Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-25 / 293. szám
8. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. október 25. — Dijaik felemelését kérik a bácskai állatorvosok. A bácskai helyhatósági állatorvosok, mint már jelentettük, Novivrbaszon anyagi helyzetük megbeszélésére értekezletre gyűltek össze. Az értekezleten 23 bácskai állatorvos jelent meg, köztük dr. Wisinger noviszadi és Peirusek kulai járási állatorvos is. Imre Izidor bácsi állatorvos indítványára kimondták, hogy megalakítják a bácskai helyhatósági állatorvosok szövetségét, amely szoros kapcsolatban működik a beográdi központtal. A szövetség tiszteletbeli elnökéül Skomerfj Pá! törvényhatósági íőállatorvost, elnökéül Petii Jánost yálasztottak s disztagokui beválasztották az állami állatorvosokat. Az elnökség megbízást kapott, hogy az alapszabályokat dolgozza ki s bogy kérje a megyei törvényhatóságtól az állatorvosi dijak felemelését olyan mértékre, ahogy az állami állatorvosokat díjazzák. Az állatorvosi fizetésekre még ma is az 1919-cs ideiglenes szabályrendelet van érvényben, amely az állatorvos évi fizetését 2000 dinárban s az ötödéves korpótlékát 200 dinárban szabja meg. Az állatorvosok helyzetét ismertető memorandumot küldöttség adja át az alispánnak. — A szuboticai festő- és ipar művészeti iskola eló'adásai október elején kezdődtek meg. A tanítás két kurzuson folyik: az egyiken az alak-, fej-, aktrajzot és festést, a másikon az iparművészeti tervezést, belső diszitést, szőnyegszövést és batikolást adják elő. Érdeklődők kedden és csütörtökön fél 12-től fél 1-ig kaphatnak felvilágosítást a városi bérház műtermében. — Időjárás. Popovics György közoktatásügyi inspektor jóslata.) A szél cm ged, fagyos éjjelek után derült nappalok következnek. — Képeket árul a Gyermekvédő Liga. A beográdi Gyermekvédő Liga megbízottja Szuboíicán tartózkodik, ahot a liga alapja javára színes-reprodukciókat árusít. A liga megbízottja kéri a közönséget, hogy képvásárlásaikkal támogassák a jótékonycélu törekvést. — Hetvenöt optált család érkezett Magyarországból. Noviszadról jelentik: Pénteken hetvenöt optált család érkezett Magyarországból Noviszadra. Az agrárhivatal az újonnan érkezett opíáítakat Mólón és Adán helyezi el. — Három családot kilakoltattak Noviszadon. Noviszadról jelentik: A lakásbiróság építkezések miatt bárom családot kilakoltatott a Toldi-közből. Az uccára került lakók MHadinovics Bozsidár, Grigorievics Mita és Miczics Lenka semmi áron sem tudnak lakáshoz jutni és a lakáshivatal még csak oly helyiséget sem tud rendelkezésükre bocsájtani, ahol ideiglenesen bútoraikat elhelyezhetnék. — A tanitóvizsga és a tanítók javadalmazása. Beogradból jelentik : A közoktatásügyi minisztérium elhatározta, hogy azokat a tanítókat, akik a nemzeti tárgyakból nem vizsgáznak le, nem fogják beosztani a tisztviselő-törvény rendelkezéseinek megfelelő előnyösebb kategóriába. A minisztérium határozatának eredményeképpen a mostani vizsgálatokra sokkal több tanító jelentkezett, mint a múlt évben és ugylátszik szintén ebből a szempontból kifolyólag sokkal több tanitó is bukott meg ezúttal, mint máskor. — Felfedezték a rák fcaciilusát, Berlinből jelentik: Az emésztőszervi és az anyagcsere betegségekkel foglalkozó társaság negyedik ülésén Wassermann és Blumenthal tanárok tartottak előadást az emésztőcsatornában fellépő rák diagnosztikájáról. Blumenthal előadta, hogy sikerült három bacillusfajtát találnia, amelyek rákot idéznek