Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-15 / 283. szám
4. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1924 október 13, K0ZBE5ZŰLfi5 o a ® Leuél Piranőeilóhoz üdvözlöm, signore, abból az alkalomból, hogy belépett a fascista-pártba, és azokkal a támadásokkal szemben, amelyek önt emiatt érték, biztosítom változatlan ragaszkodásomról és nagyrabecsülésemről. Tökéletesen igaza van önnek abban, hogy a Mateotti-gyilkosságot nemcsak szükebb olasz hazájának, hanem az egész világnak liberális sajtója meg nem engedhető módon politikai propaganda céljaira aknázta ki, s én meg tudom érteni — sőt helyeselnem kell — azt, hogy ön undorában egyeszer s mindenkorra hátat fordított emiatt a liberálizmus eszméjének. Csak gratulálhatok, Pirandello mester, ahhoz, hogy milyen csalhatatlanul finom érzékkel állapította meg, hogy miért undorodjék: igen helyesen nem a gyilkosságról fordultak ki az ön mélyen tisztelt belei, hanem attól, hogy ezt a gyilkosságot minden véresen gusztustalan részletével együtt könyörtelenül elénk tálalta a liberális sajtó. A gyilkosság, ugyebár, elvégre magánügye a gyilkosoknak és a meggyilkoltnak és rajtuk kivül igazán 'semmi köze sem lehet ehhez másnak, főként nekünk, akik csak hálásak lehetünk a gyilkosoknak, hogy a mi finynyás ízlésünkkel soha össze nem egyeztethető munkájukat diszkréten félrevonulva, a nyilvánosság kizárásával úgy végezték el, hogy arról soha tudomást sem kellett volna szereznünk, ha a liberális maffia világraszóló lármát nem csap azért a nyocvanhát szúrt és lőtt sebért, s eléggé el nem ítélhető propagandája segítségével valósággal szájunkba nem rágja a váratlanul elhunyt képviselő alsó állkapcsából kilopott aranyfogakat. Kétségtelen, hogy a Mateottiesetben sem maga a gyilkosság az, ami ellenszenves, — hiszen az úgy volt előkészítve, hogy ha a liberálisok föl nem piszkálják az ügyet, teljesen titokban marad s így senkit meg nem botránkoztathatott volna — hanem a liberálisoknak az a visszataszítóan erőszakos eljárása, amellyel a gyilkosok tudta és hozzájárulása nélkül, sőt kifejezetten ellenükre heteken keresztül molesztálták az egész világ közvéleményét. Ezt így, ilyen tisztán meglátni nem yolt a legkönnyebb feladat, de az igazi érdeme önnek az, hogy nemcsak fölismerte az igazságot, hanem ki is merte mondani. Nagy erkölcsi bátorság kellett ehhez, hiszen a gyilkosok ellen fölingerelt közvélemény most azokat ünnepli, akik vállalkoznak a gyilkosság kipellengérezésére: különösen nagy erkölcsi bátorságot igényelt azonban ez a föllépés éppen öntől, akivel — a körülmények véletlen összetlálkozása folytán — könnyen szembe lehet szögezni, hogy éppen akkor tért meg a fascizinus fekete lobogója alá, amikor Mussolini miniszterelnök ettől tette függővé főrenddé való kine-\ vezését. Gyengébb karakterű férfi bizonyára nem tette volna ki magát annak, hogy konjunktúra-vadászattal vádolhassák meg, ön azonban nem riadt vissza ettől és az előrelátható meghurcoltatástól és követte legszentebb meggyőződését: hogy megbélyegezze az áldozat emlékével űzött Ízléstelen propagandát, nemcsak a liberális ellenzékipártokkal szakított, — ezt esetleg más is meg merte volna cselekedni — hanem tüntetőén belépett a gyilkosok pártjába. Ezt nevezem hősiességnek. Kár, hogy az a szegény Carlyle nem érhette meg, mindig szerette a héroszi cselekedeteket---Talán nem tévedek, ha annak tulajdonítom az ön elszántságát, hogy