Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-19 / 287. szám
16. oldal BACSMEGYEI NAPLÖ 1924 október 19, A vevő kívánságára minőén egyes MODELLT és minden egyes SZÁMOT négy nap alatt a KÖZPONTBÓL szállítunk. Nézze meg a kirakatokat, amelyek este 9 óráig ki vannak világítva. A DEL-KA CIPŐK KIZÁRÓLAGOS ÁRUSÍTÁSAI: SUBOTICÁN cipők egyedárusiíó helyei Suboiicán és Somborban JOSiP HESSL.ER ALEKSANDROVA ULICA SOMBORBAN VILIM SPITZER rendeznek ez újonnan beérkezett legmodernebb és legnagyobb modellt! TELEFGNSZÁfUI 109. Káposzta—Káp hozta (Nyelvészeti értekezés) Nem, még nem haltak ki: sőt ott találjuk, ahol legkevésbé vélnők őket. Rokonok ők: régi nemes család ivadékai mind, tősgyökeresen magyar családé. Papi áhitat száll e családban örökül; hasonlatosak hindu várakozáshoz: adj nekik egyetlen narancsmagot, s szemedláttára percek alatt r.aracsszedőt varázsolnak elő! Csakhogy nekik a magyar szó az, ami a hindunak a naracsmag. Minden kis szó csodálatosan kihajt, oszlik, elágazik és továbbsarjadozik, mihelyt ők a késük alá veszik. — Elgondolkodtam: ihar . . . juhar... — mondta nekem nemrég egy fiatal költő, a legkülönbek egyike egyébként azok közt, akik a régi naiv 1 gyökeres magyarságot modern értékké tenni törekszenek. Előtte kincs és kincset rejt minden, ami magyar: a legkisebb szó is. Adj liát neki egy szót: elgondolkodik és előveszi kését: — ihar, juhar . . . — Úgy mint: iszalag, ínszalag . . . — Úgy van: iszalag, juszalag. Világos, hogy a juj!:-hal van összefüggésben, mint a juszalag is: juh-szalag. De hát mi köze az iharnak a juhhoz és mi az az ar: juh-ar? Ki felel meg erre? S láttam a szemében megvillaiii a varázslók szemeinek lángját, v — Megfelel maga a juharlevél; amelyik a juh körméhez hasonlít. Úgy van: a magyar szó fest és pompásan fest. A magyar természetimádó volt és ismeri a természetet. Ez a hasonlóság feltűnt neki. íme, a nyelv titkai: Az ar: köröm, és juh-ar: juh-köröm! S megerősítik ezt az -ar végii igék: melyek mind valami körömmel történő műveletet jelentenek; mint: vak-ar, kap-ar . . . — Tak-ar, — mondta utánam, észre sem véve az ártatlan csúfolódást, amivel ezt a szót fölvetettem’ Istenem!' egy kis ártatlan csúfolódás legtermészetesebb joga és kárpótlása a szegény józannak, hitetlennek, aki irigyli a lángoló mágust. A fő, hogy a mágusok faja még nem halt ki. Én magam is, bevallom, főllelkesedtém a számos példán, lángot fogtam a lángnál s kutatni kezdtem a magyar nyelv csodálatos titkait. Mi mindent mond a nyelv, annak, aki ráfigyel és érteni tud! A mágusok tanítványa lettem. Fáradozásaimat siker koronázta, s némi vezeklésül hadd közöljem itt kutatásaim eredményét, mely hivatva van a magyar ősmüveltség egy homályos pontjára világosságot deríteni. Imbát a varázslat; hókusz-pókusz... Alig lehet a nyelvészeti spekulációknak izgatóbb és eredménnyel kecsegtetőbb feladata, mint hogy a nyelv legrégibb rétegéiben megtalálja nemzetünk ősi vallásának nyomait, melyet a keresztény papok o\y emléktelenül kiirtottak, Mint földünk sötét kőzetei az őstenyészet óriásait, mint a lélek tudat alá süllyedt mélyei a gyermekfantázia rémvilágát; úgy őrzik meg a nyelv elmosódott képietei a kihalt pogányság maradványait. Ipolyi Arnold és mások el is indultak ezen a nyomon: de eredményeik rém elégíthettek ki. Bizonyára semmi sincs, ami annyira betöltené a primitiv népek egész kedélyét, mint