elő. A bacillusokat tiszta kultúrában is kitenyésztette. Ahhoz, hogy rákos daganat képződjék, minden esetre szükséges valamilyen izgató anyag jelenléte. Kísérletezéseit tovább folytatja — Uj városi főmérnök. Noviszadról jelentik: A nyugdijazott Havnics István városi főmérnök helyére a belügyminisztérium Plavcsics Miklós zagrebi magánmérnököt, a volt pénzügyi diktátor öccsét nevezte ki. A belügyminiszter betegség címén nyugdíjazta Steiger Ernő városi mérnököt, akinek helyébe Chovan János becskercki városi főmérnököt nevezte ki. — A bécsi angol bank igazgatójának hirtelen halála Zagrebban. Becsből jelentik: Az Augolbauk Zagrcbba küldte Stiassny Gyula igazgatót, az intézet könyvelési osztályának főnökét, hogy rovancsoíást végezzen az Angoibank érdekeltségébe tartozó Első Morvát Takarékpénztárnál. Stiassny igazgatói tnunkakijzben szivszélliüdés értő és azonnal meghalt. Haláláról a bank nem tett közzé semmiféle hírt és a család sem adott ki gyászjelentést. — Egy jugoszláv feltaláló után kutat az amerikai kormány. A zagrebi kivándorlási hivatal az amerikai kormány felszólítására keresi Kokotovics B. Domobran varazsdini származású embert, illetve hozzátartozóit. Kokotovics találmányának szabadalmát az Egyesült-Államok a háború alatt szekvesztrálták és most ezért kártérítést akarnak fizetni. — Egy oldal hirdetés — négyszázezer dinár. A Daily Mail ma ideérkezett számában tudtára adja olvasóinak és hirdetőineK, hogy a lap első oldalára kerülő hirdetések árát felemelte. Eddig ennek az oldalnak az ára 1250 font volt, január 1-től kezdve 1400 font lesz, ami mintegy 400.000 dinárt tesz ki. Az áremelés után egy nagykereskedő cég — William Whitley — nyomban levelet irt a Daily Mail kiadóhivatalához s ebben tudtára adta a kiadóhivatalnak, hogy az első oldalt az egész esztendőre mindannyiszor lefoglalja a maga számára, valahányszor szabad. Ha pedig megtörténne, — úgymond a levél — hogy egyik-másik hirdető lemondana az első oldalról, szíveskedjék tudomásul venni, hogy én ebben az esetben is reflektálok rá. Angol üzleti körökben egyáltalán nem keltett feltűnést az 1400 fontos hirdetési oldal, ellenkezően, ott azt a felfogást vallják, hogy ez aránylag olcsó. Ezekben a körökben ugyanis már régóta gyökeret vert az a meggyőződés, hogy a reklámok között az újsághirdetés a legolcsóbb és a leghuthaíósabb. — A tótok tót szellemet követelnek a pozsonyi színházban. Prágából jelentik: A pozsonyi cseh színház igazgatósága annak ellenére, hogy a múlt szombaton a Ziska halála cimii cseh propaganda-darab előadása miatt nagy tüntetések voltak a színházban, szombaton estére újra ezt a darabot tűzte a műsorja. A tót néppárt hivatalos lapja, a Slovak ebből az alkalomból hatalmas tüntetésre hívja fel olvasóit. Felszólítja az öntudatos tót katholikusokat, hogy estére még a falvakból is vonuljanak be Pozsonyba és vegyék birtokukba a, színházat. A vezetést a tót néppárt emberei vegyék át. Hlinka is elutazott Pozsonyba. A pozsonyi rendőrség széleskörű előkészületet tett, hogy az újabb tüntetéseket megakadályozza. Városszerte nagy az izgalom a várható események miatt. — Útlevél-panama miatt letartóztattak egy román tábornokot. Bukarestből jelentik: Vaitoianu Alexandru tábornokot, Vaitoianu közlekedésügyi miniszter öccsét, aki az ismert útlevélpanamában erősen kompromittálva van, az ügyészség rendeletére letartóztatták. Vaitoianu miniszter a Luptá-ban nyilatkozva kijelenti, hogy ő fivére ügyétől teljesen távol ail és