Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)

1924-09-07 / 245. szám

1924 szeptember 7,

BACSMEGVEI NAPLÓ

9. oldal

Qrska Mária

a homokon

Venezia-Lido, augusztus Az utolsó augusztusi napsugarakban sütkérezik.' Holnap elutazik innen.

Szája ki van festve s a festék oldalt valamit elkenődött. Ez sem áll rosszul neki. A külső figyelmetlenség valami tragikus sietségből származik s belső figyelemre vall.

Arckifejezése kesernyés, mintha kinin lenne nyelvén. Szeme ragyogó, lázas,

eszeim értse meg, semmit. Irtózatos I vizet. Elnyujtózkodik puKa selyemgyötrelemmel1 soványitom magam. Egy őszibarack, egy korty ásványvíz. Ez a reggelim, ebédem, vacsorám.

A pincér hatalmas ezüsttálakon gyümölcsöket hoz neki s egy üveg ásvány- *

fürdőruhájában, mint egy ázsiai, fekete vadmacska. Szenvedni, ujjongani. Ah, \ művészét. Mindennél erősebb, hatat masabb és gyilkolóbb morfium.

K. D.

Irta: Baedeker

3*22«

mintha épp az imént esett volna át egy ideggörcsöm

A párbeszéd így folyik le a homokon:

— Jaj, Így sem láttak még. Kócosán, homokosán, vizesen.

— Láttuk már dultabban, tépettebben is a színpadon. Akkor, amikor Klárát játszotta. Wedekind hősnőjét s börtönben ült, a kereszt alatt, miint fegyencnő. Fáradt?

— Egész éjjel táncoltam, hajnalig.

— így pihen?

— Sokat dolgoztam most is. Vera Mirceva szerepét tanulom, melyet először Bécsben alakitok. Október másodikétól Budapesten két hétig vendégszerepelek.

—Mit játszik?

— Vernéiül darabját, melyet egyenesen nekem irt s nem: kerülhetett színre Parisban, a politikai viszonyok miatt. »La cousine de VarSovie«. Aztán Kaltenecker: »A nővér«. Wedekind:

»Schloss Weiterstein«. És Strindberg: »A mámor«. Strindberg, Strindberg.

—1 öt szereti legjobban?

— Úgyszólván én hoztam a német színpadra. 1914-ben eljátszottam a »Mámor«-! s attól fogva a Königrätzer Strasse-i berlini színház hat évig es-téről-estérei csak öt adta. Nincs oly nőalakja, kit ne alakítottam volna. Mindegyik darabja több mint százszor ment. A »Pajtások« kétszázszor.

— Hányszor lép föl egy évben?

— Legalább hárornszázszor. Csak hatvan napiig pihenek.

— Mi ennek az évnek a programja?

— Becs, Budapest, aztán Berlin. Berlinben rengeteget kell dolgozni. Áhitat fog el, ha erre gondolok. A név ott semmit sem ér. Minden föllépés élethalálküzdelem: »lenni vagy nem lenni«. Imbolyogva megyek ki mindig a szinpadr|a, mint kezdő: most kezdődik ujra az egész. O'tt nincs barátkozás. Sajtó és közönség boldog házasságban él az irodalommal. Budapesttől meg vagyok babonázva. Két városa van a világnak: Budapest és Krisztiánja.

— Miért?

> —- Nem tudom1. Budapest és Krisztiánja. Berlinből Oroszországba, hol először játszom az anyanyelvemen. Oroszországban születtem. Nikoiajévben, a Fekete-tenger mellett.

\ — Hány éves volt, mikor először föllépett?

— Tizenhét. Most harminc. És csak negyven kiló. Egy grammal sem több. De voltam több, mint hatvan is.

— Fontosnak érzi ezt?

— Nagyon. Nem eszem. Egész nap nem eszem semmit. Nem szabad. Budapesten, tudom, azt beszélik, hogy a morfium. Nem igaz. Isten tudja, mikor láttam utoljára oltótüt. Egyszerűen nem

Bacsóék tizennégy évi boldog házasság után elváltak, sí az esetük bizonyos feltűnést keltett.

Arról beszélgettünk mi is s próbáltuk a meglepő esemény okát kitalálni.

— A legegyszerűbb dolog a világon — mondta határozottan Repkényi Laci, alá e percben toppant be s mingyárt tudta, hogy miről van szó. — Amíg jól ment a dolguk, szerették egymást és boldogok voltak; amióta erősen megcsappant a jövedelmük, egymásra untak s nem tudtak tovább együttmaradni.

Valaki igy szólt:

— Csakugyan, Baosióék erősen »visszamentek«, de hát ok volt ez arra, hogy a házasságukat fölbontsak?

Repkényi barátunk szeret okoskodni s az ügyet a következőképpen magyarázta:

A házastársak, üzleti kompanisták, testvérek, sőt az ur és cselédje közti viszony is vagyoni leromlás esetében rendesen megromlik. A népeknek közmondásokban megnyilvánuló bölcsesége ilyenkor azt mondja: a szegénység nemi tud megférni egymással. A népeknek közmondásokban ekszcelláló bölcsessége nem mond teljesen igazat, mert nem a szegénység, hanem a változott sors, vagy h;a jobban tetszik. a sonstváltozás az, ami verekszik. A konfliktus a kérdéses felek — a Bacsó-pár — között kitört volna akkor is, ha például nagyon meggazdagszanak. Ritka házasság, amely a nagyobb sorsfordulatot kiállja.

De hagyjuk Bacsóékat, akiket mindnyájan ismerünk s ne avatkozzunk mélyen az intim ügyeikbe, hanem vegyünk elő egy egészen normális emberpárt, aminő sok van, mert csakis az ilyen szolgálhat a típus reprezentánsául. Mondjuk: egy kiskereskedőt és a becses nejét, lakik mingyárt a házasságkötésük után (nászutazás és mézeshetek nélkül, mert ezek úri dolgok és nem valók kezdő embereknek), megkezdik munkás életüket. Akár szeretik egymást, akár nem — az ilyen munkás és igénytelen népűéi ez egyáltalában nem fontos kérdés —, példásan élnek egymás mellett, s este, amikor kasszát csináltak s valami csinos összegecskével megint módosabbaknak találják magukat, kedvvel költik el szerény vacsorájukat s taz éjszakájuk esetleg boldogabb, mint sok nagyon szerelmes házas- vagy másféle páré. S amíg ez a napról-napra való csekély, de biztos arányokban növekedő gyarapodás (kereskedelmi nyelven: prosperálás) tart, addig a házasság felhőtlenül boldog, férj és nő soha hangos szót nem váltanak, az időközben világra jövő gyermekek érkezését szívesen látják... minden jól van és minden jól megy.

Semmi kétség, hogy ha e jó emberek szomszédságában hasonlófajta üzlet nyílik , meg nagyobb befektetéssel, jobb árukkal, tetszetősebb kirakattal, figyelmesebb kiszolgálással s talán olcsóbb árakkal is, hogy akkor ez a kis bolt »visszamegy«, kasszacsinálásnál megnyúlnak az ábrázatok, mert a haszon csekély s alig elég a legfontosabb szükségletekre. Fehér ur és neje (de valóbbszinü, hogy Wcisz ur és neje) már nem olyan jóízűen vacsoráznak, kedvetlenekké s egymással szemben is türelmetlenekké, kritikusakká lesznek, az asszony az urát már nem találja elég értelmesnek, ez meg a feleségét elég szorgalmasnak, s egyik se a másikat kellően élelmesnek . S én bizony a gólyának se tanácsolnám, hogy ilyen időszakban jelenjen meg az ő máskülönben kedves terhével náluk, — nem fogadnák őt szívesen. Ez holtbizonyos. A szomszédok pedig, akik hallják az azelőtt oly csendes ház lármáját, akik látják a nemrég még mosolygó arcok borús kedvetlenségét, valószínűleg azt fogják mondani: a szegénység veszekszik. £s igazuk lesz.

De nekem is igazam van, ha azt állítom, hogy ennek a házasságnak álékor is az lenne a sorsa, ha az ellenkező sorsfordulat következik be. Ha például Fehér ur vagy Weiszné asszony néhány milliónyi örökséghez jut jó valutában, ami néha szegény emberrel is megtörténik. Figyeljétek meg őket akkor! Fehérék vagy Weiszék, akik kora reggeltől késő estig példás egyetértéssel, sőt együttérzéssel dolgoztak az üzletért s a család boldogulásáért, s akiknek kedélye állandóan egyforma derültségnek örvendett, mert a napi vagy az évi nyereségük csekély volt ugyan, de biztos alapja annak, hogy végre mégis olyan számbavehetö vagyonkára tesznek szert, amely öreg napjaikra nyugdíjszerű kényelmes megélhetést biztosit nekik, — a jó emberek a harmóniás hangulat ból kizökkennek s nyugtalanokká válnak.

Gazdagok lettek, s most a változott viszonyok közt az az életprobléma merül föl,,, hogy mitevők legyenek? Folytassák-e az üzletet, s ha igen, miképpen terjeszkedjenek vele? Semmiesetre se maradhatnak meg a régi és szűk keretekben, amelyeket ki kell tágítani és uj üzletágakkal bővíteni. További kérdés: ott folytassák-e a tevékenységüket, ahol eddig, vagy béreljenek nagyobb és fényesebb helyiséget a város valamely előkelő pontján? Vagy tegyék át főhadiszállásukat a székesfővárosba? Fölmerülhet valamelyik részről az az eszme is, hogy minek vesződjenek ezentúl mindenféle ripsz-rapsz portéka vételével és eladásával, ami leköti az idejüket korra reggeltől késő estig, mikor most a pénzükön bátran vehetnek bérbe egy agrárreformmentes szép kis birtokot vagy beletársulhatnak egy nagy gyárüzembe,' ahol kevesebb elfoglaltsággal is llehet sokat »keresni«? Sőt, ha az örökséget dollárokban likvidálják, s hia gyermek nincs sok, akkor minek dolgozni általában? Akkor elmehetnek szórakozni a börzére, ahol mindennap egy negyedóráig Ganz-Danubius-t vesznek; s egy fél óráig Kereskedelmi Bankot »adnak«, s ennek a mulatságnak a révén nemcsak fényesen megélnek^ de a társadalmi életben is szerepelnek. S egyik vagy másik házasfél előtt megjelenik a mondaine élet hívogató csábja, amelyet eddig csak hírből ismertek s a lehetőség, hogy a lányát külföldi intézetbe küldi kiképzésre, a fia mellé pedig egyetemi magántanárt szerződtet nevelőnek, ebédeket ád, jótékony- és közművelődési-egyesületeket támogat, gyűlésekre jár s végül olyan parádés temetése van. hogy passzió nézni... Nem sokkal

