Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-12 / 280. szám

10. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 október 12, Hányban is meg vannak a könyv­tárunkban, nem veszi ki onnan senki. Nem alapos tehát az a be­cses aggodalma, hogy esetleg de­ficittel járhat a fölolvasása, amely igen jótékony hatással lehet tisz­telt müveinek a kelendőségére még esős időben s abban az eset­ben is, ha a fölolvasás napján ná­lunk véletlenül disznóölés fordul­na elő. Ha hőn óhajtott személyes jelenléte csak tiz előfizetőt Hoz önnek a becses konyhájára — de hozhat többet is! —, már megté­rül a réven, amit esetleg elveszt a vámon, stb. Erre azt kérdeztem az elnök úr­tól, vájjon hány előfizetőt garanti­­roz a t. választmány, ha elfogadom a megtisztelő meghívást? Mire az alábbi levelet kaptam: Amint már volt szerencsém kö­zölni, választmányunk nem kezes­kedik semmiért. Választmányunk lelkesedik, s a le!kedés,e átszáll a kör összes tagjaira. A választmá­nyunk remél, s a reményében, reméljük, nem fog csalatkozni. S ez többet ér mindem kezességle­vélnél. Kénem, tessék végre hatá­rozottan nyilatkozni, számitha­­tunk-e az idejövetelére, annál is inkább, mert más ajánlataink is vannak, s nem szeretnénk udva­riatlanok lenni Ngodnak az érthe­tetlen habozása folytán: olyan, szintén kitűnő tollú (hevesebben: kitűnő irályu) Író urakkal szem­ben, akik szerencséjüknek tart­ják, ha intelligenciánknak a be­cses körében garancia nélkül is tarthatnak fölolvasást. Ez a határozott föllépés s a vi­déki intelligenciának az a meggyő ző kulturereje, amely e levélből hó­­ditólag szólt hozzám, imponált ne­kem. Szégyeltem is magam. Ho­gyan? — mások minden akadékos­kodás nélkül olvasnak föl e derék olvasókörben, és én kicsinyes föl tételeket szabok? Beláttam, hogy uzsorástermészetü kapzsi árdrágító vagyok, aki biztosíték nélkül nem volt hajlandó olyan kulturmunkára. amelyet olyan írók, akiknek szintén jő tolláik vannak, s talán még job­bak is az enyéimnél, szívesen vé­geznek el. Közöltem hát az elnök úrral, hogy megadom magam, va­kon hiszek a választmányi tag urak reménykedésében s a kedvező kon­junktúrákban, annak idején rájuk bízom a honorárium megállapítását s elfogadom a fölolvasóesí jövedel­mének az ötven százalékát, akár nagy összeg lesz az, akár kicsi. Egyszersmind kitűztem a fölolvasá­som napját 1945 október 12-re. Ne mondhassák, hogy nem hagyok elég időt az előkészületekre. Heuréka! Kiugorván a kádból. Archimédesz egyenesen az uccára szaladt, nem birt magával. Az első ember,i aki szembejött, volt osztálytársa. Apol­­lonimsz. jelenleg hivatalnok az Athén - Alexandriai Kereskedelmi Banknál. .— Heuréka! — ordított Archimé­desz. — kérlek szépen, mit szólsz hozzá? Minden vizbemártott test annyit vészit súlyából, amennyi az általa kiszorított viz súlya. Most jöttem rá! Apolloniusz komolyan nézett rá. — Sag’ schon! — jegyezte meg aztán görögül. — Bár inkább ezt tudnám mennyit vészit súlyából a Salamis-részvényem, ha Kontremi­­noszba megyek. Szólt, legyintett és odébbállt. — Ostoba állat! — lihegte a tu­dós. — Hitvány csőcselék! De hon­nan is tudná a boldogtalan, hogy felfedezésem, mely uj korszakot nyit meg a természettudomány történe­tében. mit jelent, mily