éppen ezért az útlevél-ügyből kifolyólag állásáról le nem mond. — Felülvizsgálták a zentai ipari üzemeket. Zentárói jelentik: Szánkon Lázár noviszádi munkafelügyclö pénteken Zentára érkezett és Vuics Szvetozár iparügyi tanácsnok kíséretében meglátogatta az ipari üzemeket. A munkafelügyelő csupán a kisüzemeknél talált kifogásolnivalót tüzrendészeti szempontból. — Brazíliában ujabh felkelést kísérellek meg. I.ondonból jelentik: Rio de J,inciróból érkezett jelentés szerint ott újabb fegyveres felkelést kíséreltek meg. A felkelők mozgalmát elnyomták és a vezetőket a kormánycsapatok elfogták. •*- Egy hold szuboticai föld —- ingyen. A Bácsmegyci Napló kiadóhivatala újévi ajándékul i egy hold szuboticai földet ad teljesen ingyen előfizetőinek. A hold íöldet kisorsoljuk azok között, akik november 15-ig legalább három hónapra előfizetnek a Bácsmegyci Napló-ra s az előfizetési dijat, 135 dinárt a kiadóhivatalba beküldik. Az előfizetési dijat nem emeli a kiadóhivatal s igy aki elölizet. nemcsak megkapja pontosan minden nap a Bácsmegyci Naplót, hanem az a reménye is megvan, hogy szerencsés esetben egy hold szuboticai termőföld boldog birtokosa lesz. A hirdetési sorsolási akciót kénytelenek voltunk elhalasztani, az egy hold föld területet azonban minden esetre kisorsoljuk. A sorsolás királyi közjegyzó jelenlétében úgy történik, hogy minden előfizető nevét egy urnába tesszük be s akinek a nevét elsőnek húzzák ki, az nyeri meg a hold földet. — Moszkvában kivégeztek egy magyar ügyvédet. Berlinből jelentik: Moszkvából érkezett hírek szerint az ottani forradalmi törvényszék halálra Ítélt és kivégeztetett egy neves budapesti ügyvédet, aki nagy szerepet játszott a forradalomban és a diktatúra alatt rövid ideig Kassa parancsnoka is volt. A forradalom bukása után Erdélybe emigrált és onnan ment Szovjetoroszországba. Bővebb részletek és az ügyvéd neve még nem ismeretesek. Az orosz szovjetkövetségen a kivégzés hitét megerősítették. — Autókatasztrófa érte a násznépet. Bukarestből jelentik: Csütörtökön délután egy esküvő násznépe négy autótaxin és egy autóbuszon Bukarestből Oltenita felé indult. Legelöl egy autótaxi haladt, mögötte pedig az autóbusz következett, azután ismét autótaxik. Az autóbusz soffőrje mellett ült Petrescu bukaresti rendörkomisszárius. Petrescu megkérte a soffőrt, hogy adja át a íkorrr ányt, mert ő szeretné vezetni az autót. Útközben az elöl haladó taxi defektus miatt megállt. Petrescu is fékezni akart, de nem tudta a kocsit megállítani. Az autóbusz hirtelen felborult. A szerencsétlenség következtében egy Vasilescn nevű bukaresti kereskedő nyomban meghalt. Holttestét rettenetesen összezúzva szedték ki a kerekek alól. A többi utas közül kilenc olyan súlyosan sérült meg, hogy felépülésükhöz kevés a remény. Tizen könnyebb sebesüléssel szabadultak. A sebesülteket kórházba vitték. A kórházban egy húsz éves lány meghalt, két asszony pedig agonizál. — Froraicbet Budapestre szállították elmeállapotának megfigyelése végett. Budapestről jelentik: Froreich Ernőt, az Egyedi-gyilkosság tettesét pénteken Budapestre szállítottak elmeállapotának megvizsgálása céljából. Bár Froreich feltűnően Sokat eszik, mégis teljesen legyöngült, gyakran összeesik és az őrülés jelei mutatkoznak rajta. így jobbkezét, amellyel apósát megfojtotta, állandóan dugdossa. Dr. Minnich és dr. Németh törvényszéki orvosszakértők szombaton kezdik rneg Froreich megfigyelését. Meghívó. A Suboiicai önálló Iparosok Betegsegélvző