okosabb — gondolja az egyik vagy a másik — az üzletet eladni s aztán kényelmesen százesztendős korukig előkelőén élni?

Aztán, bármely irányban határoztak, következnek a részletkérdések. A változott helyzet folytán más lakásról kell gondoskodni. Vegyenek-e házat vagy béreljenek na-gyobb lakást? Az első esettem csa-< ládi házat kerttel vagy bérpalotát?! S az utóbbiban milyen lakást? Kér-! teset vagy emeletit? Hány szoba# bútorozzanak és hogyan? A gyermekeik minő nevelést kapjanak, s adják-e kii őket a házból? Ha otthon tartják őket, nevelőt s esetleg nevelőnőt szerződtessenek-e mel—

I léjük vagy órákat adassanak nekik? Tanittasisák-e zenére őket? S ha igen, minő hangszerre? Arra-e, amihez tehetségük van, vagy olyanra, ami éppen divat? S ugyanez a kérdés döntendő ei az idegen nyelveknél. Aztán: vigyenek-e házat vagy éljenek-e* tovább is csak maguknak és a családjuknak? Menjenek-e nyaraim, és hova? Vagy vegyenek egy »szép kis nagynyaralót« a közelben s töltsék abban a meleg hónapokat? Vagy utazzanak inkább, hiszen még jóformán semmit seláttak a világból, amely állítólag olyan nagy és egyes részleteiben olyan, aminőknek a moziban látják? Amennyiben tovább is , folytatják az üzletet, mit csináljanak a fölös pénzükkel? Kosztba adják, ami most »úri divat« és fényesen kamatozik? Vagy ingatlanba fektessék, ami kebesebbet hoz, de mégis csak biztosabb?

Megannyi kérdés, amelyeket meg: kell oldani, s amelyeken, főleg házasfeleknek, olyan könnyű hajbakapni.

S ezek a jó emberek is aligha fogiák őket békességesen elintézni. Nékik, akiknek eddig egyáltalában nem voltak problémáik, most mindegyik: külön fejtörést okoz. S ekkor derül, ki, -hogy a derék házaspárnak, amelynek eddigelé Csak egy feje! volt — azaz egyforma gondolkozása —. most egyszerre kettő lett. SÍ az ilyen egyszerű emberpárnak ezsok. Mert ez a két fej fel van ruházva azzal a tehetséggel, hogy mindegyik tud eszméket termelni, de| azzal a talentummal már nincs' megáldva, hogy megértse a másokéit... Kiderül az is, hogy Weiszéknak az Ízlése se egészen egyforma. Régi egyszerűségűkben, megszokott szerény életvitelükben ez! Inem volt észrevehető, ízlésbeli kér-' dések akkor nem is igen merültek] föl, —* de most előállanak ezek a; problémák, és szinte parancsolólag' követelik a megoldásukat. S tessék:,: Weisz úri és a kedves neje* akik az-, előtt úgy értettek egyet mindenben, mint két jól dresszirozott mameluk; most úgy állnak szemben, mint két! egymással dühösen szembenálló] pártnak egy-egy fanatikus híve.'. Akár a szobák festéséről, akár bútorszövetnek a választásáról vagy] szőnyegvásárlásról van szó, az azelőtt békés házaspár összekülönbözik, s a két ember nem győz cso-j dálkozni, hogy eddig isi is hogy’ tu-] dott egymással olyan jól megférni?... A gazdasági fölfogásuk isj megegyezett, amíg ugyanazoknakaz árucikkeknek az eladásáról és kicsi háztartásuknak a viteléről volt szó, de most nagyobb kérdések merülnek föl, s a házastársak kénytelenek vitatkozni, sőt őszinte sajnálatunkra s a szomszédok nagy gaudiumára összeveszni... Eddigidejük se volt önnönmagukat vágyj az élettársukat alaposan megfigyel-1

’ s most lassankint rájönnek, hogy tulajdonképpen nem is illenek öszsze, s nem értik — de bámulják a] türelmüket —, mint élhettek annyi; ideig egymás mellett? Az e^’k a falut szereti, a másik a várost. Egyikük továbbra is-szerényen óhajtana