fontossággal bir! Megyek és melegiben elmondom Lepidosznak, a Ptolemaeus-Akadé­­mia elnökének! Az elnök szívesen fogadta Archi­médeszi Meghallgatta a tételt, ösz­­szehuzott szemmel bólogatott, kije­lentette. hogy a dolog nagyon érde­kes. efféléről volt ugyan már szó. ha nem is ebben a formában — fel­sorolta mindazoknak az akadémiai tagóknak nevét, akik foglalkoztak a kérdéssel. Megígérte, hogy össze? hívja a kongresszust, ahol vita tár­gyává teszik, mint felmerült lehető­séget s a Tudományok Enciklopédiá­Tiszamenti mozaikok — Kiküldött munkatársunktól — A vajdasági magyarság élete a sápadt és szeszélyes és speciális magyar fo­lyam partján maga is szeszélyesen fo­lyik. Küzdelem, lemondás, igények le­­redukálása — hallatszik ki a sürü pa­naszokból. A hétköznapok szürke ho­mokja egyhangúan pereg le a türelem homokóráján. És a tiszai magyarok mégis kedvvel élik az életet. Tudnak, mernek és akarnak élni. A tíszamenti magyarság életéből kiragadtunk néhány érdekes részletet, magyar sérelmet és önmagától megorvosoit panaszt. Most, hogy lehet újra magyar mozgalmat csi­nálni, kisebbségi problémákkal előhoza­kodni, nem lehet közömbös senki előtt a magyar faj pulzusának lüktetése. A kivándorlások mérlege A délamerikai kivándorlási láz talán sehol nem volt olyan pusztitó, mint a tiszai földmunkások között. A lázbaho­­zó igéretföldje itt szedte áldozatait a legdühösebben, itt zsákmányolták ki -az ügynökök a hiszékeny falusi lakosságot a legszervezettebben. A tiszamenti ki­vándorlás valóságos rendszerré fejlő­dött, legális külsőt nyert. Orvosok, ügy­védek vetették rá magukat az ember­­husszállitásra, sőt^egy szentül ügyvéd­jelölt nem átallotta a martonosi magyar nincsteleneket utolsó garasaiból is ki­forgatni a kivándorlás közvetítésével. A kivándorlás nem ment ötletszerűen. A kényszer, a nyomor vitte rá a magyar fajt erre a lépésre. Előttünk, akik ott jártuk a falvakat és hallgattuk a pana­szokat, feltárultak az igazi okok. A ti­szai magyarságot kizsákmányolták a nagybirtokosok és kisemmizíe az agrár­reform. Aki nem vándorolt ki, azokat a bélyei uradalom autókon száguldó urai szedték össze és használják ki munka­erejüket, — Horgostól le egészen Be­cséig. Inaszakadt férfiak, sápadt asz­­szonyok, éhes gyerekcsapat fogadja itt az utast. Meg kell végre állapítani, hogy itt a Vajdaságban csúnya játék folyik a magyar földmunkásokkal. A beljei uradalom. cukorrépatermései sok magyar munkás éhségén és véres ve­rejtékén duzzadt fel. A kivándorlás a nyár dereka óta stag­nál a Tiszamentén, de csak azért, mert aki tehette odahagyta már szülőföldjét. Nyolcszáz család elvesztésével zárult a kivándorlás első fölvonása, amihez a községeket környező tanyák is nagy­számmal járultak hozzá. Macedóniába csalogatják a martonosiakat A magyar földmunkások szomorú sorsa egészen uj fázishoz érkezett. A tiszamenti magyarság már a földreform kezdetén kérvényekkel és deputációkkal ostromolta meg az agrárreform minisz­tériumot. Földet kértek és kisebb par­cellákban házhelynek való telkeket. A kérésre azonban csak Ígéretekkel felel­tek. Az idén májusban végre pozitív el­intézés is érkezett. Martonos község jegyzője értesítést kapott, hogy a falu lakossága földet kaphat — Macedóniá­ban. Néhány elkeseredett jelentkezett is. A többiek lemondtak a veszedelmes expedícióról, később a jelentkezett né­hány család is visszalépett a hosszú és bizonytalan úttól. A macedóniai verbu­válás tovább folyik a Tiszamentén. A magyar földigénylőknek csak ez a ver­buválás jut a földreformból. Pusztulnak az iskolák A szinmagyar vidéken az iskolai vi­jában kijelölik megfelelő helyét. Éhez persze idő kell. — De én mingyárt megmutatom, ha akarja, — mondta Archimédesz. — Van itt egy kád valahol? Az elnök finoman mosolygott. — Fölösleges. Engem az ilyen gyermekes dolgoké mint a vizben való pancsolás mindenféle tárgyak­kal. nem érdekel. — engem a Tudo­mány érdekel! Egyébként pedig nem szoktam fürdeni. Archimédesz kedvteienül ment el az Akadémiáról. Útközben találko­zott Hexamosz-szal. az ifjú költővel, aki munkatársa volt a »Poesia«. cí­mű futurista szépirodalmi és kritikai folyóiratnak. Elpanaszolta neki a dolgot. Hexamosz valósággal dühbe­jött. .— Persze, ha ilyen ostoba vagy és nékik hiszed el. a vén vaskalapo­soknak! Mit gondolsz, megértik azok az Újat, a Bátrat, az Úttörőt, a Holnap Lovagját, a Holnap Eszméit! Add ide azt az izét. azt a dolgot, majd beviszem a szerkesztőnek! — Mit adjak oda? — Hát azt a verset . . . — Nem vers az. kérlek, az egy izé . .'. egy felfedezés . . . még nincs leírva . . . — Mát ird le és küld be. Ezzel elrohant. De Archimédesz­­nek szöget ütött a dolog a fejébe. — leírta egy mondatban felfedezését és beküldte a népszerű folyóiratnak, ahol az rövidesen meg is jelent. A következő számban lelkes cikk jelent meg Hexamosz tollából, amelyben szerényen hivatkozott rá, hogy övé az érdemi amiért ezt a szonyok is a legmostohább sorsban ten­gődnek. A névvegyelemzés ma sem szűnt meg. Az óbecSei polgári iskolá­ban nem engedélyezték a magyar tago­zatú osztályok fenntartását. A molwli polgári iskolában ismételt és megindo­kolt kérés ellenére sem nyithatták meg a magyar osztályokat. A zentai gim­náziumban nem respektálják az uj kor­mány iskolarendeleteit. A magyar tago­zatról kirekesztett diákok kénytelenek sorra kimaradni az intézetből és tanul­mányaikat nem tudják folytatni. Sztárakanizsán két kültelki iskolában évek óta nincs fűtés, a termekbe beesik az eső. Nincs pénz, mondják a megja­­vittatására, ugyanakkor pedig hatalmas és jól felszerelt dobrovoljác iskolát állí­tanak fel, Még mindig garázdálkodnak a felelőtlenek A hírhedt felelőtlenek a tiszamenti magyarságnak is mindennapi vendégei. Zenta volt a felelőtlenek központja, ahol a közelmúltban halálos kimenetelű vere­kedés koronázta meg az uralkodó köz­állapotokat. Idő, hely és aktivitás szem­pontjából nem volt különbség Horgos, Martonos, Kanizsa, Ada, Mohol, Péter­­réve és a két Becsén sem. Magyar müH kedvelő előadás, vagy társas összejöve­tel alig kerülte el a botrányt. A ható­ságok próbálkozásai hiábavalónak bizo­nyultak. A felelőtlenek győzelmet arat­tak a hatóságok felett. Az uj kormány hivatalbalépése óta ezen a téren határo­zottan érezhető a javulás. A tiszamenti kocsmai politikusok megszelídültek, a felelőtlenek kezdenek felelősek lenni. A felelőtlenek letörése mindenesetre lénye­ges nyeresége a tiszamenti magyarság­nak. Ez a néhány kiragadott részlet