a vallási képzetek; s eleve valószínűtlen volt előttem, hogy ezek a képzetek csak azt a néhány határozatlan nyomot hagyták volna a nyelvben, — mely tudvalevőleg a lélek Ilii tükre — amint az eddigi vizsgálók megtalálják. Hogy lehet például, hogy a magyar nyelv nem őrizte meg egyetlen ősmagyar istennek nevét sem? A germán mitológia névlajstroma összeállítható a hét napjainak német neveiből: de ki tud megnevezni akár egyet is — homályos lehetőségeket, kétes hipotéziseket nem számítva — azok közül, akiket a magyar primitiv évszázadain át imádott? Úgy véltem; ezen a csapáson sikerrel kell járni a keresésnek. így okoskodtam: a magyar természetimádó volt, s a földművelést úgy tanulta meg hosszú vándorlásai alatt. A primitiv nép minden tanulást, minden kulturális haladást istenek nevéhez fűz: a természetben lakó Hatalmak nevéhez, akik őt a természet kincseinek felhasználására, a természet leigázására megtanítják. így volt a görög is, mely a gabonát még késő korban is Démétérnek nevezte a földművelés istennőjének nevéről. Kérdés: nincs-e a természet adományainak magyar nevei közt olyan, mely az ajándékozó istenség nevére utal? Nincs-e például valamely növénynév ilyen, vagy hagyomány, szójárás valamely növényről? Amint ezt a kérdést fölvetettem, azonnal eszembe jutott a káposzta neve. Ki ne ismerné azt a tréfás szólást, hogy a káposztát Káp hozta? Gyermekkorunktól fogva sokszor mulattunk a népetimológián, mely szerint ezt a növényt bizonnyal valami Kúp nevű ember honosította meg hazánkban. De ami tréfás népetimológiának látszik, gyakran csak elfeledett emlék, ősi hagyomány, melynek igazi értelme kiesett a tudatból. Hátha igy van ebben az esetben is? S hátha az, akiben a mai hagyomány csak Káp nevű embert képes látni: tulajdonképpen egy Káp nevű isten, az ősmagyarok valamely földművelési vagy természeti istene? Az ötlet nem olyan különös, amilyennek látszik. Ne feledjünk, hogy a magyar konyhakert legmagyarabb terményéről van itt szó; nem vált-e a töltött káposzta nemzeti ételünkké? Nem kínálkozó föltevés-e, hogy egy ilyen régi nemzeti eledelt .maga az isten, valamely \ nemzeti isten ajándékozott a magyaroknak? Mindazonáltal nem mertem a feltevést egyetlen támaszpont alapján kockáztatni, mig meg nem. győződtem, hogy egyéb tények is megerősítik. Körülnéztem a nyelv egész területén, s ime: adat után, szinte magától sorakozott a szemem elé, s valósággal kiáltva hívták fői magukra I figyelmemet, mig teljes bizonyossággá 5 érlelődött bennem a gyanú: őseink egyik istenét fedeztem fel! Először is: csakugyan volt ff(áp nevű isten, kellett lenni szent helynek is, ahol kiváltképpen őt tisztelték. Nem találnám-e meg a szeuthelyek elnevezései közt a Kúp névnek a nyomát? Azonnal eszembe ötlött a kápolna szó. Nyilvánvaló, hogy a feltevés, amely ezt a latin capellá-\al hozza összefüggésbe, nagyon bizonytalan és kezdetleges etimologizálás, nem sokkal'.komolyabb, mint mikor Anonymus a Dés-t Deus-ból származtatja. Valószinü-e, hogy a pogány magyar, aki a keresztény fogalmakra szívesen alkalmazta az ősi pogány elnevezést, eldobta volna iazt, éppen e legmezeibb szenthelynek elnevezésénél, mely pedig a természetimádó régi vallás szenthelyeihez legközelebb állhatott? Mert a kápolnák máig is többnyire mezőkön, szántóföldeken, erdőkben s hegyek közt találhatók, vagyis éppen azokon a helyeken, ahol az ős Káp istenek szentélyei állhatták valaha. Mi tehát az a kápolna? Valószínűleg annyi mint: Káp-kolna. A présházakat, szőlőhegyek között emelkedő kisebb épületeket máig is kóládnak nevezik sok helyütt, s mindanynyian ismerjük Vörösmarty versét: Beszép vagy, kolna, Ménes oldalán: Borod sötét mint a cigányleány ... A magyar kereszténység egyébiránt több más szavában is megőrizte a régi pogány Káp elfeledett nevét. Ezek közé tartozik bizonnyal a káplán is, mely arra látszik vallani, hogy az ős Káp' tiszteleténél papnők, szüzek is szerepeltek (Káp-láíiy). S a legújabb időkig kápsúló barátok-nak hivták azokat a kolduló szerzeteseket, akik faluról-falura járva, kosaraikban zöldséget, főzeléket, szóval mezei termékeket kéregettek éssze a lakosságtól: ebben a szokásban nyilván a mezei Káp napjai .által gyűjtött áldozati zsengék emléke maradt meg. Milyen lehetett a Káp isten tisztelete? Erre nézve fölvilágositást ad ez az ige: káprázni. A régi magyarok rítusa sámánizmus volt: a sámán, vagy bűvös ember isteni ihletbe, valóságos trance-íllapotba jött. Tudósaink, akik a rokonnépek vallását tanulmányozták, jól ismerik a sámánok révült, őrjöngő zenéjét, melyben a boszorkányos gyorsasággal vert dob szava dominál. Mindez eléggé elárulja, hogy az ihlet külső megjelenésében ja remegés formáját öltötte: az isten rázta papját, mint Apolló a Pythiát, vagy ma is: a quakerck ihletett prédikátorait a Szentlélek. Ezért nevezték a Káp isten ihletését káprdzás-nak (Káp-rázás). Az ihletett ember víziókat látott, melyeknek káprdzat volt nevük. A szó ebben az értelmében máig megmaradt. Olyan szavunk is van, unely a Káptisztelet lassú kihalásának emlékét őrzi. Mikor a kereszténység terjedni kezdett Magyarországon, az uj vallás papjai várakba tömörültek s keresztény centrumok keletkeztek az egyes püspökségek körül. Ezeket a helyeket, ahol Káp istent többé nem tisztelték, káplán-oknak nevezték. Azt hiszem, az érvek e tömegével szemben senki sem kételkedhetik tovább, hogy az ősmagyar Pantheon egyik mezei istensége Káp volt. (Oh, Szent Káp, irgalmazz!) Babits Mihály. Divatos hóbortok — hóbortos divatok Gondolkozásra késztető jelenség hogy a technika korszakos produktumai, a kultúra világokat reformáló vívmányai rendszerint olyan cammogva érnek el hozzánk, mintha minden lépésüket ».farkasverem« vagy drótakadály hátráltatná; ezzel szemben a divat összes hóbortja, valamennyi Ízléstelensége — akárcsak gyorsjáratú repülőgép közvetítené — egy-kettőre itt terem ... Alig húzta vánnyadt, puderfehéritette karjára a párisi kokott az egykét frank értékű 8—10 celluloid vagy! galvanizált fémkarkötőt, az itteni kirakatokat máris elárasztották a német gyártmányú »francia« újdonsággal s pár nap múlva már ott zörgette hizott meztelen karján a »divathölgy« is. S ha már a karkötőnél vagyunk, mulaszthatatlan kötelesség említési tenni az estélyi etet reprezentáló s, három ujjnyi széles, áttört mintájú karperecekröl te. Ezeket a legfrissebb keltű kar díszeket mindjárt párjával gyártják. Egyikük, a kisebb átmérőjű, a divatozó hölgy jobb csuklójára kerül, mig a másik a bal felsőkart »ékíti«. Ennek a görög-római eredetű felkardisznek külső oldalán kicsike hüvely domborul, hogy tartójául szolgáljon a bodoritotf strucc- vagy lágyhajlásu paradicsommadár-tolinak. Elmondhatjuk, hogy az ékszerdivat terén nagy általánosságban az értéket alig reprezentáló anyagok