Egyesülete által okt. 19-én hirdetett s határozatképtelenség miatt meg nem tartott rendkívüli közgyűlése. okt. hó 26-án. a meghirdetett tárgysorozattal, ugyanazon helyen s időben fog megtartatni tekinteti nélkül a megjelentekre. Az elnökség. A villám elpusztította a spliti telefonközpontot. Splitből jelentik: Csütörtökön éjszaka éjfél tájban erős zivatar vonult el Sulit fölött és a villáin a város több bolyén lecsapott. Negyed egykor egy villámcsapás a főposta épületét sújtotta, amelynek villámhárítója jössz volt és a viüiiiii felgyújtotta az épület tetejét. A tetőn levő telefondrótok, a villámot levezették, úgyhogy a vezetékek lawkatrcszei is tüzet fogtak. iUgy ai tető, mint a telefonközpont pillanatok alatt lángokban állt. A telefonszámokat fedő táblák leestek és a csengők lucgszóaltak , Úgyhogy a veszedelemről a posi-'hivatal alkalmazottai idejekorán értesültek és elmenekülhettek. A készülékek nagy részét és az iratokat is sikerült megmenteni, azonban a telefonközpont teljesen tönkrement. A hivatal tetőzete is leégett. A kár meghaladja a. félmillió dinárt. Split város telefonforgalma hosszú időre megszakadt. — Bog va büntetését súlyosbította a felebbvítcii bíróság. Budapestről jelentik: A budapesti járásbíróság annak idején Bogy a János nemzetgyűlési képviselőt egy millió kétszázezer korona pénzbüntetésre ítélte, mert a nemzetgyűlés folyosóján orvul inzultalta Drozay Győzőt. A büntetőtörvényszék pénteken tárgyalta az ügyet. A tárgyaláson Bogya kijelentette, Hogy azok a tanuk, a kik a járásbíróságon ellene vallottak, személyes ellenségei. A büntetőtörvényszék a járásbiróság ítéletét helybenhagyía, de nem alkalmazta Bogyóval szemben a felfüggesztést, hanem tizenöt napi végrehajtás mellett kötelezte, hogy a kétszázezer korona felebbezési költséget fizesse meg. Az Ítélet jogerős. Dr. Mezey István orvos külföldi tanulmányutjáról visszatért, rendeléseit inból megkezdte. !, M. Ovadia ügyvéd. Beograd, irodáját Kralia Petra-ucca sarok — Zniaia f d Nočaia 12 a/I szám alá helyezte át. 'felefon: 15—48. — Halálozás. Panéevóról jelentik: özv. Bach Mérné köz-tiszteletben _ álló magánzónő kedden, folyó hó 21-én. 66 éves korában elhunyt. A boldogultban Porter Vilmos ur. a Bach és Porter cég beltagja, anyósát gyászolja. Ma, szombaton disznótoros vacsora a Bárányban. — Félmílllárd a cseh déliéit. Prágából jelentik: Kormánylapok értesülése szerint a költségvetés teljesen elkészüli és a deficit több mint félmillíárd koronára rug. I — Tűz Zentán. Zentárói jelentik: Pénteken Nagy János zentai kereskedő udvarán tűz ütött ki és nagymennyiségű szalma és egyéb takarmány elégett. A tüzet a tűzoltóknak sikerült idejekorán lokalizálni. A kár kétszázezer dinár. Művészi képeslapok készülnek Reményinél, Rudiiévá í. — Elfogott gyújtogató. Szentáról jelentik: Julius hóuapbkn ismeretlen tettes felgyújtotta Hever Péter romgazdálkodó tanyáját. A tettes fölkutatására akkor nagyarányú nyomozás indult meg, akit azonban csak most sikerült kézrekeriteni Kalmár Péter tizenhatéves fiának személyében. A gyújtogató boszszuból követte el tettét. A szentai rendőrség a gyujtogatót átadja a szubo-’ ticai ügyészségnek. ..... ........ ........... ZONGORÁZIK? Megjelent az uj Moravetz album I HEGEDÜL? Megjelent az uj f'Graveíz album 1 CIMBALMOZIK ? Meg jelent az uj Moravetz süsüm i FUV0LÁZIK ? CI.ARINÉTOT vagy MANDOLINT JÁTSZIK ? Megjelent az uj Moravetz album I Minden hangszerre külön kiadás készült. Mindenütt kaphatók.