is szemléltetően bizonyítja, hogy a néma tiszamenti magyarságnak vannak sérel­mei és problémái. Problémái és sérel­mei, melyek annál súlyosabbak, mert homogén magyar tömeg áll mögöttük és \árja feszült keserves figyelemmel a sürgős megoldását bajainak, melyek mindjobban rásulyosodnak és megbénít­ják az egész életét. Mesterházy Ambrus, fiatal lángészt felfedezte Aztán rátér a Tétel méltatására. Kifejtette, hogy tömörségében és kifejező ere­jében az Uj Költő felülmúlta elődeit — különösen a rövid remekmű má­sodik szakával, ahol »a kiszorított viz súlya nyom!« szavak valami csodálatosan szépen zengenek és tö­kéletes hatásban simulnak a »Min­den vizmártott test . . .« kezdő so­rokhoz. ha valamiben kifogásolható az egész, az mindössze annyi, hogy a költő a régi. rimes modorhoz ra­gaszkodott. amikor felhasználta, a »test« és »veszt« szavak összecsen­­gését — az ilyen úttörő lángész­hez, Archimédesz. aki nem a Teg­nap elavult eszméit szólaltatja meg, hanem a Holnap igéit zengi, méltóbb lett volna a szabad forma, igy vala­hogy: »minden vizbemártott test. a súlyához annyit nyer!!!« Archimédesz csodálkozva olvasta a szép méltatást, kicsit vakarta a fejét, aztán felkereste Ilexamoszt. — Kérlek szépen, — mondta neki —■ nagyon érdekes volt, amit rólam Írtál és arról, hogy én milyen láng­ész vagyok. De ami magát a Tételt illeti, azt hiszem, kicsit félretetted a dolgot. Tudniillik . . . először is kérlek . . . ami azt illeti, hogy uj eszme, meg izé, hogy a jövő zené­je .. . hát kérlek, az igaz, hogy er­re a dologra én jöttem rá először, de végeredményben maga a dolog nem olyan soha nemlétezett valami, ahogy irod . . . ugyanis a vizbemár­tott test eddig is, mindig is annyit vesztett a súlyából . . . csak éppen nem tudták eddig róla ezt a dol­got .. . ahelyett nem írhattam azt, hogy nyer . s s bármennyire jobban illenék az egyéniségemhez, ahogy te kifejtetted ... Hexamosz elkedvetlenedve né­zett rá. — Mit beszélsz, kérlek? Ez a do­log már megvolt? Hát nem te talál­tad ki? — Pardon — nem én találtam ki, csak én fedeztem fel. — erről van szó. Es- nem is rólam van szó. ha­nem arról, hogy minden vizbemár­tott test ... Hexamosz indulatosan ugrott fel: — Ugyan kérlek, hagyjál már békén azzal et vizbemártott test­tel!! .. . Én azt hittem, olyasmi! hoztál, ami eddig még nem volt... Honnan tudhattam, hogy ez már ré­gen úgy van . . . hogy. már azelőtt is annyit vesztett . . . Na. szépen blamáltam én magam veled!! . . . Kénytelen leszek miattad otthagyni a lapot, te — te plagizátor! Archimédesz kétségbeesetten ro­hant el a szerkesztőségből. Felro­hant égy szikla tetejére és a járóke­lőknek ordítozni kezdett, mint a fél­bolond próféták. — Hallgassatok rám! Minden viz­bemártott test annyit vészit súlyá­ból. amennyi a kiszorított viz súlyai Ide nézzetek! És a tengerbe vetette magát. Ez a tette végre magára vonta a figyelmet. — ő ugyan megfulladt, de a Tétel iránt érdeklődni kezdtek az emberek és Archimédesz a tudo­mány hősei közt nyert súlyban az­által. hogy vizet szoritott ki helyé­ből, — átvitt értelemben tehát mégis Hexamosznak lett igaza, akit jobban érdekelt Archimédesz. mint a viz. Karinthy Frigyes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom