiült a ház elé. kezében mezítelen kardjával. Az öreg cseléd elbújtatta a lovagot vében szólt az óvatosan jött ifjú lovagnak: — Hamar be a házba, úrnőm várja már! — s hüségadta bátorsággal vezette kezén a lovagot a másember házi tűzhelyéhez. A házban nem találta úrnőjét, ellenben ott volt a hálószobában a nemes ur köpenye: tehát visszajött! Az öreg cseléd eubuitatta a lovagot s lesietett az udvarra, mert attól tartott. hogy úrnőjét baj érte. Halk sziszegésse! hitta magához a fiatalaszszony meghittjét, elmondta gyorsan, mi történt vele s a jó öreg eloldotta a köteleket s ő kötötte magát a fához úrnője helyére. Sötét éjszaka volt, s lehet, hogy a nemes ur utánanéz: mit csinál szegény áldozata. A dajka vigyorgott, amikor elképzelte ezt a jelenetet. Undok vén fickó. ezt megérdemli, mormogta. A fiatal úrnő fölsurrant a házba, hálószobájába s izzó szerelemmel borult a fiatal lovag kebelére. Nékik ott fönn hamar suhantak tova az órák, boldogságuk mohón nyelte ugyanazt az idői. melyet a boldogtalanság apróra adagolt a ház előtt a pádon dühöngve leselkedő férjnek, hasztalan várja az ifjú lovagt? — rágta agyvelíejét a kétség, hasztalan várják ők ketten, az asszonnyal? Nem bírta tovább kegyetlen indulatával. fölállt s megrogyó térddel ment az udvarra, a fához, melyhez a feleségét kötötte volt. Odalépett s a sötétben persze a feleségét látta képzelete. így szólt összeszoritott fogak mögül: — Te is figyelsz? Figyeled, mint én. vájjon közelednek-e szerelmesed léptei. Hamarabb hallom, mint te, hogy jön, mert a ház előtt ülök künn a pádon. De hadd halljad te is. — hörögte elfúló dühvei. — magammal viszem a füledet, hadd halljad, amikor én! S az eszeveszett lenyisszantotta a sötétben a cseléd fülkagylóiáf. Amint ezt megtette, a keze remegett, a fülkagylót elejtette, nem tudta megtalálni a sötétben és szitkozódva ment újra a ház elé. kábultan boldogtalanságától. Az asszony fönn a hálóban figyelmes lett a zajra. Búcsúzott szerelmesétől s vele együtt surrant most ie az udvarra. A fához kötve, jajveszékelve találta hü cselédjét, ki reszkető ajakkal sírta el. hogy mi történt vele. Már úrnője megszabadította kötelékeitől s maga állt oda a helyére, hogy a fához kössék, a lovag rálépett az elejtett fülkagylóra, fölvette s egy erszény arannyal együtt odaadta a hűséges cselédnek. Már siettek is le a kert végébe, hogy a lovag eltűnhessen. Néhány perc múlva a .dajka visszajött s jelentette, hogy a lovag már visszanvargalt a városba. Az úrnő a házba küldte hűséges cselédjét. Amikor magára maradt a fiatalasszony. elgondolkodott azon ami vele történt. Nemsokára léptek közeledtek: a férj jön. talán a másik fülkagylójáért? ... S az asszony agyvelejében végigcikázott egy hirtelen ötlet. Fohászkodni kezdett halkan, de úgy. hogy a közeledő meghallhassa: — Ó, uram istenem, ismered ártatlanságomat. Könyörgök hozzád, tégy tanúságot mellette Tudod, hogy szegény férjem hogyan tető csúffá engem vad féltékenységében, add vissza nékem a fülemet, melyet az a szerencsétlen ember levágott. A férj megállt s hallgatta ezt a fohászt. Az asszony most elhallgatott, várt egy kis ideig, csak azután folytatta: — Ó. uram istenem, mily végtelen hálával tartozom néked, hogy meghallgattad, ime. szegény szolgálód alázatos fohászát! A nemes ur odarohant a feleségéhez s két kezével a két fii! után nyúlt. A csoda megtörtént. Az aszszony ártatlan és erkölcsös Victor Francois de la Riviére. a sokat látott és tapasztalt, mások boldogságának évtizedeken át csendes társa, megrendülve rogyott térdre asszonya előtt. Sírva, dadogva kérte bocsánatát, remegő újakkal szabadította ki köteleiből s a legnagyobb alázattal vezette fel úrnőjét házába. Most már szentül hitt felesége tisztaságában. Nemsokára meghalt boldogan. S Ember okosabbat nem tehet.