belátta azt is: maga Mateotti sem egészen ártatlan a haldia körülményeinek folytonos föihánytorgatásúval történő visszaélésben. Ha ő nem povokálja • a fascistákat és búkén marad, — vagy esetleg belépett volna, mint ön most, a Mussolini-pártba — akkor nem került volna sor megrendszabályozására és a végzetes automobil-tortúrára. Ez a disznó Mateortti azért gyilkoltatta meg magát, hogy kompromittálja a fascizmus eszméjét és a kitűnő Durnini képviselőt, akinek szegénynek most egyetlen elégtétele a börtön-cellában, hogy ön rehabilitálta, melléje állt teljes Írói presztízsével és szolidaritást vállalt vele. Önnek van egy nagysikerű vig^átéka, Pirandello ur, az a nem-mindennapi címe: »Hat személy keres egy szerzőt.« Nem ismerem ezt a darabot és nem tudom, hogy miért keresi a hat személy a szerzőt. De ha azért keresik, hogy belegyömöszöljék egy autóba, tört süllyesszenek a bordái közé, revolverrel lőjjenok plombát a bölcsesség-fogába, akkor én sem a gyilkosságon fogok fölháborodni, hanem azokon, akik ezen fölháborodnak. Pfuj, signore! (d. t.) Visszaveszik a jogosuiaflarsoi szétosztott földeket Az agrárreyiiiás bizottság működése A szuboticai agrárrevizió még csak néhány napja folyik és a bizottság még a földigénylőknek csak igen kis részét hallgatta meg. Mégis már az első napok tapasztalatai után is bizonyosnak látszik, hogy az idei agrárrevizió folyamán szokatlanul sok igénylőtől el fogják venni a földet. Ismeretes ügyanis — a Bácsmegyei Napló is megirta már, hogy a revíziót végző bizottságnak utasítása van arra, hogy el kell venni a földet azoktól, akiknek nincs kétségtelen igényük a földre, vagy akik pártpolitikai érdemek jutalmazásaképen kaptak földet. A Szuboticán működő bizottság szigorúan tartja magát ehhez az utasításhoz. Emlékezetes, hogy még a múlt évben az e’lenzéki pártok szuboticai képviselői több ízben tették szóvá a parlamentben is azt a visszás helyzetet, hogy jómódú polgárok, köztük igen sok kocsmáros és iparos, kapott a fölosztásra került földekből csupán azért, mert kortese volt a kormánypártnak. A most folyó agrárrevizió során ellenőrzik ezeket a szembeötlő eseteket. Már az eddigi tárgyalások folyamán talált a bizottság több olyan esetet, hogy gazdag szuboticai kocsmárosok, akiknek házuk is van, földet kaptak. Hasonló módon jutott földhöz több jómódú iparos is, akik azonnal bérbeadták a kapott földet. Az agrárreviziót végző bizottság minden jogtalan igénylőtől visszaveszi a földet és azt az agrárreform rendelkezéseinek megfelelő igénylők közt osztja fel. Miután sok uj jelentkező van, esetleg újabb földek igénybevételére is szükség lesz. A városi földek utolsó maradéka még nincsen felosztva, de az agrárminisztérium már régebben zár alá vette az agrárreform céljaira. Miután ezeket a földeket még a város meg szeretné menteni a felosztástól, remélik, hogy az utolsó városi földek igénybevételére még sem lesz szükség, hanem a jogtalan birtokosoktól visszavett földek elegendők lesznek az újonnan jelentkező földnélküliek kielégítésére. A nyomor Minősei A szuboticai postahivatali sikkasztó a bíróság előtt A közhivaitalnoki nyomor vigasztalanul sötét, megrenditően komor képe bontakozott ki abból a bűnügyből, a mely a szuboticai törvényszéken kedden került tárgyalásra, Emlékezetes még, hogy ez év julius 14-én a szuboticai IV-es számú postahivatalnál nagyobb sikkasztásnak jöttek f nyomára. Geyer József, a noviszadi posta igazgatóság inspektora, aki a postahivatalok ellenőrzésével volt megbízva, rovancsolást végzett a Preradovicsevauccában levő IV-es számú postahivatalban is, s megállapította, hogy a hivatalos pénzből 27.885 dinár 80 párát elsikkasztottak. Az inspektor nyomban jelentést tett a rendőrségen. Megindult a nyomozás, amelynek során kiderült, hogy a sikkasztást Toszics Gizella, postamesternő követte el, férjével, Toszics Alexander, vasúti igazgatósági hivatalnokkal együtt. Mindkettőjüket letartóztatták és átadták az ügyészségnek. A férj a keddi főtárgyalás napjáig vizsgálati fogságban volt, míg .az asszonyt a lakásán hagyták, hogy teljesen elhagyott két gyermekéről gondoskodhasson. Kedden került főtárgyalásra ez a bűnügy. A vizsgálatot Marusics Koszta, az államügyészség vezetője képviselte, a védelmet Piskulics Zvonimir dr. és Dimitri jevics Dragomir dr. ügyvédek látták el. Pavlovics István elnök délelőtt kilenc órakor nyitotta meg a fötárgyalást. A vádlottak padján egyedül Toszics Alexander ült. A közönség részére fentartott helyen, az első padban egy sápadt asszony foglalt helyei. Két éves kis fiúgyermek az ölében: Toszics Gizella postamesternő, a bünpör második vádlottja. Rendkívül izgatott, egész testében' remeg. Amikor az elnök a nevét szólítja, feláll, a kis fiát leülteti a pádra és elindul a vádlottak padja felé. Az általános kérdések után az elnök megkezdi Toszics Alexander kihallgatását. Az elnök: Bűnösnek érzi magát? A vádlott: Nem. Nem sikkasztottam semmit. Az elnök: Mikor nősült meg? A vádlott: 1920-ban. Aztán elmondja, hogy a háború alatt hadifogoly volt Magyarországon, Pozsonybon, ahol munkára volt kirendelve, ott ismerkedett meg mostani feleségével, aki Pozsonyban is a postánál volt alkalmazva. Az ismeretségből házasság lett. A háború után a házaspár Szuboticára jött, ahol a férj a vasúti igazgatóságnál, az asszohy pedig a főpostán nyert alkalmazást. A főpostáró! 1922. év junius hóban az I. — majd később a IV-es postahivatalhoz került, mint annak a vezetője. Az elnök: Végzett valamilyen munkát a felesége hivatalában? A vádlott: Nem, én a magam hivatalában voltam elfoglalva reggel nyolc órától délután kettőig. A feleségem, aki magyar asszony, — nem beszél elég jól szerbül és ezért én csak azokban, az Írásbeli munkákban segédkeztem, amiket ő nem tudott megfogalmazni, de felekkel nem érintkeztem, pénzhez nem is jutottam. Az elnök: Mi volt a fizetése A vádlott: Havonkint 1200 dinár. Az elnök: És mi volt a felesége fizetése? A vádlott: 737 dinár és 98 para egy hónapra és ebből kellett neki fizetni a lakást, fűtést és világítást. Én az én fizetésemet úgy, ahogy kaptam, odaadtam a feleségemnek, alig tartottam meg magamnak 10—20 dinárt. Az elnök: Tudott arról, Hogy a felesége sikkasztott? A vádlott: Nem. Az elnök figyelmezteti a vádlottat, hegy a rendőrségnél és az inspektor előtt nem igy vallott, mire a vádlott megjegyzi, hogy ő nem tudja, mit vettek jegyzőkönyvbe. Következett Toszics Gizella kihallgatása. A nagy belső izgalom pirosra festette az asszony sápadt, beesett arcát. A vádat ismeri, nem érzi magát bűnösnek. — Szerződéses postamesternő voltam és a IV-es postát vezettem. Havi fizetésem 737 dinár 98 para volt. A pénzemet a férjem mindig utolsó páráig elvette tőlem. Az asszony, aki vallomása első percétől kezdve küzd a sirássa], itt hangosan zokogni kezd, közben beszélni próbál, de szavai érthetetlenek a sirás miatt. Az elnök: A férje azt mondja, hogy ő a saját fizetését is magának adta. A vádlott: Nekem? Soha. Én nem feleség voltam otthon, hanem szolgáló. Cselédet nem tartottunk, én végeztem minden háziteendőt, a picikét is tápláltam, két szobánk volt, az egyikben laktunk, a másikban volt a hivatal. Soha se mentem sehova, mindig dolgoztam. Az elnök: Segített magának a férje a hivatalos munkálatainál? A vádlott: Igen, utalványokat , csekkeket is átvett. Az- elnök: Hol tartotta a pénzt? A vádlott: A magunk pénzét a lakásban, egy szekrényben, a hivatalos pánit Wertheim-kasszában,. De napközben, a mikor a munka folyt, az asztalfiókban volt a pénz. A férjem anyja minden hónapban eljött hozzánk, hozzám a végletekig durva volt, azt mondta, magyar, szemét vagyok és piszkolt. A férjemet, aki nem rossz ember, de az anyja hatása alatt áll, felingerel íc ellenem úgy, hogy ő is brutálisan bánt velem. A lakásban nem lehetett pénzt tartani, mert mindjárt eltűnt! A férjem rokonai közül sokan jöttek hozzánk és ezek mind rajtunk éltek. Az elnök: Hova tűnt el a pénz, ki tüntette el? A vádlott: A férjein anyja vitte el. Az elnök: Mikor észlelte az első hiányt? A vádlott: Januárban vettem észre az első hiányt, 3000 dinárt. Az elnök: Ki vette el ezt a pénzt? A vádlott: A férjemet nem vádolom, ő szegény, bolond ember, szinte hipnotizálva volt az anyja által, akinek mindig kellett pénz. A nagy hiányt, —■ 27.000 dinárt, -+- husvétkor vettem észre. A férjem azt mondta, hogy ő kap pénzt és pótolni fogja a hiányt. Ha szóltam, ütöttek és szidtak, ügy éreztem, hogy megőrülök, ha ez tovább tart. (Az asszony keservesen zokog.) Az elnök: Hogy jöttek rá a hiányra? A vádlott: Jöttek az utalványok, nem tudtunk betenni a kasszába elég pénzt, mert nem volt pénz. Elküldtünk olyan utalványt, amit nem irtunk be a strazzába. Az elnök: Hozzájuthatott a férje a Pénzhez? A vádlott: Én a férjemet nem vádolom. A vádlottak után több tanút hallgatott ki a bíróság, akik azonban nem tudtak lényegeset mondani. Ezután Geyer József postaigazgatósági inspektor ismertette a sikkasztás fel-1 fedezését. A bizonyítási eljárás ezzel befejezést] nyert és a perbeszédekre került a sor. Marusics Koszta államügyész beigazoltunk. látja a vádat és kéri a vádlottak megbüntetéséit, Piskulics Zvonimir dr. — Toszics Alexander védője — kifejti, hogy nem lehet szó hivatali sikkasztásról, mert Toszics Gizella szerződéses postamesternő volt, tehát nem volt közhivatalnok. Kéri a bíróságot, hogy az Ítélethozatalnál vegye figyelembe a védeno személyes körülményeit. Dimitrijevics Dragomir dr. — Toszicsr né védője —védötársával szemben azon a nézeten van, hogy Toszicsné, bát szerződési jogú szolgálatban állott a postahivatalnál, közhivatalnok volt és igy a vád minősítése helyes, azonban felsorolja a nagyszámú enyhítő körülményt, főleg azt, hogy az asszony fizetése a legszerényebb megélhetésre sa elegendő. A perbeszédek után a bíróság visszavonult ítélethozatalra és hosszabb tap nácskozás után meghozta ítéletét, mely szerint Toszics Ale ändert hivatali sikkasztásért 8 havi, Toszics Gizellát 6 ha\j börtönre ítélte. Az Ítélet indokolásához kimondotta a bíróság, hogy enyhítő körülménynek tekinti a vádlottak beismerését és a kény* szert, a szükséget, amelyben voltak. Az ügyész és a vádlott is feiebbeztek az Ítélet ellen. A bíróság elrendelte Toszics Alexander azonnali szabadlábra helyezését.
